INSPIRÁLÓ
A Rovatból

A hármasikrek közül csak Olívia nyert szépségversenyt: „A testvéreim is nagyon szépek”

Csupor Olívia szülésznő, Miss Balaton nyertes, hármasiker. Magával ragadó fiatal nő, akit ikertestvérei neveztek be arra a versenyre, amelyet bármelyikük megnyerhetett volna.

Megosztom
Link másolása

Csupor Olívia a Miss Balaton 2022 győztese. Nem csak a fizikai adottságaival, hanem intelligenciájával és kedvességével is lenyűgözte a zsűrit. A hármasiker trió legidősebb tagja szülésznőként dolgozik, és nagyon elkötelezett szakmája mellett. Az elmúlt években példaképévé vált sok fiatal lánynak, ezzel inspirálva őket, hogy kövessék álmaikat és higgyenek önmagukban.

- Szülésznőként dolgozol, mégis indultál a Miss Balaton szépségversenyen, amelyet meg is nyertél. Melyik volt előbb: a modellkedés vagy a szülésznői praxis?

- Korábban sosem modellkedtem, nem jártam sem fotózásokra, sem divatbemutatókra. Őszintén szólva eszembe sem jutott, hogy ezzel kellene foglalkoznom, hiszen alacsony vagyok modellnek. Az ikertestvéreim és a barátnőim neveztek be a Miss Balaton szépségversenyre. A szüleim arra neveltek minket, hogy mindig a tanulás az első.

Vagyis a szülésznői karrier előbb volt, de úgy alakult, hogy az államvizsga után rögtön a Miss Balaton-ra mentem.

Ez a két dolog egyszerre zajlott, ebből a szülésznőség megmaradt, a Miss Balaton pedig egy csodálatos élmény lett, amely alatt sokat tanultam magamról. De modellnek semmi esetre sem nevezném magam, én egyszerűen megnyertem egy szépségversenyt. Érdekes és tanulságos volt, hogy míg a közönség csak azt látja, hogy ott vagyunk a színpadon és szépen mosolygunk, a háttérben nagyon komoly felkészülés folyik sok edzéssel, tudatos táplálkozással és koncentrációval.

Csupor Olívia ikertestvérei között a győzelem után

- Mondtad, hogy az ikertestvéreid neveztek a Miss Balatonra.

- Így történt. Semmit sem tudtam erről az egészről, nagyon meglepett, amikor jött a válasz, hogy bekerültem a válógatóba, majd mindig eggyel közelebb kerültem a versenyhez, végül megnyertem. Az egészet egy kihívásként fogtam fel. Egy pillanatra sem bántam meg hogy végigcsináltam, de biztos, hogy nem kezdeném elölről, nehéz volt ez az időszak, egyszerre koncentrálni az államvizsgára és szépségversenyre úgy, hogy mind a kettőben a legjobbat hozzam ki magamból.

- Ikrek vagytok. Ilyen alapon bármelyik ikertestvéred is megnyerhette volna a Miss Balatont, ha indul...

- A testvéreim nagyon szépek, viccelődöm is, hogy legközelebb én fogom benevezni őket a versenyre. De valójában egyikőnknek sincsenek ilyen ambíciói, sokkal inkább a közös vállalkozásunkra szeretnénk koncentrálni.

Ami pedig az ikerséget illeti, három petéjű ikrek vagyunk, tehát nem hasonlítunk egymásra annyira, mint az egypetéjű ikrek.

- Közös vállalkozást említettél. Hárman együtt alapítottatok egy céget?

- Nagyon jó közöttünk a kapcsolat, ezért bátran kezdtünk együtt építeni egy kisebb vállalkozást. Testvéreim és én is sokat babysitterkedtünk az egyetem mellett, mindig is ez volt a mi iskola melletti munkánk. Szeretjük a gyerekeket, és mivel az egyik ikertestvérem rendezvényszervezőként dolgozik, adta magát, hogy komolyabban foglalkozzunk ezzel a területtel, ezért megalapítottuk a Kids&More-t. Rendezvényekre készítünk gyereksarkokat, hogy például egy esküvőn vagy céges rendezvényen is mindig vigyázzon valaki a gyerekekre, míg a szülők nyugodtan szórakoznak. Ma már animátorokkal dolgozunk együtt. És bár mindenkinek van saját munkája, ami prioritást élvez, egyre nagyobb hangsúly helyeződik erre a közös vállalkozásra is.

Olívia a kórházi műszak előtt is sportolni jár.

- Miért éppen a szülészet? Sosem akartál mással foglalkozni?

- Állatorvos szerettem volna lenni, de nem hittem eléggé magamban, nem gondoltam, hogy sikerülhet bejutnom egy olyan egyetemre, ahol annyira magas pontszámok kellenek, mint az Állatorvostudományi Egyetem.

A másik nagy vágyam az volt, hogy orvos legyek, csakhogy az orvosi képzésre sem mertem jelentkezni, ezért kötöttem egy kompromisszumot magammal, és beadtam a jelentkezésemet szülésznői képzésre.

Később, amikor már szülésznőként dolgoztam, akkor ismertem fel, hogy milyen gyönyörű szakmát választottam. A kezeim között születik egy új család, és ez egy nagyszerű érzés. Ott lenni és segíteni az édesanyáknak nem mindig könnyű, ugyanakkor nagyon szép feladat. Hálás vagyok, hogy ezzel foglalkozom.

