LOVE

7 mérgező párkapcsolati szokás, ami teljesen normálisnak tűnik

Hála a filmeknek és dalszövegeknek, sokan hiszünk a nekünk rendelt szőke hercegben, akire csak elég ideig kell várni, sokan gondoljuk, hogy jó dolog a végletek nyelvén beszélni, vagy hogy a hangos konfliktus a szenvedély jele. Hát nem.

Megosztom
Link másolása

A mérgező párkapcsolati szokások nemcsak normálisak a társadalmunkban, egyszerűen imádják őket az emberek. A szenvedélyes szerelmi történetekből kasszasikerek lesznek, a se veled-se nélküled abuzív kapcsolatból aranyat csinálnak a filmes- és zeneipari szakemberek.

A szerelemből egy mindent felemésztő, mennyet és poklot megjáró, ‘együtt, míg meg nem halunk’ lett.

És ebből a ‘meg nem halunk’ rész sajnos időnként valósággá válik. Azok a dolgok, amelyek egy kapcsolatot valóban jóvá, stabillá és teljessé tesznek, nem túl izgalmasak még könyvben sem, nem is adják el magukat. Mivel nem elég drámaiak, ezért gyakran összekeverjük a szerelmet a mérgező viselkedéssel, és azt feltételezzük, hogy a békák végül szőke hercegekké válnak. Spoiler: nem fognak. Békák maradnak.

Összegyűjtöttünk 7 olyan szokást, amelyek elsőre teljesen normálisnak tűnnek, mégis súlyosan károsítják a kapcsolatokat, és azt is eláruljuk, hogyan lehet megszabadulni tőlük.

1. Elvárni a társadtól, hogy megoldja a lelki problémáidat

Legyél őszinte: hányszor veszekedtél már amiatt, hogy a partnered nem támogatott eléggé egy nehéz időszakban, vagy nem volt kellően együttérző, amikor rossz napod volt? Gyülemlett már fel benned harag, mert érzelmileg nem állt melletted annyira, mint amennyire szükségesnek érezted volna? Bár fontos, hogy támogatást és együttérzést találjatok egymásban, nagy különbség van az önkéntes együttérzés és a kötelező támogatás között. Hozzá kell járulnotok egymás életéhez, de egyikőtöknek sem szabad függenie a másiktól.

Mit tegyél helyette?

Egy egészséges kapcsolatban odaállhatsz a társad elé:

„Ez a helyzet most nagyon nehéz nekem. Tudnál valahogy segíteni, hogy túljussak rajta?”

A lényeg a kérés. Mondd el, hogy mit szeretnél, hogyan tudna segíteni neked, anélkül, hogy elvárnád tőle vagy teljesen rábíznád, hogy megoldja a problémádat, amiben vagy. Vállalj felelősséget a saját érzelmeidért, és ne tőle várd, hogy tálcán kínálja fel neked a boldogságot.

2. Számon tartani a szívességeket

Az udvariasság csodálatra méltó tulajdonság. Szívességeket adni és kapni is nagyon jó dolog. De a kapcsolatokban a szívességek számontartása gyorsan egy pontversenyhez kezd hasonlítani.

Egy kapcsolatnak sem szabad eljutni oda, hogy egy képzeletbeli pontozólapon számoljátok, ki szúrt el több dolgot, vagy ki tartozik a másiknak több hálával.

Ha azon kapod magad, hogy fejben azt számolgatod, hogy a másik milyen erőfeszítéseket tesz, és ez hogyan viszonyul a te erőfeszítéseidhez, vagy ha valamelyikőtök a múltbeli hibák felsorolásával torolja meg a sértett érzéseit, az annak a jele, hogy jobban koncentráltok a pontszámaitok megtartására, mint a kapcsolat egészségének megőrzésére.

Mit tegyél helyette?

Egy jó kapcsolatban nem kell patikamérlegen mérni a szívességeket ahhoz, hogy a dolgok működjenek. Ha együtt éltek, nézzétek át a házimunkákat: nem kell mindig mindennek egálban lennie (például te főztél, ő mosogat, vagy tegnap elvitted a kutyát sétálni, tehát ma ő viszi le). Ehelyett ajánld fel, hogy megcsinálod azokat a dolgokat, amelyekről tudod, hogy a másik utálja, feltéve, ha neked belefér, és fordítva: vegyen át tőled olyasmit, amit te nem szeretsz. Persze szem előtt tartva, hogy a háztartás terhe nagyjából egyformán nyomja mind a kettőtök vállát. A legfontosabb, hogy kezeljetek minden nézeteltérést úgy, mintha vadonatúj lenne, anélkül, hogy egy képzeletbeli listából felhoznátok a múltbeli sérelmeket vagy épp szívességeket.

