Öt évig szoptatta két gyerekét Horváth Éva - nem csak a négy fal között

Interjút adott Sváby András az nlc.hu-nak. A beszélgetés több témát is érintett, többek közt azt, milyen szülőnek lenni.

Amikor Holczhaffer Csaba megkérdezte a tévést, hogy sokat "lazított-e" rajta a harmadik gyermeke, mivel fiatalos energiájú apukának látszik, Sváby András azt válaszolta, hogy rengeteget.

- mondta.

Arra a kérdésre, van-e ideje a kisfiával foglalkozni, Sváby András azt felelte:

A tévés azt is elárulta, hogy úszni is járnak, mert fontos, hogy a fia szeresse a vizet.

Ráthonyi-Palácsik Tímea volt nemrég Kandász Andrea podcast műsorának vendége.

4 baba elvesztése, 15 hormonkezelés és 17 műtét után sem adta fel az álmait. Most, 42 évesen életet adhat második gyermekének.

Los Angeles-i otthonából adott interjút a Sztár Mamik című adásnak.

Egy idő után nem hitte el, hogy valaha is anya lehet. Ám az orvosa biztatta.

Ennek ellenére nem adták fel, tovább próbálkoztak. Az egyik barátnője is támogatta ebben, ő ugyanis 45 évesen lett anya. Ez a barátnője küldte el immunológushoz, ott derültek ki további egészségügyi problémák.

Ráthonyi-Palácsik Tímea arról is beszél, hogyan érzi magát mindenórás terhesen.

- viccelődött. "Valahogy extra nagy a hasam, nagy a baba is, szerintem a rengeteg vitamintól, amit szedtem. Meg azt mondják, a lombikos babák általában nagyobbak." Hozzátette:

Azt is elárulta, hogy mi lesz a kislány neve:

Ben pedig Ráthonyi-Palácsik Tímea kedvenc színészéről, Ben Affleckről kapta a nevét.

Az influencer azt is elárulta: megálmondta, hogy az utolsó beültetés sikeres lesz, és kislánya születik.

A teljes beszélgetést itt hallgathatjátok meg:

Valószínűleg te is jól ismered azt a családi helyzetet, amikor nehéz természetű rokonok próbálják elhitetni veled, hogy csak azért, mert vér szerinti rokonok vagytok, mindent el kell viselned tőlük – még akkor is, ha azzal fájdalmat okoznak.

Pedig akik szeretnének végre a saját jólétükre fókuszálni, azoknak nem árt megkérdőjelezni ezt az állítást.

Íme öt fájdalmas igazság a családodról, ami igazán szíven üthet, ha egyszer végre felismered őket:

1. A családod átlépi a határaidat

Egyik legkeményebb igazság, amit fel kell ismerned a családoddal kapcsolatban, hogy a vér szerinti kötelék nem ad senkinek felhatalmazást arra, hogy átlépje a személyes határaidat. A családtagok gyakran úgy gondolják, hogy a rokoni viszony felmenti őket, és hogy el kell tűrnöd a túlkapásaikat, mert egy család vagytok.

Fontos felismerned, hogy az egészséges kapcsolatok – még a családban is – csak a kölcsönös tiszteleten és megértésen alapulhatnak. Ezek nélkül semmilyen családi kapcsolat nem maradhat tartós.

2. A családod hajlamos a problémákat szőnyeg alá söpörni

Előfordulhat, hogy idővel rájössz: a családodban sokan ferde szemmel néztek rád azért, mert elmondtad az igazságot. Meg kellett tanulnod, hogy az ő érzéseik nem akadályozhatnak meg abban, hogy kiállj magadért vagy segíteni próbálj másokon.

Ha a családod inkább titokban tartotta volna a régi bántásokat, az az ő döntésük, nem a tiéd – és fel kellett ismerned, hogy nem mindenki akar gyógyulni. Szembesülnöd kellett azzal is, hogy sokan inkább a tagadásban élnek, és úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna. Így élnek tovább a fájdalmukkal és haragjukkal – neked viszont jogod van úgy dönteni, hogy nem szeretnél így élni.

3. A családod nem szeret igazán

Most jön az egyik legdurvább dolog. Sokan szeretnék elhinni, hogy a szüleik „a tőlük telhető legjobbat tették”, amikor és ahogy felnevelték őket. De felnőttként egyre többen jönnek rá, hogy a szülők „legjobbja” nem volt elég ahhoz, hogy egészséges, boldog felnőtté váljanak. Amikor felnősz, már tisztán látod a hibáikat, a hiányosságaikat, és megérted,

Ha gyakran érzed magad kívülállónak, ha nem hívnak el családi eseményekre, ha csak te telefonálsz a rokonaidra, ők nem találják meg a te számodat, akkor bizony el kell fogadnod, hogy a családod nem szeret igazán. Nem csoda, hogy ilyen előzmények után sokan megfogadják: ők másképp fognak bánni a gyerekeikkel.

4. A családod nem olyan, amilyennek te szeretnéd látni

Fájdalmas felismerni, hogy a családtagjaid képtelenek segíteni a saját érzéseid vagy sebezhetőséged kezelésében. Lehet, hogy szeretnének melletted állni a fájdalmadban, de

A család néha kegyetlen tud lenni, és az igazság, amit felnőttként meglátsz mögöttük, még kegyetlenebb. De ha felismered, hogy a családtagjaid is esendő emberek, akik a saját démonaikkal küzdenek, lehetőséged nyílik együttérzéssel fordulni feléjük, vagy eldönteni, hogy kiket akarsz valóban közel engedni magadhoz a saját, választott családodban.

