SZTÁR
Az egykori gyereksztár nem szakított végleg az énekléssel. Tavaly az X-Faktorban tért vissza, ahol Tóth Andi csapatában versenyzett.
SZTÁR
Kökény Attila a Blikknek adott interjúban beszélt a feleségével, Arankával való több évtizedes kapcsolatáról. A sikeres házasság titka szerinte az, hogy felesége leveszi a válláról a napi terheket.
SZTÁR
Bochkor Gábor szerint a Megasztár egy „totál manipuláció” volt, ahol a zsűrit megpróbálták bábként mozgatni. A rádiós azt is elárulta, hogy gyanúja szerint a nézői szavazásokba is simán belenyúlhattak.
SZTÁR
A Médiatanács szerint a tévécsatorna ezzel olyan törvényt sértett meg, ami a kiskorúak védelmét szolgálja.
SZTÁR
Egy ideig megpróbált affektálni és másnak mutatni magát, de rájött, hogy ez nem önazonos. Bevallotta, ma már sajnálja, hogy kiölték belőle, de fáradtan még mindig előjön a régi tájszólása.
SZTÁR
Curtis fogalmazott így a döntőben Marics Peti mentoráltjáról, akit a nézők is imádtak. A szavazatok több mint 67 százalékát kapta a fináléban.
SZTÁR
Műsorvezetőtársa, Ördög Nóra is meglepődött a váltáson, ami élő adásban történt. A döntőre azért a műsorvezető még beígért egy Elvis-ruhát.
SZTÁR
A Sugar Daddy című dal után érkezett a váratlan húzás, ami kiverte a biztosítékot. Nóra profin kezelte a helyzetet, de a feszültség tapintható volt.
SZTÁR
Egyikük sem erősítette meg, hogy romantikus kapcsolat lenne köztük, ám a rajongók nem adják fel a reményt, hogy a Megasztár végére összejönnek.
SZTÁR
Az énekesnő nem csak ettől a ruhától szabadult meg, hanem két dolgot is változtatott a külsején.
Népszerű
Ajánljuk