FONTOS
A Rovatból

Eltűnt emberek nyomában: „Ha ezeket a kérdéseket végiggondolja az ember, rögtön rossz érzés keríti hatalmába”

Az eltűntek felkutatásában az első 24 óra a legfontosabb, és a megtalálásukban az önkéntesek is lényeges szerepet játszanak. Erről beszélt Kapás Attila, aki eltűnt személyek keresésében segít.

Megosztom
Link másolása

Magyarországon szinte minden nap eltűnik valaki, és a családok számára ez maga a valóra vált rémálom. Az idő kulcsfontosságú a keresésben és az eltűnt személyek megtalálásában, ezért is lényeges, hogy minél többen vegyenek részt benne.

Kapás Attila azok egyike, akik az eltűnt személyek felkutatásán dolgozik fáradhatatlanul. A személyes motivációiról, a keresés nehézségeiről és a közösségi összefogás erejéről is beszélgettünk.

- Mennyi az a kritikus idő, amelyen belül a legvalószínűbb, hogy épségben találhatják meg az eltűnteket?

- 24 óra. Ilyen rövid idő. Különösen akkor sorsdöntő ez a 24 óra, ha demens az eltűnt személy. Télen a hideg miatt tartani lehet a szervezet kihűlésétől, nyáron pedig a hősokktól és a kiszáradástól.

- Mi nehezíti a keresést?

- Az, hogy sokszor semmilyen konkrétumot nem ismerünk. Egyszerűen nem tudja a család, hogy mit mondjon, merre induljunk el. Az a legnehezebb, amikor sem kamerafelvétel nem áll rendelkezésre a kereséshez, sem megbízható információ nincsen arról, hogy merre indulhatott el az eltűnt személy.

Ha nem tudjuk, merre menjünk, melyik területet fésüljük át, az a kutyás keresést is nehezíti, hiszen a kutyák se tudnak a végtelenségig dolgozni, körülbelül 30 perc után váltani kell őket. Ha pedig túl nagy a szóba jöhető terület, akkor félő, hogy nem tudjuk bejárni.

- És mi segítheti az eltűnt személyek keresését?

- A családtagok rengeteg részlettel segíthetnek, ezért fontos a velük való beszélgetés, információgyűjtés.

- Mióta vesz részt eltűnt személyek keresésében?

- Az inárcsi édesanya, Bozsik Mária eltűnésekor kapcsolódtam be a keresésbe, azóta csinálom. De akkor még nem gondoltam volna, hogy ennyire bele fogok merülni. Facebookon láttam, hogy eltűnt, olvastam a kommenteket, és figyeltem, mi történik. Amikor megtudtam, hogy rendőrök végeztek terepkutatást, és a kutya elvesztette a nyomot, úgy gondoltam, talán tudok segíteni. Több mint 30 év erdőjáró tapasztalattal rendelkezem, reménykedtem, hogy hasznomat veszik a keresésben.

- Sokakat foglalkoztat Bozsik Mária sorsa. Arról az esetről most mit kell tudni?

- Állítólag dolgozni indult 2022. augusztus elsején. De olyan verziót is hallottam, hogy távoltartást szeretett volna kérni a volt párja miatt, ezért munka előtt be akart menni a rendőrségre. Annyit lehet tudni, hogy kiment reggel a ház elé, de nem szállt fel a buszra. A szemben lakó szomszéd állítólag látta, ahogy Bozsik Mária áll a ház előtt. Ebből feltételezhető, hogy autóval ment, vagy autóval vitték el valahova.

Azóta sincsen semmilyen információ róla. Kutatást szerveztem az eltűnésekor, és egy évvel később kapcsolatba léptem a testvérével. Megtudtam, hogy Máriának is az lenne az érdeke, hogy előkerüljön, hiszen lezáratlan hagyatéki ügyei vannak.

- Az elképzelhetetlen, hogy esetleg ő akart teljesen eltűnni a világ színe elől?

- Bármi elképzelhető, még ez is, de ha elfogadjuk ezt a verziót, akkor túl sok a megválaszolatlan kérdés. Miért nem tudják a gyerekei, hol lehet? Miért nem szólt nekik? Miért nem jelentkezett azóta sem egyetlen családtagnál sem? És ha két éve bujkálna, akkor ehhez rengeteg pénz kellene. Szóval ha ezeket a kérdéseket végiggondolja az ember, rögtön rossz érzés keríti hatalmába.

- Az erdőjáró tapasztalata milyen plusz tudással vértezi fel az eltűnt személyek keresésében?

- Egy gyakorlattal nem rendelkező ember nem látja, amit én észreveszek, és ha látja is, nem tudja értelmezni azt nyomot, amiből én megállapítom, hogy egy legyengült állapotú ember járt előttünk. A csoszogásos talajcsapásból lehet erre következtetni. Egyébként amikor valaki ilyen típusú nyomokat hagy maga után, akkor én már tudom, hogy jó irányban keressük.

