LOVE

A kutatások szerint csak 4 párkapcsolati típus létezik - Te melyikbe tartozol?

Nincs szükség több tesztre, most megmutatjuk, hol tartotok.

Megosztom
Link másolása

Az interneten rengeteg személyiségkvíz található, és úgy tűnik, hogy nagy is rá a kereslet, mindenki szeretné megtudni magáról a különböző személyiségjegyeknek köszönhető titkokat. Ennek az eggyel összetettebb verziója, mikor a párkapcsolatunkkal kapcsolatban szeretnénk megtudni valami nagy egyetemes igazságot, pedig valahol a szíve mélyén mindenki tudja, hogy kapcsolataink mennyire egyediek, és csak az ismerheti igazán, aki benne van.

Vagy mégsem?

A tudomány most talált egy módot arra, hogy bizonyos csoportokba sorolja a párkapcsolatokat pár alap jellemző alapján.

Áldott légy, tudomány!

2016-ban három párkapcsolati tudós - és igen, ez a tényleges munkájuk - körülbelül 400, a húszas éveik közepén járó, hajadon párt vizsgált meg, hogy kiderítsék, van-e valamilyen meghatározhatóság a boldogság és a házasság felé vezető út kimenetelére, és azt találták, hogy igen, van.

Mennyire érzik magukat elkötelezettnek egymás iránt, hogyan viszonyulnak a másikhoz - ilyen és ehhez hasonló kérdéseket tettek fel, és a válaszok alapján megállapították, hogy bár sokféle ember létezik, mindössze négy konkrét kategória van, amelybe minden kapcsolatot be lehet sorolni.

Ez a négy párkapcsolati típus létezik - te melyikbe tartozol?

1. Se veled-se nélküled

Az egymás iránt érzett szerelmetek menet közben változik, egyik percben tűzforró, a másikban jéghideg. A konfliktusok időnként szétfeszítenek titeket, de aztán a szenvedély visszahajt a másik karjaiba. Amikor együtt vagytok, akkor nagyon együtt vagytok, de amikor nem, akkor nagyon nem. Mégis, van egy bizonyos meghatározható mágnesesség, ami a kapcsolatotok nyilvánvaló zökkenői ellenére is folyamatosan visszahúz ahhoz, akiért megőrülsz.

Ez a fajta őrült, szenvedélyes románc nem feltétlenül van kudarcra ítélve, de a kutatók szerint hosszú távon nem biztos, hogy fenntartható. Gondoljunk csak bele, elég hektikus lehet egy olyan kapcsolatot fenntartani, amiről nem tudod, hogy a következő napon még tartani fog-e.

2. Dráma, dráma, dráma

Állandóan egy vita közepén találod magadat a pároddal? Gyakran hozol hirtelen felindulásból döntéseket a kapcsolatodat is érintő kérdésekben, anélkül, hogy megkérdeznéd a partneredet? Több időt töltesz a saját barátaiddal, a saját dolgaiddal, anélkül, hogy megpróbálnátok párként intézni a dolgokat?

A tudósok szerint az ebbe a kategóriába tartozó párok számos hullámvölgyön mennek keresztül és emiatt az egymás iránt érzett szerelmük vadul ingadozik. Hogy mit is jelent ez pontosan? Nos, ha az a fajta ember vagy, aki a negatívumokra fókuszál, és hagyja, hogy a kapcsolaton kívüli egyéb tényezők határozzák meg a partneréről alkotott véleményét, akkor bizony erre fogsz koncentrálni, nem pedig a párodra és arra, ami valójában lehetne ebből.

Ha drámai kapcsolatban élsz, érdemes gyorsan átgondolnod a döntéseidet, mert az ilyen kapcsolatokban élők kétszer nagyobb valószínűséggel szakítanak, mint a többiek.

3. Társaságban a legjobb

Amikor egy tökéletes estére gondolsz, akkor a párod és az összes barátotok is ott van? A társasági élet a kapcsolatotok egyik fontos pontja, hiszen együtt csináltok egy csomó mindent, ahelyett, hogy csak magatokra koncentrálnátok vagy külön utakon járnátok?

A kutatók szerint a közös baráti társaságoknak köszönhetően a párok közelebb érzik magukat egymáshoz, és ez kihat az elköteleződésre is.

