Prieger Zsolt: „Én nem jó vagyok, hanem törekszem arra, hogy minél kevesebb kárt okozzak”
Prieger Zsoltot többnyire az Anima Sound System „főkolomposaként” ismerjük, holott ez alkotói énjének csak egy szeletkéje. Bravúrosan ötvözi projektjeiben a zenéhez az irodalmat, melyhez sokkal több köze van, mint azt sokan gondolnánk. Rutai Gábor interjúja.
- Úgy vettem észre, hogy állandóan benne vagy valamiben nyakig, rengeteg dolog foglalkoztat.
- Én meg néha arra gondolok, mintha mindig megtalálnának, és akkor egyszerűen - mint a Jim Carrey -, mindig igent mondok. Ez sokszor egy csomó vicces, hülye szituációt is eredményez, de igent mondani sokkal jobban szeretek, mint nemet. A sok igen persze űzött vadsághoz, meg behavazottsághoz vezet, de erre meg jön egy másik, még brutálisabb közhely, hogy egy életünk van, és éljük intenzíven.
- Na jó, de hogyan priorizálsz?
- Nagyjából improvizálok.
- Improvizálsz. Azt kb. elhiszem (egyébként zárójelben: nem), hogy téged találnak meg ezek a dolgok, mert szerintem téged IS megtalálnak dolgok, de én azt gondolom, hogy azért te is pörögsz egy csomó dolgon.
- Persze! Senki sem mondta, hogy csináljak irodalmi, zenés esteket. Senki sem mondta, hogy írjak könyvet, és senki sem mondta, hogy csináljak zenekart. Ezek alapvető dolgok. Az a jó, amikor a kereslet-kínálat találkozik, amikor a vágyaid elérkeznek egy olyan pillanatba, amire mondhatod azt, hogy megtalált a szerencse, a véletlen, vagy ha fennkölten fogalmazunk; a kegyelem. Legjobb, ha a magánéleted is rendben van, és én egy ilyen szakaszban vagyok most, ami remélem, hogy folyamatosan kitart, mert dolgozni, melózni sokkal jobb így.
- Jó, hogy idehoztad a család-kérdést. Az ember hova pakolja az energiákat, az ötleteket? Egy olyan ember, akiben buzog az állandó ötletelés, az önmegvalósítás, de közben meg ott van egy gyerek, vagy több… abba is akar pakolni az ember.
- Nem is az, hogy abba is akar pakolni, hanem például azon mereng, (főleg, hogyha valakinek egy gyereke van, mint nekem, aki most már 33. életévében van), hogy mi az, amit kellett volna? Mi az, amit nem csináltam? Vajon ez még helyrehozható?
amik, hogyha normális apa vagy, akkor azokat hiátusként éled meg. A legrosszabb az, amikor valaki tökéletes gyereknek tekinti magát gyerekként, vagy szuper apának apaként. Persze ennek a másik fele sem jó, amikor valaki rettenetesen rossz apának gondolja magát, vagy szeretetlen, vagy nem szerető gyereknek. Valami középutat kell ebben megtalálni. Nálunk nagyon szenvedélyes „olaszság” van, „szicíliaiság”, „nápolyiság”, és azért mi gyakran elvétjük ezeket a hangsúlyokat, és mondanám azt, hogy hibázunk, de inkább azt mondom, hogy gyakran hibázok.
- Azt szokták mondani az apáknak, hogy amint megszületik a gyerek, lehet tudni, hogy rögtön te vagy neki a legnagyobb traumája az élete hátralevő részén, úgyhogy sajnos ilyen messziről kell nekifutni ennek a sztorinak.
- Hát igen, de ezt hívják életnek. Minden pillanatban tűnődhetsz azon, hogy mi az, amit jobban kellene csinálnod. Én egyébként így vagyok a zenekarral, vagy írással, vagy csak egy mondattal.
mert hogy közben meg látom, hogy a körülöttem épülő vagy széthulló világban egyre inkább több a slendriánság, és az furcsa.
- Valószínűleg az a fogyasztási kultúra, az a tempó, ami jelen pillanatban zajlik, már nem ugyanaz, mint húsz vagy harminc évvel ezelőtt volt, és most nem akarok károgni, hogy „bezzeg a mi időnkben”, mert minden tök jó most is, tehát nincs ezzel baj. Csak lehet, hogy egy olyan típusú embernek, mint aki te vagy, aki nehezen engedi el a végeredményt, annak nehéz, mert erre már nincs idő.
