Költőmatának ismerik sokan a bloggert, aki így hirdette magát: csak kívánnod kell és minden rím teljesül! Mások Rutai Gábor rádiós műsorvezetőnek, táncosnak, vagy épp a Mensa HungarIQa tagjának, aki ifjabb korában lányszíveket tört, most pedig azokat szépen összeragasztja.

Versekkel, mi mással.

- Valamiért 2017-ben kitaláltad, hogy költő-automatává válsz. Miért gondoltad, hogy ez a te utad?

- Korábban volt már egy verses blogom, ahol saját kútfőből merítettem témákat, de nem voltam vele elégedett. Inkább csak szárnypróbálgatásnak nevezném azokat a rímeket. Aztán kimaradt egy jó év. Nem tudnám megmondani, hogy mi volt az, ami elindította bennem, hogy kérésekre írjak verset, de egy villanásszerű ötlet volt, és ennek lett az a vicces formája, hogy adott egy automata, egy robot, amibe be lehet dobni a kéréseket, és az alján meg kipotyog a vers. Így indítottam el az új blogot, és nagyon gyorsan népszerűvé vált.

- Próbálom elképzelni azt a pillanatot, amikor először mondod azt, hogy nem arról írok, amit én érzek, hanem arról fogok írni, amit más érez. Belefutottál egy mondatba valahol, amiből elindult a fejedben egy vers? Hiszen igazából mégis arról írsz, amit te érzel – azzal kapcsolatban, amit más érez.

- A klasszikus értelemben vett versírás egy nagyon magányos műfaj. A saját gondolataimat saját magamnak írom le, mindegy, hogy a fióknak, vagy a blogra, az akkor is magányos műfaj marad.

Korábban rádióztam, előtte táncoltam 20 évig. Nekem az, hogy ott a közönség, aki tapsol, mindig része volt az életemnek. Ez az igény a versírásban is működött. Sokkal szorosabban tudok az olvasóimmal kapcsolatot tartani akkor, ha hozzám tudnak szólni, és nem csak azt írják le, hogy hú, de szép ez a vers, vagy hogy engem most megérintett, hanem már az elején ott vannak az alkotási folyamatban.

- A saját verseidben is megvolt ez a pátoszmentesség, ahogy írsz mostanában?

- Pátoszmentesség? Igen. Az egy klasszikus anonim blog volt, ahol kendőzetlenül, a mai nyelvezettel írtam, talán a Költőmatánál is nyersebb és profánabb hangvételt ütöttem meg.

- Ha az ember végigolvassa Költőmata verseit, egy komoly lelki tanácsadó munka képe sejlik fel. Ezt az olvasóközönség igényelte és kényszerítette ki, vagy alapvetően volt benned szándék arra, hogy felnyisd a szemét a hozzád forduló, lelki bánattól sújtott közegnek?

- Ez a dolog engem is meglepett. Hogy egy idő után a szívemen kezdtem viselni egy-egy versigénylő sorsát. Ha valaki a legnagyobb bánatáról kér verset, akkor hiába van bennem szarkazmus vagy cinizmus, és hiába tudom, hogyan lehetne ezt kicsavartan-viccesen elütni, úgy éreztem, jobb, hogy ha mondok valamit. Igényem volt arra, hogy segítsek valahogy. Ez abból is adódhat, hogy azért én apuka vagyok, van három lányom, és az olvasóim egy része is a lányaimmal egyidős generáció, és ilyenkor picit előbújt belőlem a lányos apuka, aki megsajnálja a verset kérőt, és próbál vigaszt nyújtani.

- És ne hagyjuk ki, hogy ezekben a válaszokban azt is elmondtad, hogy mi lehet a háttérben. A segítségeddel bele lehetett látni a férfiak fejébe. Lehet, hogy fájt az olvasónak, amikor szembesült azzal, hogy mi lehet az ő drámájának az oka, de legalább megérthette, hogy mi történt vele.

