FONTOS
A Rovatból

Ezért üt ekkorát a Tőrbe ejtve új része: sötétebb, okosabb és rémisztően ismerősebb, mint az eddigiek

Daniel Craig visszatért, de a show-t egy fiatal papot alakító színész lopja el. A kritikusok és a nézők is odavannak a filmért, ami egy templomban elkövetett rejtélyes bűntényről szól.

Megosztom
Link másolása

Az egész egy észak-new york-i templomban kezdődik, ahol megtörténik egy tökéletesen lehetetlen bűntény, olyan fajta, amitől a krimi műfaja egyszerre érzi magát megsértve és boldognak. Az ügyet természetesen Benoit Blanc kapja meg, és a Los Angeles Times kritikusa szerint ez az a pillanat, amikor a franchise elér a „szent grálhoz”. Rian Johnson harmadik Tőrbe ejtve-filmje, a Wake Up Dead Man (Ébredj fel, halott ember) december 12-én landolt a Netflixen, és azóta nagyjából mindent letarolt, amit le lehetett tarolni.

Kritikusok és nézők ritkán látható egyetértésben bólogatnak: ez nemcsak a sorozat legjobb darabja, hanem jó eséllyel az év egyik legszórakoztatóbb és legokosabb krimije is.

A dicshimnuszok már a torontói filmfesztiválon elindultak, de a végső pecsétet a Variety ütötte rá, amikor „szinte hibátlan krimibulinak” nevezte, és hozzátette: talán ez a trilógia legélesebb darabja. A számok sem vitatkoznak: Rotten Tomatoes-on 92 százalékos kritikai értékelés, 94 százalékos közönségpontszám, ami eddig a franchise csúcsa. De a siker nem pusztán technikai kérdés. Johnson ezúttal nem egy klasszikus „ki tette?” rejtvényt rakott össze, hanem egy „miért tette?” történetet, ahol a motiváció legalább olyan fontos, mint az elkövető személye.

A film a hitről, a képmutatásról és a kegyelemről beszél, miközben makacsul ragaszkodik a zárt szobás krimi szabályaihoz.

A New Yorker szerint egyszerre szatirikus és halálosan komoly, ami nagyjából annyit jelent, hogy nevetés közben is kellemetlenül sok minden ismerősnek tűnik.

Ebben a világban bukkan fel az egyik legérdekesebb mellékszál: egy politikai pályára készülő fiatal férfi története, aki teljes természetességgel meséli el, milyen eszközökkel próbált hatni a reménybeli választóira.

Nem ideológiákról beszél, hanem érzelmekről. Félelemről, identitásról, hitről. Arról, hogyan lehet egyszerű mondatokkal, jól időzített ellenségképekkel és „mi kontra ők” logikával mozgósítani embereket.

És ezen a ponton az Ébredj fel, halott ember már nem amerikai filmként működik, hanem fájdalmasan ismerős közép-kelet-európai tükörként is.

A „mondjuk, amit hallani akarsz” logikája, a gondosan adagolt ellenségképek, a leegyszerűsített történetek és a morális fölény színjátéka Magyarországon sem sci-fi.

Itt is pontosan tudjuk, melyik mondat melyik közönségnek szól, és hogy a valóság nem számít, csak az, hogy működjön.

A Tőrbe ejtve legújabb része azért ennyire jó, mert ezt nem didaktikusan, nem szájbarágós politikai pamfletként adja elő, hanem a műfaján keresztül. A krimi logikája – hogy mindenki elrejti az igazságot, mindenki szerepet játszik, és mindenki mást mutat kifelé, mint ami belül van –

tökéletes metaforája lett annak a világnak, ahol az őszinteség már nem erény, hanem stratégiai hiba.

Johnson nem mondja ki, de a párhuzam ott van a levegőben, és nem is nagyon lehet elhessegetni.