- Biztosan szeretnél te is gyerekeket. Mit szólnál hozzá, ha ikrek lennének?

- Nagyon örülnék neki. A munkám során látom, hogy valóban óriási csoda, amikor valaki ikreknek ad életet. Egy egygyermekes kismama is sok nehézséget él meg a várandósság alatt, nem beszélve a szülésről. Ehhez képest kettő vagy három gyermek kihordása különösen nehéz, amit szavakkal nem lehet leírni. Ez egy csoda, ugyanakkor egy óriási próbatétel is az ikres anyuka számára, én mindenesetre boldog lennék, ha ikreim születnének a jövőben.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Palya Bea: „Az én energiaforrásaim a mozgás, az éneklés, a hidegvizes merülés és a tudatos szex”
Palya Bea a koncertezés és dalszerzés mellett tanít, mégpedig arra, hogy hogyan énekelhetjük magunkat szabaddá.

Megosztom
Link másolása

Eddig húsz albuma jelent meg, most gyerekalbumot adott ki, Baba HANGoló dalok címen Palya Bea. A dalok különlegessége, hogy segítik a beszéd fejlődését és erősítik a szülő-gyerek kapcsolatot. Az énekes mesélt arról is, hogyan inspirálták saját lányai az új lemez elkészítésében. 

- Írhattál volna bármilyen más művet, akár új slágert is. Miért ezt a műfajt választottad?

- Eddig három gyereklemezt készítettem, mert izgat a kérdés:  hogyan lehet jó gyerekzenét csinálni, amely nem gügyögős, hanem kimunkált, de mégis jól befogadható. Ezek a dalok úgy segítik a beszédfejlődést, hogy általuk a kicsiknek lesznek szavaik, a beszédüknek lesz egy belső zenéje, ritmusa, és megtanulják a hangjukat színesen és bátran használni. Mindez persze nemcsak a kicsikre hat, hiszen a Baba HANGoló dalok hallgatása és együtt éneklése erősíti a szülő-gyerek kötődést. Segíteni akartam a dalokon keresztül a mai szülőknek a saját tapasztalataim rímbe és dallamba gyúrásával. Az a cél, hogy ezt tényleg használni tudják, átszője a mindennapjaikat, és a dalok által nem az öltözködés, az etetés, vagy az elindulás nehézsége lengi be az otthon tereit, hanem ezek a kedves szavak és dallamok. Az én népzenén és klasszikus költőkön nevelkedett agyam még a magyar kultúra kincseit is természetes módon szőtte bele ebbe a lemezbe, amelynek a zenéje tele van népdalra emlékeztető fordulatokkal, a szövegek  pedig József Attila, Petőfi Sándor és Weöres Sándor hangulataival. - Amikor kisgyerekes anyaként küzdöttél a mindennap kihívásaival, a gyermekeid számára is elérhetőek voltak hasonló fejlesztő dalok? 

- Ó, én végigénekeltem, mondókáztam és meséltem a babás időszakot! És büszkén mondom, hogy a lányaim beszédén ez hallatszik is. Részben használtam már meglévő dalokat, például a népi mondókák világa is gazdag, és népzenében is otthon vagyok, csodás népdalaink vannak. A nagy költők versei is előjöttek, mint valami gyógyító-lüktető ritmikus mantra. Tudok több száz Weöres Sándor-verset kívülről, sok kisgyerekes zsonglőrködést, kihívást jelentő akciót ez kísért le. Azonban ösztönösen saját dalocskákat énekelgettem nekik, születésüktől fogva. Mert

kerestem azt, ami a mi személyes jelenünket énekli meg, ami aktuális, ami nem a járomról meg az ökörről szól, hanem a minket körülvevő babás világ modern jelenségeiről, overallról, pelenkáról, cékláról, kávéfőzőről, mosógépről, cukrászdáról.

És milyen érdekes, hogy pont ez a személyes réteg segített abban, hogy a modern szülőket meg tudjam szólítani, ez adta egy korábbi dalom, a Lába lába sikerét, amely sok tekintetben a Baba HANGoló dalok inspirációja volt. - Ma miből merítesz erőt? Mi ad elegendő energiát? 

- Az anyaság legapróbb sikerei is feltöltenek. Egy jól gördülő reggeli rutin békéssé tesz, tudom, hogy a lányok napja jól indul, és jobb eséllyel lesz jó az egész napjuk. Hiszen egy film első képkockájában benne van az egész film. Ilyen szempontból a családi rítusaink sokat segítenek, cselekvések, amelyek ha esik ha fúj, mindig ugyanígy ismétlődnek. Például mindig ugyanazokkal a szavakkal és mozdulatokkal ébresztem őket. Finom érintés a hajon, és „Lilikém, szeretlek, jó, hogy vagy, ébi-ébi-ébresztő.” De ilyen öröm az is, amikor  Panni lányomat elringatja a neki írt altatódalom.

Még egy utolsót fordul, és odasúgja: „anya, még egyszer…”.

További energiaforrásaim a mozgás, az éneklés, a hidegvizes merülés, a tudatos szex. És rengeteg idő a természetben.

Ez mind kell az egyszülős életed működtetéséhez. Már csak azért is, mert rengeteteget dolgozom, koncertezem, és tanítok másokat is arra, hogy hogyan találják meg a saját hangjukat, hogyan énekeljék szabaddá magukat. 

Palya Bea, és lánya, Lili

 - Foglalkoztatott valaha az „elég jó anya vagyok” kérdés?

