LOVE
A férfiak alvásminőségét a partner közelsége javítja, mindez a nők alvásminőségére viszont más hatással van.
LOVE
A „high-effort boyfriend” trend szerint mindent a férfi mindent fizet és intéz, mindenről ő gondoskodik, ajándékokkal halmozza el a nőt, aki áradozik róla.
LOVE
A műsorvezető úgy véli, egy igazán okos nő soha nem teszi közszemlére a dominanciáját, és a hálószobában átadja magát, és mer gyenge lenni.
LOVE
A nő azt próbálta beadni a rendőrségnek, hogy csak játszottak a barátjával, és véletlenül hagyta bezárva a bőröndbe. A sztori azonban több szempontból is inog.
LOVE
A nő úgy döntött, hogy 200 dollárt készpénzt hagy a 46 dolláros számla után, szóval több mint 150 dollár borravalót akart adni a fiatal felszolgálónak. Aztán mégis visszavonta a jattot.
LOVE
A volt alkalmazott ma már egy kozmetikai cég tulajdonosa a texasi Houstonban. Az Instagram-oldalán tette nyilvánossá a felmondása előtti utolsó üzenetét.
LOVE
Szerinte akiben nincsen meg a szexuális energia, az nem fog létrehozni, annak nincsenek tervei, nem lesz kreatív, hanem biorobotként, zombiként éli az életét.
LOVE
Francois Bettencourt Meyers hat éve, 2017-ben örökölte meg édesanyjától a L’Oreal multinacionális vállalat egyharmadát, akkor 82,1 milliárd dollárra (30,7 ezer milliárd forintra) nőtt a vagyona. Idén pedig ezt is túlszárnyalta bőven.
LOVE
A menyasszony elárulta, hogy akkor kapta el a rosszullét, amikor megtudta, hogy a párja vegán. A nő leírta azt is, hogy elég komolyan összevesztek, amikor szóba került az esküvői menü.
LOVE
A szépészeti változtatásoknak megvannak az árnyoldalai is. A brazil Denise Rocha szerint annyira megváltozott a külseje, hogy még a jogosítványát sem tudta megújítani.
LOVE
A nő a New York-i Filmakadémia 21 éves hallgatója volt, és érdeklődött a zene iránt, amikor 1997-ben megismerkedett az akkor 47 éves zeneszerzővel.
LOVE
Az egész történet ott kezdődött, hogy a fiatal nőnek négy éve egy anyajegyet találtak a felkarján, ami nagyon viszketni kezdett. Ezek után az orvosok azt mondták az akkor 29 éves Megannek, hogy bőrrákja van.
Népszerű
Ajánljuk