Jocó bácsi: „Nem bántam meg, hogy voltam annyira tökös, hogy ezt már nem vállaltam be”
Balatoni József tanár, és nem mellesleg megjelent már 8 könyve. Az oktatási rendszerünk is megkerülhetetlen téma lesz természetesen és feltettük a nagy kérdést is: „Hova vigyem iskolába a gyerekemet?” Rutai Gábor interjúja.
- Szerinted mitől lesz valaki karakteres tanár? És biztosan nem a szerethetőségen múlik.
- Szerintem ez személyiségtípus kérdése. A pedagógus a személyiségével dolgozik. Azzal dolgozik amilyen, ahogy beszél, ahogy tanít, amilyen módszerekkel tanít, amilyen közvetlen vagy nem közvetlen. Nem a szerethetőség a legfontosabb a pedagógiában. Valahogy nekem is azok az emberek ragadtak meg, akik kultikusak, vagy pozitív, vagy negatív érelemben, mert én azt gondolom, hogy a negatívat is fel tudjuk idézni, hogy ki volt az a szigorú néni, aki a pecsétgyűrűjét megfordítva ütött bennünket.
Mert hogyha látod, hogy valaki önazonos, és látod, hogy ő az életben is ilyen, akkor sokkal könnyebben elfogadod, mint azt, hogyha valaki eljátssza, hogy szigorú, vagy eljátssza azt, hogy jó fej. Nagyon sokan tanárszerepet vesznek magukra, ő kitalálja azt, hogy a fejében milyen a jó tanár, vagy milyen a megközelíthetetlen tanár, és azt játssza. De a diák észreveszi, hogy ez így nem stimmel.
- Nagyon-nagyon jó, amit mondtál. Eszembe sem jutott volna ez a megközelítés, vagyis hogy önazonosnak lenni. Annál nagyobb csend, mint a matektanárom, Terike néni. óráin volt, nem létezik. Rettegett tőle mindenki. Gondolkodás nélkül pofon vágott bárkit, aki nem megfelelően viselkedett. De annyira érthetően magyarázta a matekot, mindent ott tudtam összeszedni nála. És én is kaptam tőle pofont, de kitűnő tanuló voltam.
- Az alapokat megkaptátok, igen. Az egy más kérdés, hogy ilyenkor az ember félelemből tanul és koncentrál vagy a tanár tényleg nagyon jól tanít. De akkor ő régi típusú pedagógiát képviselt, maradjunk ennyiben.
- Te viszont történelemtanár vagy, de vajon miért választottad ezt? Nekem az a gyanúm, hogy jó mintát kaptál.
- Abszolút. A gimnáziumi történelemtanárom javasolta, hogy az egyetemen menjek történelem szakra, mert ő azt látja bennem, de mellette magyar fakultációra is jártam. De be kell vallani, általános iskolában gyűlöltem olvasni. Amikor hatodik osztályban az Egy magyar nábobot kell elolvasni vagy inkább végigszenvedni egy gyereknek, az szerintem nem annyira jó, és nem igazán szeretteti meg az irodalmat. De képzeld el, hetedikes voltam, amikor Sütő András Anyám könnyű álmot ígért című műve volt a feladat egy könyvtári versenyen. Én attól a könyvtől annyira megszerettem olvasni, hogy aztán elkezdtem falni a könyveket.
- Egy kis településen nőttél fel, faluszélen. Akik nagy vágyakkal képesek rendelkezni, azok általában az irodalom útján kezdik bejárni a világot. Nálad mégsem így volt.
- Apukám nagyon szeretett olvasni. A gyerekkorom úgy telt, hogy télen ment a kályha, apukám olvasott, anyukám meg kötögetett, és sült gesztenyét ettünk közben. Én meg vagy játszogattam, vagy valamit csináltam. Viszont valahogy nem tudtam megbarátkozni az apukám ízlésével, vagy a nagypapám ízlésével. Nekem ezek az indiános könyvek, vagy akár a Rejtő Jenő-féle könyvek egyszerűen valamiért nem ragadtak meg, és maradtak a kötelezők, amik meg nem voltak jók.
