SZTÁR
A Rovatból

Sebestyén Balázs nyomtalanul eltűnt a világ szeme elől - a pletykák szerint ez állhat a háttérben

Sokak szerint szerint Balázs eltűnése mögött most nem a megszokott nyaralás állhat.

Megosztom
Link másolása

Április 17-e óta túl nagy a csend Sebestyén Balázs körül, aki utoljára azon a bizonyos csütörtöki reggelen szórakoztatta élőben a Rádió 1 hallgatóit. Azóta csak felvételek mennek a legjobb pillanatokból, a műsorvezetők pedig bő két hétre eltűntek az éterből. A csapat bevallottan kihasználta az ünnepek közelségét – húsvéttól május 1-jéig kényelmesen el lehetett nyújtani a pihenést –, de

még ők maguk is megjegyezték, hogy ennyire hosszú szabira azért nemigen volt példa a műsor történetében.

Sebestyén Balázs azonban nemcsak a rádióból, hanem a netről is eltűnt: semmi Instagram-story, semmi egzotikus szelfi pálmafák alatt, pedig ő az, aki egy szimpla balatoni hétvégéről is minimum spirituális mélységekbe hajló posztokkal jelentkezik be. Most viszont hallgat, mint aki nem is létezett soha. Ez pedig gyanús.

Az internet persze spekulál: a Reddit szerint Balázs eltűnése mögött nem egy átlagos családi nyaralás, hanem egy titkos forgatás állhat.

A pletykák szerint már javában zajlik az RTL sikerprodukciójának, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című műsor új évadának felvétele, és Balázs lehet az egyik főszereplő.

A nézők persze tapsikolnának az örömtől, ha ez igaz lenne, mert tavaly is imádták a formátumot, és Balázsnak épp elég tekintélye és humora lenne ahhoz, hogy rendesen megkavarja az ártatlanok és árulók között zajló, alattomos kis játszmákat.

És ha már Balázs: sokan azt is biztosra veszik, hogy társaságot kap maga mellé, méghozzá Ráskó Eszter személyében. Róla is szokatlanul keveset hallani mostanában, utoljára április 19-én lépett fel a Dumaszínházban a Hetyegő Vipera című előadásával, azóta viszont nagyjából teljes a csend.

Pedig Ráskó alapjáraton a közösségi oldalakon is aktív, legalább egy cinikus sztorival általában heti szinten beköszön. Most viszont ő sem posztol,

mintha csak Balázst követte volna az online önmegtartóztatásban.

Ráskó ugyan saját bevallása szerint utálja a társasjátékokat, mert rettenetesen felidegesítik, de hát ez még inkább a műsor malmára hajtaná a vizet. Egy jó idegroham az árulások, lebukások és fordulatok sűrűjében még jobban pörgetné a show-t, úgyhogy pont emiatt lenne tökéletes választás a humorista.

Sebestyénék egyébként hivatalosan május 5-én reggel térnek vissza a rádióba.

Addig mindenki találgathat, hogy valóban egy kastélyban egymás ellen mesterkednek-e, vagy csak valahol csendben feltöltődnek, mielőtt újra az ország kedvenc reggeli műsorvezetőiként köszöntik majd a hallgatókat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Hatalmas a felháborodás Fenyő Miklós szobra körül: a rajongók szerint méltatlan az emlékéhez
Szembe került egymással a XIII. kerület szakmai zsűrijének döntése és a rajongók véleménye Fenyő Miklós szobrának ügyében. Míg a zsűri Orbán Előd alkotását javasolja megvalósításra, a hozzászólók szerint a tervet ebben a formában nem szabad elfogadni.
Sassy - sassy.hu
2026. június 10.


