SZTÁR
A Rovatból

Osvárt Andrea: „Itthon soha nem kaptam meg azt az elismerést, amire vágytam”

Osvárt Andrea nemzetközileg elismert magyar színésznő, hosszú évek óta dolgozik azon, hogy a külföldi munkaadók között is megállja a helyét. Mára egy különleges művésznőnek számít szerte a világon.

Megosztom
Link másolása

Osvárt Andrea több mint húsz éve építi karrierjét külföldön, ahol nemcsak a nyelvi akadályokat küzdötte le, de tehetségével és kitartásával a nemzetközi színtéren is elismerést szerzett. A színésznő mesélt a külföldi karrier építésének nehézségeiről, az elképzelhetetlen különbségekről, valamint arról, hogyan találta meg lelki egyensúlyát ebben a kihívásokkal teli szakmában.

- Magáért beszél, hogy egy teljesen más kultúrában, idegen nyelven és környezetben sikerült elérned a szakmai elismerést. Most hogy emlékszel vissza az indulásra? Nehéz volt?

- Valóban egy hatalmas lépés volt, amikor külföldre költöztem. 2003-ban, amikor Olaszország felé vettem az irányt, tele voltam lelkesedéssel és persze naivitással, de huszonnégy éves voltam, és a fiatalság vakmerőségével mentem előre. Az első pillanatokban talán nem is fogtam fel teljesen, hogy milyen nehézségek várnak rám.

Az akcentusom, a nyelvi korlátok óriási akadályokat állítottak elém, amire nem voltam felkészülve.

Sokszor éreztem magam egyedül, idegenként egy idegen világban, de sosem engedtem meg magamnak, hogy feladjam. Ha most arra gondolok, hogy milyen volt több, mint húsz évvel ezelőtt az indulás, akkor az jut eszembe, hogy hosszú és kemény út volt, de megérte.

- Valljuk be, sokan otthonról nézték azt, ahogyan te külföldön próbálsz érvényesülni, és talán nem értették, miért is választottad ezt az utat. Nem gondoltad soha, hogy talán könnyebb lenne itthon maradni?

- Őszintén?

Itthon soha nem kaptam meg azt az elismerést, amire vágytam, volt, amikor az is megfordult a fejemben, hogy itt nem látnak bennem többet,

mert itthon én is csak egy voltam a sok színésznő között. Külföldön azonban én voltam a különleges színésznő, akiben van valami egyedi. Lehet, hogy csak az akcentusom, vagy az, hogy idegen voltam, mindenesetre kuriózumnak számítottam, és ezt élveztem. Külföldön megvolt az esélyem arra, hogy kitűnjek, hogy megmutassam, mire vagyok képes, és miután ezt felismertem, már nem akartam elengedni.

- Bátor voltál.

- Azért az első időszak nem voltak könnyű. Olaszul beszélni és olaszul színészkedni két teljesen különböző dolog. Amikor az ember idegen nyelven próbálja meg kifejezni az érzelmeit, az sokkal kimerítőbb, mintha az anyanyelvén beszélne. Amikor még olaszul tanultam a gimnáziumban, akkor azt hittem, hogy az iskolában elsajátított nyelvtudásom elég lesz a boldoguláshoz, de a gyakorlatban ez teljesen más volt.

Volt, hogy a rendezők egyenesen kijelentették, hogy nem vagyok elég „olaszos”. Ezek a szavak szinte tőrként hatoltak a szívembe,

viszont tudtam, hogy itt még nem adhatom fel. Minden nap órákon át gyakoroltam, hogy javítsam a kiejtésemet, és igyekeztem minél jobban beilleszkedni, rengeteg időbe telt, míg megszoktam a helyi szokásokat és a munkastílust. Olaszországban minden sokkal kötetlenebb, mint Magyarországon, és nekem is meg kellett tanulnom, hogyan alkalmazkodjak ehhez a laza, de mégis rendkívül professzionális közeghez. Végül nem tudtam leküzdeni az akcentusomat, és már nem bánom, mert új kapukat nyitott meg előttem. Megtanultam, hogy kovácsoljak előnyt a hátrányból.