- Persze. Jelmondatom lett, hogy én elég jó anya vagyok, sőt, Lilinek és Panninak meg a legjobb, legtestreszabottabb… mondjuk ki: tökéletes anyukája! Ez a kérdés minden anyában felmerül, és bízom benne, hogy az új dalaim is segítenek igennel válaszolni.

Nem attól jó anya valaki, ha megfelel a társadalmi nyomásnak, hanem attól, hogy mer önmaga lenni szülőként is, és hogy a gyermeke érzi, hogy a születése pillanatától fogva értékes, érvényes.

Az én technikám: a szeretést, az ő lényük fontosságát eléneklem, kifejezem hangokkal, szavakkal, dalokkal. Ma a beszélgetés szegényedik, kütyüs a világ, kevesebb a nemes szó, az ízes mondat, a beszélgetés közben megtartott szem- és hangkontaktus. Ez aztán kötődési zavaros párkapcsolatokat hoz később. Ezért is fontos a Baba HANGoló dalok anyaga, amely több mint egyszerű gyerekalbum. Ezek gyógyító, kötődést-csináló dalok. Nekem is húsz év önismereti képzés kellett ahhoz, hogy egészségesen kötődjek, ma már tudom, hogy a szeretés korai kiéneklése meghatározza a babák egész életét, a fiatal szülőnek pedig jó lehetőség újratanulni szeretni.

- A gyermekeid ihletet is adnak számodra? 

- Pusztán velük lenni mérhetetlen öröm és gazdagság. Tele vannak ötletekkel, humorral, izgalmas szavak, moziba illő jelenetek sora az egész közös életünk. Mindig sokat beszéltem, énekeltem hozzájuk, és ma jó látni, milyen pontosak az önkifejezésben, tisztán kérik, mit szeretnének.Tudnak megköszönni dolgokat, tudnak bocsánatot kérni, el tudják mondani azt is, ha valami nehéz.

Gyorsan, könnyen tanulnak, kíváncsiak a világra. Imádják az épp készülő dalaimat. Panninak azonnal nyílik a szája, dúdol velem, jár a keze, izeg-mozog. Lili pedig rögtön javaslatokat tesz újabb rímekre, és véleményezi a dallamfordulatokat. A dalokat rajtuk teszteltem, tőlük jön az első körös visszajelzés - és eddig pozitív, egész nap énekelgetik, zuhanyzás közben szól a Mini-menet, meg a Fél kettőre, vagy amit épp hallottak. A jó dallamok és szavak önmagukban is hatnak. A dalokban sok váltakozó hangrendű magánhangzó van, és sok csend, hogy a hangokat meg lehessen emészteni. Nem akartam túl sok hangszert sem, inkább sóhajokat, tenyérsusogást, test-ütőzést használtam. De van itt még valami.

Ezek a dalok kötődési kódot tartalmaznak. Egyszerűen dalba gyúrtam a szeretést. Szinte megfilmesítem az ölelést, a gyengéd érintést, a mosolyt, a szeretést kifejező kapcsolatódásait, és ez úgy működik, mint egy önmagát beteljesítő prófécia.

Ebből a célből a Baba HANGoló dalok írásakor még a szokásomnál is bátrabban használtam az érzelmeket, és a nagyon konkrét testrészeket, testi érzeteket kifejező szavakat. Például, ha a Belebújik (Öltöztetés) című dalban az van az utolsó versszakban, hogy ölelő kar kis test körül / anya, baba együtt örül - akkor ez előrevetíti azt, hogy bármilyen babra munka egy rugdalózó kisbabát felöltöztetni, a végén ott a „megcsináltuk!” öröme, és a kapcsolódás ajándéka. Ez tesztelt bölcsesség, hisz rengeteg dalomnál e kötődés-teremtő, kapcsolat-erősítő jelleget emelik ki a hallgatók, a szülők. - Szerinted mire van szüksége ma a gyerekeknek? 

- Hogy a szülője jelen legyen. A kicsiknek biztonságot ad, ha a szülő benne van az itt-és-most-ban, és ha elérhető érzelmileg, tehát nem elnyomja, hanem kimutatja és szabályozottan kommunikálja az érzelmeit. Mindezzel a gyerekét is ugyanerre hívja. Ennek elérésére pedig az éneklés, a hang szabadsága az egyik legjobb eszköz. 


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pirner Alma: „Szerettem az éjszakai életet, de nem bántam meg, hogy kiszálltam”
A magyarországi rúdtánc koronázatlan királynője immár nőiesség mentorként teljesedik ki. Támogató férje mellett pedig boldogabb, mint valaha.

Megosztom
Link másolása

Pirner Alma nőiesség mentor és női holisztikus egészség coach, 20 éve támogatja és kíséri a nőket a kiteljesedés útján, mely mindenkinek mást jelent. 2015 óta az Absolutely Woman online közösség vezetőjeként Magyarország kiemelkedő szakértőivel segít újra felfedezni magunkban a szenvedélyt, legyen szó akár hivatásról, akár magánéletről. A Ciklus fesztiválon a nőiességgel kapcsolatban megélt személyes tapasztalatairól mesélt.

- Nem olyan régen azt mondtad, hogy azt mondtad: nekünk, nőknek kutya kötelességünk támogatni egymást. Mire gondoltál?

