SZTÁR
A Rovatból

Caramel őszintén vallott a magánéletéről: „Minket nem koptatott, hanem megerősített az idő”

Számos családi titkot árult el az énekes és felesége.

Megosztom
Link másolása

Lányuk, Szofi már 10 éves nagylány, Miron pedig épp készül októberben a 2. szülinapjára, és bár a család életében mostanában nem sok pihenés volt, senki nem panaszkodik. Szilvi és Caramel mindent megtesznek, hogy a gyerekek számára a legjobb oktatási intézményeket találják meg – és eddig elég jól sikerült! Szofi már az ovit is imádta, és most az iskolában is hasonló a helyzet: igazi közösségi emberként érzi jól magát. Miron is remekül veszi a bölcsi akadályait.

A két gyerkőc között nyolc év van, ami a szülők szerint álomszerűen működik. Szofi igazi kis „tyúkanyó” módjára vigyáz az öccsére,

aki viszont már most megmutatja Skorpió-jegyének minden jellegzetességét: határozott, szeret uralkodni, de közben elképesztően gondoskodó. Teljesen más, mint Szofi volt pici korában – míg ő inkább csendes megfigyelő volt, addig Miron igazi felfedező típus.

Az elmúlt év nagy pörgésben telt: beköltöztek álmaik házába, amiért rengeteget dolgoztak, a családfő is visszatért a reflektorfénybe, hiszen húsz év után újra a Megasztárban, ezúttal zsűriként láthatjuk. A sok változás és elfoglaltság még jobban összekovácsolta Carameléket. Az új otthonukon még mindig akad tennivaló, de a kert és a friss levegő annyira feltölti őket, hogy nem is bánják.

Az évek során összecsiszolódtak, és most, 13 év után is erős és szeretetteljes a kapcsolatuk:

„Egy házasság sok munkával jár, de ezt sosem akartuk megúszni. Nagyon harmonikus a párkapcsolatunk, hosszú folyamat volt, mire összecsiszolódtunk.

Tanultunk önmagunkról, a hibáinkból és mások hibáiból is. Sokat formálódtunk, és mára annyira összeszoktunk, hogy ismerjük a másik minden rezdülését. Minket nem koptatott, hanem megerősített az idő. Komoly elveink vannak a házasságot illetően, és ehhez tartjuk magunkat” - mondta az énekes a Meglepetésnek, majd így folytatta:

„Gyerekként egyikünk sem tapasztalhatta meg, milyen érzés boldog családban élni. A szüleink korán elváltak, büszke vagyok, hogy túlfejlődtük őket. Szilvivel régebb óta vagyunk együtt, mint az anyám és a nevelőapám. Elvált szülők gyerekeiként sokkal jobban ragaszkodunk egymáshoz, máshogy állunk a házassághoz, és talán emiatt még többet dolgozunk rajta. Szofi sok barátjának elváltak a szülei, tízből nyolc házasság tönkremegy. A szülők bármennyire is igyekeznek a gyerekek számára természetessé tenni ezt a dolgot, mégis csak trauma. Nekünk sem volt könnyű gyerekkorunkban, de azt is látjuk, hogy sok minden döntés kérdése.

Lehet úgy is élni, hogy nem nagy hévvel kritizáljuk egymást, hanem elfogadjuk és megszeretjük, ami esetleg nem tetszik. Mindkettőnknek volt olyan, ami zavaró volt a másikban, de ahelyett, hogy meg akartuk volna változtatni, megszerettük egymás hibáit.

A feszült helyzeteken pedig humorral lendülünk át. Sosem vagyunk haragban, pár perc után valamelyikünk úgyis elneveti magát. Szilvi azt szokta mondani, ha nem zenész lennék, biztosan stand up humoristaként próbálkoznék. A házasságunkban nagy segítség a humor. Kereknek érezzük az életünket, nem tervezünk több gyerkőcöt, Szofinál látjuk, mennyire gyorsan eltelt a tíz év, ezért próbáljuk kiélvezni az együtt töltött pillanatokat.”


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Tóth Gabi a kislányát olyan fotósorozattal köszöntötte, amelyekről csak egy ember hiányzik: Hannaróza édesapja, Krausz Gábor
5 éves lett Tóth Gabi (és ezek szerint így, zárójelben, Krausz Gábor) kislánya. Ebből az alkalomból készült a videó, amiben még Papp Máté Bence is szerepel, ám a séf nem.

Megosztom
Link másolása

Betöltötte az 5. életévét Hannaróza, Krausz Gábor és Tóth Gabi kislánya.

Annak idején az érkezését nagyon várták, és hatalmas volt a boldogság a születésekor.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Bence Máté viszont igen.

- mesélte akkoriban az énekesnő a Story magazinnak.

Tóth Gabi most egy fotósorozattal, és saját énekhangjával köszöntötte fel a kislányukat. A képeken Hannaróza csecsemőkorától mostanáig látható, gazdagon dokumentálva az elmúlt 5 évet. Ám a fotógalériát a videóhoz sikerült úgy összeállítani, hogy azokon Krausz Gábor, Hannaróza édesapja nem látható, Papp Máté Bence viszont igen.

A fotókból készült videót erre a linkre kattintva láthatod.

Te erről mit gondolsz?


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Curtis csinos barátnőjének sikerült olyan rafináltan felöltöznie a vacsorára, mintha nem is volna rajta ruha
Az éttermi illemszabályok ezek szerint már kimentek a divatból.
Sassy - sassy.hu
2024. december 03.


Megosztom
Link másolása

Nagyon rafinált öltözéket választott az éttermi vacsorához Curtis barátnője, Judit.

