INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Till Attila: „Mondanám, hogy extrém sok ingerre van szükségem, de ebben semmi extra nincsen”

Till Attila az alkoholfüggőségről rendezett mély és őszinte filmet. A rendező mesélt nekünk élete egyik legmeghatározóbb mozijáról.

Megosztom
Link másolása

Megjelent Till Attila új filmje a mozikban. Az És mi van Tomival? című dráma az alkoholizmus és függőségek világát tárja elénk, méghozzá olyan eredeti módon, hogy nem hagyott nyugodni a gondolat: vajon honnan tud Till Attila ennyit az alkoholfüggőségről? Hogyan kezeli ma az alkoholt? Miért éppen ebben a témában rendezett filmet? Till Attila válaszol.

- Változatlanul nagyon sokat dolgozol. Milyen a viszonyod a függőségekhez?

- Nem mondanám magam munkafüggőnek, de az biztos, hogy esemény- és történésfüggő vagyok. Nehezen tudok egy helyben lenni, mindig kell valami történés az életemben. Én képtelen lennék arra, hogy hetekig, vagy ami még elképzelhetetlen, hogy hónapokig ne foglalkozzak semmivel. Vagy a stúdióban vagyok, vagy forgatókönyvet írok, vagy filmet rendezek, vagy itt vagyok és interjút adok.

Mondanám, hogy extrém sok ingerre van szükségem, de szerintem ebben semmi extra nincsen, hiszen ma mindannyian őrült tempót diktálunk.

Azt is ki merem jelenteni, hogy egy olyan korszakban élünk, amikor mindenki függ valamitől – legyen az munka, hobbi, vagy épp a telefonunk folyamatos nyomkodása. Az emberek állandóan külső ingerekkel bombázzák magukat, és ez nem egészséges. Az új filmem is erről szól – a mai kor függőségeiről –, és ezért fontosnak tartom, hogy minél több emberhez eljusson az üzenete.

- Elsősorban alkoholfüggőségről beszélünk. Személy szerint hogy állsz ehhez a kérdéshez?

- Nyolc éve egyáltalán nem iszom. Azt hiszem, hogy ez a tény önmagában elég beszédes. Mert ha valaki azt mondja, hogy „egyáltalán nem iszom”, akkor tudni lehet, hogy bizony van valami a háttérben. Az én életemben is eljött az a pont, amikor megálljt parancsoltam az alkoholfogyasztásnak, és ezzel nem azt akarom mondani, hogy komoly alkoholproblémáim voltak. Egyszerűen felismertem, hogy nem szabad többet innom a kelleténél, és mivel olyan ember vagyok, aki mindent óriási lendülettel csinál, tudtam, hogy csak akkor tarthatom be a saját magamnak tett ígéretet, ha egyáltalán nem iszom semmilyen alkoholt. Úgy gondolom, hogy ezzel nem vagyok egyedül.

Mindenesetre ez a személyes érintettség is kellett ahhoz, hogy ilyen mélyen el tudjak merülni a témában és filmet készítsek az alkoholizmusról.

A filmben azt mutatom be, hogy a leszokás nem egy egyszerű folyamat, és sosem lesz teljesen vége.

- Öt éve találkoztunk utoljára egy interjú miatt, emlékszem, akkor említetted, hogy épp egy forgatókönyvön dolgozol, de nem árultál el róla sokat. Ez lehetett az És mi van Tomival? forgatókönyve?

- Lehetett, de nem biztos, hogy éppen ezen dolgoztam akkor, ugyanis az elmúlt nyolc évben legalább öt-hat forgatókönyvet írtam, és négy pályázatot is beadtunk a Laokoon Filmmel, amiket nem támogattak. Mindegyik film egy hosszú folyamat eredménye, amelyek egymás után születtek, mindegyikbe sok munkát fektettünk, de valamiért ez az És mi van Tomival? lett végül, amiből film is lett. Fontos, hogy a baráti segítségen kívül azért kell egy jó gyártócég, aki kézben tart mindent, akkor is ha extrém olcsó a film.

Összesen tizenhárom napig forgattunk, ami rövidnek tűnik, de a független filmeknél ez gyakori, hiszen mindig kevés rá a pénz.

