A gyereked nem a terapeutád: a szakértők szerint súlyos ára van, ha érzelmileg rá támaszkodsz
Ötévesen még csak rajzot csúsztat a kezedbe, hogy felvidítson egy nehéz nap után. Tizenöt évesen már pánikba esik, ha valaki szomorú a környezetében – mert úgy érzi, az ő dolga megjavítani a felnőttek érzéseit.
A jelenség, amely a szülői szeretet és a gyermeki empátia határán egyensúlyozik, a modern gyereknevelés egyik legrejtettebb csapdája.
A témát egy Jaclyn nevű tanácsadó Instagram-videója robbantotta be a köztudatba, amelyben éppen erről a finom, mégis veszélyes dinamikáról beszél. „Olyan édes érzés 5 évesen… amíg nem látod, milyen hatással lesz rájuk később” – mondja a cikkben.
A videóban kifejti:
Ez a szerep kamaszkorra elviselhetetlen teherré nőhet, ami egyenes út a krónikus szorongáshoz, a megfelelési kényszerhez vagy a perfekcionizmushoz.
A jelenség nem új, Salvador Minuchin családterapeuta már évtizedekkel ezelőtt leírta, hogy ilyenkor „a gyerek a családi alrendszeren belül a szülő szerepét tölti be”. Sarah Epstein, okleveles házassági és családterapeuta szerint ez egy krónikus szerepcsere, amelyben a szülő – sokszor teljesen öntudatlanul –
Egy longitudinális vizsgálat kimutatta, hogy azok a gyerekek, akik depressziós tünetekkel küzdő édesanyjukról érzelmileg gondoskodtak, serdülőkorukra szignifikánsan magasabb arányban mutattak szorongásos és depressziós tüneteket, különösen a lányok esetében.
A megoldás az egészséges határok meghúzása.
Amikor a gyerek egy öleléssel vagy kedves szóval próbál vigasztalni, a szülőnek meg kell köszönnie a gesztust, de egyúttal egyértelművé kell tennie, hogy a felnőtt problémák kezelése a felnőtt felelőssége.
„Most felnőtt érzéseim vannak, de kezelem őket. Ez nem a te dolgod” – javasolja a tanácsadó.
Ez a mondat nem a gyerek elutasításáról szól, hanem éppen ellenkezőleg: a teher levételéről és arról a felszabadító üzenetről, hogy a gyereknek csak egyetlen dolga van: gyereknek lenni.
VIA Life.hu
