INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Rácz-Gyuricza Dóra: Ha Jenővel előbb találkozunk, valószínűleg már nem lennénk együtt

Rácz Jenő feleségével nemcsak szerelemről és kapcsolatokról, hanem a negatív kommentekről, önelfogadásról és a várandósságáról is beszélgettünk.
Sassy - sassy.hu
2022. október 26.


Megosztom
Link másolása

A Konyhafőnök versenyzőjeként. Az életét mégsem a főzés, hanem a szerelem miatt forgatta fel a műsor, ugyanis itt ismerkedtek meg és szerettek egymásba a sztárséffel, Rácz Jenővel. Azóta már össze is házasodtak, és első gyermeküket várják. Dórinak közel 140 ezer követője van az Instagramon, ahol legtöbbször személyes történeteket és motiváló posztokat oszt meg. A negatív kommentek, beszólások viszont őt sem kerülik el.

- A posztjaid és a veled készült cikkek, riportok kapcsán nekem az a benyomásom rólad, hogy egy nagyon erős, magabiztos, pozitív személyiség vagy. Te hogy tekintesz magadra?

- Magabiztosan állíthatom magamról, hogy magabiztos vagyok. Szerintem a nehezebb napokon is sok erőt ad, ha az ember ezt gondolja magáról. Sok helyen lehet ezt olvasni, de tényleg így van, hogy ha nem is érzed magabiztosnak magad, akkor játszd el, hogy az vagy! Ez nagyon sokat segít és dob az emberen kívülről.

- Mindig ilyen magabiztos voltál, vagy emögött kemény meló van?

- Igazából mindkettő. Azt nem állítom, hogy mindig ennyire magabiztos lettem volna, viszont alapvetően korábban is egy jókedvű ember voltam, aki törekedett arra, hogy jó legyen körülötte lenni, imádom szórakoztatni az embereket. És ahhoz, hogy az ember másokat jól tudjon szórakoztatni, kell, hogy legyen egy kiállása. Gyerekkorom óta sokszor voltak fellépéseim, táncoltam, énekeltem, és szerintem az önbizalmam is erősödött attól, hogy sokat voltam színpadon. De azért volt is dolgom ezzel bőven.

- Évekkel ezelőtt szerepeltél A Konyhafőnök című műsorban, de igazán akkor ismertek meg az emberek, amikor összejöttetek Rácz Jenővel. Mesélsz egy kicsit arról a Dóriról, aki még mindezek előtt voltál?

- Brazíliában születtem, a családom még most is ott él. Egyébként szerintem innen hozom az extra habitusom, hiszen ott mindenki nagyon vidám, teljesen más a hangulat. Már a szüleim is kint születtek, de mindketten magyarok, és sokat jártunk Magyarországra is. Így már azelőtt is sokat láttam a világból, mielőtt Jenővel találkoztam volna. A szüleim 30 év körüliek voltak, amikor ideköltöztünk Magyarországra.

Tiniként, ahogy ismerkedtem a srácokkal, és ahogy vették el az önbizalmam a randikon, azt éreztem, hogy nem fogom megtalálni a szerelmet egy magyar srác mellett, mert nagyon más a hozzáállásuk a nőkhöz, mint amit én gondoltam. Jenő nagy ajándék volt az élettől, hiszen magyar, viszont tíz évig nem volt itthon, és hozza magával a külföldről összeszedett jókedvet, a szereplést, hogy ő is szeret szórakoztatni.

Szóval benne megtaláltam azt a pikantériát, ami bennem is megvan.

- Milyen tapasztalataid voltak Jenő előtt a szerelemben?

- Nem volt sok párkapcsolatom, viszont az a néhány több évig tartott, és mind nagy szerelmek voltak. Az az igazság, hogy volt részem mindenben, amit egy párkereső lány átél. Én is választottam borzasztóan, és fogadtam el olyan szituációkat, amiket ma már biztosan nem, sőt, azt se fogadnám el, ha csak egy barátnőmmel történne, nemhogy velem. De utólag visszagondolva minden egyes ilyen melléfogás és negatív dolog kellett, mert ez vezetett ahhoz, hogy most meg tudjam becsülni mindazt a jót, ami Jenőben megvan.