Arról nem beszélve, hogy többször meg kellett szakítani a munkát, mert mindenki dolgozott közben, többek között jó barátom, a főszereplő Thuróczy Szabolcs is, és nekem is sok más kötelezettségem volt. Vagyis komoly logisztikai munkát igényelt ez a film, folyton egyeztetni kellett a mindennapokkal és a munkával.

Menő szelfi: a stáb és Till Attila

- A film elvonón lévő embereket mutat be. Honnan tudtad, hogy pontosan milyen egy elvonó?

- Bevallom, erről korábban csak elképzeléseim voltak, ezért a film elkészítése előtt

részt vettem néhány önsegítő csoport gyűlésén, hogy a saját szememmel lássam, milyen is egy ilyen nem ivó közösség. Őszintén szólva nagy élmény volt, csak ajánlani tudom bárkinek, aki érintett…

Egyrészt tehát utánajártam a kérdésnek, másrészt pedig a film társszerzője, Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, addiktológus rengeteget segített a hitelesség megteremtésében. Máté több millió alkoholistával találkozott már, jól tudja, hogy milyenek az elvonók vagy a pszichológiai támogatás, ezért szükség volt az ő véleményére is, hiszen én ezekről vajmi keveset tudtam.

- Tisztázzuk, hogy egy nagyon mély drámáról van szó. Mi ezzel a célod?

- Sokan mondták, hogy a film mély sebeket tép fel, mégis reményt ad. Volt, aki azt mondta, hogy ez a film megmutatta számára, hogy van kiút az alkoholizmusból. Ha már csak egy ember leszokik az ivásról a film hatására, akkor én már elértem a célomat. Az elsődleges szándékom az volt, hogy a nézők ne csak a problémát lássák, hanem a reményt is, illetve szeretném, hogy ez a film elindítson egy párbeszédet arról, hogy mennyi embert érint az alkoholizmus. Ugyanakkor ez nemcsak az alkoholistáknak szól. Ki tudja, talán meg sem fogják nézni a filmet azok, akik tényleg alkoholproblémával küzdenek.

Jelenet a forgatásról

- Félsz, hogy lesznek olyanok, akik ezért nem nézik meg a filmet?

- Benne van. De ez a film mindenkinek szól, hiszen a magyarok fele, vagyis minden második ember érintett valamilyen formában. Különben nagyon nehéz kérdés, hogy az emberek miért nem akarnak vagy nem mernek megnézni egy nehéz filmet, és már a mozikban sincsenek igazán fajsúlyos filmek. Helyette persze megnéznek egy tucat sorozatot a Netflixen, ami tele van brutális, véres jelenetekkel.

Én nem nézek mindenféle Netflixes sorozatokat megállás nélkül.

Ezért érdekesnek tartom, hogy sokan otthon ilyen hátborzongató, súlyos emberi problémákat boncolgató sorozatokat pörgetnek, miközben egy komolyabb üzenetet hordozó filmet nem mernek megnézni.

- Tegyük fel, hogy a hatásodra elindul valami, és néhányan erőt vesznek magukon, hogy leszokjanak, vagy támogatni kezdik függő családtagjukat, barátjukat. Hogyan segítenél nekik?

- Írótársammal, Kapitány-Fövény Mátéval és a Mozinet forgalmazóval már gondolkodunk egy online sorozat indításán, ahol válaszolunk a függőségekkel kapcsolatos kérdésekre. Ezt majd a száraz novemberhez kapcsoljuk. Fontosnak tartom, hogy az emberek merjenek segítséget kérni, és hogy kapjanak is megfelelő segítséget. Az alkoholizmust nem érdemes félvállról venni, mondván, úgyis nagyon sok alkoholista van. Elkötelezett vagyok abban, hogy tegyünk ellene!

 

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
Felrobbantotta az internetet az amerikai fiú, aki magyarul próbál rendelni egy gyorsétteremben - videóval!
Mindenki ugyanazt gondolja, aki megnézte a felvételt!