- Sok nő hajlamos azt feltételezni más nőkről, hogyha csinosabbak, akkor biztos sokkal jobb a magánéletük. Pedig attól, hogy valaki csinos, még nem biztos, hogy jobb a házassága vagy párkapcsolata. Ez ugyanis nem a külsőn múlik, hanem a női vonzerőn, amely belülről sugárzik. Vannak, akik ezt már felismerték, és vannak, akik még nem. Ezért véleményem szerint a tudatosabb nőknek, akik ezzel tisztában vannak, kutya kötelességük támogatni azokat a nőtársaikat, akik még nem ismerték fel ezt az alapigazságot. Erre gondoltam a színpadon.

- A nők hajlamosak kritikusan bánni egymással. Te hogyan védekezel az ilyesmi ellen?

- Sajnos folyamatosan tapasztalom, ahogy egymást bántják a nők, különösen is az üzleti világban, amelyben jelenleg dolgozom. Felesleges tagadni, hogy engem is érnek rossz tapasztalatok a kellemes élmények mellett. Nem értek egyet a gyűlölködő kommentekkel. Szerintem senki sem engedhetné meg magának, hogy így viselkedjen, akár online, akár személyesen. Elméletileg ma egy elfogadó világban élünk, amikor mindenki a szabadságról beszél, mondván éljünk úgy, ahogy szeretnénk, éljük meg önfeledten a szexualitásunkat, fogadjunk el mindent és mindenkit, közben pedig sosem volt annyi ítélkezés a világban, mint manapság. Aki azt mondja, hogy mindenkit képes elfogadni, álszent. Nézzük meg, hogy milyen gyűlöletteljes kommentárokat képesek írni az emberek, miközben azt hirdetik, hogy legyünk elfogadók. A társadalom nagy többsége ma is könnyen ítélkezik külső és múltbéli események alapján. Ez ellen én egyedül nem tehetek semmit, mindannyiunknak változnia kell annak érdekében, hogy tényleg megvalósuljon az a fajta elfogadás, amiről annyit beszélünk. Ha idáig eljutnánk, akkor nem kellene foglalkozni a negatív kommentekkel, mert nem lennének.

- Sosem ítélkezel?

- Mondok egy példát. Amikor az Instagramon meglátok egy fotót egy másik nőről, akkor nem azt nézem, hogy ő miért szebb, miért gazdagabb, miért csinosabb, miért helyesebb a férje, miért utazik szebb helyekre, hanem azt, hogyan tud engem inspirálni. Amikor pedig nem inspirál, akkor kikövetem. Ezt javaslom mindenkinek, aki csak azért követ valakit, hogy kritizálja, hiszen ettől nem fog megváltozni semmi, csak még több negatív energiát teremtünk.

A hozzám forduló nőket is arra bátorítom, hogyha meghallják vagy meglátják, hogy mások kritizálnak valakit, akkor ne csatlakozzanak hozzájuk. Sőt, még többet tehetünk, ha beleszólunk a gyűlölködésbe és azt mondjuk: nem mindegy, hogy néz ki? Nem mindegy, hogy milyen képet tett ki magáról? Ha belegondolunk, teljesen mindegy.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Pirner Alma (@almapirner) által megosztott bejegyzés

- Te mindig ilyen nőies vagy?

- Olyan családból származom, ahol a nők mindig is nőiesek voltak, emlékszem, hogy a nagymamám, anyukám és keresztanyám is szeretett csinosan öltözni. Tehát tőlük tanultam, hogyan kell megjelenni, hogyan kell felöltözni, viszont én más értelemben tartom magam nőiesnek, amit egy esszenciális nőiességnek nevezek. Ez valahol a férfiak által elnyomott nő és a férfiakat leuraló amazon között helyezkedik el. Nem vagyok sem elnyomott, sem leuraló, sem pedig mártír. Persze ez nem volt mindig így, fiatalon inkább amazon típus voltam, mindent magamnak csináltam, nem kellett a férfiak segítsége.

Vagyis él bennem egy harcos nő, és nem bánom, hiszen ez kellett ahhoz, hogy táncosnőből sikeres üzletasszony legyek. Ma, negyvenhárom évesen úgy érzem, hogy elengedhetem a harcos énemet, és nőies nő lehetek. Örülök, hogy ezt megélhetem a férjem oldalán, hiszen már nincs mitől félnem, már nem akarnak bántani a versenytársak, már egészen új feladatom van, ami pedig nem más, mint hogy segítsek a bizonytalan nőknek megtalálni az esszenciális nőiesség útját.

- Hosszú utat jártál be. Nehéz volt kiszállni az éjszakai életből?

- Nem tagadom, hogy nagyon nehéz volt, ez volt életem legnagyobb kihívása! Az addig izgalmas és pörgős világomból egy teljesen új életformába kellett átlépnem, ahol a legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy újra kellett definiálnom magam. Szerettem az éjszakai életet, de nem bántam meg, hogy kiszálltam. Amikor anya lettem, gyökeresen megváltozott minden, köztük a terveim is. A kisfiam születése után rájöttem, hogy az anyaság és a családi mindennél fontosabb számomra, pedig sokáig férjet sem akartam. Ez az új perspektíva inspirált arra, hogy létrehozzam a vállalkozásomat, és hogy más nőknek is segítsek megtalálni a saját belső erejüket.

- Már csak arra lennék kíváncsi, hogyan lett a rúdtáncosból sikeres üzletasszony?

