Van kitörési pont a szegregátumba született cigány gyerekek számára is, de embert próbáló, kőkemény munka kell hozzá, főleg akkor, ha a társadalmi berendezkedés is csekély visszajelzést kínál. Horváth József ma egy csodálatos család feje, aki a közösségi médiában empátiával és szeretetteljesen fordul követői felé, pedig azért megcibálta az élet.

holott máig vitatott területről van szó. Egy életút, aminek a pozitív életszemlélet a fő esszenciája.

- Hogyan tud meríteni a gyerekkorából?

- Az Alföld szívében, Karcagon születtem egy szegény cigány család negyedik gyermekeként. Nehézségekből bőven jutott nekünk, nem volt egyszerű akkor az élet. De ma nem panaszkodom, hiszen csodálatos gyermekkorom volt.

Sajnos a mai világ egy nagyon rossz irányba változott meg, az emberek életük legtöbb pillanatát az online térben élik meg. Az emberi kapcsolatok és érzések pedig szépen, lassan kihűlnek – mint a tűzhelyen hagyott ebéd.

- Mi motiválta a hétköznapokban gyerekként, illetve milyen motivációt találjon ma egy olyan fiatal, aki kilátástalannak éli meg a helyzetét?

- Egy cigánytelepen az ember általában nem igazán talál motivációt. Nincs az, hogy apa orvos és nekem is annak kell lennem, mert ő a példaképem. Nincs az, hogy minden további nélkül el tudok menni egyetemre, mert a szüleim tudják azt finanszírozni. Sokszor azon is el kell gondolkodni, hogy lesz-e mit enni holnap. Groteszk, de ez a valóság.

Hogy mi a fő motiváció? Az, hogy ha egyszer lesz az embernek saját családja, akkor azokat el tudja tartani, mindent meg tudjon nekik adni, és a gyerekei büszkék legyenek rá. Ehhez pedig tanulni kell, mert végzettség nélkül, cigányként ez nem igazán fog működni.

Már gyerekként zavart, hogy senki a környezetemben nem merte felvállalni és megmutatni, hogy igen is „kiemelkedhet a kalapból” cigányként az ember. Pontosan ez volt a másik motivációm. Szerettem volna megmutatni, hogy teljesen mindegy, minek születik az ember, a legfontosabb az, hogy mivé válik, és ne a fenotípus alapján skatulyázzák be.

- Nem egy átlagos pályát választott, hogy jött annak a gondolata, hogy molekuláris genetikus legyen? Egyáltalán: mit csinál egy molekuláris genetikus?

- Az egyetemi éveim alatt körvonalazódott az egész. Kutató akartam lenni, de hogy milyen szakterületen, azt nem igazán tudtam mindaddig, amíg betekintést nem nyertem a molekuláris biológiába és annak szépségeibe.

Ekkor döntöttem el, hogy szeretnék olyan genetikai betegséggel kapcsolatban kutatni, amelyek nehezen vagy abszolút nem gyógyíthatók, és lehetőség szerint megoldást találni ezekre – hiszen ez minden kutató álma.

Itt jött képbe a rák mint genetikai betegség. Ekkor kezdtem el rákkutatással is foglalkozni, későbbiekben pedig már a saját cégemben komplementer és alternatív terápiák fejlesztésén.

- Nagykövete annak, hogy a komplementer megoldásokat összehozza a nyugati orvoslással. Milyen tapasztalatai vannak ezzel kapcsolatban, nyitottak az orvosok az alternatív megoldásra?

- Mondhatjuk, hogy idehaza úttörője lettem ennek az onkológiában. A kezdet nagyon nehéz volt, rengeteg bírálatot kaptam. Be kellett látnom, hogy a hazai orvostársadalom mennyire szkeptikus, amikor egy még a nyugati orvoslásban el nem fogadott dologról van szó. Ezért minden erőmmel azon kezdtem el dolgozni, hogy azt a bizonyos jeget meg tudjam törni. Megmutatni, hogy

és segítik a daganatos betegek mindennapjait. Az évek alatt a kemény munka meghozta gyümölcsét: sikerült sok ember nézőpontját megváltoztatni.

A tradicionális vagy nyugati orvoslás jelenleg is nagy kihívás előtt áll a betegség gyógyítása terén, és sajnos a legtöbb esetben nem happy enddel végződnek a történetek, mint a filmekben. Hazánkban sincs ez másként. Joggal tehetjük fel a kérdést: egy ilyen morbiditással és mortalitással rendelkező kór esetében nem lenne-e célszerű a tradicionális orvoslást kibővíteni.

- Jól használhatók a komplementer megoldások az onkológiai betegségek területén?