Megosztom
Link másolása

Aki próbált már külföldön valamelyik gyorsétterem autós részén rendelni, az tudja hogy elég embert próbáló feladat megérteni, mit is mond vagy kérdez éppen az éttermi dolgozó a furcsán minden eltorzító headsetben. Nem csoda, hogy csak azok vállalkoznak erre, akik tényleg jól beszélik az adott nyelvet. A többség inkább besétál és úgy veszi meg az ételt.

Nem így egy amerikai férfi, aki úgy döntött, magyarul fog rendelni egy magyar gyorsétterem drive részén.

A rendelés videója alig 24 óra alatt közel 100.000 megtekintésnél jár, és egyszerűen mindenki imádja!

@exotranq That was great practice! Let me know how I did thank you @Burger King for the meal! #fyp #xyzbca #hungary #american #language #viral #challenge #food ♬ original sound - exotranc

A több száz kommentelő dicséri a fiú bátorságát, hogy ezt a nyelvet tanulja:

„Elképesztő, hogy sokakban van ambíció egy ilyen kis ország ilyen nehéz nyelvét megtanulni . Gratulálok, nagyon jó volt! ” - írja egyikük.

„Nagyon szépen beszélsz viszont a legjobban a kedvességed és a tiszteleted ” - tette hozzá egy másik néző.

„Úriember vagy, rengeteg magyar nem képes ilyen illedelmesen rendelni! Csak így tovább!” - írta egy harmadikuk.

Volt, aki még ennél is tovább ment: „Jobban beszélsz, mint sok magyar, gratulálok”.

Szerinted is ügyesen rendelt vagy még lenne mit gyakorolnia?


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
Vilmos herceg bérlője vagyok - Egy szép reggel váratlanul megérkeztek a tehenek…
Kiderül, hogy a háznak lelke van, méghozzá elég kedves. És akkor jönnek a tehenek…

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

A ház lelke

Az, hogy az emeletre vezető lépcsőtől kezdve felfelé mindent krémszínű, süppedős padlószőnyeg fed, nagy élmény. A fenti előtér tágas, kifejezetten nagyon szép a 200 éves faragott korláttal és annak oszlopaival, a plafonon a gerendával, és az észak-nyugatra néző feltolható ablak esténként csodás kilátást nyújt a félig érett gabonára a hullámzó mezőn, meg a naplementére, amiért eddig a tengerre jártunk.

A nap itt megy le nyáron - télen a másik ablakban látni

Ez a néhány négyzetméter egyszer csak a nappalink lett. Észre sem vettük, hogyan történt. Kiültem az ablakba nézni az esti fényeket, gyönyörködni a tájban. A lábamhoz ült a kutya, mert ő nem tágít tőlem, csak ha más eszik éppen (ahogy ebben a pillanatban is). Jött a lányom, hogy hol vagyok és mit csinálok, és már meg is történt.

Ott ültünk a szőnyegen az arany fényben, beszélgettünk, fél szemmel az ablakot néztük, kicsit később elővettük a kártyát is, mert a padlón jól le lehetett teríteni a lapokat.

Aztán már alig vártuk az estéket, hogy a kicsit hűvösebb konyhából feltelepedjünk a meleg és kényelmes padlóra az emeleten. Egy este beszöktek a legyek. Általában el tudjuk kapni őket, de most egy különösen gyors példány döntött úgy, hogy zümmögni fog a fülünkbe. Elkezdtük kergetni, kapkodtunk utána, persze mindig elszökött. Molli kutya egy darabig nézte, ahogy szerencsétlenkedünk, aztán egyszer csak felállt, és egy kaffantással elkapta. Utána elégedetten ült vissza, és fogadta a hálás gratulációinkat.

Szeretjük ezt a kis területet a házban. Valószínűleg az előző lakó is szerethette, mert a padlón egy nagyobb bútor (talán egy benti pad) lábának nyomai látszanak a padlószőnyegen. Érdekes, ahogy egyszer csak funkciót kapnak terek, melyek első ránézésre használhatatlan részei egy otthonnak.

Olyan, mintha maga az épület szólna, hogy állj már meg egy kicsit, ne siess. Mutatok valamit. És mutat.