- Én se tudok másból kiindulni, mint amilyen én vagyok, és én az a férfi voltam, meg fiatal felnőtt, meg kamasz, akitől menteném a lányaimat. Nem ilyen férfit kívánnék a saját gyerekeimnek.

Persze én magamból indulok ki, de az esetek nagyobb részében bele tudok trafálni.

- A követőid nagy része fiatal lány. Mit gondolsz, miért? Választ kapnak a problémáikra, vagy fogékonyabbak a versekre?

- A hordozó felület hozta ezt. Ők voltak ott. Ha más fórumot találok, talán más közönség alakulhatott volna ki. Nem tudom, milyen sors vitt oda, ez a közönség talált meg, és az ő problémakörüket kellett megfejtenem.

- De ők inspiráltak téged.

- Én a fiatal közönséget nagyon szeretem, és nagyon hiszek a fiatalságban. Gyűlölöm, amikor osztják az észt az idősebbek. A mai napig azt gondolom, hogy rohadtul nem az öregek kezében van az igazság forrása. Persze van tapasztalat, el is lehet mondani, hogy én így jártam, de szerintem itt a mi dolgunk véget ért. Azt már én nem mondom sem a saját gyerekeimnek, sem az olvasóimnak, hogy azért, mert így vagy úgy jártam, te ne csináld.

Sokkal jobban fogják csinálni, mint mi. Teljesen másként gondolkodnak, és nekik már úgy kell gondolkozniuk, ami az ő új világuk működéséhez kell. És ahhoz meg mi már nem értünk.

- Ez a blog annyira népszerű volt, hogy egy idő után kopogtak az ajtódon, hogy össze kellene rakni a verseidből egy kötetet.

- Furcsa, mert eredetileg nem akartam ebből nyomtatott verziót. Szeretek haladni a korral, és látom, hogy a tartalomfogyasztási szokások merre változnak. A könyv az örök, ez igaz, de sokkal könnyebben és gyorsabban el tudok jutni a közönségemhez más úton. Viszont azzal nem számoltam, hogy a követőim nagy része azért szereti a verseimet, mert egyébként is szereti az irodalmat, és ha szereti az irodalmat, akkor szereti a könyveket is. Az ő részükről érkezett a kérdés, hogy miért nem jelennek meg ezek a versek egy kötetben. Azt feleltem, hogy jó, csináljunk egy közösségi gyűjtést, és ha összegyűlik megfelelő mennyiségű pénz, akkor elsétálok a nyomdába és kiadom őket.

Így lett ebből a Költőmata blogból verseskötet.

- Alig egy év után.

- Igen, viszonylag gyorsan jött a kötet. Azóta is kapható, nagyjából 2500 példány fogyott el belőle, ami innen nézve kevés, de azóta hallom, hogy verseskötetekből mennyi megy el ma Magyarországon, ahhoz képest ez egy bitangjó szám. Ebből a szempontból elégedett vagyok. Viszont, mivel ennél sokkal több követőm van az Instagramon és a Tumblr-en, ezután is ezek maradnak a fő hordozóim.

- Az utóbbi évek eléggé megcincáltak mindenkit, jött a Covid, a háború, és a blogodon is azt jelezték az olvasók, hogy megváltozott a Költőmata. Miért?

- Az az igazság, hogy a saját életemben is történt változás, párkapcsolati fronton fordult az életem, és valószínűleg ez egy olyan dolog lehetett, ami a fókuszt egy kicsit máshová vitte el. Főleg ennek volt betudható.

- Szomorúbb lettél?

- Hát, volt egy nehéz időszak, igen. Utólag persze kiderült, hogy így jártam jobban. Én nem az a fajta költő vagyok, aki akkor tud jól írni, ha tépi a balsors, mert nyilván van ilyen is, aki ebből tud táplálkozni, hiszen remek klasszikus költőink vannak, akik végignyomorogták az életüket, miközben a legszebb verseket írták.