- A hazai onkológiai ellátás szigorú kötöttsége nem igazán teszi lehetővé a komplementer, azaz kiegészítő terápiák alkalmazását a folyamatban lévő onkológiai ellátások mellett. Nagyon sok beteg éppen ezért választ alternatív útvonalat, és elzárkózik az onkológiai ellátásoktól, ami valljuk be, hogy nem a legbölcsebb döntés, hiszen a páciens onkológiai nyomon követése a kezelés megtagadásával általában véget ér.

Még ha az alternatív terápia működik is, akkor sem tudjuk mérhetővé tenni annak hatékonyságát mindaddig, amíg a beteg saját költségén el nem végezteti a megfelelő kontroll vizsgálatokat, elsősorban képalkotó diagnosztikai vizsgálatokat. Alternatív terápia lévén pedig hatékonysága ilyen formában az orvoslás szempontjából nem lesz releváns, még akkor sem, ha teljes gyógyulásról beszélhetünk.

Pontosan emiatt van óriási szakadék és információhiány a komplementer és alternatív terápiák klinikai alkalmazásában, illetve azok megértésében, még a szakembereknek is. A legtöbb esetben a megfelelő mennyiségű és minőségű klinikai adatok hiányában nemes egyszerűséggel kuruzslásnak tekintik ezeket annak ellenére, hogy

Az onkológiai felhasználás további akadályai közé tartozik, hogy a cannabis termékek egyszerűen nem könnyen elérhetők az ortodox orvosi rendszerben, a CBD- és cannabis termékek szabványosításának hiánya, a termékek változó minősége, valamint az a tény, hogy a cannabis még mindig tiltólistán szereplő kábítószer. Sok országban valószínűleg kevés a cannabinoid gyógyszerek kiadásában jártas gyógyszerész is.

Mindazonáltal a betegek jobb kiszolgálása érdekében a klinikusoknak (mivel végső soron ez a klinikus szerepe) legalább a gyógyászati cannabisról jobban kellene tájékozódniuk, hogy informatívan tudjanak beszélgetni a betegekkel.

- Miért pont a Cannabis?

- Nagyjából 16 éves lehettem, amikor középiskolában a biológia tanárnőmmel jelentkeztünk az akkor először meghirdetett TUDOK versenyre. Az Élettudományi szekción belül a drogkutatás, drogprevenció kategóriát céloztuk meg.

A tudományos pályamunkám pedig a Cannabis sativa idegélettani hatásáról szólt, melynek központi témája a saját boldogságközpontunk, tehát az endokannabinoid rendszer bemutatása volt. Olyannyira jól sikerült, hogy a szekciómban Nagydíjas lettem. Ekkor dőlt el, hogy kutató szeretnék lenni, és valami újat adni kicsi hazámnak.

- Többen a szerhasználatra asszociálnak belőle, de szerencsére már egészségügyi jelentőségét is egyre többen ismerik fel, mégis vitatott, hogy tényleg van-e egészségmegőrző hatása a vadkendernek. Mi erről a tapasztalata, véleménye?

- Sajnos az információ-szolgáltatás nem a legjobb. Kevés az olyan fórum, ahol a fejekben lévő káoszt eloszlatnák hiteles szakemberek segítségével. Ebből fakadóan természetes, hogy egy laikus ember azonnal a rekreációs célú felhasználásra gondol, amikor meghallja a Cannabis szót: magyarul az élvezeti célból való betépésre. Ami természetesen nem gond, hiszen van egy ilyen oldala is. A fő probléma, hogy az orvosi célú felhasználását kevesen látják át.

Az idősebb korosztály javarésze pedig nem fogja tudni az angol nyelvű szakirodalmat, kutatásokat elemezni. Ezen felül onkológiai vonalon nem is igazán van elérhető kutatás idehaza – legalábbis én nem tudok róla.

A Cannabis növényben található molekulák, azaz fitokannabinoidok különböző élettani hatása folyamatos kutatás alatt áll, számos közülük ár bizonyítást nyert. Egy eGFR receptor pozitív daganat esetében mind a THC, mind pedig a CBD képes a túlműködő receptort szabályozni, ezáltal akár a daganatos sejt proliferációját, azaz osztódását gátolni.

Ez az egyik legagresszívabb típusú agydaganat. Egy ilyen mutáció pedig hozzájárul a tumor még gyorsabb növekedéséhez, inváziójához, angiogeneziséhez (új érhálózat kialakítása) és terápiás rezisztenciájához. Az alkalmazás hatására a daganat teljes regressziót (visszahúzódás) mutatott.

Nem mindig, nem minden esetben és stádiumban, valamint nem mindenkinél tud segíteni.

Minden ember, szervezet, betegség más és más. Ebből fakadóan a hatás is eltérő lehet páciensenként. Pontosan úgy, ahogy az onkológiai kezelések esetében is. Én mindig azt mondom, hogy jó kezekben csodás dolgokat lehet vele elérni.