Gyermekkorom óta járom az erdőt, sokat voltam kint terepen vadászokkal, ott megtanultam a nyomkövetést, és fémkeresős tapasztalattal is rendelkezem. Sikerült számos, kereséssel foglalkozó kapcsolatot kiépíteni, és kutyákkal, illetve elő láncban is szoktunk menni eltűnt személyeket keresni. Mielőtt bekapcsolódom egy keresésbe, általában igyekszem úgy figyelni a közösségi oldalakon a posztokat, hogy ha lehet, az elsők közt érjek ki. Gyakran előbb kint vagyunk a többi keresővel, mint a rendőrség, mivel nekik erre nincs mindig kapacitásuk.

A pásztói mentőkutyásoknak például többféle kutyájuk is van: terület átvizsgáló, nyomkövető, holttestkereső kutyák, úgyhogy több irányban is el tudtunk indulni, és akkor vagy velük vagy egyedül vagy más csapattal együtt szoktam menni. Vagy az eltűnt személy családjának felkérésére végzek keresést, vagy én magam ajánlom fel a családnak, hogy segítek. Egyfajta közösségi összefogásként kell elképzelni az eltűntek felkutatását.

- Melyik volt a legutóbbi sikeres akció, amikor a közösség megtalálta az eltűnt személyt?

- Kecskemét környékén tűnt el egy idős, demens férfi, és részben a közösségi média erejének, részben a kutatásban résztvevők állhatatos munkájának köszönhetően meglett. Egyébként mire mi odaértünk, a kutyások már a helyszínen voltak, és nem sokkal később kaptuk az örömhírt, hogy a bácsit megtalálták a szomszédos faluban.

- Önnek az eltűnt személyek felkutatása a hivatalos munkája?

- Nem, és nem vagyok tag hivatalosan egyik szervezetnél sem, én csupán figyelem, mi történik eltűnt személyekkel kapcsolatban, és ha úgy látom, hogy segíteni tudok a keresésben, csatlakozom. Önkéntes alapon, a saját költségemen végzem a keresést, a saját forrásaimat és eszközeimet használva.

Ez természetesen korlátokat is szab, mivel ha felkérés érkezik, akkor legfeljebb 100 kilométeres távolságig tudok kutatást vállalni. Vagy most például nagyon hiányzik a munkához egy hőkamera, jelenleg éppen jószándékú támogatókat keresek ennek megvásárlásához.

Ennek ellenére, ha nagyobb távolságból érkezik a felkérés, és emiatt nem tudom elvállalni, akkor is próbálok segíteni a családtagoknak tanácsadással. Például azzal, hogy minél előbb jelentsék az eltűnést a rendőrségnek, illetve felhívom a figyelmüket arra, hogy bizonyos kamerák csak 3 napig tárolják a felvételeket, ezért is kell sietni.

- Lelkileg hogyan viseli az eltűnt személyek keresését, és azt, ha valakit nem tudnak időben megtalálni?

- Tavaly történt egy tragédia, amikor holtan találtam egy több hete eltűnt családanyát. Borzasztóan megviselt, de egyébként is minden tragédiával végződő eltűnés megvisel lelkileg. Nemrég háromszáz kilométerről kértek segítséget, és már azon gondolkodtam, hogyan segíthetnék a családnak, amikor jött az sms, hogy „Elkéstünk, Attila.”

Feldolgozni is nehéz ezeket az eseteket. Egy édesanyával, aki elvesztette a fiát, a mai napig tartom a kapcsolatot, időnként írok neki, és beszélünk pár szót.

- Mivel előzhetők meg a tragédiák?

- A szakemberek szerint az öngyilkosságra készülők esetében gyakran vannak apróbb jelek. Változás a viselkedésben, a szokásokban, furcsa posztok a közösségi oldalakon, vagy olyan hangnemű, stílusú posztok, amelyek jelzik, hogy valami nincsen rendben, hogy baj lehet.

- Ha eltűnik egy személy, a hozzátartozók mit tegyenek? Mi az első?

- Az idő roppant fontos, minél előbb bejelentést kell tenni a rendőrségen, és igenis szükség van a civil keresőkre, a segítőkre, az egyesületekre: azonnal segítséget kell kérni tőlük, mert a rendőrség túlterhelt, nincsen mindenre kapacitásuk.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Itt a döntés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, de egy fontos feltétel sokakat kizárhat
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a támogatásról. A juttatás nem alanyi jogon jár majd, hanem az esélyegyenlőség elve alapján, így a jövedelmi határ lesz a kulcs.

Megosztom
Link másolása

Ha minden jól megy, sokaknál augusztusban százezer forint landolhat a családi kasszában iskolakezdésre.

A kormány ugyanis rábólintott a Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígéretére. A dolog most lett annyira hivatalos, hogy megjelent a Magyar Közlönyben is.

A pénzügyminiszternek és a csatolt minisztériumoknak június 15-ig kell kitalálniuk, pontosan kik és hogyan kaphatják meg az iskolakezdési támogatást.