A filmhez persze kellettek a megfelelő színészek is. Daniel Craig Benoit Blanc-ja továbbra is a sorozat stabil tengelye, de ezúttal Josh O’Connor viszi el a show-t egy fiatal pap szerepében, aki Blanc nyomozótársává válik. A Los Angeles Times szerint az ő jelenléte ad új lendületet a történetnek, és tényleg: a kettőjük közötti dinamika friss, játékos, közben mégis tele van feszültséggel. Blanc figurája sebezhetőbb, bizonytalanabb, mint korábban, O’Connor pedig láthatóan élvezi, hogy egy olyan karaktert játszhat, aki egyszerre hívő és kételkedő.

Annyira belemerült a történetbe, hogy a forgatókönyv olvasása közben végig próbálta kitalálni, ki a gyilkos. „Minden alkalommal mellélőttem” – mondta később, ami ebben az esetben inkább dicséret a filmnek.

A párbeszédek élnek, és ebben nagy szerepe van Daniel Craig improvizációinak is. Rian Johnson szerint a legjobb poénok rendre tőle jönnek, ami azért sokat elmond arról, mennyire szabadon mozoghatott a forgatáson. A technikai megvalósítás közben tudatosan sötétebb lett. Steve Yedlin operatőr

gótikusabb, noirosabb képi világot épített, néhol már a horror határát súrolva.

Nathan Johnson zenéje orgonával és karcos csellókkal tolja rá a súlyt a képekre, mintha folyamatosan emlékeztetne: itt nem csak egy rejtvényről van szó, hanem valami mélyebbről, kellemetlenebbről.

Az Ébredj fel, halott ember a torontói világpremier és a londoni fesztiválnyitás után november végén került limitáltan a mozikba, majd december 12-én a Netflixre. Johnson többször hangsúlyozta, hogy fontos volt számára a közösségi moziélmény, ezért ragaszkodott a nagyvásznas bemutatóhoz is.

A film közben nem titkoltan kritikus a jobboldali kereszténységgel és az online demagógiával szemben, de nem esik át a ló túloldalára.

Daniel Craig szerint nem a vallás megtámadása volt a cél, hanem az, hogy valódi vitát lehessen folytatni – már ha még lehet.

Rian Johnson már gondolkodik a negyedik részen, a Tőrbe ejtve-univerzumot nem engedi el. Amikor arról kérdezték, átadná-e másnak a rendezést, csak annyit mondott:

„Abszolút nem. Ez az enyém. Csak a hideg, halott kezeimből feszíthetik ki.” Ebben a mondatban valahogy benne van az egész film szelleme is.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Itt a döntés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, de egy fontos feltétel sokakat kizárhat
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a támogatásról. A juttatás nem alanyi jogon jár majd, hanem az esélyegyenlőség elve alapján, így a jövedelmi határ lesz a kulcs.

Megosztom
Link másolása

Ha minden jól megy, sokaknál augusztusban százezer forint landolhat a családi kasszában iskolakezdésre.

A kormány ugyanis rábólintott a Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígéretére. A dolog most lett annyira hivatalos, hogy megjelent a Magyar Közlönyben is.

A pénzügyminiszternek és a csatolt minisztériumoknak június 15-ig kell kitalálniuk, pontosan kik és hogyan kaphatják meg az iskolakezdési támogatást.

Az idő tehát sürget, a nyomás pedig Kármán András pénzügyminiszteren van, aki az oktatási és a szociális tárcával karöltve dolgozik a nagy terven.

És itt jön a csavar, ami miatt nem érdemes még fejben elkölteni az összeget.

A kormányhatározat ugyanis egyértelművé teszi, hogy a támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, akinek iskolás korú a gyereke.

A kulcsszó az „esélyegyenlőség”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rászorultsági alapon döntik el, ki kaphat a pénzből. A cél az, hogy azoknak segítsenek, akiknek tényleg gondot okoz a tanszerek, a tornacipő és az új iskolatáska megvásárlása.

Vagyis a kormány most azt a kényes feladatot kapta, hogy húzzon egy vonalat, ami elválasztja a „rászorulókat” a „nem rászorulóktól”.