Megosztom
Link másolása

Tóth József XIII. kerületi polgármester kedden jelentette be, hogy elkészült a Fenyő Miklósnak emléket állító egész alakos szobor gipszmakettje. „Elkészült a gipszmakett és megvan a helyszín is: terveink szerint a Szent István park 26. szám előtt állítunk egész alakos szobrot Fenyő Miklósnak” – írta a polgármester. A posztból kiderül, hogy a pályázatra érkezett tervek közül a szakmai zsűri Orbán Előd szobrászművész alkotását javasolta megvalósításra, a javaslatot pedig a héten tárgyalják az illetékes bizottságok.

„A szobrot a tervek szerint 2027. március 12-én, Fenyő Miklós születésének 80. évfordulóján avatjuk fel.

Az emlékmű nemcsak egy kivételes művész előtt tiszteleg, hanem a kerülethez fűződő különleges kapcsolatát is őrzi majd a jövő generációi számára.”

A bejegyzés emlékeztet, hogy a január 31-én elhunyt zenészlegenda több mint ötven éven át élt a Pozsonyi úton, és a családjával egyeztetve állítanak méltó emléket a kerület néhai díszpolgárának.

A bejelentést élénk, nagyrészt kritikus kommenthullám követte. A hozzászólók többsége azt kifogásolta, hogy a gipszmakett még jóindulattal sem hasonlít Fenyő Miklósra.

Volt, aki szerint az alkotás „inkább egy Elvis Presley-be oltott Kern Andrásra hajaz”, mások Havas Henriket vagy éppen Flipper Öcsit vélték felfedezni benne.

Többen elismerték, hogy a pózt sikerült eltalálnia a szobrásznak, de hiányolták a zenész jellegzetes, „csibészes mosolyát”. Kritika érte a ruhát, a tartást, a szemüveget és a hajat is, az egyik kommentelő szerint ezek közül „semmi sem stimmel”.

Többen javasolták a terv újragondolását, esetleg egy újabb zsűrizést képzőművészek és művészettörténészek bevonásával, hogy a végeredmény méltó legyen a művész emlékéhez.

Az egyik kommentelő szerint nem kekeckedni akarnak, „csak azt szeretnénk, ha a majdani szoborban az általunk megismert és kedvelt Fenyő Miklós köszönne vissza”.

A XIII. kerület már február 18-án bejelentette, hogy egy egész alakos szoborral is emléket állítana a kerület díszpolgárának. A keddi bejegyzésben konkretizálták a terveket: bemutatták a gipszmakettet, megnevezték a zsűri által javasolt alkotót, Orbán Elődöt, és a helyszínt a Szent István park 26. előtt jelölték ki, a családdal egyeztetve.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Sebestyén Balázs élő adásban üzent a leváltott Győrfi Pálnak
Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli műsorában reagált arra, hogy húsz év után leváltották Győrfi Pált, az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét.

Megosztom
Link másolása

„Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort” – ezzel a nem túl kedves mondattal kommentálta Sebestyén Balázs a Rádió 1 reggeli adásában, hogy az ország Győrfi Pálját, a mentők ikonikus arcát húsz év után leváltották.

A hír kedden robbant, amikor Győrfi Pál a közösségi oldalán bejelentette, hogy átadja a szóvivői posztot, és bemutatta utódját, Szűcs Brigittát. A váltás hírére a rádiós műsorvezető rögtön a lehetséges jövőn kezdett lamentálni, és egyetlen velős mondatban össze is foglalta aggályait.

Győrfi egyébként elegánsan, szívecskés-ölelős emojikkal tűzdelt posztban köszönt el a pozíciótól, de nem a mentőszolgálattól. Mint írta:

„Előttem az utódom. Fogadjátok szeretettel Szűcs Brigitta szóvivő bajtársnőt! 43 éve csatlakoztam az Országos Mentőszolgálathoz, számomra ez Hivatás az Életért!”

A dolog pikantériája, hogy már májusban megjósolta, hogy női utódot képzelne el, amikor úgy fogalmazott: „Szerintem egy nő lehet, hogy jó választás is lenne, mert az egészségügyben és az ilyen szolgálatokban fontos a női habitus vagy ez a gondoskodó, érzelmes női típus.”