Az idő tehát sürget, a nyomás pedig Kármán András pénzügyminiszteren van, aki az oktatási és a szociális tárcával karöltve dolgozik a nagy terven.

És itt jön a csavar, ami miatt nem érdemes még fejben elkölteni az összeget.

A kormányhatározat ugyanis egyértelművé teszi, hogy a támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, akinek iskolás korú a gyereke.

A kulcsszó az „esélyegyenlőség”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rászorultsági alapon döntik el, ki kaphat a pénzből. A cél az, hogy azoknak segítsenek, akiknek tényleg gondot okoz a tanszerek, a tornacipő és az új iskolatáska megvásárlása.

Vagyis a kormány most azt a kényes feladatot kapta, hogy húzzon egy vonalat, ami elválasztja a „rászorulókat” a „nem rászorulóktól”.

De hogy pontosan ki számít majd rászorulónak, az a nagy kérdés, amire június 15-ig kell választ adni. A minisztériumok most azon dolgoznak, milyen feltételek alapján dőljön el a jogosultság. A jövedelmi küszöb meghúzása mellett számos más szempontot is figyelembe vehetnek, a végleges szabályokat azonban csak a kormány döntése után ismerhetjük meg. A támogatás igénylésének módja és a kifizetés technikája szintén ekkor derül ki.

Az egész persze nem a semmiből pottyant az ölünkbe, Magyar Péter már az első miniszterelnöki interjújában bedobta az augusztusi kifizetést, sőt, őszre a kisnyugdíjasoknak is ígért egy SZÉP-kártyás támogatási kört.

A Tisza Párt eredeti kampányterve mintegy 700 ezer családdal és nagyjából 70 milliárd forintos kerettel számolt.

Hogy ebből a végén mi valósul meg, az a most készülő minisztériumi javaslattól függ.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Évi 200 ezer forintos plusz pénz jöhet a nyugdíjasoknak, de nem mindenkinek jár automatikusan
A tervek szerint a 250 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kapnák a legmagasabb, 200 ezres összeget. Az özvegyi nyugdíjasok és a több jogcímen ellátottak helyzete azonban még tisztázatlan.

Megosztom
Link másolása

Évi akár 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok SZÉP-kártyájára, amiért még csak sorban állni sem kell majd.

Legalábbis ez a nagy ígéret, ami most a levegőben lóg.

Bár a legfontosabb részletek még nem láttak napvilágot, a terv körvonalai alapján sejthető, kinek járhat, és kinek nem.

A rendszer sávos lenne, a támogatás mértéke pedig a havi ellátás összegétől függene. Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta,

aki 250 ezer forint alatti nyugdíjat kap, évi 200 ezer forintra számíthat. Akinek 250 és 500 ezer forint között van az ellátása, annak évi 100 ezer forint járna. Aki viszont 500 ezer forint feletti összegből él, az ebből a körből kimaradna.

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a pénz mikor kerülne a számlákra.

A terv szerint még nem dőlt el, hogy havonta vagy negyedévente érkezik-e a feltöltés.

Ha havonta jönne, akkor a 200 ezres éves keret havi 16 667 forintot, a 100 ezres pedig 8 333 forintot jelentene. A Portfolio szerint ugyanakkor simán lehet, hogy a negyedéves, nagyobb összegű, például 50 ezer forintos utalások mellett döntenek, ami a nagyobb vásárlásoknál nyilván jobban jönne.

A terv szerint az egész ügyintézés automatikus lenne, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a saját adatai alapján dolgozna.

Fontos tudni, hogy a SZÉP-kártya nem egy hagyományos bankkártya, hanem egy elektronikus utalványkeret, tehát készpénzt felvenni nem lehet róla.

És persze, ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben lakik, amikből egyelőre elég sok hiányzik.

Nagy kérdés például, mi lesz azokkal, akik csak özvegyi nyugdíjat kapnak. A pletykák szerint a 65 év felettiek valószínűleg megkaphatják, de ezt még senki ne vegye készpénznek.

Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy aki a saját nyugdíja mellett özvegyit is kap, annál összeadják-e a két összeget a jogosultsági sáv kiszámításakor. A megváltozott munkaképességűeknek járó ellátások sorsa szintén a nagy, misztikus végrehajtási rendelet megjelenése után dől majd el.

A legtöbb nyitott kérdést, az özvegyi nyugdíjasok helyzetétől a több ellátás összevonásáig, egy még hiányzó kormányrendeletnek kellene tisztáznia.

A nyugdíjas SZÉP-kártya ötlete 2024 tavaszán, a kampány hevében bukkant fel, mint egy sávos, rászorultsági alapon működő, nem készpénzes támogatási forma. A koncepció lényege a legalacsonyabb ellátásból élők helyzetének javítása volt, amit az erős inflációs környezet és a nyugdíjak vásárlóereje körüli folyamatos vita tett különösen aktuálissá.


Megosztom
Link másolása