- De nem így vagyok ezzel. Lehet, hogy kicsit busongsz utána, hogy hogy lehetett volna másképp, de erre a busongásra a legjobb gyógyszer az új alkotása. Például az irodalom meg a zene szintén keresztbe-kasul fűzi, ölelgeti át egymást az életemben, egyre erősebben. Ez izgalmas.
- A cross-art alkotások engem mindig lázba tudnak hozni. Ha most szembe dicsérhetlek, az Anima Sound System zenéjében én pont azt szeretem, hogy ízlésesen tud hozzányúlni különböző műfajokhoz. Engem például - aki néptáncoltam húsz évig -, kiráz a hideg, ha techno-ra néptáncolnak, mert rettentő olcsó. Vagy akkor is kiráz a a hideg, hogyha egy szép népdal alá bekevernek egy nagyon otromba dobot, és akkor azt gondolják, hogy most mennyire új dolgot csináltak.
- Már nyolc, vagy tíz éve csinálok zenés irodalmi esteket. Jobb híján, így hívom őket, mert ezek inkább mixtúrák, amiben összeállítok, kitalálok valamiféle zenei szüzsét, és arra jönnek rá szövegek, néhol nagyon viccesen összeölelkezve, néhol pont határozottan egymásnak ellentmondva, és éppen ettől lesz valami új tartalom. A Pilinszky előadásomban nincs például négysoros. Az apokrifből is részek vannak, de úgy, hogy először szólal meg a közepe, és aztán a végén az eleje. Szilánkok vannak ezekben az irodalmi műsorokban. Cseppben a tengert szeretnék, és azt szeretném, hogyha - ahogy egy másik animadal mondja -, hogy a „reading is sexy” jegyében egy mániákussággá, elfoglaltsággá válna az, hogy olvasol, és az, hogy jó barátságban vagy a szöveggel, amit egyszerűen nem tud (bármennyire is akar), elvenni tőlünk az iskola. Ez olyan, mint a szabadság;
mert egyszerűen egy leküzdhetetlen, ösztönszerű DNS-ünkbe belekódolt vágyunk van arra, hogy szabadok akarunk lenni.
- Az olvasás öröme legjobb esetben megérkezik a család szűk környezetéből gyerekkorban, de sok helyen meg sajnos nem.
- Vagy megérkezik, de annyira erőteljesen érkezik meg, hogy nem akarja az a gyerek. Tudok én olyanról, akiknél a szülők nagyon sokat olvasnak, és leszakad a könyvespolcuk minden szobában, a gyerek meg még nem olvasott el egy könyvet.
- Lehet, hogy vizuálisan nagyon van nyomva, szegény.
- Igen. Igen, persze. Tehát, mennyire kap tőled szabadságot, és mennyire kap kedvet. Én tanítottam sok helyen. Nagyon kicsi általános iskolásoknál voltam falun, tanítottam egyetemi szakkollégiumban, tanítottam már majdnem gimnáziumba járókat irodalomra, nyelvtanra, etikára és mindenhol mások és speciálisak a problémák.
Ne adagold túl, ne okoskodd túl, de ne is nézd le a gyereket, hogy ezt nem érti meg, mert a gyerek fantasztikus.
- Hogyan indult nálad az irodalom szeretete? Hogyha visszagondolsz gyerekkori élményekre, akkor mik az elsők?
- Könyves családból származom, az apám első generációs értelmiségi, tele voltak a könyvespolcok, és nagyon 360 fokos. Tehát a sport minikönyvektől, Botticelli, vagy Michelangelo albumokig, a kor szokásos sorozatain kívül azért ott volt a Dosztojevszkij.
De például vannak olyan kölyökkorodban elolvasott könyvek, amikhez visszafordulsz. És - ahogy szokták mondani, közhelyesen, hogy - mindig más és más fénytörésben mutatja magát. Hogy egy magyar példát mondjak, mondjuk Szerb Antal. Az „Utas és holdvilág” egy nyolcadikosnak, egy 18 évesnek, egy érett férfinek, vagy egy érett nőnek, vagy egy idős embernek teljesen mást mond.
- Ő nálam is visszatérő.
- Gondoltam, pedig nem mondtad.