Sokat beszélgettünk vele arról, hogy mi lett volna, ha előbb találkozunk, és valószínűleg akkor már nem lennénk együtt. Vagy az is lehet, hogy nem is érdekeltük volna a másikat, ha mondjuk tíz éve találkozunk.

Pontosan azért, mert rengeteget változtunk ezalatt, és mert nagyon kellettek az akkori tapasztalatok. Ezért annak, aki még keresi a szerelmet, azt tudom tanácsolni, hogy minden rossz tapasztalásuk egy baromi nagy tanítás, viszont addig, amíg nem tanulnak belőle, újra és újra meg fogják kapni!

- Amikor már sokadszorra se jön össze, akkor azért nehéz pozitívnak maradni. Ilyenkor szerintem mindenkiben előjön az, hogy “jaj, én úgyse találom meg az igazit”, vagy “áhh, nekem tuti nem lesz ilyen jó kapcsolatom”. Te hogyan tudtad ezt átfordítani magadban?

- Én mindig megpróbálom megérteni, hogy miért kaptam ezt, és megnézem a másik fél szempontjából, hogy ő miért volt velem ilyen vagy olyan. Ezt kapcsolatoknál és például a rosszindulatú kommenteknél is alkalmazni szoktam. Általában a vége az, hogy nem mérges leszek, hanem megsajnálom a másik embert. Mennyire rossz lehet már az élete annak, aki otthon ül magányosan, és nem bírja ki, hogy ne írjon egy rosszindulatú kommentet mondjuk egy bikinis képem alá, nem?

- Ezekre a negatív kommentekre hogy szoktál reagálni?

- Soha, senkit nem küldök el a fenébe, nem vagyok trágár, amikor válaszolok, de azért mindig megpróbálok rávilágítani arra, hogy ez most komoly?! A napokban például írt egy lány, hogy terhesen ne játsszak már a macskámmal, mert el fogom kapni a toxoplazmózist, és ő ennél sokkal felelősségteljesebbnek gondolt, veszélyeztetem a gyerekemet. Kedvesen visszaírtam neki, hogy kifaggattam az orvosomat arról, mit lehet és mit nem. Ő azt mondta, hogy arra figyeljek, hogy ne én cseréljem az almot, de egyébként ennyi. Erre jött a válasz, hogy de nem csak így kaphatom el stb. Aztán megkértem rá, hogy ha lehet, ne írogasson vadidegen anyukáknak, hogy szerinte felelőtlenek, mert ettől se az ő napja nem lesz jobb, se az enyém. Persze ezután leírta, hogy ő nem akarta, hogy rosszul érezzem magam emiatt.

De például volt, hogy kiírtam, mennyit híztam eddig a terhesség alatt, majd valaki beszólt, hogy már ideje lenne visszavennem a kajálásból, mert a védőnő rám fog szólni. Persze sok mosolygós emojival.

Ezeken csak röhögni szoktam.

- A közösségi médiában egyébként sajnos már szinte mindenkit érintenek ezek a beszólogatások...

- Felháborítónak tartom, hogy ha valaki például elbújik egy álprofil mögé, akkor azt mondhat, amit csak akar, és ennek semmi következménye nincs. Emlékeztetném őket a karmára, mert az egy létező dolog! Egyébként már jóval azelőtt is kaptam negatív kommenteket, hogy Jenőt ismertem volna. Ez nálam akkor kezdődött, amikor a tesómmal elindítottuk a YouTube-csatornánkat. Nyilván tabu témákról beszélünk, mint például a női nemiszerv, vagy, hogy szőrösek vagyunk, így számítottunk rá, hogy lesznek olyan emberek, akiknek ez nem tetszik. De rájöttünk, hogy sokszor a negatív kommentek mögött inkább a tudatlanság áll. Ráadásul a legtöbbször még a videót se nézik végig, azt se tudták, miről van szó, csak kommenteltek. Tehát nem a tartalmakra reagálnak, hanem egy gyűlölethullámot lovagolnak meg.