- Mire gondolsz pontosan?

- Miután beilleszkedtem Olaszországban, majd pedig Amerikában, és kaptam néhány filmszerepet, utána sorra jöttek az újabb munkák. A rendezők felismerték, hogy én lehetek a színésznő a filmekben, akinek olyan akcentusa van, mint amilyen a helyi színészeknek sosem lesz. Innentől kezdve csupa olyan szerepet kaptam, amiben egy külföldi figurát alakítottam. Ez biztonságot adott számomra.

Minden országban beilleszkedett

- Kint már sikeres színésznő voltál, de a hazai produkciókban mégsem szerepeltél annyit. Ez tudatos volt?

- Nem teljesen, de miután úgy éreztem, hogy külföldön jobban meg tudom mutatni, mire vagyok képes, már nem kerestem a hazai munkákat, persze így is több magyar filmben játszottam.

- Miben más egy hollywoodi film forgatása, szemben egy magyar munkával?

- Az amerikai filmgyártásban minden nagyon professzionális és szervezett, mindenki tudja, hogy mi a dolga, és a forgatás után mindenki megy a saját útjára. Ez természetesen nagyon hatékony, de én valahogy mindig hiányoltam belőle azt a fajta emberi kapcsolatot, amit a magyarországi forgatásokon tapasztaltam. A hazai produkciókban, különösen a kisebb költségvetésű filmeknél, mindig megvolt az a családias légkör, a munka alatt az egész stáb olyan volt, mintha egy nagy család lenne, és ez sokkal többet jelentett nekem, mint az amerikai profizmus.

Megvan annak a vonzereje, amikor az emberek hónapokon keresztül együtt élnek. Persze ennek is megvan az árnyoldala:

amikor véget ér egy ilyen forgatás, a búcsú mindig fájdalmas. Sokszor napokig sírtam, mert hiányoztak azok az emberek, akikkel együtt dolgoztam, és tudtam, hogy talán soha többé nem találkozunk.

Az amerikai filmeknél nem kell elgyászolni a csapatot, mert úgysem tudunk olyan közel kerülni egymáshoz a forgatások alatt, és ma, negyvenöt évesen ez a felállás jobban tetszik.

- Úgy látom, hogy az alkalmazkodás az erősséged. Hogyan tartod fenn a lelki egyensúlyt ebben a változó világban, amiben élsz?

- Egyszerűen megtanultam, hogyan legyek harmóniában önmagammal. Az elején, amikor még fiatalabb voltam, sokszor kétségbeestem, ha nem jött új szerepajánlat, ilyenkor mindig azt gondoltam, hogy bennem van a hiba, és ez frusztrált. Mára megtanultam, hogy nem irányíthatok mindent. Rájöttem, hogy a karrier nem minden, és hogy a boldogságot nem csak a munkában kell keresnem.

Most már sokkal inkább a mindennapi élet apró örömeiben találom meg a boldogságot, például a barátaimban, a családomban, a szabadidőmben.

Ha jön egy jó szerep, az továbbra is nagyszerű érzéssel tölt el, de ha nem, akkor sem esek kétségbe. Fontos számomra, hogy legyen egy stabil, normális életem, amit nem csak a munkám határoz meg. Mostanra pedig van egy belső békém is, amit nem akarok feláldozni semmiért. Talán csak a kor mondatja velem, de én már nem keresek nagy kalandokat.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Életműdíjat kaptak Regőczyék, de a 46 éve elcsalt olimpiai aranyat sosem kapják vissza
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.

Megosztom
Link másolása

Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.

A tomboló ünneplés döbbent csendbe, majd fülsiketítő, egységes pfújolásba csap át. A magyarok megnyerték a kűrt, de a hidegháborús matek végén, egy hajszálvékony különbséggel mégis a szovjet kettős, Natalja Linicsuk és Gennagyij Karponoszov nyakába akasztják az aranyat.