3. Azt képzelni, hogy ő a másik feled

Nézzük ezt a „te vagy a másik felem” baromságot - senki (és komolyan, tényleg senki) nem élhet normális életet azzal a hittel, hogy szüksége van valaki másra ahhoz, hogy rendben legyen. Ha fél embernek érzed magad nélküle, akkor nem fogsz keresni saját hobbikat, barátokat és olyan időt sem, amit egyedül tölthetsz (pedig az elengedhetetlen egy igazán jó kapcsolathoz). Ha úgy érzed, hogy szó szerint nem tudsz élni nélküle, akkor bizonytalanná válsz amint nincs a közeledben, és attól félsz majd, hogy elveszíted.

Ez a hozzáállás olyan durva mérgező dinamikához vezet, mint a társfüggőség és a kontrolmánia.

Mindez pedig később az egész életedre rányomja a bélyegét, sem a munkában, sem szülőként, sem barátként nem fogsz tudni olyan teljesítményt nyújtani, amilyenre képes lennél.

Mit tegyél helyette?

Tekints úgy a partneredre, mint olyan valakire, aki gazdagítja és kiegészíti az amúgy is teljes életedet.

Koncentrálj gyakrabban magadra, és keresd azt, ami boldoggá tesz. Téged.

Ezután készülj fel arra, hogy megoszd az örömödet a pároddal, ahelyett, hogy elvárnád, hogy ő legyen az örömöd kizárólagos forrása.

4. A végletek nyelvén beszélni

„Soha nem tudnék együtt lenni valakivel, aki ilyen szörnyű dolgokat mond!” Vagy: „Megérdemlek valakit, aki meghallgat engem, és törődik az én érzéseimmel is!” Vagy jöjjön a klasszikus: „Te soha nem hajtod le a WC ülőkét /pakolsz el magad után/ figyelsz rám!” Ismerősen hangzik? Amikor ilyen végletekben beszélsz, durván ítélkezel is a másik felett.

Lehet, hogy az adott esetre próbálsz rávilágítani, de akaratlanul is azt mondod el neki, hogy nem érdemel meg téged, vagy hogy ő mennyire gáz fazon.

Egy konkrét probléma, amelyet meg lehet oldani, egy nagyobb állítássá válik, és az egész kapcsolatot kérdőjelezi meg.

Mit tegyél helyette?

Koncentrálj kizárólag az adott problémára. Ne általánosíts a másik egy-egy tettét nézve, inkább azt mondd el neki, hogy miért bántott meg az adott pillanatban. Kerüld el az olyan kifejezéseket, mint a ‘soha’ vagy a ‘mindig’, ehelyett az épp felmerülő problémát kezeld egyedi helyzetként, nem tesz jót, ha általános vádakkal szórod meg őt.

5. Azt gondolni, hogy a hangos konfliktus a szenvedély jele

A tévében mindannyian megnézzük a romantikus drámákat, katarzist érzünk, amikor szenvedélyes csókokba torkollik az ordítozás. De amit a képernyőn szenvedélyként ábrázolnak, a képernyőn kívül egymást érő veszekedések, ordítások sorozata, és mindig mélyebb problémákat fed el. Ilyenek a éretlenség, a kommunikációs nehézségek, a párkapcsolati visszaélés olyan vonásai, mint a nárcisztikus viselkedés vagy a kontrollmánia (függetlenül attól, hogy mennyire jól takargatja az illető egyik vagy másik a tulajdonságát). Eltekintve attól, hogy mi okozza az állandó veszekedést, ez élhetetlenné teszi a kapcsolatot, és végül kiégéshez vezet.

A valóság az, hogy a szeretet gyengéd.

A jó kapcsolatnak inkább sima víztükörnek kell lennie, és nem haragos tengernek

benne élve pedig inkább nyugodtnak kellene érezned, magad mint szenvedélytől korbácsoltnak.

Mit tegyél helyette?

Ahelyett, hogy egymás ellen harcolnátok, gondoljatok úgy a felmerülő problémára, hogy ti ketten, együtt álltok szemben vele. Ha mégis veszekedtek, inkább a társad érzelmeire koncentrálj, ne a szavaira. Így kevésbe fog bántani, ha valami dühből vagy frusztrációból hagyja el a száját.

Kezdd el értékelni a másik olyan tulajdonságait, amelyeknek semmi közük a szenvedélyhez:

a kedvességét, azt, hogy ott van melletted, hogy ugyanaz az érdeklődési körötök, ilyesmi.