- Az éjszakai életben töltött évek meghatározóak voltak számomra. Egyrészt megtanítottak kitartásra, önfegyelemre és arra, hogyan álljak ki magamért, ez pedig nagyon jól jön az üzleti életben. Másrészt viszont a múltam miatt gyakran találkoztam előítéletekkel és kritikákkal. De ezek a tapasztalatok formálták az önképemet, és arra ösztönöztek, hogy megmutassam, egy nő lehet egyszerre erős, független és sikeres, mindegy mi volt régen.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Nagy Katica: „Gyűlölöm, amikor valaki a teljesítménye függvényében többre tartja magát, mint más embereket”
Bár Katicával természetesen sokat beszélgettünk a színészetről, de ennél is többet spiritualitásról, önismeretről, fejlődésről és a kamaszkori létezésről.

Megosztom
Link másolása

- Szerintem különösebben nem kell bemutatni, de azért azok kedvéért, akik mégis elkerülték volna a munkásságodat; színésznő vagy, és legfrissebben a Semmelweis című filmből, - mint a női főszereplő - lehet ismerni. Én kb. két hete néztem meg, és élmény volt számomra, semmi rosszat nem fogok tudni róla mondani, hiába szeretnék. Egyébként nem szeretnék. Viszont, ahol talán először találkoztam veled, az a „Rossz versek” volt.

- Igen, az 2018-ban jelent meg.

- Akkor végeztél éppen, ugye?

- 2019-ban végeztem, ez a végzős év volt nekem és imádtam, hogy akkor jelenik meg egy film, amit szeretnek az emberek. Ez egy jó indulás volt tulajdonképpen.

- Azon gondolkoztam, hogy ha most valaki azt mondaná, hogy nézzük meg valamelyiket a kettő közül, akkor én a Rossz verseket szeretném még egyszer megnézni.

- Egyrészt azt a filmet szerintem nagy kultusz övezte egy bizonyos körben. Másrészt nagyon érdekes, hogy nagyon sokan mondják ezt, amit te, hogy nagyon maradandó élmény a magyar filmek között.

- Ha jól sejtem, akkor neked is teljesen más fajta munkát jelentett, ha a két filmet össze akarnánk hasonlítani a te szemszögedből. Nekem kívülállóként az jön le, hogy a Rossz versek az egy kicsit improvizatívabb, játékosabb színjátékot engedett meg, a Semmelweis pedig egy nagyon pacekul összerakott, szinte hollywoodi jellegű gyár.

- Így van.Érdekes egyébként, nemrégiben én is visszanéztem a Rossz verseket, és abszolút kölyök vagyok benne. Össze se lehet hasonlítani úgy a kettőt.

- Ennyit számít az a pár év?

- Szerintem nagyon sokat.

- De mi történt veled ennyi idő alatt?

- Egyszerűen ott még cuki voltam.

- Épp akartam mondani, hogy mennyire nem vagy ma már az.

- Már mindjárt harminc vagyok, ott pedig huszonkettő körülbelül,

még pont megvolt ez a baba arcom, és iszonyú aranyos vagyok benne, ahogy visszanézem.

De ott nyilván ez is volt a szerep, hogy egy ilyen életvidám, cuki csaj legyek, akiért okkal siránkozik egy férfi. Ezt kellett megtestesíteni. Egyébként a munkamódszer az abszolút egy újszerű munkamódszer volt számomra, amit ott kipróbálhattam. Ez tényleg improvizáció-alapú volt nagyon sok szempontból a Semmelweis pedig egy elég feszített, ahogy mondtad, profi munkatempójú, nagyon olajozottan működő rendszer volt, ahogy dolgoztunk.

- Hiányzik neked az a Katica?

- Nem. Nem tudom, valahogy naivabb voltam abban az időben. Én sokkal jobban szeretek harminc lenni. Egyrészt sokkal többet tudok a világról, meg a körülöttem lévő dolgokról, de valahogy magamról is.

- De az általában nem jó.

- Nem? Nem tudom, én jónak érzem.

- Az ember minél többet tud, annál elkeserítőbb a helyzet.

- Én azt érzem, hogy pont most vagyok abban a fázisban, hogy tudom használni azt, amit tudok magammal kapcsolatban. Van egy biztonságérzetem.

- Egyszer írtam egy verset, abban ez áll:


„…nem jó tudni mindent

s mindennel egyre kevesebbet

jobb volt lehunyt szemmel szaladni

mint vallani pár nemes elvet”

- Van benne valami. Értem, amit mondasz, van benne az a típusú szabadság, amit az ember megél jó esetben 17-től 23 éves koráig, az a féktelenség, vagy ez a fejjel a falnak életérzés, ami amúgy nagyon felszabadító és zsigeri tud lenni. Hogyha így visszagondolok, akkor feljön ez a szikrázó érzés, ami fiatal korban benne van az emberben. Ez a naivsággal átitatott vehemensség, de valahogy esküszöm, hogy nem hiányzik nekem.

- Vajon miért lehet az, hogy neked fontosak ezek a kapaszkodók?

- Lehet, hogy ez is egy szakasz, lehet, hogy ez is egy életkori sajátosság. Én abban hiszek, hogy mindig egyre jobb lesz. Ha most azt mondtam volna, hogy ez nem így van, hogy én nem vagyok bepanelezve, vagy valahol befalazva, vagy nem kapaszkodom valamibe, vagy nincsenek bennem görcsök, vagy nem vagyok néha befeszülve, akkor lenne szerintem baj. De ha én ezt folyamatosan látom, kamerázom, úgy, hogy közben próbálok rajta változtatni, akkor folyamatosan előre fogok haladni. Legalábbis ebben hiszek, vagy ez az, amire vágyom.