Végeredményben egy stabil párkapcsolatról beszélhetünk, sok boldogsággal és barátsággal, hiszen a partnered is olyan valaki, akivel szívesen jársz el és lógsz együtt.

Ez pedig azt eredményezi, hogy nagy valószínűséggel a párkapcsolatotok hosszú távú lesz.

4. Kölcsönös odafigyelés

Imádsz időt tölteni a pároddal. Mindent együtt csináltok, a hobbitokat és a szórakozást egyaránt, és ez a különleges kötődés nagyobb valószínűséggel teszi jelentősen boldogabbá a kapcsolatotokat a jövőben.

Nem hagyjátok, hogy külső tényezők befolyásolják a döntéseiteket, és nagyobb valószínűséggel beszélitek meg egymással a problémáitokat, és átgondoltabbak lesztek a továbbiakban.

Élvezed a partnereddel töltött időt, és ügyelsz arra, hogy egymást helyezzétek előtérbe? Akkor szerencsés vagy, hogy olyan párkapcsolatban élsz, amely a tanulmány szerint összességében a legelégedettebb!

A kapcsolatok kategorizálásának célja, hogy segítsen felismerni, hol tartasz jelenleg, és hová szeretnél eljutni. Reméljük, az előbbi felsorolással sikerült kicsit rávezetni.

Forrás: YourTango


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
A szerelem első látásra létezik - A tested pedig elárulja, ha veled is megtörtént
A testbeszéd-szakértő szerint testünk már az előtt elárulja, hogy szerelembe estünk, mielőtt mi azt felfognánk.

Megosztom
Link másolása

Ugye nektek is ismerős a trükk, amelyet szinte minden giccses romantikus filmben és regényben használnak: két személy a szoba más-más végéből egymásra néz és azonnal egymásba szeret.

Bár ez túl szépen hangzik ahhoz, hogy igaz legyen, Judi James testbeszédszakértő elárulta, hogy ez nem csak valós, de vannak kulcsfontosságú jelek, amelyekre, ha figyelsz, te is észreveheted, hogy a Nagy Ő talán nincs is olyan messze tőled.

Nem James az egyetlen, aki hisz a szerelemben első látásra - derül ki a Specsavers új tanulmányából, amely 2000 felnőtt megkérdezésével készült.

Bár manapság már jobban támaszkodunk a társkereső alkalmazásokra, a válaszadók 70 százaléka még mindig hisz a szerelemben első látásra

Szívmelengető, hogy a felmérés alapján a kapcsolatok 59 százaléka szintén szerelemmel első látásra kezdődött, és azok, akik együtt maradtak, 18 évig vagy még tovább voltak párban.

Úgy tűnik, hogy a jó szemkontaktus kulcsfontosságú a tökéletes párral való találkozásban, mivel a megkérdezettek több mint fele (64%) azt mondta, hogy a szemek gyakran a legnagyobb jelzője annak, hogy valaki szerelmes.

Judi James testbeszéd-szakértő is azt állítja, hogy a szemekben rejlik a dolog, és elárulta, hogy vannak olyan jelek, amelyeket lehetetlen elkerülni, amikor első látásra szerelmesek leszünk.

Azt állítja, hogy a „kukucskálós viselkedés” az egyik legnyilvánvalóbb jel. Ez azt jelenti, amikor kénytelenek vagyunk félrenézni, nem bírjuk kiállni a szemkontaktust. Majd kukucskálva, észrevétlenül igyekszünk második pillantást vetni a kiszemeltre.

Ez még a legextrovertáltabbakkal is megtörténik, az emberek hirtelen szemérmesek lesznek, amikor egyetlen pillantás után beleszeretnek valakibe.

Gyakran a második pillantás már más testbeszéddel jár együtt, mint például az áll leengedése, elpirulás vagy kuncogás.

Ha mégis szerelmes pillantást vetsz a potenciális partnerre, számíts olyan fiziológiai reakciókra, mint például a szád kiszáradása, valamint a légzésed felszínessé és gyorsabbá válása.

Judi azt is elmagyarázta, hogy miért van ez így:

„A szerelem első látásra akkor történik, amikor egy rendkívül összetett, számítógépszerű folyamat zajlik le másodpercek alatt, és jön a jackpot érzelmi megfelelője.”

A szakértő szerint a szerelem első látásra kétségtelenül a szemkontaktussal kezdődik, de sajnos néha itt véget is ér.