Jenő nem kap annyi negatív kommentet, nekem jut több, hiszen személyesebb tartalmakat posztolok, Jenő inkább szakmai dolgokat. Egy szépen tálalt ételre nem igazán tudják azt írni, hogy "anyád"...vagy ha igen, az teljesen off. Én is többségében inkább pozitív dolgokat kapok egyébként, de mindig ott az a pár ember, aki csak odaírja, hogy egy ostoba liba vagyok, vagy felkapaszkodtam Jenő hátán, eltartott vagyok. De hát ezekre mit lehet reagálni? Ilyenkor elgondolkodom, hogy vannak emberek, akik néznek egy lányt, aki szerelmes és kedves dolgokat posztol, és azért, mert mondjuk az ő életük nem ilyen, az enyémet is kamunak gondolják...

- Említetted a testvéreddel közös YouTube-csatornátokat, ahol főként tabu témákról készítetek videókat. Honnan jött az ötlet?

- Mindketten szeretjük a YouTube-ot, a vloggereket, és sokszor, amikor néztük a videókat, azt gondoltuk, hogy tartalmatlanok, mégis nagyon sok emberhez eljutnak. Volt egy csomó téma, amire azt mondtuk, hogy szívesen néznénk róla videót magyarul is, mert csak külföldi csatornákon foglalkoztak vele. Aztán elindítottuk a csatornát, és egy idő után rájöttünk, hogy egy csomó fiú követ minket, mert érdekli őket, hogy mit gondolnak a lányok, hogyan működünk stb. Így ezekről is csináltunk tartalmat. De vannak szexuális felvilágosítással kapcsolatos videók is, ahol ennek a témának a lelki oldaláról is beszélünk, mert az teljesen off, ezekről senki sem beszél. Pedig nagyon fontos lenne. Szóval edukációs céllal készítünk tartalmakat, de poénosan. Most egy ideje ugyan nem volt friss videó, de mindenképp szeretnénk folytatni, csak most nagyon sok más is van.

- Az Instádon sokat foglalkozol az önelfogadás témakörével is. Voltak ezzel problémáid korábban?

- Persze! Pedig én olyan családban nőttem fel, ahol sokat dicsértük egymást, ami szerintem nagyon fontos dolog. De amikor az ember kiskamasz, és nagyon furán néz ki, fogalma sincs, mi a stílusa, akkor előjönnek ezek a problémák.

Amikor nagykorú lettem, akkor kezdtem el azzal foglalkozni, hogy miért hasonlítgatom állandóan magam másokhoz, hogy mielőtt megveszek egy ruhát, miért azon agyalok, hogy vajon annak a csajnak tetszene-e, akire féltékeny vagyok. Ez egy nagyon hosszú út, nekem is egy építőkockás játék volt, sok-sok évbe telt, mire a külsőmmel kapcsolatban magabiztos lettem.

Aztán bizony van, hogy mire felépíted magad, jön egy srác, aki kirúgja alólad a talajt, és kezdheted előlről. Ilyenkor jön az, hogy biztos nem voltam elég szép, vagy elég vékony, ezek nálam is mind megvoltak.

Egyébként volt, hogy évekkel később például meg is kérdeztem az egyik exem, hogy azért nem működött ez, mert nem tetszettem eléggé? Azt mondta, hogy se előttem, se utánam nem volt ilyen jó csaja, és egyáltalán nem erről van szó. Ez egy elég nagy wow-élmény volt.

- A várandósságod alatt vannak emiatt nehéz pillanatok? Hiszen ilyenkor az ember teste folyamatosan változik, sokan ezt nehezen tudják kezelni.