6. Célozgatni, üzengetni

Lehet, hogy véletlenül felejtettél nyitva a közös laptopon egy böngésző oldalt egy bizonyos fülbevalóról, amiért élsz-halsz. Esetleg egy olyan barátnőről mesélsz, aki összeköltözött a pasijával és nagyon boldognak tűnnek, vagy azt mondod el ártatlan arccal, hogy anyukád megkérdezte, mikor fogsz megházasodni.

Esetleg a párod az esti szexek számáról ‘poénkodik’, és te pontosan érted, mire gondol, de már csak azért sem fogja megkapni.

A kapcsolatotokat érintő célozgatások, szurkálások elhelyezése ahelyett, hogy megmondanátok, hogy mit szeretnétek, súlyosan mérgező és káros. Ha nem tudod nyíltan elmondani az érzéseidet vagy a vágyaidat, legyen szó akár arról, hogy bárcsak többet bókolna neked, vagy hogy szeretnél valami újat kipróbálni az ágyban, akkor sem célravezető sunyi módon üzengetni, majd megsértődni, ha a másik nem veszi a lapot. Nőj fel. Mondd el, ha akarsz valamit.

Mit tegyél helyette?

Legyél őszinte és nyílt, amikor az érzéseidről, vágyaidról és szükségleteidről van szó. Soha ne hidd, hogy a partnered képes lesz kitalálni, hogy mit szeretnél. Viszont ha ő áll eléd, értékeld a nyíltságát a kommunikációban.

A társad nem köteles kielégíteni az igényeidet.

Inkább értékeld az erőfeszítéseit vagy a támogatását, de ne ítélkezz felette, és ne legyél elutasító mindazzal kapcsolatban, amit nagy nehezen elmond neked.

7. Hinni abban, hogy létezik az igazi

Egy másik kasszasiker sztori, ami miatt a Disney-filmek első moziélménye óta mindannyian hiszünk a szőke hercegben, vagy a nekünk rendelt lelki társ létezésében, rosszabb esetben abban, hogy mi majd megtaláljuk azt a bizonyos tökéletes társat, csak elég ideig kell várnunk rá, vagy keresnünk őt. A nekünk rendelt társ-sztorival azonban van egy kis probléma: az egész életedet eltöltheted azzal, hogy keresed az igazit.

Minden partneredet kétféleképpen nézheted: keresheted benne azt, ami miatt ő a tökéletes választás, vagy keresheted azt is, hogy hol van benne a hiba (és lesz benne, ebben biztos lehetsz, mert mindenkinek vannak hibái).

Aztán az első hibánál kétségbe vonod a tökéletes társ státuszát (arra gondolva, hogy esetleg van valahol valaki, aki még nála is tökéletesebb a számodra), és simán lehet, hogy végül fogsz találni olyat, aki kipipálja a teljes ellenőrző listádat, de van rá egy fogadásunk, hogy akkor más hibát találsz benne. Mert valójában az elköteleződésről kellene másként gondolkodnod. Az lesz az, ami mindent megváltoztat.

Mit tegyél helyette?

Egy kapcsolat közös döntés, mind a ketten választotok olyankor. Gondolj úgy az elköteleződésre, mint egy választásra, és nem mindennek a végére.

Azt kérdezd meg magadtól, hogy szeretnéd-e, ha a gyerekeid olyanok lennének, mint ő.

Vagy hogy boldognak éreznéd-e magad vele egy nehéz vagy unalmas időszakban is, ahelyett, hogy azon rágódsz, hogy tökéletes-e a párod a számodra. Ne annak igazolását keresd minden hibában, hogy nála találnál jobbat, ha tovább keresnél. Lehet, hogy találnál. Lehet, hogy nem. De amire ez kiderül, elmegy az élet.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


LOVE
„A feleségem megcsalt egy ugyanannyi idős, sráccal, mint a fiunk, többé nem bízom benne”
A férfi meglepetés estét szervezett a feleségének, és elment érte a munkahelyére. Így derült ki, hogy a nő egy 22 éves fiúval csalja.

Megosztom
Link másolása

Az egyik legnépszerűbb rovatba a The Sun brit bulvárlapban a Dear Deidre. Ide párkapcsolati tanácsokért fordulnak az emberek: a szakértő az olvasók leveleire válaszol.

A megcsalás rendszeresen visszatérő téma. Ennek esett áldozatul egy férfi is, aki így írta le a történetüket.

"A feleségemnek viszonya volt egy, a fiunkkal egyidős férfival.

Azt mondja, hogy ez az egész nem jelentett semmit, csak a szexről szólt, de nem hinném, hogy meg tudom bocsátani a hűtlenségét.