De hogy pontosan ki számít majd rászorulónak, az a nagy kérdés, amire június 15-ig kell választ adni. A minisztériumok most azon dolgoznak, milyen feltételek alapján dőljön el a jogosultság. A jövedelmi küszöb meghúzása mellett számos más szempontot is figyelembe vehetnek, a végleges szabályokat azonban csak a kormány döntése után ismerhetjük meg. A támogatás igénylésének módja és a kifizetés technikája szintén ekkor derül ki.

Az egész persze nem a semmiből pottyant az ölünkbe, Magyar Péter már az első miniszterelnöki interjújában bedobta az augusztusi kifizetést, sőt, őszre a kisnyugdíjasoknak is ígért egy SZÉP-kártyás támogatási kört.

A Tisza Párt eredeti kampányterve mintegy 700 ezer családdal és nagyjából 70 milliárd forintos kerettel számolt.

Hogy ebből a végén mi valósul meg, az a most készülő minisztériumi javaslattól függ.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Évi 200 ezer forintos plusz pénz jöhet a nyugdíjasoknak, de nem mindenkinek jár automatikusan
A tervek szerint a 250 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kapnák a legmagasabb, 200 ezres összeget. Az özvegyi nyugdíjasok és a több jogcímen ellátottak helyzete azonban még tisztázatlan.

Megosztom
Link másolása

Évi akár 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok SZÉP-kártyájára, amiért még csak sorban állni sem kell majd.

Legalábbis ez a nagy ígéret, ami most a levegőben lóg.

Bár a legfontosabb részletek még nem láttak napvilágot, a terv körvonalai alapján sejthető, kinek járhat, és kinek nem.

A rendszer sávos lenne, a támogatás mértéke pedig a havi ellátás összegétől függene. Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta,

aki 250 ezer forint alatti nyugdíjat kap, évi 200 ezer forintra számíthat. Akinek 250 és 500 ezer forint között van az ellátása, annak évi 100 ezer forint járna. Aki viszont 500 ezer forint feletti összegből él, az ebből a körből kimaradna.

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a pénz mikor kerülne a számlákra.

A terv szerint még nem dőlt el, hogy havonta vagy negyedévente érkezik-e a feltöltés.

Ha havonta jönne, akkor a 200 ezres éves keret havi 16 667 forintot, a 100 ezres pedig 8 333 forintot jelentene. A Portfolio szerint ugyanakkor simán lehet, hogy a negyedéves, nagyobb összegű, például 50 ezer forintos utalások mellett döntenek, ami a nagyobb vásárlásoknál nyilván jobban jönne.

A terv szerint az egész ügyintézés automatikus lenne, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a saját adatai alapján dolgozna.

Fontos tudni, hogy a SZÉP-kártya nem egy hagyományos bankkártya, hanem egy elektronikus utalványkeret, tehát készpénzt felvenni nem lehet róla.

És persze, ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben lakik, amikből egyelőre elég sok hiányzik.

Nagy kérdés például, mi lesz azokkal, akik csak özvegyi nyugdíjat kapnak. A pletykák szerint a 65 év felettiek valószínűleg megkaphatják, de ezt még senki ne vegye készpénznek.

Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy aki a saját nyugdíja mellett özvegyit is kap, annál összeadják-e a két összeget a jogosultsági sáv kiszámításakor. A megváltozott munkaképességűeknek járó ellátások sorsa szintén a nagy, misztikus végrehajtási rendelet megjelenése után dől majd el.

A legtöbb nyitott kérdést, az özvegyi nyugdíjasok helyzetétől a több ellátás összevonásáig, egy még hiányzó kormányrendeletnek kellene tisztáznia.

A nyugdíjas SZÉP-kártya ötlete 2024 tavaszán, a kampány hevében bukkant fel, mint egy sávos, rászorultsági alapon működő, nem készpénzes támogatási forma. A koncepció lényege a legalacsonyabb ellátásból élők helyzetének javítása volt, amit az erős inflációs környezet és a nyugdíjak vásárlóereje körüli folyamatos vita tett különösen aktuálissá.


Megosztom
Link másolása