Ennek a háznak lelke van. Ráadásul jó lelke. Úgy érezzük, hogy nem csak mi szeretjük őt, de ez az érzés kölcsönös. Nem fura, hogy a világ végén lakunk, körbevéve mezőkkel, és mégsem félünk? Recseg a padló? De kedves hang. Motoszkál valami a falban? Érdekes, talán egy rovar, vagy pocok lehet. Zaj van a tetőn? Biztos rászállt egy madár… Ha magától kinyílik egy ajtó vagy leesik valami, akkor is úgy gondolunk a váratlan változásra, mint egy kedves dologra.

Természetes érzés egyedül aludni egy szobában, és az, hogy az én hálómban nincs függöny az ablakon (oké, a többin római roló van, és olyan szépek, hogy nincs szívem egy olcsó függönnyel rontani az összhatáson), szóval hogy nincs függöny az ablakon, abban sincs semmi ijesztő.

Igen, bekukkant a bagoly éjjel. Meg a tenyérnyi molylepke bepróbálkozik. De isteni érzés az ágyból nézni a teliholdat és a fák körvonalát elalvás előtt.

És érezni azt, amit nagyon sok éve nem éreztem már sehol: itt biztonságban vagyok.

Egy reggel aztán megérkeztek a tehenek. Na nem a sajátjaink, arról szó sincs. De a tőlünk 15 méterre lévő lévő mezőn szomszédokat kaptunk. Molli vette őket észre először. Nyilván jó az orra, mert a csukott ablakon keresztül érezte meg az állatok szagát, ugyanis nem csaptak zajt, csak csendben elkezdték rágni a füvet a kocsibehajtónk mellett.

A kutya azonban észrevette a változást, felpattant, és őrült ugatással nekiugrott az ablaknak: ilyen állatokat még sosem látott, ráadásul egészen közel a házhoz, nyilván halálos veszély fenyegetett mindannyiunkat - szerinte. Szólt tehát, hogy legyen időm előkészíteni a puskámat. Mi mást gondolhatott volna egy vizsgázott vadászkutya, ha rémes és hatalmas állatokat lát felbukkanni hirtelen? Az ő ugatására vettük észre mi is, hogy micsoda kedves kis szomszédság költözött mellénk. Nagyjából 30 tehénlányka, kiskamaszok lehettek, és velük egy hatalmas és nagyon öreg bika, hogy vigyázzon rájuk.

Persze egyből kirohantunk ismerkedni, annyira édesek, tiszták és tejszagúak voltak, hogy csak simogattuk őket megállás nélkül.

Molli az első időszakban ezt nagyon zokon vette, próbált rájuk ijeszteni, de ezek a jószágok azt hitték, egy cuki kistehénnel van dolguk, nem ijedtek meg, nem rohantak el, csak szimatoltak a nagy orrlyukaikkal a kutya felé.

Molli és a tehenek

Azóta megszokták egymást, bár a szarvasmarhák részéről az erős érdeklődés fennmaradt, Molli már oda se bagózik rájuk.

És hogy hogyan kerültek ide a tehenek?

Mivel a teljes farm Vilmos herceg tulajdona, de ő maga nem igazán akar most a tehenekkel bajlódni, ezért kiadta bérbe a területet.

Az a gazda, aki a földeket bérli, a domb másik oldalán lévő elég szép házban él - de a mezeje, szántója itt van, a mi farmházunk körül mindenfelé. Évtizedeken keresztül élt ő is ebben a házban, amiben most mi, de aztán vett 10 éve magának egy sajátot. Onnan vidáman idekocsikázik minden nap leellenőrizni az állományt.

A szomszédlányok mindegyikének saját neve van (elolvastam a fülbevalójukon), és

esténként megjelennek itt a kocsibeállónknál, kicsikét bőgnek is, mint ha azt várnák, engedjük már be őket a farm üresen álló istállójába, végül is lement a nap. Hát, csajok, ebben nem tudok segíteni.

Ha van időm, csak ülök a kertben és nézem őket, ahogy esznek, kérődznek, aztán megint esznek, vagy ha esik meg fúj, akkor irány az ablakfülke, onnan lehet csodálni a tájat, az előkertet, a madarakat, meg a kőkerítéssel körbevett, külön kapuval ellátott másik kertünket is, amit funkciója szerint hátsó kertnek hívok, hiába van legelöl.