De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.

A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.

A korabeli pontozási rendszer maga volt a megtestesült bürokrácia, egy olyan sportdiplomáciai aknamező, ahol a tizedesek és a bírói rangsorok döntöttek életekről.

A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.

De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.

Regőczy és Sallay ahelyett, hogy összezuhantak volna, odamentek és megmutatták. Megnyerték a világbajnoki címet, ami a mai napig a magyar jégtánc egyetlen felnőtt vb-aranya. Sporttörténelmi elégtétel volt, a legjobb válasz, amit a jégen adni lehetett.

A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.

Az 1980-as világbajnoki cím után még három évig profiskodtak az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevü sztárjaiként, ahol három profi világbajnoki címet is bezsebeltek.

A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.

Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.

 


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
„Nem fogok magamból bohócot csinálni” – Kiara Lord kiborult és otthagyja Stohl Andrást
A TV2 valóságshow-jának hétfői előzetesében Stohl András azt javasolja Kiarának, hogy menjen haza. A vita azután robbant ki, hogy a színész Ginát nevezte a legfontosabbnak.

Megosztom
Link másolása

A Nagy Ő-villában a béke nagyjából annyi ideig tart, amíg az ember vesz egy levegőt két idegösszeomlás között, a legújabb fordulat pedig ismét magasra tekeri a drámapotmétert.

A hétvégi promo alapján a hétfői adásban az eddig betonbiztos favoritnak tűnő Kiara Lord és a szívéért küzdő Stohl András között úgy elszakad a cérna, hogy a felnőttfilmes nemes egyszerűséggel bőröndöt ragad, és elindul a kijárat felé.

A robbanás szikráját a TV2 hivatalos előzetese szerint az okozza, hogy Stohl egy randin azt mondja Ginának, számára ő a legfontosabb.

A kérdés, ami most mindenkit foglalkoztat: ez valódi, érzelmi alapú kiszállás, vagy csak a valóságshow-k nagykönyvének legporosabb fejezetéből elővett feszültségkeltő fogás?

Az információ természetesen nem marad titokban, Gina továbbadja Kiarának, aki azonnal számonkéri a színészt. „Hallod, idegbeteg vagyok. Én azért nem fogok magamból bohócot csinálni” – fakad ki Kiara a promóban, amire Stohl sem egy csokor virággal reagál.

„Ha te ilyen könnyen azt mondod, hogy én hátralépek, akkor jó, csináljuk ezt, menjél haza” – hangzik a válasz, ami után a következő vágókép már egy csomagoló, dühös Kiarát mutat.

A fordulat azért is meglepő, mert az elmúlt napokban minden a kettejük kapcsolatának erősödéséről szólt.

Pénteken még Kiara kapta a különleges hatalommal bíró fehér rózsát, nem sokkal korábban pedig elcsattant köztük az évad első csókja, amit a nő úgy kommentált: „Olyan volt, mintha magammal csókolóztam volna.”

Egy forró jelenetük...

Stohl korábban azt is kijelentette, hogy felvállalná a kapcsolatukért kapott kritikákat: „Ha én úgy döntök, akkor vállalom ezeknek az ódiumát. Kaptam én már eleget. Tettem is érte eleget” – mondta a 24.hu szerint.

A tapasztalt nézők persze tudják, hogy a műsorban a bőrönd nem mindig jelent végleges búcsút, a formátum ugyanis előszeretettel játszik a nézői elvárásokkal.

Elég a csütörtöki rózsaceremóniára gondolni, ahol Mónika egy drámai „Nem tehetem” felkiáltással utasította vissza a virágot, de a tényleges távozásának megerősítése átcsúszott a következő adásra.

A csatorna ráadásul bejelentette, hogy a héttől hosszabb adásokkal jelentkezik a műsor, amibe bőven beleférnek az elnyújtott, feszültséggel teli jelenetek.

VIA Blikk


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Fordulat a Nagy Ő-ben: az évad legmegosztóbb versenyzője lehet a végső győztes?
Danny Blue mentalista tesztelte a lányokat, hogy kiderüljön, kinek tiszták a szándékai Stohl Andrással.