Én inkább akkor tudok és akkor van kedvem írni, amikor elégedett, vidám, jó kedvű vagyok. Ez az egyik oka ennek. A másik, hogy több ezer kérés érkezett. Nem tudom, hány verset írtam, de annak a többszöröse érkezett kérésként, amikor aktívan írtam a blogot, és egy idő után azt éreztem, hogy ezekre a témákra én már mind írtam verset. Jött egy kérés, ránéztem és azt mondtam, hogy erre már megvan a válaszom, ott van a blogomon. Aztán jött a következő ilyen, meg a következő, és egyre több. Azt éreztem, hogy nem akarnám magam ismételni, úgyhogy szerintem ha valaki szünetet tart, alkotói szünetet, eltelik pár év, és őt is sokféle hatás éri közben, az jót fog tenni, mert amikor visszatér, ugyanazokról a dolgokról már másként gondolkodik.

- Viszont a verseket azóta sem engedted el, most egy sokkal modernebb műfajban nyúlsz hozzájuk, podcastod és rádióműsorod van.

- Az életemnek volt egy másik nagyon fontos szakasza, amikor műsorvezető voltam a régi Radio Café-ban, ami nagyjából 10 éve szűnt meg. Voltam a reggeli műsorban, a délutáni műsorban, csináltam magazinokat, azt nagyon szerettem. Nagyon jó volt. Amikor megszűnt, ez kiesett az életemből. Később jött a versírás, és tavaly novemberben azt látom, hogy újra indul a Radio Café. Megdobbant a szívem, hogy újra lehet rádiózni, de közben én meg már Költőmatává váltam. Tudtam, hogy a régi Rutai Gábor műsorvezető nem leszek, én már Rutai Gábor Költőmata vagyok. Gondolkoztam, hogy lehetne ezt a két dolgot összefűzni, hogy rádiózhassak is és Költőmata is maradhassak. Így született meg egy új magazinműsor ötlete, a Hozz egy verset! című, ahol versekkel is lehet foglalkozni, miközben ismert, érdekes emberekkel beszélgetek. Érkezzen egy ember és hozzon egy verset - ez volt az alapötlet, amit eladtam a rádiónak. Nyitottam YouTube csatornát, TikTokot, aztán elindult a műsor.

@koltomata Péterfy Bori mesélt az anyaságról, az őt megmentő édesanyjáról, a veszteségtől és a haláltól való félelemről, párkapcsolatokról, illetve fehér- és barnazajról. Nem érted? Hallgasd meg! Péntek 21h radiocafé98 (vágott) 22h Youtube és Spotify (vágatlan) www.koltomata.hu #költőmata #foryou #nekedbe #péterfybori ♬ eredeti hang - Gábor Rutai

Menet közben kiderült, hogy az a része működik, hogy egy híres ember hoz egy verset, de aztán a vers szövetét szorosabbra fűzni az adott vendég életével – ez kicsit erőltetett tud lenni. Így aztán szabadjára engedem a beszélgetést. Ahogy Novák Péter, az egyik vendégem mondta: hogy ha egy verssel indítunk, az megemeli a beszélgetés színvonalát. A stúdióban egyébként van 3 kamera, ami veszi az egészet. Amikor vége, akkor csinálok egy vágott verziót a rádiónak, az péntek esténként 9-kor megy le. Vágatlanul kiteszem a Spotify-ra és a YouTube-ra. Vágok még promóvideót, és posztolgatom különböző felületekre. Vannak kommentek, vannak sikerélményeim is. Egyelőre mindent magam csinálok, pedig milyen jó lenne, ha lenne erre egy kisebb produkciós cég, és Költőmatának csak annyi lenne a dolga, hogy cseveg egy jót, aztán átbaktat egy kávézóba és bedob egy espressót.

- A legemlékezetesebb vendéged ki volt?