Úgy jöttem rá a megcsalásra, hogy meg akartam lepni: az terveztem, a munkából egyenesen egy előadásra viszem.

Egy kávézóban várakoztam az irodájukkal szemben, amikor megláttam, hogy kilép az épületből. Már épp felálltam volna, hogy üdvözöljem, amikor láttam, hogy hátrafordul és megcsókolja őt nála sokkal fiatalabb férfit. Ugyanannyi idősnek tűnt, mint a mi 21 éves fiunk - mint kiderült, 22 éves.

Lefagytam, nem tudtam, odamenjek hozzájuk vagy megvárjam, amíg észrevesznek. Végül kocsmába mentem, megpróbáltam összeszedni magam. Néhány sörrel később hazamentem, és szembesítettem a feleségemet a történtekkel.

Nagyon meglepődött, és bevallotta, hogy szexuális viszonyuk volt - de esküdözött, hogy nem szerelmes a srácba. Én 48 éves vagyok, a feleségem pedig 46. 18 éve vagyunk házasok, két gyerekünk van, egy 15 és egy 21 éves.

Az elmúlt néhány éve nagyon nehéz volt a munkám miatt. Eléggé magam alatt voltam, de mivel a feleségem is keményen melózott, a meglepetéssel pont azt akartam kifejezni, hogy megbecsülöm őt, és szerettem volna, ha látja, igyekszem jókedvű lenni és jól érezni magamat. De az egész visszafelé sült el.

Még mindig azt szajkózza, hogy nem érez semmit a másik férfi iránt, de nem tudom, hogyan tovább, nem bízom benne."

A szakértő válasza az volt, hogy ha a felsége ismét elkötelezte magát a házasságuk, adhatna neki egy második esélyt. Igaz, hogy a férfi mélyponton volt, és a depresszió hatással lehetett a kapcsolatukra, de ez azért nem mentség a hűtlenségre. Azt javasolta, mindkettejüknek foglalkozniuk kell azzal, hogy a történtek hogyan hatottak a házasságukra, és mit csináltak rosszul.

De mindkettőtöknek foglalkoznotok kell azzal, hogy ez hogyan hatott a kapcsolatotokra, és mi ment rosszul.

Ön elismeri, hogy mélyponton volt, és a depresszió nagy hatással lehet a házasságokra és a családokra, bár ez nem mentség a megcsalásra.


Megosztom
Link másolása

LOVE
Kiderült: ezt a testrészt nézik meg a férfiak először egy nőn
Fényképeket adtak nekik nőkről, és figyelték, hogy a női test melyik részén időzik el leghosszabban a tekintetük.

Megosztom
Link másolása

A Nebraska-i Egyetem kutatói 36 férfi részvételével végeztek kísérletet arra irányulóan, hogy mit néznek meg először a férfiak egy nőn.

A jelentkezők okos szemüvegeket kaptak, melyek figyelték a szemmozgásukat és a tekintetük időtartamát. Ezután fényképeket adtak nekik különböző nőkről, figyelve azt, hogy a női test melyik részén időzik el a leghosszabban a tekintetük.

A kísérlet során kiderült, hogy a férfiak jóval hosszabb ideig figyelték a nők testét, mint az arcukat.

A vékony derék, telt kebel és széles csípő különösen vonzó volt a férfiak számára, mivel az ősi ösztönök az anyasággal és a gyermekvállalással társítják ezeket a vonásokat. Azonban a modern társadalomban sajnos az is közrejátszhat, hogy

a média gyakran tárgyként ábrázolja a nőket, és ez a felfogás befolyásolhatja a férfiak viselkedését is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a nők is hasonlóan viselkednek: amikor potenciális versenytársakat figyelnek meg, gyakran a testi vonásokra koncentrálnak.

Sarah Gervais szociálpszichológus szerint ugyan a tanulmány eredménye valószínűleg nem meglepetés, tudományos bizonyíték eddig még nem létezett arra, amit már sejtettünk: a férfiak, amikor csak tehetik, felmérik a hölgyek adottságait, és az arc az egyik utolsó dolog, amire figyelmet fordítanak.

Forrás: bien.hu


Megosztom
Link másolása


LOVE
Aggasztó éjszakai jelek, amik elárulják, ha a párod másba szeretett bele
És nem azok, amikre gondolnál. Lehetnek olyan jelek is, amiket nem veszel észre.

Megosztom
Link másolása

Az IllicitEncounters.com megcsalással foglalkozó weboldal felmérése szerint azokat, akik már megcsalták a párjukat, elárulja néhány dolog, amit egy hűtlen házastárs tesz. Mindannyian ismerünk valakit, akit már megcsaltak, és általában képes lesz felidézni a pontos pillanatot, amikor rájött. arra, mi történik a háta mögött.