Via Yourtango

Javában tart a nyári szünet, ilyenkor nagy a nyomás a szülőkön, ha elhangzik, hogy „unatkozooom, anya, mit csináljak?”. Vajon segíteni kell, vagy hagyni, hogy a gyerek egyedül találja fel magát? A válasz nem fekete-fehér:

Az „unalom jót tesz” mítosza megkérdőjeleződik

Unalom esetén vannak szülők, akik azonnal programot szerveznek, mások tudatosan nem reagálnak, mert azt hallották, hogy az unalom jót tesz. Az utóbbi években ugyanis egyre népszerűbb lett az a gondolat, hogy

és a problémamegoldó képesség kialakulását.

Ezzel a megközelítéssel azonban most több új kutatás is kritikusan néz szembe. Az eredmények arra utalnak, hogy nem minden unalom egyforma, és különösen gyermekkorban az unalom mértéke és kezelése döntő szerepet játszik abban, hogy előnyös vagy éppen káros hatása lesz.

A kreativitás forrása? Csak részben igaz

A korábbi nézetek szerint az unalom arra készteti az embert, hogy új dolgokat próbáljon ki – vagyis előmozdítja az alkotókészséget. Az egyik kísérletben például egyetemistákat kértek meg, hogy találjanak ki szokatlan módokat hétköznapi tárgyak használatára. Azok a résztvevők,

Hasonló eredmények születtek óvodáskorú gyermekekkel végzett megfigyelések során is: amikor a gyerekek unatkoztak, de mégis figyeltek, és nem hagyták elkalandozni a gondolataikat, az elmélyülés jobb tanulási eredményekhez vezetett.

tehát arra, amikor valaki rövid ideig érzi magát passzívnak vagy érdektelennek egy adott helyzetben. Ez az állapot önreflexióra késztethet, és pozitív eredménye lehet.

De mi van, ha az unalom állandóan jelen van?

A tudományos figyelem ma már arra is kiterjed, hogy nem minden unalom hasznos.

A kutatók szerint kétféle unalom létezik:

Helyzeti unalom: konkrét eseményhez vagy körülményhez köthető (pl. hosszú autóút, unalmas óra),

Krónikus unalom: személyiségvonássá válik, az egyén gyakran és tartósan unatkozik, akkor is, ha elvileg lenne mit csinálnia.

például depresszióval, szorongással, ADHD-val, valamint szenvedélybetegségekkel is. Egy amerikai tanulmány szerint azok a tizenévesek, akik gyakran unatkoznak, 50%-kal nagyobb valószínűséggel nyúlnak dohányhoz, alkoholhoz vagy drogokhoz.

Az unalom hatása már óvodás korban mérhető

A legtöbb kutatás eddig serdülőket vagy felnőtteket vizsgált. Most először a Washington State University kutatói 4–6 éves gyerekeket is bevontak. A 2024 júliusában megjelent tanulmány szerint

Az ilyen gyerekek általában:

- nehezen találják fel magukat szabadidőben,

- kevés önálló ötletük van játékra vagy elfoglaltságra,

- hajlamosabbak a frusztrációra, ha nincsenek azonnal lekötve.

A kutatók szerint ezeknek

Japán kutatók pedig arra a következtetésre jutottak, hogy az unalomra való hajlam részben genetikai, és sokszor együtt jár figyelemzavaros tünetekkel, mint például az ADHD.

Ez azt jelenti, hogy bizonyos gyerekeknél az unalom nemcsak nehezebben kezelhető, hanem tartós fejlődési problémákhoz is vezethet, ha nem kapnak megfelelő támogatást.

Mit tehet a szülő? A kulcs: irányított támogatás

A szakértők hangsúlyozzák, a szülőknek nem kell állandóan szórakoztatniuk a gyermeküket, de nem is szabad teljesen magukra hagyniuk őket az unalommal.

Erin Westgate pszichológus szerint az unalom akkor válik hasznossá, ha a gyerek megtanulja felismerni az érzést, és elindul az önálló megküzdés útján.

Ehhez viszont, segítség kell, különösen kisgyermekkorban,

például a rajzolás, az építés, a szerepjáték. Érdemes közösen ötletelni, mit lehetne kipróbálni, és dicsérni kell, ha a gyerek önállóan lép át az unalmon.

Az egyik legfontosabb üzenet: az unalom önmagában nem jó vagy rossz, de nem szabad természetesnek venni, hogy a gyerek „majd csak feltalálja magát”. Vannak, akiknek ez megy, másoknak viszont tanítani kell, és ez szülői odafigyelést, érzékenységet igényel.

Az unalom lehet a kreatív gondolkodás forrása, de ha túl gyakori vagy túl intenzív, akkor pszichológiai kockázatot is jelenthet akár már óvodás kortól.

Inkább arról van szó, hogy meg kell tanulniuk kezelni azt, és ebben a szülőknek kulcsszerepük van.

A legjobb, amit tehetünk, ha a gyerekeinket nem hagyjuk magukra az unalom érzésével, de nem is próbáljuk állandóan elűzni azt. Segítsük őket abban, hogy felismerjék, mit éreznek, és adjunk nekik eszközöket a saját megoldásaik megtalálásához.