A ház mögött lévő igazi hátsó kertben, ami egy picike melléképületnek ad helyet (amiben a kazán lakik néhány millió húsos lábú pókkal társbérletben), állt egy nagyon érdekes, világos bézsre festett, már rozsdásodó és kishibás kovácsoltvas rózsa-futtató, amire ülni is lehet, mert egy pad is tulajdonképpen. Csak itt szomorkodott ebben a nem túl szép udvarban, a zúzottkövön, teljesen értelmetlenül, mert senki, de tényleg senki nem akart volna oda kiülni, hogy nézze az egy méterre tőle álló melléképületet. Ezt a lugas-padot aztán egy jó nagy kanyarral átvittük először a ház előkertjébe, mert elsőre úgy gondoltam, ott nagyon menő lesz, plusz mivel a kerti székek konyhaiak lettek, lesz hová ülni kint is. Csakhogy sehogy nem érezte jól magát ott ez a pad, billegett, bután mutatott, úgyhogy végül beköltözött a fallal körbekerített „hátsókertbe”. És ott meg is találta a helyét! Teljesen feldobta azt,

az egész egy mesebeli kis romantikus kertté vált tőle, egyenesen a XVIII. századból,

szinte látom benne a napernyős kisasszonyokat sétálni, és megpihenni néha, ha cseppet elfárad a lábuk.

@ourcornishfarmhouse Peaceful garden #fyp #cornwall #cottagecore #garden #nature #xyzbca #aesthetic #viral #england ♬ オリジナル楽曲 - ranpis

Az egyik nap szóba került a palacsinta. Boldog tűzhelytulajdonosként örömmel mondtam igent rá, okés, akkor bekeverek egy nagy adagot és sütök végre palacsintát. El is kezdtem. Az első darab 8 percig sült, és még mindig nagyon fakó volt. Kiderült, hogy a fél éves tűzhelynek azért van némi hibája, például, hogy nem igazán melegít.

Vagyis ha van elég időd, és csak úgy főzőcskézni akarsz, akkor egy idő után el fog készülni rajta valami, de a hirtelen nagy hőt igénylő ételeket nyugodtan el lehet felejteni.

Ez a mi palacsintánk két óra alatt készült el, a végén már extrém vastagokat sütöttem, mert kiönteni sem volt szívem a tésztát, de már tovább állni és nézni, ahogy inkább szárad, mint sül, hát azt se. Tojásrántottát is egy örökkévalóság sütni rajta. Írtunk az eladónak, hogy van ez a kis baki. Hogy ha ez fél éves, adja már oda a garanciapapírokat, mert azt véletlenül elfelejtette.

Nagyon vicces volt, amikor közölte, hogy hát úgy értette a fél évet, hogy ő vette használtan fél éve.

Szó nincs garanciáról, és vissza sem vásárolja, bocsi. Szóval a használt cuccoknál sokkal jobban résen kell lenni, mint gondoltuk.

Ma egy intarziás fiókos szekrényt tett fel valaki fillérekért a netre. Alapvetően nem a stílusom, de pont jó lenne a hálószobába. Most már óvatosabbak vagyunk, úgy terveztem, hogy először elmegyünk, és alaposan megnézzük. Aztán a helyszínen majd döntünk. Hát, erre már nem volt szükség. Megelőzött valaki, aki nem óvatoskodott. Így megy ez errefelé.

Folytatás jövő vasárnap, akkor a zombikról lesz szó.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Ezzel a zseniális kérdéssel ösztönzi a tanár a diákjait, hogy megmutassák, mit tudnak – A diákok pedig imádják érte
Ha a mi időnkben is ilyen dolgozatok lettek volna, most talán nem utálnánk ennyire az oktatási rendszert.

Megosztom
Link másolása

Valakinek már csak ködösen rémlik, másoknak élesen él az emlékezetében, de az biztos, hogy mind belefutottunk már abba, hogy iskolás éveink alatt hiába tanultuk át az éjszakát, másnap a dolgozatban csak azt kérdezte a tanár, amit pont nem tudtunk.