- És hogy vagy az írással? Most már több könyved is született.
- Már nyolc. 2015-ben jelent meg az első, és aztán 16, 17-ben kettő, 18-ban kettő, és aztán most.
- Ezt nagyon irigylem, mert sok történetem van, kettőt már el is kezdtem, de egyik sincs még befejezve. Meg kell kérdeznem, hogy te hogy csinálod?
- A kiadóm felé ötlettel állok elő, és leszerződök, tehát van határidő. Onnantól kezdve nagyon szabálykövető vagyok, a határidőket tartom az életem minden területén. Viszont előtte van, hogy évekig egy-egy könyvön dolgozom magamban, fejben gondolkodom, és utána, ha leülök és írok, akkor az már nagyon-nagyon gyorsan készen van. A Kamaszharc regényem, ami az első volt 2017-ben, ott augusztus végén álltam neki és szeptember második felére kész lett a regény. Egy 250 oldalas regény. Onnantól kezdve már, hogy valami gondolat van a fejemben, akkor nagyon gyorsan írok.
- Írsz előtte vázlatot, hogy körülbelül hogyan fogod beosztani a tempóját a könyvnek?
- A tempóját nem, azt fejben szoktam végig gondolni. „Oké, akkor még van harminc napom, hogyha kétnaponta egy fejezetet megírok, akkor baromi jó vagyok.” Aztán persze elcsúszom, és akkor az utolsó két hétben általában éjjel-nappal írok. Ilyen kicsi papírkákra írogatok dolgokat, ami útközben eszembe jut. Felkelek reggel, és megyek a kutyával, aztán „uh, ez az egy gondolat, de jó lenne valamilyen fejezetben”, és akkor azt leírom magamnak kézzel.
- Aztán leülsz írni, és azt mondod magadnak: 4-5 órát most föl se állok.
- Igen. Vagy éppen amennyit, vagy kitűzöm azt, hogy ha megvan az 50 ezer karakter, akkor kimehetek enni egy csokit, vagy elszívhatok egy cigit, vagy nem tudom. Átlagban azért napi 20-30 ezer karaktert írok és nekem mindig kell hozzá zene. Mindig van egy kifejezett stílus.
- Amire jól tudsz írni?
- Minden könyvemnél más volt. Elkezdek zenéket hallgatni írás közben és egyszer csak valamilyen stílus bekattan. Például mondjuk a Tanár vagyok én is könyvemnél két éve a latin zenék. Most mivel kamasz téma, ezért az Azariah és mindenféle ilyen, de például volt olyan könyvem, aminél a rockosabbakat, volt aminél a retrót, és volt aminél a mulatós zene szólt.
- Tehát csinálsz egy mesterséges atmoszférát.
- Igen, és nagyon sokszor ez éjszaka megy, ami azért egy házasságnak nem tesz túl jót, főleg hogyha egy térben vagytok, amikor írsz, és ott kalimpálsz. Bár most már megtanultam napközben is írni. De régen csak éjszaka és aztán
Egyszer próbáltam ki, és aztán amikor a második üveget is kibontottam, és még nem írtam egy betűt sem, ellenben elkezdtem felöltözni és elindulni az éjszakába, akkor rájöttem, hogy nekem nem szabad innom írás közben.
- Igen, a vörösborra mondják, hogy nagy gondolatokat tud elindítani.
- Hát nem tudom. Most például Olaszországban voltam, és gondoltam, hogy én úgyis korábban kellek, mint a párom, akkor ott lesz a laptop, és reggel kiülök a szőlősbe, a kőháznál. De annyira elragadott a táj, hogy csak bámultam ki a fejemből, hogy milyen szép a napfelkelte meg a szőlő. Tehát nekem tényleg otthon kell egy magam által létrehozott mesterséges környezet, ahol dolgozom.