Megosztom
Link másolása

Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.

A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.

A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:

„Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról.”

Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.

„Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el.

A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.

Forrás


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
A síugrás legendája a téli olimpia péniszbotrányáról
Állítólag egyesek a nemi szervük feltöltésével próbálnak előnyt szerezni, ami már a doppingellenőrök figyelmét is felkeltette.

Megosztom
Link másolása

A téli sportok világa épp egy olyan kérdésen pörög, amire senki sem számított: tényleg hialuronsavval tuningolják a péniszüket egyes síugrók, csak hogy messzebbre szálljanak? Mielőtt bárki komolyan elmerülne a fizika és az anatómia bizarr nászában, máris megszólalt a sportág legszerethetőbb figurája, Eddie „A sas” Edwards, aki 1988-ban ugyan minden sáncon utolsó lett, de a közönség szívét toronymagasan megnyerte.

Az elmélet, ami miatt már a doppingellenőrök is vizsgálódnak, a maga abszurditásában egészen briliáns.

A gyanú szerint egyes versenyzők azért fecskendeztetnek hialuronsavat a nemi szervükbe, hogy a 3D-s testmérésnél nagyobb méretet mutassanak, és így egy kicsivel bővebb, nagyobb felületű ruhát viselhessenek. A plusz anyag a levegőben apró vitorlaként működik, ami némi aerodinamikai előnyt adhat – írta a Blikk. Erre kontrázott rá a brit legenda, aki szerint az egész ötlet nevetséges. „Amikor meghallottam ezt a történetet, majdnem megfulladtam a nevetéstől” – nyilatkozta a SunSportnak a ma 62 éves olimpikon.

„Nem akartam annyira nyerni, hogy ilyesmit tegyek. Túl sokat jelent nekem a szerelmi életem ahhoz, hogy kockára tegyem egy ilyen őrültség miatt.”

Eddie szerint az egész trükközés a gyakorlatban alig érne valamit, legfeljebb egy-két centimétert jelentene a sánc alján. „Egy erősebb széllökés sokkal többet számítana” – tette hozzá nevetve. Miközben a sportvilág ezen a pletykán szórakozik, a hivatalos szervek komolyan veszik a felvetést. A Nemzetközi Síszövetség „vad pletykának” minősítette a hírt, és hangsúlyozta, hogy semmilyen bizonyítékuk nincs ilyen gyakorlatra, a ruhaellenőrzések pedig szigorúak. A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség közölte, hogy a hialuronsav ugyan nem tiltott szer, de minden teljesítményfokozó módszert megvizsgálnak, ha bizonyíték merül fel.

A téma azért is érzékeny, mert a ruhamanipuláció nem légből kapott ötlet a sportágban. Tavaly a norvég válogatottat szankcionálták, miután a versenyruháik varrásait manipulálták, amiért edzőket és technikusokat is eltiltottak.

A szövetség azóta még szigorúbb ellenőrzéseket vezetett be 3D-szkennerekkel és a ruhákba rejtett mikrochipekkel. A trükközés persze nem új keletű, ahogy azt Eddie Edwards is megerősítette. „A svédek például egyszer szalagokat tettek a kesztyűjük és a lábuk közé, hogy több levegőt tudjanak maguk alatt tartani, és messzebbre repüljenek. Ezt is betiltották.” A legenda szerint a technika sokat változott az ő ideje óta, de a kihívás maradt. „Mi klasszikus párhuzamos sílécekkel ugrottunk, ami sokkal nehezebb és veszélyesebb volt. Ma már V-alakban ugranak, és közelebb repülnek a földhöz.” A lényeg azonban ugyanaz: lejutni a sáncról, lehetőleg minél messzebbre. De ahogy Eddie is mondja: „Az emberek mindig próbálnak előnyt szerezni, de ez a mostani módszer már tényleg túlzás.”

Via Blikk

 

 


Megosztom
Link másolása