- Kevés olyan nővel találkoztam, aki azt mondta, hogy neki ez zökkenőmentes volt, és az egész terhessége alatt úgy nézett magára, hogy mennyire gyönyörű, és ez az egész mennyire csodás. Elég nehéz is lenne egy olyan világban, ami arról szól, hogyan legyünk minél vékonyabbak. Egy életen át ezt nyomták neked, aztán ráállsz a mérlegre, és napról-napra egyre többet mutat. Ez nehéz, és ezt magamon is tapasztalom.

Soha életben nem volt a testem még ilyen nehéz, vagy például most már kicsit rám az M-es sportcucc, pedig eddig S-es voltam, változik a bőröm is. Nagyon furcsa mindezt megtapasztalni. Pedig én nagyon odafigyelek arra, hogy mit eszem, hogy mozogjak. De ezt sem szabad túlzásba vinni, igyekszem megtalálni az arany középutat. Ez most egy újabb tanulási folyamat.

Nagyon sokat segít ebben az egészben a férjem, a családom és a barátaim is, mindenki dicsér, és nagyon kedvesek.

- Már csak pár hét, és megszületik a kislányotok, Kamilla. Milyenek most a mindennapok?

- Mindketten nagyon sokat dolgozunk. Most a hatodik hónapban már azért érzem, hogy nem bírom fizikailag úgy, mint eddig. Ez egy picit ijesztő, mert elég pörgős személyiség vagyok. Hétköznap dolgozunk, pénteken és szombaton suliba járok, így csak a vasárnapunk marad arra, hogy együtt legyünk, családozzunk. Elég kevés idő jut pihenésre, de most már igyekszem tényleg jobban visszakapcsolni. Ezért is mentünk el még egy utolsó nyaralásra kettesben nemrég. Nagyon meghajtottuk a tavalyi év végét, konkrétan alig láttuk egymást Jenővel. Szóval már nagyon szükségünk volt erre.

Nagyon jól éreztük magunkat, sőt, még egy picit el is pityeredtem a végén, hogy milyen szép volt, és mennyire hálás vagyok, amiért ilyen csodálatos férjem van.

Nemsokára lezárul egy fejezet az életünkben, mert már soha többet nem leszünk így ketten, hiszen ha elmegyünk majd később kettesben nyaralni, akkor is  mindig a kislányuk fog a fejünkben járni.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Pásztor Anna: „Bármikor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, annak rossz vége lett”
Az Anna and the Barbies vagány frontembere egészen mostanáig valahogy nem jött ki a nőkkel. Pásztor Anna őszintén mesélt arról, hogy mi változott, és hogy miért érti meg jobban a férfiakat.

Megosztom
Link másolása

Pásztor Anna az idén 20. születésnapját ünneplő, Fonogram-díjas Anna and the Barbies frontembere, a hazai zenei élet egyik karizmatikus szereplője. Széles közönséghez elérő, folyamatosan megújuló, sokszínű, érzékeny művész. Zenésztársaival együtt kitartó munkával, kreativitással és alázattal vált a hazai művészet egyik meghatározó alakjává.

- Egy négytagú fiúbanda élén állsz nőként. Szereted ezt a felállást?

- Nem igazán szeretek nőkkel dolgozni, nagyon rossz tapasztalataim vannak női munkatársakkal. Sokáig egyetlen nőben mertem megbízni, a saját édesanyámban. Bármikor máskor közelebb engedtem magamhoz egy ismeretlen nőt, előbb-utóbb rossz vége lett, és nem értem, hogy miért. Mindenesetre épp elég ilyen helyzettel találkoztam ahhoz, hogy ne akarjak nőkkel szorosan együttműködni.

- Tisztelnek a zenekar tagjai? Mégiscsak a rock’n’roll világáról beszélünk.

 

- Legyünk őszinték, rocksztárnak lenni nem büntetés. Szerencsésnek érzem magam, hogy ezzel foglalkozom.

