SZTÁR
Bódi Csabi bevallotta, egy tükör előtti kíméletlen mondat indította el a drasztikus életmódváltását, ami 25 kilós fogyáshoz vezetett. A zenész szerint a legfőbb motivációt mégis a családja és a kislánya jövője jelentette, mert 110 kilósan már a legegyszerűbb mozgás is nehezére esett.
SZTÁR
Friderikusz Sándor éles szakmai kritikával illette Stohl Andrást a Friderikusz TalkShow-ban. Bár elismerte a tehetségét, úgy véli, Stohl csak egy színpadi megoldást alkalmaz, nem pedig önmagát adja.
SZTÁR
A „mom-shaming” néven ismert online kritikaáradat súlyos pszichés terhet ró a szülőkre, ami szorongáshoz vezethet. Egy kutatás szerint a kisgyermekes anyák 61 százaléka már átélte ezt.
SZTÁR
Hiába a friss Jászai Mari-díj, az internet népe ítéletet mondott. Szerintük Törőcsik Franciska a legtúlértékeltebb magyar színésznő
SZTÁR
A Házasság első látásra szereplője nem gondolta volna, mekkora ellenérzést vált ki az emberekből, hogy feltűnt a reality műsorban.
SZTÁR
Volt, aki elmondta, szerinte ki érdemelte volna meg a győzelmet, más pedig a műsorban hallható trágárságot, durvaságot kifogásolta.
SZTÁR
A módszer célja, hogy a bírálat hasznosságára fókuszáljunk: az eszköztár a vádaskodás helyett a közös megoldáskeresést segíti, megelőzve a tartós konfliktusokat.
SZTÁR
A színész a mozi jövőjéről szóló vitában hozta fel példaként az operát, amit szerinte már senki sem néz. A kijelentésből nemzetközi botrány lett, amelyben Grammy-díjas művészek is megszólaltak.
SZTÁR
A 17 éves Sunday Rose már korábban is kapott kritikákat a mozgására a párizsi divathéten. A mostani Calvin Klein-szereplése után azonban elszabadult a pokol a közösségi médiában.
SZTÁR
Tóth Gabi azt mondta, a saját fiatalkori hibáit látta meg Tóth Andiban, ezért érezte úgy, hogy figyelmeztetnie kell fiatal pályatársát.
SZTÁR
Azt hiszed, nyitott és őszinte vagy, de közben magad alatt vágod a fát. Mutatjuk, melyik fordulatokat kerüld, ha azt akarod, hogy komolyan vegyenek.
SZTÁR
Attól tartok, a sorozat alkotói annyira túlagyalták a történetet, hogy már nem látják a fától az erdőt, és képtelenek lesznek bennünket is kivezetni belőle.
SZTÁR
A Titanic sztárja ötvenévesen azt állítja, hogy lélekben és érzelmileg még mindig csak 32 évesnek érzi magát. Az a tény, hogy fejben és lélekben fiatalabbnak érzi magát talán magyarázat lehet a sokat kritizált randizási szokásaira is.
SZTÁR
Meghan kis üveg lekvárja 5000 Ft, a virágszórás meg úgy bűzlik, mint a vécé polcról lepotyogott potpourri.
Népszerű
Ajánljuk