- És nem félsz attól, hogy menet közben elveszíted magad? Mert az ember fölvesz egy csomó panelt, érik, okosodik, meg bölcsül, csak közben meg pont a lényeg veszik el az önazonosságának a lényege.

- Egyelőre nem érzek ilyet, de hogyha érezném, akkor biztos, hogy megpróbálnék ellene tenni. De egyébként jogos a félelem, de lehet ezt mindenféleképpen oldani, például pszichológussal.

- Változtatott rajtad valamit ez legújabb siker? Mert szerintem ebben nagyon sok zsákutca lehet benne, de hogyha te ennyire tudatosan szemléled saját magad, a saját önazonosságodat, akkor valószínű, hogy odafigyelsz arra is, hogy ne ragadjon ez magával.

- Gyűlölöm azt, amikor valaki a teljesítménye függvényében többre tartja magát, mint más embereket. Mert minden ember más, más a teljesítmény, mások a képességek, mások a tehetségek, más az, ahol tartunk az életünkben, de valahol mégis tök egyek vagyunk, vagy egyformák vagyunk, vagy az a dolgunk, hogy egymást fejlesszük. Egyébként azt figyeltem meg, hogy akik igazán értékesek emberileg és szakmailag is, valamiben expertek, azok egyáltalában nem nagyképűek, vagy nem engedik magukat felülni egy magas lóra.

- Ez így van. Érdekes ilyenkor megfigyelni a celebritások világát, akik lehet, hogy csak éppen valakinek az exvalakijének a valakijei. Ha megnézünk mondjuk tíz magyar úgynevezett celebet, abból biztos, hogy nyolc tulajdonképpen semmilyen értéket nem teremt, de mégis valahogy kitermelődik, és megtöltik a képernyőt, és valamiért valakik úgy gondolják, hogy szükség van erre.

- Ez a legérdekesebb, erről egy külön beszélgetést lehetne nyitni, hogy az embereknek mire van igényük valójában. Itt a kiszolgálás kérdése is előkerül, azt gondoljuk első pillanatban, hogy az akad be a közönségnek, ami könnyen emészthető. Itt a felelősség kérdések kerülnek elő, hogy hol keverem el mondjuk a poppal azt, ami egy kicsit magasabb minőségű. Vagy van-e rá indíttatásom, hogy belekeverjem esetleg? Mert egy az egyben nem hiszem, hogy meg lehet változtatni a tömegek ízlését, de biztos, hogy vannak erre módszerek, amikbe mi nem látunk bele, hogy hogyan kell csöpögtetni az értéket. 
Nagyon-nagyon kecsegtető a könnyű siker, és egyébként hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem kap el engem a hév, nem vagyok én se hirtelen, vagy nem akarok valamit azonnal, vagy nem vagyok türelmetlen, de megpróbálom magamat visszahúzni, hogy sokkal többet tudok fejlődni emberileg, szakmailag, hogyha kivárom a dolgokat, és ha több energiát kell beletenni, akkor több energiát kell.

- Megengedi ezt a mai világ szerinted? Mert közben meg egymást tapossák az emberek. Időt hagyni sokszor luxus.

- Igen, de nagyot is lehet zuhanni. Főleg, hogyha az ember gyorsan kerül nagyon magasra, szerintem az a legveszélyesebb, mert onnan nagyon-nagyon fáj szerintem esni.

- A beszélgetésünk elején ugye szóba került az, hogy te pont azért élvezed a jelen korodat azzal szemben, amilyen voltál, mert tele vagy kapaszkodókkal és ugye aki kapaszkodik, az nem tud leesni.

- Csak a szakmámban, „én akarok lenni a legjobb, hamar akarok odaérni, sokat akarok termelni, maximalistának lenni, legtöbbet kihozni magadból, meg büszkének lenni magadra”, ez mind jó, de ha csak ez a fontos, akkor nincs szerintem kapaszkodó, nincs valódi belső magyarázat a dolgokra. Tehát megtanulni adni, megtanulni másokra figyelni, megtanulni en bloc az életben részt venni, az szerintem iszonyú fontos, amellett, hogy nagyon jónak is lehet mellette lenni.

- Mennyire magányos műfaj ez a fejlődéstörténet, amiről most beszélünk? Mert ez nekem egy kicsit olyan, mint hogyha azt mondanánk, hogy tök jó, hogyha vannak körülöttünk értékes emberek, de ezt az utat mindenki egyedül járja be.

- Tök érdekes, amit mondasz. Igen, teljesen. De közben mégis az egész élet a másokhoz való kapcsolódásról szól, nem? Vagy hát kinek miről? Nekem például arról, hogy jobb ember legyek, hogy morálisan tisztább legyek, hogy a szándékaim tisztábbak legyenek a másokkal való interakcióimban, hogy én a viszonyaimban ugyanannyit tudjak belepakolni, mint amennyit kapni. De hát ezek alapdolgok igazából. Felfogom azt, hogy nem vagyok kiválasztott, felfogom azt, hogy ugyanolyan ember vagyok, mint a többiek, és hogy igazából semmi nem történik, és az élet megy tovább, és nekem jó értelemben be kell állni a sorba és kifelé helyezni a hangsúlyt, az a fontos szerintem.