- Hadd kérdezzem meg, hogy a te írói munkásságod hogy áll éppen, mert tudom, hogy írsz verseket, azt is tudom, hogy már van egy könyved, de készülőben is van.
- Készül, igen. Van a „Jasszi és Bob”, apám a Jasszi, a Bob pedig Bob Dylan. Furcsa, nagyot mondó férfiak történeteiből van összerakva, és közben feltűnnek mindenféle nőalakok, például édesanyám, aki a ’64-es szombathelyi strand szépe volt. Ez fotókban, dalszövegekben és mindenféle történetekben. Közben jómagam emberi és iskolai bukásai és jegyei és otthonról szökései keresztbe-kasul.
- Terápiás könyv?
- Pontosan! Abszolút, abszolút. Szerintem egyébként az írók, költők, zenészek, karmesterek, amit csinálnak az terápia. Hogyha közben nem leszünk szarabb emberek, hanem talán egy kicsit jobbak, vagy elviselhetőbbek önmagunk és a világ számára, akkor már megéri.
- Ezért nem szabad a művészeknek pszichológushoz járni. Kiventilálják magukból.
- Néha azért jó, hogyha mennek. A megalomániáink és egyéb mániáinktól nem baj, hogyha megszabadulunk.
A verseim nagyon régóta íródnak. Már kicsi koromtól fogva, de soha nem publikáltam őket. Mindig annyira intim sztorik voltak ezek számomra, hogy olyan, minthogy nem szívesen beszélnék nyilvánosan mondjuk a szexuális életemről is.
- Korábban akartam kérdezni, hogy átsejlik egy vallási gondolkodás, a valláshoz való ragaszkodás, vagy valamiféle kapcsolat a mondataidból.
- Ez inkább egy folyamatos keresés, ami hogyha jó esetben hitté, vagy egyfajta meggyőződésé formálódik, akkor ez egy boldogság, akkor ez egy relaxált állapot. Én a magam jó-ját keresem ebben, és eszembe se jut, hogy embereket erről győzködjek, vagy hogyha győzködök, akkor azt lehet, hogy nem jól teszem.
- Hol helyezkedik ez el a te életedben?
- Amikor én azt mondom, hogy „kegyelmi pillanat”, hogy részt veszek egy jó beszélgetésben, akkor ott. Amikor Szentmisére megyek, akkor Érdre megyek a Teréz anya nővérekhez. Egy indiai és négy afrikai nővér, meg egy lengyel, és akkor jön egy néni az Érdalsóról, meg a Jácint atya. Így vagyunk hatan-heten. Ez egy pici, mini hely, ahol a nővérek élnek, mint apácák.
Ez az egyház, a többi az kamu. A Katolikus Anyaszentegyház, az nem csak a Szent István bazilikában, meg a Szentjobb cipelésnél van, hanem az ott van Dél-Amerikában, Afrikában, a rengeteg Jácint atyában és a rengeteg Teréz anyában. Meg a rengeteg Pilinszky versben, meg a rengeteg Dosztojevszkijben, meg a rengeteg Szerb Antalban, ott van a sírásban, meg a nevetésben. Meg ott van a mostani beszélgetésünkben is.
- A vallással kapcsolatban: nekem mindig rengeteg benne az álságosság.
- Persze, hát emberek vagyunk. Hát álságos történeteket, álságos magatartásokat, álságos kereszteket cipelünk magunkon, de az egyházat is emberek csinálják, a kedvenc foci csapatunkban is emberek vannak, és jaj, de micsoda szörnyű játékosok is tudnak benne játszani, meg milyen edzőink vannak, meg milyen politikusaink vannak, de ettől függetlenül el kell menni szavazni, és egy jobb országot kell csinálni. Az egyháznak sem hátat fordítani kell, hanem csinálni belőle egy jobb egyházat. Mindez nem jelenti azt, hogy én jóvá válok. Én nem jó vagyok, hanem törekszem arra, hogy minél kevesebb kárt okozzak. Azt hiszem, hogy ez a legjobb. A hitem, hogy minél kevesebb kárt okozzak, és így is rengeteget okozok.
A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.
Károly király címere és a palota pecsétje
Két díszes dombornyomott betű
„Nagyon boldog karácsonyt és új évet kívánok: William”
Ez már a hihetetlen valóság :)
Molli bentről gyönyörködött, mi kintről