Úgy öltözött fel, mintha nem is lenne rajta igazán ruha, csak egy melltartó és némi necc anyag.

Az etikett szabályai szerint étteremben férfiak számára a legjobb a galléros ing, nőknek az egybe szabott ruha vagy blúz szoknyával, esetleg nadrággal. A szoknya nem érhet a térdnél két ujjnyival feljebb, és kerülni kell a túlságosan felsliccelt szoknyát és a túl mély dekoltázst is.

Az átlátszó, gyakorlatilag hálóból álló ruhadarabokra azért nem tértek ki régen az illemszabályok, mert akár 10-15 évvel ezelőtt senkinek eszébe sem jutott ilyesmit, vagy kombinéra, fehérneműre emlékeztető ruhadarabokat felvenni egy éttermi vacsorához.

A fotó Instagramon látható:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Takács Nikolas nem bírta magában tartani a véleményét, beolvasott a mai tehetségkutatóknak és a mai sztároknak
„Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?”

Megosztom
Link másolása

Takács Nikolas énekes aktív a közösségi oldalakon, és rendszeresen oszt meg posztokat.

Nemrégen élesen bírálta a mai tehetségkutató műsorokat és azokat is, akiket ma sztároknak neveznek. Ebből kiderült, mennyire fontos számára a színvonal és a szakmai alázat a zenei pályán.

"Tudom, h anno sem volt minden tökéletes, sőt! De voltak szakmák, amiket szakemberek műveltek!"

- kezdte a posztot.

"Biztosan volt anno is “kakukktojás”, itt-ott-amott, hiszen ki, kinek a kije... De ha csak a televíziót, a rádiót, és az újságot nézem, akkor ezek azok a munkahelyek voltak, ahová bejutni, és ahol dolgozni kivételes lehetőség volt azok számára, akik a saját szakmájukat kitanulták, és magas szinten művelték"

- írta.

"Kérdezem én, nem kellemetlen úgy szerepelni, hogy semmit, vagy csak foszlányokat tud az illető arról, amit képvisel? Csoda, hogy ma már bárki énekesnek, színésznek, műsorvezetőnek, táncművésznek, mentornak, tanácsadónak érzi és gondolja magát? Dehogy csoda! Hiszen a “sztár” szint, felfoghatatlanul elkeserítő! Nem tudom, miért hitték el a műsorok készítői, hogy a sok követővel rendelkező valaki/bárki, bármilyen szerepkörre jó lesz, illetve miért hiszik, hogy a nézőknek nincs szükségük a minőségre?"

- folytatta.

"Ha marad ez a siralmas tendencia, akkor már valóban nem kell azon csodálkozni, hogy nem marad gondolkodó, igényes néző! Minden egyes, igazán TEHETSÉGES fiatalnak, aki teli reménnyel fut neki a tehetségkutatóknak, pedig a következőt üzenném. Sajnos nem tud mindenkinek sikerülni! De minél jobb vagy szakmailag, minél többet dolgozol magadon, minél jobban figyelsz, és hallgatsz, és saját magad maradsz, és nem akarsz egy másik valaki lenni, ha alázattal és emberséggel teszed a dolgod, határ a csillagos ég!"

Többen egyetértettek vele, és akadt olyan kommentelő, aki szerint ma katasztrofális a helyzet.

Takács Nikolas 1986. június 26-án született a szlovákiai Galántán. Zenei tanulmányait a Pozsonyi Állami Konzervatóriumban kezdte klasszikus ének és hegedű szakon, majd a budapesti Kőbányai Zenei Stúdió dzsessz-ének szakán folytatta. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Jávori Vilmos, Babos Gyula és Charlie.

Itthon a 2010-es X-Faktorban ismerhettük meg. A műsorban a döntőig jutott. Azóta több albumot is kiadott ki, sikeres koncerteket adott, és több rangos zenei fesztiválon is fellépett.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A 43 éves Britney Spears újabb, zavaros videóban tudatta a követőivel, hogy nem 42, hanem 5 éves lett
Októberben arról számolt be a követőinek, hogy összeházasodott saját magával.
Sassy - sassy.hu
2024. december 03.


Megosztom
Link másolása

Britney Spears december 2-án ünnepelte 43. születésnapját. Ez alkalomból új videót osztott meg Instagramon.

Ebben egyrészt kikelt a 'kegyetlen' paparazzók ellen, másrészt kifejtette, hogy nem a 42. életévét töltötte be, hanem 5 éves lett.

Az énekesnő Mexikóban nyaralt, és szerinte beleegyezése nélkül készítettek róla képeket a lesifotósok.

A Péntek 13. karakterére utalva a posztszövegben azt írta, nagyon bántja, hogy ezek a fotósok úgy mutatják be az arcát, mintha egy fehér Jason-maszkot viselne. Szerinte mindig kegyetlenül bántak vele azzal, ahogyan ábrázolták.

A videó második része zavarba ejtő, ebben azt mondta az egyébként 43. életévét betöltő énekesnő, hogy idén nem 42, hanem 5 éves lett. Egy kis tortát is mutatott a második videóban. Az édesapja gyámságára nem utalhatott, annak 3 éve lett vége.

Az elmúlt időszakban egyébként több jelentős esemény történt Britney Spears életében. November 11-én újra találkozott az egyik fiával, Jaydennel. A hírek szerint rendezte a kapcsolatát az édesanyjával is.

2023-ban jelent meg "The Woman in Me" című önéletrajzi könyve, amiben őszintén beszél életének kihívásairól és sikereiről.

Az énekesnő jelenleg "a családi kapcsolataira és személyes fejlődésére összpontosít".


Megosztom
Link másolása