- Amióta beszélgettünk, kétszer hangzott el tőled, hogy „ugyanolyanok vagyunk, én is ugyanolyan vagyok, mint a többiek”. Ennek mi lehet az oka? Ez most nálad egy mantra?

- Nem, hanem egy ráébredés az egységélményre, és most vegyük ki a dologból a spiritualitást.

- Szerintem ne vegyük.

- Ne vegyük, mert igazából nem lehet. Minden bajt az ego csinál a világban. Nyilván nem lehet azt mondani, hogy nincs ego, mert különálló testben élünk, és innen szemléljük a dolgokat, és innen éljük meg, és ez is a feladatunk, ha így vagyunk itt. De valahogy mégis ott van a lehetősége az egységélménynek, a kollektív megéléseknek, amihez az empátia vezet. Valahogy én ebben hiszek, mert szerintem minden rossz a világban abból jön, hogy sok ember csak magáért van. A többség.

- Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ezt csak úgy lehet csinálni, ha az ember egy burokban él. Mert hogyha kipukkad ez a burok, akkor annyi szemét ömlik az emberre, hogy elfogja az undor az egységélményétől.

- Nagyon érdekes, amit mondasz. Lehet. Lehet.

- Tehát akkor végül is fenntartasz azért egy ilyen burkot. Tök jó, ha az ember ezt megteheti.

- Persze, persze. Az egységélmény, az mégiscsak egy bizonyos zónán belüli egységélmény. Igen.

- Meglestem az Insta oldaladat, ahol láttam, hogy téged az asztrológia komolyan foglalkoztat. Az asztrológia az nekem erősen a tudomány és a spiritualitás határmezsgyéje.

- Bár nem ismerek minden spirituális gyakorlatot, de szerintem a legtudományosabb spirituális gyakorlat tulajdonképpen, és sokezer éves emberismereten alapszik, illetve a bolygók mozgásának megfigyelésén. Tehát ilyen módon tényleg elég tudományos, illetve ugye a csillagászattal összehozható. Bár nagyon sokan azt mondják, hogy ez jóslás. Az asztrológiát is egyébként nagyon sokféleképpen lehet csinálni. Én is nagyon sok asztrológusnál voltam már, mielőtt ezzel elkezdtem volna így komolyabban foglalkozni

- …és kitanultad!

- Igen, igen, tulajdonképpen kitanultam. Először autodidakta módon érdeklődtem iránta nagyon hosszan. Volt egy meghatározó találkozásom egy asztrológussal, aki egyébként jós is volt mellette. Tehát tulajdonképpen, amivel először találkoztam, az a jóslásnak és az asztrológiának a keveréke volt, mert sok asztrológus úgy dolgozik, hogy valami mással még ötvözi. Lehet, hogy számmisztikával, lehet, hogy ő egy tisztánlátó valaki, vagy tenyérből tud olvasni, tehát bármivel lehet. Én jelen pillanatban csak a tanult részével foglalkozom, tehát a bolygómozgások milyen hatásokat eredményeznek. Ez tulajdonképpen egy 20% intuíciót megengedő tanult tudás, amit én tudok alkalmazni.

- Mennyire valid emberi tulajdonságokra, eseményekre, sorsokra máshol keresni a magyarázatot, mint önmagunkban? Kérdezem azért, mert annyira szépen tudatosan beszéltél korábban az önazonosságról, az önképünk építéséről, hogy befele való figyeléssel tudunk magunkon változtatni, hogy az események ezek alapján történjenek, hogy ha időt hagyunk neki, az nekünk a legideálisabb. Versus asztrológia, ahol a nagy univerzum jelöli ki nekünk a történést.

- Én ebben nem hiszek. Azt gondolom, hogy ez a téves asztrologiai megközelítés, ami miatt nagyon sokan elutasítják az asztrológiát. Én nem hiszek a predesztinációban például. Minden függ attól, hogy a lélek, aki itt van ebben a testben, milyen fejlettségi szinten tart, miközben az itteni munkát végzi. Szerintem van különböző rezgéstartománya a dolgoknak, meg lehet egy asztrológiai aspektusnak a legrosszabb részét is élni. Attól függ, hogy te milyen állapotban vagy, vagy mennyire vagy felkészülve arra a feladatra, amit dob az élet. Szerintem arra nagyon jó, hogy rávilágítson ezekre, hogy hova lehet még emelkedni, vagy hogy tudod jobban csinálni. Erre szerintem tök jó válaszokat ad, vagy a miértekre, hogy miért jön be egy helyzet az életembe, és hogyan tudom megoldani. Abban hiszek, hogy vannak bizonyos periódusok, amikre lehet a veled szemben ülő embert figyelmeztetni, „ez és ez lehet, hogy nehezebb lesz, de ezzel és ezzel meg fogod tudni oldani.” De az, hogy „március hatodikán ez és ez fog történni, megtalálod életed szerelmét”, igazából ilyeneket nem lehet mondani.

- Te mennyit foglalkozol a saját asztrológiai képleteddel egy nap?

- Igazából vissza szoktam fejteni. Legalábbis mostanában ezzel foglalkozom, hogy visszafejtem az elmúlt éveket.

- Tehát vannak fontosabb életesemények minden egyes évben, és akkor azt mondod, hogy megnézed, hogy éppen hogy álltak a bolygók?

- Igen és visszafele erről egy pontos feljegyzést kezdtem el vezetni.

- És nagy AHA élményeid vannak.

- Igen, igen. Vagy, hogy valami tök mást éltem meg, mint ami papírformaszerűen akkor kellett volna, hogy történjen.