- Igen, én is arra szoktam gondolni, hogy ha egy hónapra el tudnék vonulni egy kis erdei faházikóba, akkor ott meg tudnám írni a regényem, de ezt soha nem próbáltam ki, és valószínűleg nem is nagyon lesz erre lehetőségem. Esetleg 65 évesen, majd akkor ki fog derülni. De most felmerül bennem, hogy ha ilyen közel áll hozzád az irodalom, akkor miért nem ezt tanítod? Ehhez képest a történelem, az egy száraz tárgy.
- Dehogy is.
- Most csak sarkítok. De ott emberek, dátumok, események sora van, amit lehet nyilván izgalmasan tálalni, de kamaszokkal, versekről, könyvekről, irodalomról beszélgetni, az egy teljesen másfajta tevékenység, ami mintha közelebb állna a te személyiségedhez.
- Igen, mert nem hallottál még történelemről beszélgetni. Nekem azért volt szerencsém többször, hosszabb ideig magyart tanítani helyettesként és nagyon szerettem. Szerettem beszélgetni velük, eljátszani, továbbírni, kitalálni, és a többi, és a többi. Mert ez egy sokkal szubjektívebb történet. De igen, persze a töri az ugye évszámok és személyek és dolgok, de ugyanolyan érzéseket tud kiváltani egy történelmi téma, mint egy vers pl. Mert az ember érintett benne, mert az embernek van róla gondolata, mert az ember egyetért, vagy nem ért egyet az adott történelmi korszakkal, döntéssel, dolgokkal.
Akkor pedig már az egészről lehet beszélgetni, hogy most a történelemkönyvben lévő nagyon harcos Petőfi és az irodalomkönyvben lévő nagyon szerelmes Petőfi az ugyanaz az ember volt.
- Ez nagyon jó, amit mondasz.
- …mindezt úgy, hogy Petőfit nem szeretem annyira.
- Sokan mondják, hogy nem szívesen lettek volna a barátai abban az időben. Valószínűleg egy nagyon idegesítő kis pojáca lehetett.
- Egy igazi influencer.
- Hogy lehet átjárás különböző tantárgyak között, az egy nagyon izgi kérdés. Láttam egyszer egy dokumentumfilmet, talán valamelyik skandináv országban tanulnak úgy, hogy nincsenek tantárgyak, hanem csak projektek vannak. Csoportban dolgoznak ugyanazokon a projekteken az osztályban, és ahogy ezt a projektet végigviszik valami cél felé, kénytelenek menet közben fölszedni azt az összes tudást történelemből, matematikából, fizikából, ami kell, hogy eljussanak a végcélig. És ez annyira izgalmas.
- Nagyon izgalmas, sőt, ennek hallottam Angliából az egyetemi verzióját is, amikor egy közös projekten dolgoztak, és összeraktak gazdaságit, művészt, bölcsészt, tehát 5-6 féle szakterületről embert, és nekik közösen kellett dolgozni. Mondjuk egy művész meg tudott világítani olyan dolgokat egy matematikusnak, ami annak magától soha nem jutott volna eszébe, vagy nem látta volna ezt át. Tanítottam epochális rendszerben még ez előtt tíz évvel.
Tehát ugyanazt folytatták. Amikor az őskort tanítottam, akkor technikából például barlangot készítettek a gyerekek, és aztán meg kis baltát, majd rajzórán barlangrajzot festettek rá. Nagyon fárasztó, tehát szaktantárgyat művészeti tárggyal együtt oktatni, az nagyon-nagyon nehéz, mert hogy az egyik az egy sokkal szabadabb és sokkal kisebb követelmény-rendszerű történet, de én baromira hiszek abban, hogy akár a kémiát, a fizikát, matematikát lehet együtt tanítani a történelemmel, mert hogyha komplex világot akarunk vizsgálni, akkor komplexen kell nézni. Pont
mert közte neki eltelt három-négy év az életéből, és az agyában azok ilyen különböző rekeszekbe ment. És ha mondjuk töri órán kérdezel más tantárgyból, akkor a diák azt fogja mondani, hogy ez nem az az óra, ezt nekem itt nem kell, hogy tudjam. Blokkok vannak az agyukban. Ezért tök jók ezek az oktatási típusok, ahol nem tantárgyak vannak, és hogy közben meg ugyanaz a történelmi adatmennyiség átmegy, azokat a képleteket megtanulják, amit meg kell tanulni, csak egy tök más rendszerben. Nekem ez egy nagy vágyam, hogy ilyen oktatási rendszer felé menjen a magyar oktatás.