Ennek kiküszöbölésére állt elő egy külföldi tanár egy olyan megoldással, ami arra ösztönzi a diákokat, hogy megmutassák, mit tudnak, és nem azt kéri számon, hogy mit nem.

A közösségi médiában kezdett el terjedni az a kép, amin látható a zseniális kérdés, amit a tanár feltett a dolgozatban:

"Van olyan téma, amivel időt töltöttél, hogy megtanuld, de nem volt róla kérdés a dolgozatban? Mi az, és hogy működik? Írd le részletesen!"

Ezzel a pofonegyszerű nyitott kérdéssel a tanár megadta diákjainak a lehetőséget, hogy megmutassák tudásukat, és még ha a dolgozat többi kérdésénél nem is teljesítettek olyan jól, ezzel szerezhetnek egy pár plusz pontot.

A kommentelők imádják az okos tanári megoldást. Sokak egyenesen forradalmian új feladatnak nevezték, mások azt javasolják, minden iskolai dolgozatnak legyen része ez a kérdés, ami igazán motiválóan hat a tanulókra.

Vajon itthon is működnének az ilyen tanári újítások?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Vilmos herceg bérlője vagyok - kiderült, miért van Viktória királynő címere a falunkon
Magyarként izgalmasra sikerült az akklimatizáció, és az is kiderült, hogy egy dologban még a híresen semleges királynő is kénytelen volt állást foglalni.

Megosztom
Link másolása

Kezdjük a legizgalmasabb résszel. A házam bérleti szerződésében ez szerepel: az ön landlordjának neve His Royal Highness The Prince William Arthur Philip Louis Prince of Wales, Duke of Cornwall, Rothesay and Cambridge, Earl of Carrick and Strathearn, Baron of Renfrew, Baron Carrickfergus, Lord of the Isles, Prince and Great Steward of Scotland.

Azaz Ő királyi fensége Vilmos Artúr Fülöp Lajos herceg, walesi herceg, Cornwall, Rothesay és Cambridge hercege, Carrick és Strathearn grófja, Carrickfergus és Renfrew bárója, Isles ura, Skócia hercege és Great Stewardja.

Igen, ő Vilmos herceg, a brit trónörökös.

Hogy kerültem ebbe a házba? Milyen az élet a királyi család birtokán? Egy olyan 200 éves farmházban, aminek nem címe, hanem neve van? Elmesélem.

Devoni kanyar, a scone és a királynő(k)

A legdrágább luxus, amit még a beköltözés előtt, de már a farmházra tervezve megengedtem magunknak, egy 4 fős étkészlet volt. Csodálatos tengerkék tányérokból áll, müzlis, leveses (ezt itt tésztásnak hívják), kistányérok és a nagy laposok. Nem tudtam ellenállni neki. Állítólag helyi porcelánból készült, kézzel festve.

Oké, annyiba került, mint a használt étkezőasztalunk. De úgy döntöttem, emiatt most nem fogom rosszul érezni magam. Isteni lesz belőle enni.

Ezt a tengerparti hangulatot, itt 2 kilométerre az óceántól, megérdemeljük.

Mázli, hogy az utolsó hétvégén fullra nyitva volt az IKEA Exeterben, elmentünk, mert volt néhány nagyon konkrét dolog, amit szerettem volna a konyhába, azon felül, amink volt. A fokhagymanyomó nélkül például nincs élet, vagyis van, mert a mamámtól megtanultam késsel elkaparni a fokhagymagerezdeket, de azt csináltam már 8 hónapon át, és vágytam újra a régi jó fokhagymanyomómra. A neten megnéztem a kínálatot, és megdöbbentem, hogy egy AirBnb teljes konyhai berendezése, amiben éltünk egy télen át, filléres IKEA cuccokból állt össze. Úgyhogy betettem a kívánságlistámba a merőkanalas készletet, az olcsó lábos-szettet, a csipeszeket, késeket, aztán útnak indultunk. 100 kilométer, majdnem két óra, pedig autópályán lehet menni. Csakhogy a cornwalli autópálya egészen különleges, máshol egyszerű országútnak hívnák az ilyet.