Ami pedig a rock’n’roll világát illeti, olyan ez, mint a művészvilág: nem az számít, hogy mi a nemed, a legfontosabb kérdés, hogy elég jó legyél. Aki jó, azt tisztelik a társai, aki nem elég jó, az kiesik. Az én zenekarom sem azt nézi, hogy nő vagyok, hanem azt, hogy itt van egy ember előttünk, de vajon elég jól szerepel a színpadon? Töri a jeget előttünk, bármi is legyen? Tud kapcsolódni a közönséghez? Jól énekel? Ha ezek mennek, akkor nem fog elengedni a zenekar. Itt tényleg nem nézik, hogy nő vagyok, vagy férfi. Jó példa erre, amikor terhes voltam, akkor is én kaptam a legrosszabb helyet a koncertbuszban. Itt senki sem játssza meg magát, nyafogásnak pedig semmi keresnivalója a buszon, sem a színpadon, sem a próbateremben. Ez egy egyszerű, letisztult világ.

- Mindig is otthonosan érezted magad a férfiak világában?

- Mindig. Az öcsémmel igazi szövetség van köztünk. Három évvel fiatalabb, de amióta megszületett, ő a legjobb barátom, ő a legfőbb szövetségesem. De a zenekar többi tagjával is jól kijövök, értem a humorukat, jókat bulizok velük, minden adott ahhoz, hogy jó viszonyban álljunk egymással.

- A nőkkel már sosem szeretnél barátságot kötni?

- Az elmúlt időszakban kezdtem el nyitni a nők felé is, mára egyre több nőben kezdek megbízni. Most például itt vagyunk a Ciklus fesztiválon, ahol Pirner Almával és Budai Lottival beszélgettem a színpadon a nőiességről, női sorsokról és női önérvényesítésről. Bár sosem leszek igazi nőcis nő, a többi női rock’n’roll előadóval együtt nekem is feladatom, hogy ott legyek a női körökben.

Ez néha szórakoztató, mert mi, fiús csajok, nem játszmázunk, mi azt mondjunk, amit gondolunk, nem fogunk édesen beszélgetni, és ez meglepő egy női társaságban,

pedig valójában nincs abban semmi rossz, ha egy nő merészebb, ha nem olyan visszafogott. Vagyis közeledek a nőkhöz, és tudom, hogy erre szükség van, mert egy új női magatartást látnak, amivel, ha mások is tudnak azonosulni, akkor nem fogják egyedül érezni magukat.

- Hogyan lehetsz ennyire magabiztos?

- Mindig saját magunkkal kell kezdeni. Nem tudom eléggé hangsúlyozni, hogy a stabil belső énkép nélkül nem tudunk fejlődni. Ahhoz, hogy felépítsünk egy megingathatatlan nőt vagy férfit, előbb meg kell teremteni a teljes belső stabiltást, amit én úgy képzelek el, mint egy ólomgolyót, amely megmozdíthatatlan. Nem mozdul, akár hideget kap, akár meleget. Na jó, néha egy kicsit meginoghat néha ez a belső stabilitás, elvégre emberek vagyunk és nem gépek. De nagyon fontos, hogy rövid időn belül visszaálljon a saját helyére. Ez kell ahhoz, hogy békében legyünk önmagunkkal, és ha ezt elérjük, ha sikerül megszilárdítani az önképünket, akkor hirtelen az egész világ egy jobb hely lesz. Túl sok oldalról kapunk pofonokat, néha engem is felborítanak ezek a pofonok, de megtanultam gyorsan elengedni és felülkerekedni rajta. Kérek minden nőt, hogy találja meg a belső stabilitását, mert utána minden megváltozik, minden jobb lesz.