- Igen. Nagyon szoros átjárás van akár a matematika, fizika, kémia között is, és hogyha ezeket külön tanárok, különféle időpontban, külön módszerekkel tanítják a gyereknek, lehet, hogy nem is áll össze, hogy az egyik készségemet tudom használni egy másik fajta tantárgynál is. Nekem négy gyerekből három érintett per pillanat a magyar oktatási rendszerben, és nem csak az a probléma, hogy milyen az oktatási rendszerünk, hanem az, hogy milyen az oktatói állományunk.
- Hát az meg egy másik kérdés.
- Mert az valamilyen rémesen elkeserítő dolog, ami történik. A nagyszüleim korában a faluban a pap meg a tanár volt a két értelmiségi.
- Hát abszolút, és kiemelt személyek voltak a közösségi életében is. Ma már nem annyira.
- …és te ugye a státusztörvény kapcsán meg is lépted a magadét, ami teljesen indokolt. De van-e kiút? Mi a te víziód arra, hogy bármi is itt megváltozhat, és hogyan kéne ennek nekiállni szerinted?
- A kiút az egyértelműen az, hogy végre a pedagógustársadalom az nem megalkuvó és mindent végrehajtó, hanem a gyerekek és a szabad oktatás érdekeit néző emberek legyenek újra, és akkor van kiút. Addig nincs. Addig az van, hogy történik, ami történik.
A tíz pontból egy, ami minimálisan megvalósult, és annyi elég volt nagyon sokaknak, hogy akkor újra visszaálljanak a rendszerbe. Holott nem a pedagógusfizetés a legnagyobb probléma a magyar oktatásban. Én továbbra sem bántam meg, hogy voltam annyira tökös, hogy ezt már nem vállaltam be, ez teljesen egyéni döntésem volt.
és azt gondolom, hogy ez nem jó, mert ilyen emberek hogy fognak gondolkodásra és önmagukért kiállni képes emberekké nevelni?
- A legnagyobb probléma az, hogy nincs elég nagy szabadság a tanárok kezében?
- Nincs, egyáltalán nincsen szabadság. Jó, természetesen amíg becsukom az ajtót, addig továbbra is az történik, amit én akarok, és olyan módszerekkel lehet dolgozni, ahogy, de közben ott van egy teljesíthetetlen nemzeti alaptanterv, egy elvárás halmaz.
Tehát azt gondolom, hogy ilyen értelemben nincsen szabadság. A szabadság az az lenne, hogy egyáltalán minden iskola összerakhatná magának, hogy milyen struktúrában tanít, és mi az a tényleg kötelező minimum amit megtanít, és azon felül pedig hadd válaszon, amit akar. Most mondjuk akár a magyar irodalmat nézzük, ha megnézed, akkor több kötelező mű van, mint ahány tanóra a középiskolában. És ennek mondjuk a 40 százaléka az regény, tehát egy óra van két regényre, és emellett ott van az, hogy vannak kötelezően szabadon választható elemek, amiből felsorolnak ötöt és akkor abból lehet választani. Tehát be vannak szorítva a tanárok, és annyi mindent kell megtanítani kötelező jelleggel, és annyiféle módon lehet ellenőrizni egy pedagógust, hogy egyszerűen agyrém, ami van. Erre mondom azt, hogy nincsen szabadság.
- Vannak még elhivatott tanárok?