Kétszer két sávos (időnként), de néha átmennek rajta a tehenek, máskor simán átkanyarodhatnak egymás térfelén az autók, szóval itt a közlekedés jóval lassabb. Ahogy az élet is.

Tudtuk, hogy nagy darab cuccokat nem fogunk venni, mert nem férnének be a kocsiba, de azért az apróságokra szükség volt. Plusz mindenképpen végig akartam ülni a kanapékat, hogy van-e kényelmes és olcsó köztük.

Mint a gyerek, aki beszabadult a játékboltba, úgy éreztük magunkat az áruházban. Hatalmas, és gyönyörűen berendezett, és egyébként olyan otthonos, mintha épp Budapesten lézengtünk volna két órát. Megvettem életem legszebb ágyneműjét, virágos, halványzöld, szatén, semmi nincs, ami jobban illene a gyönyörű új házunkba. A kerti bútoroknál kicsit leálltunk, olyan olcsó volt egy-egy szék meg az asztalka, hogy nem hagyhattuk ott. Végül azért eléggé kiköltekezve, de nagyon boldogan pakoltunk be az autóba, majd indultunk haza Devonból a jó öreg és kényelmes Cornwallba.

Ahogy kihajtottunk Exeterből, úgy éreztük magunkat, mint ezer éve a vikingek, akik épp hazafelé tartanak a zsákmánnyal, amit a szomszédos területeken kalandozva szereztek.

Mi ugyan nem vérrel fizettünk, de határozottan jó érzés volt a megpakolt autóval hazafelé hajtani.

Erről a szomszédos terület-témáról tudni kell, hogy valami oknál fogva a devoniak és a cornwalliak között némi ellenérzés feszül. Hiába élnek mind a ketten Anglia legdél-nyugatibb csücskében, enyhe lenézés érezhető mindkét oldalról a másik iránt. Ennek az egyik leglátványosabb formája egy sütemény, a scone fogyasztása körül kialakult vita. Ezt az édes pogácsaféleséget hagyományosan eperlekvárral és a mascarponéhoz eléggé hasonlító ízű, de kicsit sűrűbb clotted creammel eszik. De nem mindegy, hogy hogyan.

Ez a hagyományos cornish cream tea, amit délutánonként szolgálnak fel

A vita a sorrenden megy. Hogy amikor megkened a kettévágott scone-t, mit teszel alulra. A vajas-lekváros kenyéren szocializálódott énem azonnal a fehér krémet tette a scone-ra, és a krém tetejére halmozta a lekvárt. Ezzel minden cornwalli tudomására hoztam akarva-akaratlanul is, hogy nem vagyok idevalósi.

A helyiek ugyanis késhegyre menő vitákat tudnak folytatni a dzsem és a krém helyes sorrendjéről. Még autóra való matricát is gyártanak Jam first! felirattal.

Aki cornwalli, már kisgyerekkorától tudja: alulra kell a lekvárt kenni, és csak arra jöhet a finom, tejszín ízű vastag krém. Csak a mások eszik máshogy, például a devoniak.

A dolog egyszer addig fajult, hogy a királynőnek is állást kellett foglalnia a témában, amikor scone-t evett. Mit gondoltok, hogy döntött? Naná, hogy cornwalli módra ette a desszertjét, a dzsem volt alul.

Elképesztően büszkévé téve ezzel az Egyesült Királyság legnyugatibb csücskében élő 500.000 embert.

Ha azt hinnéd, hogy ez a téma csak az öregeket érdekli, nagyot tévedsz. Januárban Exeterben volt egy koncert, amire elment a lányom is. Tele volt devoniakkal a sportcsarnok, hiszen Exeter Devonban található. Még a koncert közben is ez volt a téma, amikor a körülötte csápolók számára kiderült, hogy ő Cornwallból ruccant át a bulira. Húsz éves lelkes zenerajongók azon vitáztak, hogy kinek van igaza, hogyan kell enni a scone-t, hogy eredeti, hogyan finomabb.