- Egyet nehéz kiemelni, mind a 13 az volt. Novák Petivel például annyira belemerültünk a beszélgetésbe, hogy már elkezdtük az élet értelmét megfejteni. Aztán ott van a finom lelkű Pokorny Lia, aki a szépség és a szeretet nagyasszonya, az is egy lélekmelengető beszélgetés volt. És hát Dolák-Saly Robi, aki Fodor Ákos költőnek tíz éven át barátja volt, és erről soha nem beszélt senkinek. Megjelent a műsoromba, és mondta, hogy ő Fodor Ákost hozott, egy olyan vereset, amit a költő Dolák-Salynak írt. Megdöbbentem, hogy ez hogy lehet. Erre mesélte el, hogy több mint tíz évig ők nagyon szoros barátságban voltak. Döbbenetes pillanat volt. Alaposan fel szoktam készülni minden egyes beszélgető partneremből, hogy még véletlenül se kérdezzek olyat, amitől elkezdik magukat unni. Ne ugyanazt a kérdést kapják, amit már huszonegyszer feltettek nekik. Igyekszem ezért olyan kis rejtett témákat előásni, amik nem kerültek még elő.

- És érdeklik az embereket a versek?

- Egyre népszerűbbek újra. Azáltal, hogy a social media lehetőséget biztosít egy csomó minden elérésére, a jó versek, a jó előadások, a kortársak népszerűek tudnak lenni. Megváltozott a versekhez való viszony. És ez jót tesz a klasszikus irodalomnak is, mert aki a kortársak, a slam poetry irányából ismeri meg a verseket, az belefut abba is, hogy költők előveszik a klasszikus verseket, azt a pár sort, ami a legütősebb, melyeket ma is rá lehet tenni egy pólóra, mert ma is nagyon igazak. Igen, szerintem népszerű a vers, és van tábora, olvasója. Kamaszkorban szinte mindenki versel, mert megírni egy verset jó. Olvasni lehet, hogy rossz, de megírni nagyon jó, és nagyon sokat segít. Amikor az útkeresés zajlik a fiataloknál, akkor van, aki gitárt ragad, az összes közhelyet elgitározza, de neki az nagyon fontos. Ő akkor éli meg azt az érzést először. És lehet, hogy más verset ír, és el fogja szavalni, leírja novellában, slam poetryban, vagy elrappeli, ilyesmi, szóval az, hogy van felület, ahol meg tudja mutatni magát, az nagyon fontos.

akkor ez sorsközösséggé lesz, máris ki tudtam ventilálni, máris vannak társaim és ki tudok jönni a gödörből és arccal előre a következő oltári nagy hülyeség felé.

Most már ott tartunk, hogy minden versnek számít, ami nem akkor kezdi el a következő sort, amikor a lapnak vége, hanem megszakítod azt valahol. Nekem a vers inkább a klasszikus értelemben vett versforma, szóval vannak benne ritmusok, rímek, én ezeket szeretem. Nagyon érdekes, pont Bérczesi Robi mondta, hogy ő nem szeret verseket olvasni, soha nem is olvasott verseket. És hogy most együtt dolgozik Müller Péter Sziámival, és hogy a Sziámi lerak elé dalszövegeket, amik azért jók, mert van ritmusuk meg vannak benne rímek. Hát te most pont elmondtad, hogy mi a vers – mondtam neki. De ő állította, hogy nem, mert hogy azok dalszövegek.

- Van olyan versed, amit megzenésítettek.

- Volt rá példa. Balassi tök jól tudta, hogy nem azért írunk verset, hogy elszavaljuk, mert akkor meg fognak dobálni száraz kenyérrel a nézők, hanem elő kell venni egy lantot, és a verset úgy kell előadni, hogy eléneklem. Ez a mai napig igaz, a legpocsékabb verset, ha egy szál gitárral előadom, könnyes szemű lányok fognak körülvenni, míg ha a legszebb verset elszavalom, akkor is a gitáros fiú lesz a nyerő aznap este.