- Rengetegen vannak. Nagyon sokan már magánintézményekben tanítanak, vagy egyéni utakon járnak, vagy pedagógusokat képeznek, ez is nagyon érdekes és izgalmas, vagy egyszerűen kicsinálja őket a rendszer.
mert olyan rossz állapotban van, de ő szívből tanít, mert vérbeli pedagógus. Ilyenből rengeteg van, és én iszonyatosan sajnálom azokat, akik nem kapnak elég eszközt, elég pénzt, elég szabadságot, mert hogyha így, ebben a formában ennyire ki tudnak teljesedni mellettük a diákok, akkor mit lehetne velük kezdeni, hogyha meg lehetne a szabadság, és meg lehetne az eszköz hozzá. Szóval ez egy nagyon messzemenő történet, én nagyon szomorú vagyok.
Az volt az egyetlen pozitív ebben az egészben, és ami megmutatta azt, hogy hátha a jövőben ez már másképp lesz.
- Ennek nagyon sokan drukkolunk szülők is. A nem iskolaérett gyermekek szüleinek, akik már most vakarják a fejüket, - és mondjuk nem tehetik meg, hogy kiköltözzenek Dániába beiskoláztatnia a gyereket, - mit tudnál tanácsolni, javasolni? Mert szerintem sokan vagyunk bajban, hogy hol és hogyan taníttassuk a gyereket.
- Régen konzulensként azt mondtam, hogy ne iskolát válasszanak, hanem tanítót. De ma már nem tudom ezt mondani, mert lehet, hogy márciusban kiválasztja, és szeptembertől az illető felmond, elmegy, külföldre költözik, és a többi. Tehát ma már ezt nem lehet. Rengeteg alternatív lehetőség van, csak sajnos ezek már piaci alapon működnek, és bármennyi pénzt elkérhetnek, mert a szülő elő fogja teremteni, hogyha annyira akarja. Tehát én azt gondolom, hogy ez nem feltétlenül megoldás.
Tegyük hozzá, ez csak az én véleményem. Mert van egy piaci igény, amit nagyon sokan megláttak. Ők ezt üzleti alapon csinálták meg, és arra már nem futotta, hogy a tanárállományt összerakják. Én tudok olyan magániskolát is, ahol állami iskolában dolgozó pedagógusok tanítanak be. Tehát ugyanazok tanítanak itt is, meg ott is.
- Nyilván azt gondolják, hogy az államiból amikor átsétál egy másik órát megtartani a magániskolába kétszer annyiért, akkor majd kétszer olyan lelkes lesz.
- De nem. Ugyanazt fogja csinálni ugyanabban az intézményben is, mert megteheti. A szülő meg felhatalmazva érzi magát, hogy ő kifizette ezt az x millió forintot évente, akkor már pedig az legyen, amit ő mond, és a gyerek ne kapjon egyest. Abba már nem szól bele a szülő sok esetben, hogy milyen módszerekkel tanítsák a gyereket, csak abba, hogy ne kapjon intőt vagy egyest. Szóval óvatosan ezekkel a gombamód kinövő alternatív iskolákkal. Az a helyzet, hogy nagyon megnyugtató és nagyon elfogadható választ jelenleg nem tudok adni. Lesz majd egy választás két év múlva, amikor alaposan végig kell gondolni, hogy ki az, aki tényleg valós oktatási koncepciót fog letenni, mert még nem nagyon tudom, hogy ki az, aki egyáltalán bármilyen változást generálni tud vagy akar. Mert az, hogy ami eddig volt, azt megszüntetjük, az nagyon jól hangzik, de mi lesz utána? A választásokon nagyon jól meg kell gondolni az X-et, és addig is nyitott szemmel kell járni és tényleg pénzt gyűjteni. Sajnos ezt tudom mondani. Én nagyon bízom benne, hogy lesz változás. Csak az oktatási rendszer változásához az oktatási szereplőknek is kéne, hogy cserélődjenek és utánpótlás meg nem nagyon van.