„A "tekintetük találkozott a zsúfolt teremben" kifejezés több mint közhely, ez tényleg megtörténik”

– tette hozzá.

Összegezve tehát a romkomokból ellesett jelenetek nem teljesen valótlanok, velünk is megtörténhetnek. Ám, ha szeretnénk, hogy a történet folytatódjon, lépésekre is szükségünk lesz, nem elég oda kukucskálni a kiszemeltre.

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása

LOVE
Ez a flörtölési technika mindig beválik, te kipróbálnád?
A pszichológusok szerint van egy flörtölési technika, amely univerzális és mindenkinél működik.

Megosztom
Link másolása

Akár profi flörtölő vagy, akár már a puszta gondolattól is elvörösödsz, most egy tuti megoldó kulcsot adunk a kezedbe. Nem kell mást tenned, mint ehhez a (látszólag) mindig működő flörtölési technikához nyúlni.

Igen, van egy módszer, amelyről a pszichológusok azt mondják, hogy szinte (és hangsúlyozzuk a majdnem szót) mindig működik.

A norvég és az amerikai kutatók összefogtak és 1000 ember válaszait tanulmányozták 40 különböző típusú flörtölési módszerre vonatkozóan, hogy megállapítsák, melyik működik és melyik nem. A különböző verziók más-más módon voltak hatékonyak attól függően, hogy az adott személy mit/kit keresett - írta meg a LadBible.

Például azok az emberek, akik rövidtávú kapcsolatot kerestek, a legjobban azokra a jelzésekre reagáltak, amelyek szerint a leendő partner elérhető.

Ez magában foglalta a fizikai közelebb lépést a személyhez, és szemkontaktust is.

Akik hosszú távú kapcsolatra vágytak, inkább a „nagylelkűség és az elköteleződési hajlandóság jeleire” figyeltek.

De volt egy flörtölési technika, amely meglehetősen univerzálisnak tűnt, függetlenül attól, hogy a másik személy mit keres a partnerében.

Kitalálod?

Igen, a humor.

Úgy tűnik, ha jó humorérzéked van, és képes vagy elsütni néhány viccet, az sokat segíthet. Végtére is, nem mindenki a humort tartja az egyik legfontosabb dolognak, amit egy partnerben keres?

A humor sokat segít, és lehetőséget ad a másiknak arra, hogy jelzéseket küldjön feléd, mert ha valakinek a viccein nevetsz, az annak a jele, hogy az illető bejön neked.

Nos, mondanunk sem kell, hogy viccesnek lenni sokkal nehezebb, mint amilyennek hangzik. Gyakran az a leggázabb, ha erőltetetten próbálsz viccesnek látszani.

Ha ugyanis küzdesz, hogy viccesnek és szellemesnek lássanak, minden esély megvan rá, hogy a helyzet visszafelé sül el. Mindenesetre a pszichológusok szerint a humorérzék valóban a legjobb dolog, ha jó benyomást szeretnél kelteni egy randevún.


Megosztom
Link másolása


LOVE
A nő teljesen újjászületett 20 évvel fiatalabb párja mellett, pedig sokan kritizálták a nagy korkülönbség miatt
Senki nem hitte el, hogy tartós kapcsolat lesz. Most bebizonyították, mennyire boldogok.
Földesi Zsóka - sassy.hu
2024. február 23.


Megosztom
Link másolása

A nagy korkülönbség egy kapcsolatban - akár a férfi az idősebb - akár a nő - rendszerint megosztja az embereket.

Sokan el sem tudják képzelni, hogyan működhet egy olyan kapcsolat, melyben nemhogy 10-15, de 20-25-30 év a korkülönbség. (Esetleg még ennél is több, mint Ernyey Béla és Balaton Dóra esetében.)

Connie Sato a véleményekkel nem törődve, kendőzetlenül osztotta meg szerelmi történetét a nagyvilággal. Kezdetben senki nem hitt abban, hogy a nő és 20 évvel fiatalabb párja kitartanak egymás mellett. Most azonban megmutatták, mire képes az igaz szerelem.

"20 évvel idősebb vagyok, azt mondták, hogy ez nem fog sokáig tartani"

-írta párjával közös képeihez a nő, aki az idő múlásával szinte megfiatalodott a szerelemtől.