Balázs aggodalma annyiban érthető, hogy Győrfi Pál rutinos televíziósnak számít, aki nemcsak a TV2-n vezet jelenleg is egészségügyi magazint, de korábban, 2014 és 2017 között pont az RTL-en volt az Egészségkalauz című műsor társműsorvezetője.

Kipróbálta magát gasztrorealityben, vetélkedőkben és talkshow-kban is, vagyis a képernyős jelenlét nem áll távol tőle. A kérdés tehát adja magát: a szóvivői székből való távozás egyenes utat jelent-e a kereskedelmi televíziózás főműsoridős világába?

Sebestyén Balázs tömören és velősen megfogalmazta az aggályait is: „Remélem, azért az RTL-en nem kap műsort.”

Az utóbbi hetekben Sebestyén Balázs körül is zajlott az élet: a választási kampány hajrájában egy napra megtört a reggeli műsorának piacvezetése, amit maga a műsorvezető ismert el, miután a Kossuth Rádió a Magyar Péter-interjúval átmenetileg elszipkázta a hallgatókat. Nem sokkal korábban a rajongók találgatásokba kezdtek, amikor Balázs napokra eltűnt a nyilvánosság elől.

Győrfi Pál neve eközben egészen másfajta történetekben bukkant fel.

A mentőszolgálat nemrég egy VII. kerületi lakástűzben egy nyuszit is megmentett,

az esetről készült videó pedig bejárta a sajtót, tovább erősítve a mentősökről kialakult gondoskodó imázst.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Kiderült az igazság az Eufória meztelen jeleneteiről – Sydney Sweeney és a rendező teljesen mást akart
Az Eufória alkotója, Sam Levinson meztelenség nélkül vette volna fel a harmadik évad vitatott jeleneteit. Végül Sydney Sweeney érvei győztek, aki szerint a karakter hitelessége mindennél fontosabb volt.

Megosztom
Link másolása

Az Eufória-univerzum ismét megdöbbentett mindenkit. Sydney Sweeney most először reagált a karaktere, Cassie Howard körül keringő, finoman szólva is provokatív, 3. évados cselekményszálra. A színésznő egyenesen feltette a kérdést, amire mindenki kíváncsi volt, miközben a sorozat alkotója, Sam Levinson „teljesen félelem nélküli” színésznek nevezi. A jelek szerint a legmeredekebb ötleteket is közösen hozzák tető alá, ahogy arról a Vanity Fair beszámolt.

De miről is van szó pontosan? A már most hatalmas port kavaró 3. évad forgatókönyve szerint Cassie a tinidrámák legtoxikusabb kapcsolatának oltárán végül feleségül megy Nate Jacobshoz, majd egy OnlyFans-karrierrel teszi fel a koronát az önkeresésére.

Sweeney szerint ez a fordulat tökéletesen illeszkedik a karakter pszichéjéhez, akinek elemi szükséglete, hogy szeressék és visszaigazolják.

A színésznő a saját értékrendjét egyértelműen elválasztotta a szerepétől.

„Személyesen meghoznám ezeket a döntéseket? Nem, természetesen nem.”

Sweeney szerint Cassie-t leginkább az hajtotta, hogy kitörjön a saját korlátai közül. „Azt hiszem, jobban izgatta az ötlet, hogy ennyi ember szereti és ismeri őt, és úgy érzi, a világa már nem kicsi” – magyarázta.

A legizgalmasabb rész azonban a kulisszák mögött zajlott. A sorozat atyaúristene, Sam Levinson eredetileg még azon is elgondolkodott, hogy az egészet lehozzák meztelenség nélkül, valahogy „körülforgatva” a kényesebb részeket. Erre viszont Sweeney volt az, aki határozottan rákontrázott.

„Viccelsz? Egy OnlyFans-modellt játszom. Azt mondod, hogy megpróbálod megkerülni?”

Levinson szerint a közös munka pont az ilyen helyzetek miatt működik olajozottan. „[Sweeney] egy teljesen félelem nélküli színész” – mondta, kiemelve a színésznő profizmusát és rugalmasságát. A rendező szerint hatalmas a bizalom köztük, ami elengedhetetlen az ennyire intenzív és megosztó jelenetek felvételéhez.