- És ez nem bizonyítani te el?

- Nem, mert mindig nyitva van bennem ez az ajtó, hogy igazából nincs eleve elrendeltség. Mi alakítjuk a sorsunkat, és ez csak a kulcs ahhoz, hogy hogyan csináljuk jobban, vagy hogyan próbáljuk meg, vagy hogyan van lehetőségünk jobban csinálni.

- Hogyha párválasztásról van szó, akkor nálad ez fontos? Hogy „úristen, rák, na jó, nem, veled nem megyek el randizni!”

- Össze tudom vetni, persze, meg vannak ezek a részek, de nem ez határoz meg. Sokkal nyitottabb és kíváncsibb vagyok annál. Először mindig esélyt kell adni valakinek.

- „Skorpió, oké, nem baj, nem baj, de szép a szeme, akkor lássuk.”

- Van az asztrológiának egy része, a szinasztria, ez a párkapcsolati elemzés, ez nem csak párkapcsolattal működik, hanem anya-gyerek viszonyban, munkatársi viszonyban, stb. A két képletet összevetjük tulajdonképpen, és ugyanúgy kiad egy chart-ot, ahol látszik az, hogy milyen fényszögeket vetnek egymásra a két ember bolygói, és ott kijön, hogy milyen feszültségek jelentkezhetnek.

- Ugorjunk vissza az időben. Gyereknek is ilyen voltál? Miket fogyasztottál?

- Emlékszem, hogy én módszeresen kerestem a sötét mélységet az irodalomban. Szász Jánosnak a csodálatos filmjeit néztem, mai napig nagyon szeretem, de hogy valahogy így próbáltam ebbe a sötét masszába beolvadni. Semmi fényt nem akartam beengedni, mert valahogy azt gondoltam, hogy az nem igazi. Holott pont az az igazság, - most már azt gondolom, így kicsit felnőtt fejjel,- hogy az a jó művészet, amiben ott van a fény is, vagy ott van a fény akár az alagút végén, vagy az, ahogy önmagunkat meg tudjuk találni, ahogy a boldogságnak a morzsái ott vannak a művészetben.

- Az a kép van bennem, hogy egy kicsit darkosabb kamaszlányt képzeljünk el, aki ebbe a sötét mocsárba dagonyázva élvezi a fájdalmat, de általában az ilyen kamaszoknak egyébként boldog család áll a hátterében. Feltételezem, hogy talán neked is.

- Így van. Igazából az volt az egésznek a lényege, hogy mélyülni akartam, vagy barázdálódni lelkileg. Nyilván azért kerestem az underground színházat, az irodalomban való mélység megtalálásának a lehetőségét, mert egyébként egy tök helyes, csacska, normális közegből jövő, normális anyagi helyzetből jövő szép kislány voltam. Valószínűleg komolyabb akartam lenni, vagy mélyebb, és ez az első teljesen érthető módon, amihez az ember fordul, amikor ráadásul irodalmi érdeklődésű, és elkezd belemenni a dolgokba.

- Szüleidtől korai irodalmi élmények jutnak eszedbe?

- Elsőnek a zene, nagyon sok zene. Adtak a kezembe könyveket is, regényeket. Apukám történelmi érdeklődésű, elsők között olvastam így a Szinuhe című Egyiptomban játszódó Mika Waltari regényét, ami nagy hatást tett rám, és talán kicsit fiatal korban találkoztam vele. Aztán a biblia öt évesen.

- A biblia?

- Egy képes biblia.

- Az egy gyönyörű mese.

- Horror.

- Igaz, főleg az Ótestamentum, az kész horror.

- Vérengzés.

- És tetszett?

- Nem, ez volt az érdekes, hogy öt éves voltam, és nem tudtam elvileg olvasni, és megtanultam rajta ilyen autodidakta, és akkor a szüleim így néztek, hogy úristen, azt hitték, hogy a szép képeket nézegetem, ami gyönyörű volt egyébként.

- Az, hogy neked képes biblia került a kezedbe, mennyire véletlen, mennyire érhető tetten a vallás a családban?

- Meg vagyok keresztelkedve, jártam hittan órára is, keresztények vagyunk tulajdonképpen, de nem vagyok vallásos. De vitt a nagymamám templomba, vannak élményeim gyerekkoromból, és ezek nagyon jó élmények, meg kis imakönyvem is volt, de nem volt ilyen nagyon nagy szigorral ez jelen, ott volt, de tök lazán kezelve tulajdonképpen.

- Ez a spiritualitás felé való nyitottságodnak szerinted adott?

- Ezen én is szoktam gondolkozni, hogy a kettő összefügg-e, vagy ha igen, akkor hogyan? Szerintem egyébként összefügg.

- Nagyon sok gondolkodó jut előbb-utóbb ugyanerre a végkifejletre, akik sokat foglalkoznak a spiritualitással, akár az asztrológiával is, akár a meditációval is, akár az energiákkal is, előbb-utóbb megtalálják az összefüggést valamiféle „külső rendezőelv” felé, és valahogy elkezd összekapcsolódni. De akár filozófusok, akár fizikusok, akik egyre egyetemesebb dolgokkal foglalkoznak és gondolkodnak, jutnak valahogy ide.

- Az biztos, hogy van egy teremtő, vagy egy „rendező elv”, ahogy mondtad, ami mentén létrejött a világ.

 

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.


Megosztom
Link másolása