@conniesato #relationshipgoals #ageisjustanumber #viral #mylove #theywerewrong ♬ Make You Mine - PUBLIC

A párt kezetben rengeteg kritika érte a nagy korkülönbség miatt. Connie azonban megosztotta sikertörténetüket, hogy másokat is bátorítson, ha egy nem megszokott, másoknak furcsának tűnő kapcsolatban élnek.

"Ő megöregedett, te megfiatalodtál"

- írta az egyik kommentelő, aki nem hitt a szemének a képek láttán.

"18 évvel fiatalabb párom van, köszönöm ezt. Sok gyűlölködő van odakint sajnos. Te sem nézel ki sokkal idősebbnek nála"

- tette hozzá egy másik követő.

"Köszönöm. Sokan vannak, akik olyan feltételezéseket tesznek, amelyek nem igazak. Örülök, hogy találtál valakit, aki boldoggá tesz. Erről szól az egész"

- válaszolta neki Connie.

Később egy második videót is közzétett. Ebben elmondta, nagyon félt, hogy ha megosztja történetét, sok gyűlölködő kommentet fog kapni. Ennek ellenére a követők hatalmas szeretettel fordultak felé.

@conniesato After being judged for our age difference it was awesome to get love & support. #ageisjustanumber #relationshipgoals #lovemyman #viral #beyou ♬ Pump - Valentino Khan

Forrás: The Sun


Megosztom
Link másolása


LOVE
Tinderen jött össze a szerelmével Makány Márta, pedig először rémes tapasztalatai voltak a társkeresővel
„Udvarlás nem volt, nagyon gyorsan elhangzott, hogy küldenék-e magamról egész alakos fényképet. Jónéhány férfinél az első pár mondat után intim szokásokra vonatkozó kérdések jöttek.”

Megosztom
Link másolása

Makány Márta nevét rengetegen ismerik Magyarországon.

Az 54 éves divattervező az 1990-es években vált ismertté, néhány éve pedig életmódváltásával került be a hírekbe.

Makány Márta követi a trendeket: TikTok-on megtalálható és telefonos applikációt is bevetett a párkereséshez.

A divattervező nemrég a Palikék Világa by manna című műsor vendége volt, ott beszélt őszintén a külsőről, az öltözködésről és a szerelemről.

Saját magáról azt mondta:

"Magammal vannak problémáim, jelentős mennyiségű, de azt szoktam mondani, hogy nekem könnyebb, mint azoknak a lányoknak, akik 16 évesen tökéletesek voltak: magas, hosszú combú, gyönyörű bőrű, hibátlan minden. Én nem voltam annyira tökéletes, mert alacsony, kövér és szemüveges voltam, ehhez képest most már nincs szemüvegem, mert van kontaktlencsém, alacsony maradtam, de azt megszoktam, és kövér vagyok, de sokkal soványabb, mint voltam."

A szerelemről azt mesélte:

"A világ legszerencsésebb nője vagyok, a pasikkal mindig nagyon nagy szerencsém volt. Én nem az aranyhalat, hanem az arany bálnát fogtam ki."

De azért azt is elárulta, hogy amikor Tinderen kezdett ismerkedni, mellbevágó élmény volt számára.

"Ha tudod, mit akarsz, könnyebben keresed meg. Amikor először felmentem, az első két-három hónap arról szólt, hogy minden nap sírtam. Mert előtte 20 évig nem kellett tanulmányi kirándulásra mennem. 20 évvel ezelőtt én is egy cuki, friss, ropogós jószág voltam. Akkor máshogy beszéltek a pasik, mint most beszélnek. Nagyon direkt mondatok hangzottak el, amikkel nem tudtam mit kezdeni"

Elmondta, mivel próbálkoztak nála a férfiak:

"Udvarlás nem volt, nagyon gyorsan elhangzott, hogy küldenék-e magamról egész alakos fényképet. De cica, fent van négy! Jó, de azokon van ruha rajtad. Erre mondtam, hogy vélhetőleg ezt most nem tudnám megtenni. Jónéhány férfinél az első pár mondat után a szexuális szokásokra vonatkozó kérdések voltak. Akkor mondtam, pont erre még nem tudnék válaszolni. Sok mindennel nem tudtam mit kezdeni."

Ám végül megtalálta a párját Tinderen, akivel boldog.

A teljes beszélgetést itt láthatjátok:


Megosztom
Link másolása