A sorozatot övező pletykáknak végül maga Levinson vetett véget, amikor

bejelentette, hogy a harmadik évaddal hivatalosan is lezárult az Eufória története.

Mindeközben a Cassie-t alakító színésznő magánélete is tele van fordulatokkal: nemrég derült ki, hogy lemondta az esküvőjét, és a bulvársajtó azóta is a szerelmi életét találgatja. Sweeney korábban egyébként már magabiztosan kiállt magáért a testét érő kritikákkal szemben, ami jól mutatja, hogy profin kezeli a rá nehezedő nyomást.

Via People

Via TheWrap


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Újabb botrány Meghan Markle körül: egy fekete-fehér fotó miatt nevet rajta az internet
Meghan tavaszi hangulatú Instagram-posztjában egy régi, romantikus kép is bekerült Harryvel, ami nagyon nem mostanában készült. A rajongók kiszúrták a 2017-es dátumot, és úgy gondolják, hogy meg akarta téveszteni őket.

Megosztom
Link másolása

Meghan Markle-lel egyetlen, rosszul megvágott fotóval szolgáltatott hetekre elegendő témát a netes kommentelőknek. A sussexi hercegné kedden egy tizenegy képből álló galériát posztolt, amivel az idei tavaszt kívánta összefoglalni,

a rajongók azonban kiszúrták, hogy az egyik romantikus, Harry herceggel közös fotója valójában 2017. március 31-én készült.

A gondosan összeválogatott, idilli tavaszi pillanatok közé csúnyán becsúszott egy kép, ami még a kezdeti boldogságban, 9 éve készült róluk. A fotón, amin Harryvel ölelik egymást, a kép tetején ott virított a készítés dátuma, ami egyértelműen mutatta, hogy a felvétel kapcsolatuk hajnalán készült. A baki valószínűleg egy rosszul sikerült vágás eredménye, de az internet népe, ahogy az lenni szokott, nem volt rest darabokra szedni a dolgot – írja a The News International.

A legtöbben arra gyanakodtak, hogy Meghan, friss romantikus pillanatok hiányában, tudatosan próbálta frissnek beállítani a régi képet.

„Meghan képeket posztolt, de véletlenül egyet nem vágott le rendesen. Azt akarta, hogy azt higgyük, ez a 2017-es fotó friss!” – írta egy felhasználó.

Mások egyszerűen csak kínosnak találták az esetet, és volt, aki szerint a színésznő „kezd hanyag lenni”. Egy másik kommentelő pedig már a lehetséges okokat is megfejtette:

„11 fotót tett közzé, és közben rájött, hogy nincs friss közös képe Harryvel.”

A poszt többi része egyébként hozta a kötelező cukiságfaktort: a válogatásban szerepelt egy kép, amin Harry herceg és fiuk, Archie labdáznak, egy másik fotón pedig kislányuk, Lilibet látható egy Beyoncé-pólóban. Emellett a tavaszi húsvéti tojásfestésről, friss zöldségekről és a család egyik kutyájáról is kerültek ki képek, amik mind a békés családi idillt voltak hivatottak bemutatni.

Nem ez az első eset, hogy egy Meghanhez köthető kép miatt indul be a találgatás. Nemrég a Kim Kardashiannal közös, majd gyorsan törölt fotók körül is állt a bál, ami szintén a hercegné imázsépítésének tudatosságára világított rá.

Ez a fajta botrány csak tovább erősíti azt a képet, hogy a sussexi pár minden megjelenését gondosan megtervezi, így egy hiba különösen látványosnak hat.

Az is kérdés, mi volt igazból a hiba. Az-e, hogy egy 9 éves fotót adott el új képként, vagy az, hogy a turpisságra fény derült, mert nem vette észre a képen szereplő dátumot. Szerintetek?


Megosztom
Link másolása