Radnai Márk őszinte vallomása: „Kb. félévente egyszer előjönnek a régi hibáim”
Radnai Márk a magyar sorozatgyártás pörgős csúcsán gondolta meg magát, és mára teljesen máshogy látja a dolgokat. Szerinte a legjobb dolog, ami az életével történhetett, az a tudatosság.
– jelentette ki Hámori Barbara producer podcastjében. Hogy ez pontosan mit jelent, ahhoz egykori főnöke, Barbara vitte közelebb a hallgatókat.
Az Esztergomból induló politikusnak nem volt éppen sétagalopp az iskola. „Pedig az elején még az osztályhierarchia élbolyában voltam, aztán ellenem fordult a közösség, vagy egy bizonyos része. Volt két olyan évem, amikor nem nagyon beszéltem senkivel. Teljesen egyedül éreztem magam. De ezekből mindig felálltam” – mesélte. Bár a reklámszakmával szemezett, végül a színház és a filmkészítés szippantotta be, ahol a saját bevallása szerint is a mély vízben tanult meg úszni.
Ennek a tempónak lett az eredménye a Holnap tali! című sorozat, amiről mosolyogva jegyzi meg: „Lehetetlen körülmények között kellett dolgozni egy nagyon pici stábbal. Mégis mindenkiben rendkívüli ambíció volt, és én ebben szárnyaltam. Így lett a 60 epizód helyett 240.”
Aztán jött a Drága örökösök első évada és a csúcson való kiszállás, ami még a producerét is meglepte.
– mondja Radnai, aki szerint ez a minta sokáig jellemezte: „Megéltem a csúcspontot, majd azonnal elmentem valami egészen mást csinálni. Nem tudtam építkezni a sikerekből.”
A pandémia alatt a SzínházTV nevű vállalkozásával még nagyot ment, de a Covid utáni csendben megélhetési gondjai lettek. A mélypontról így emlékszik vissza: „Hazaköltöztem, és úgy volt, pályaelhagyó leszek. Elkezdtem egy kurzust a CEU-n, ami startupfejlesztéssel foglalkozik. Május elején úgy volt, külföldre megyek. Spanyolország vagy Olaszország egy lakóautóval, ez volt bennem.”
Aztán végül a politika lett, az a „nagy ügy”, amit mindig is keresett. A régi ösztönös működést pedig felváltotta valami más. „Ahogy a First Things First című könyvben írják, az ösztön és a tudatosság közötti térben rejlik a sikered: minél tudatosabb vagy, annál sikeresebb leszel.” Az önkritika sem marad el:
Ez a fajta nyitottság a magánéletére is kiterjed, a barátnőjét nem rejtegeti. „Szinte az összes rendezvényen együtt vagyunk, szeretném, ha a barátnőm részese lenne ennek az egésznek. És nem csak a közösségi médiában látna. Ott van velem, mindenkinek bemutatom.” Arra a kérdésre pedig, hogy a sok kanyar után most boldog-e, a válasz egyértelmű.