Tehát, ha éledezik benned a gyanú, a következőkre kell odafigyelned:

A felmérés szerint, ha azt veszed észre, hogy a partnered rosszul alszik és furcsa időpontokban kel fel éjszaka, az egy erős figyelmeztető jel.

Ennek oka lehet a félrelépési bűntudat.

A felmérésben részt vevők 52 százaléka vallotta be, hogy a viszony kezdete után alvásproblémái voltak.

A félrelépők 15 százaléka még az ágyból is korán kelt fel, hogy sms-t tudjon küldeni a szerelmének.

Ugyanakkor azt is megállapították, hogy 28 százaléknak nem volt gondja az alvással, sőt, tovább is aludt.

Egy másik jel, ha a partnered a szokásosnál többet bújik hozzád, és ez magában foglalhatja az ölelést, csókolózást stb. is, különösen nyilvános helyen.

Egészen pontosan 57 százalékuk állította, hogy extra gyengédséget mutatott a partnere felé, miközben a háta mögött viszonyt folytatott.

De olyan is akadt, aki kerülni kezdte, hogy egy ágyban aludjon a házastársával.

Az oldal szóvivője, Christian Grant elmagyarázta, miért az éjszakai szokások változása a legjobb jelzőrendszer.

„Mindannyiunknak van egy napi rutinja, amihez hajlamosak vagyunk ragaszkodni, így

amikor kiszámíthatatlan és megmagyarázhatatlan változások történnek ebben a rutinban, különösen, ha valami olyan fontos dologról van szó, mint az alvás, akkor a hatás mögött általában komoly ok van.

Végső soron a lényeg itt az, hogy figyeljünk az olyan viselkedésre, amelyről tudjuk, hogy nem illik a másik karakteréhez.”


Megosztom
Link másolása


LOVE
Kapott rendesen a kommentelőktől a nő, aki lakbért kér a pasijától, ha az hétvégén nála alszik
Akadt aki zsugorinak, vagy egyenesen aranyásónak nevezte a lányt azért, mert a fiúja nem lehet nála ingyen.
Sassy - sassy.hu
2024. május 04.


Megosztom
Link másolása

Igen heves indulatokat váltott ki nemrég egy latin-amerikai nő, Marystella 'Malle' Gómez vallomása.

Elárulta ugyanis egy podcast adásban, hogy a barátjának díjat számol fel, ha nála alszik.

Malle a műsorban elmondta, hogy minden egyes hétvégéért, amit együtt töltenek a házában, pénzt kér a pasijától. Azzal magyarázta a döntését, hogy neki adják ingyen a vizet vagy a villanyt, a rezsi költséggel jár, ezért semmi rosszat nem lát abban, hogy a barátja fizesse a rá eső részt.

Az adásban szereplő többi nő nem értett egyet Malléval. De ő azt állította, még a barátait is sikerült meggyőznie, hogy ugyanezt kérjék a párjuktól.

A vita folytatásaként a nő idézett egy, a közösségi médiában látott videót, amelyben az hangzott el:

"Ha egy férfi nem támogat abban, hogy jobb legyen az anyagi helyzeted, akkor mit csinálsz?"

A többiek azonban azzal érveltek, hogy fordított esetben, ha a barátjuk pénzt kérne tőlük azért, hogy náluk vannak, ők fel lennének háborodva.

Egyikük azt mondta: "Ha egy pasi valaha is rezsiköltséget kér tőlem, az felejtős!"

Ahogyan az már lenni szokott, amint kikerült a podcast közösségi oldalakra, megosztotta a hallgatóságot a "mocskos anyagiakat" taglaló téma. Elindult a vita arról, hogy Malle helyesen cselekedett-e vagy sem.

Néhányan azon a véleményen voltak hogy Malle elképesztően zsugori. Volt, aki aranyásónak nevezte.

Akadt aki szerint ez az egész olyan, mintha tőle pénzt kérne a barátja azért, hogy hazaviszi.

Mások viszont Malle pártját fogták, hiszen ez szerintük hasonló ahhoz, mint amikor lakótársakkal vagy az élettársunkkal osztozunk a közös otthonunkban a költségeken. Egyikük azt írta, hogy mielőtt összeköltözött volna a párjával, már kért tőle pénzt rezsire, mivel a fiú csütörtöktől hétfőig nála volt.

Egy biztos: ez a téma nagyon megosztó a világon szinte mindenütt.

Forrás: Mirror


Megosztom
Link másolása