Ha engem kérdezel, szinte két külön ételről van szó. Jól tudom, mert sok évig nem érdekeltek a rosszalló pillantások, és ettem, ahogy természetesnek tartottam, alul a krém, felül a lekvár. Nagyon kellemes, finoman, édesen éles ízű volt, nem véletlen, hogy tökre sokszor sütöttünk itthon is. Aztán amikor kiderült, hogy ezentúl nem csak átutazó leszek itt, hanem megpróbálok gyökeret ereszteni, megkóstoltam fordítva. Alul a dzsem, felül a krém. Egy sokkal lágyabb ízű, kevésbé édes, ugyanakkor sokkal krémesebb desszert lett belőle.

Nem tudnám most sem megmondani, hogy melyiket szeretem jobban, de határozottan kifinomultabb étel a cornwalli verzió.

Már a beköltözés napján feltűnt, hogy az üresen álló farmépület falán valamiféle címer van, de annyi dolgunk volt, hogy nem mentem közelebb kideríteni, mi is az pontosan. Néhány napnál tovább azért én sem bírtam a kíváncsiságommal, és átmásztam a lakattal lezárt kapun, hogy jobban szemügyre vehessem azt a 50-60 centi átmérőjű faragott kőcímert a falban. Nem volt valami új, ezt mutatta, hogy a faragás élei már szépen lekerekedtek, de még jól ki lehetett venni a dátumot: 1857.

Ami egyre izgalmasabbá tette a felfedezésemet, az a középen lévő királyi korona volt, majd kis idő múlva arra is rájöttem, hogy a furcsán egymásra faragott betűk, melyek külön leírva a VR és az AP kombinációkat adták, mit is jelentenek: Viktória királynő és Albert herceg monogramjai voltak!

Bevésve egy szürke kőlapba a semmi közepén, egy kétszintes gazdasági épület távoli oldalába! Persze, hogy elkezdtem nyomozni, mindent tudni akartam.

VR és AP, azaz Victoria Regina és Albert Prince

Aki itt él, annak annyira természetes a királyi család közelsége és ezek a relikviák, hogy fel sem kapják rá a fejüket és még kevésbé őrizgetnek emlékeket. Azért néhány dolgot mégis megtudtam: a címer és a kőtábla Viktória királynő uralkodásának 20 éves jubileumára készült, akkor helyezték a falba. Ez a birtok akkor is a királyi család tulajdonában volt, sőt, az elmúlt 700 év folyamán végig. Ugyanebben az évbe adományozott a királynő imádott férjének új címet és akkor született utolsó gyerekük, Beatrice is, tehát az 1857-es év amúgy is elég kiemelt év volt a famíliában.

Nem középületeken, főleg a királyi család magánbirtokán két esetben szoktak emléktáblát elhelyezni abban az időben: ha Viktória királynő és Albert herceg szívesen és sokszor időzött a birtokon, vagy

ha a helyszín jelentős modernizáláson esett át (főként Albert herceg építészettel kapcsolatos érdeklődésének köszönhetően), majd az átadáson a királyi pár maga is megjelent.

A mi farmunk esetében inkább az utóbbiról lehetett szó, bár az eredetileg 6 szobás épület a háborítatlan sokhektáros birtok közepén, 1,5 mérföldre a tengerparttól rövid időre akár királyi szállásként is működhetett. Most tehát, ha odaállok a kőtábla elé, úgy 2-3 méterre, biztos lehetek benne, hogy Viktória királynő apró, de jelentős lábnyomába lépek.

@ourcornishfarmhouse A sunny summer morning in Cornwall #fyp #cornwall #cottage #england #cottagecore #aesthetic #summer #xyzbca #foryou ♬ original sound - ellie (regulus' version)

Cornwall akkori hercege 1857-ben már 16 éves volt (Edvárdként lépett trónra jóval később), és természetesen rendszeresen végigjárták vele a birtokait. Hogy akkor milyen előzményei voltak egy royal látogatásnak, azt nem tudom, de ha a trónörökös mostanság erre tervez jönni, azt onnan lehet sejteni, hogy az amúgy is eléggé rendezett környéken váratlanul extra fűnyírást ütemeznek be. Várjunk csak... Ahogy hallom, most is berreg éppen a fűkasza!

Folytatás jövő héten.


Megosztom
Link másolása