 

 

Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Deák Kristóf: „A végén a párommal, Ninával ott ültünk a székben, és nem bírtunk fölállni”
Deák Kristóf 2017-ben nyert Oscar-díjat a Mindenki című filmmel. Hogy lett rendező, ha a Műszaki Egyetemre járt? Mit csinál most? Többek közt erről beszélgettek Rutai Gáborral.

Megosztom
Link másolása

Deák Kristóf neve nem hangzik el úgy, hogy az Oscar kifejezés ne hangozzék el mellette. Már lassan fel is vehetné második keresztnévnek. A 41 éves filmes nem csak filmrendező, de vágó, forgatókönyvíró és filmproducer is egyben. Angliában él, legutolsó nagyjátékfilmje az Unoka, ami nagy siker volt 2022-ben. Sajátosan gondolkodik a fiatalon elnyert Oscar-díjáról.

- Hát így alakult. Mit lehet ezzel csinálni? Meg kell szokni. Most már hét év eltelt azóta és azt mondják, hogy már minden sejt lecserélődött, úgyhogy igazából én már teljesen másik ember vagyok. De sikerült szerintem lassan hozzászoknom, hogy ezzel együtt kell élnem.

- Ezek az édes súlyok az ember életében. Amit még érdekes lehet veled kapcsolatban elmondani, hogy hosszú ideig kollégák voltunk, bár lehet, hogy erről nem tudtunk. Az EstFM-en vezettél műsort, majd aztán abban a RádióCaféban is, ahol én is műsort vezettem.

- Bizony. Én voltam Rozsé, a Hófehérke visszatér 2. című műsorból, és aztán lett egy Simon Mondja című műsorunk, ami már egy városméretű betelefonálós vetélkedő volt, aztán a Hófehérke visszatér 3-mal jöttünk vissza, majd ezzel ért véget a pályafutásunk csúfos módon.

- A vége egy kiprovokált szituáció volt.

- Igen. Jópofa vagy, hogy a legcsúnyább résszel kell kezdenem, mert azért évek kemény munkájával építettük fel a Hófehérke visszatér 2-t, ami úgy indult, hogy az akkori főszerkesztőhöz bementünk, és azt mondtuk neki, hogy nagyon szeretnénk egy műsor csinálni, mert nagyon tetszik ez a rádió nekünk, és azt gondoljuk, hogy van egy szuper jó ötletünk. Nem volt. De sürgősen még aznap este megszültük. Volt egy sáv hajnali 2-kor hétfőn, tehát az a legrosszabb sáv, amikor mindenki már réges-rég alszik, azt megkaptuk, hogy ott hülyéskedjünk bármit. Igazából nem volt tétje valahogy senki számára, és azt gondoltuk, hogy csinálunk egy olyan műsort, ami egy éjszakai culture jamming.

Tehát szépen csöndben, a radar alatt csinálunk verziókat az Orson Welles-féle Világok harcára, vagyis úgy teszünk egy pár órán keresztül, mintha valami igaz lenne

és megnézzük, hogy aki betelefonál, az most el fogja hinni, és azért játszik velünk, vagy tudja, hogy ez egy játék, és azért játszik velünk, és mind a kettő nagyon vicces volt mindig.

- Nagyon szeretem ezt a műfajt én is. Még 2001-2002 környékén barátommal megalakítottunk egy világhírű zenekart. A Magic Wanders nevűt, és akkor a zenekaroknak még nem volt weblapja, de nekünk volt egy gyönyörű szép oldalunk, egy nagyon tehetséges grafikus csaj beállt ebbe a hülyeségbe, és megcsináltuk a weboldalt. Volt diszkográfiánk, lemezborítók, címek, interjúk, minden volt benne, csak zene nem. Engem rendszeresen interjúztak, mert olyan híreink voltak, hogy bejártuk a világot. Ezt évekig csináltuk. 
De térjünk vissza rátok, mert azt nem mondtad el, hogy hogy lett vége?

- Jól eltereltem a témát pedig. Csak nem engeded el. Úgy lett vége, hogy igazából kifulladtunk, meg más dolgok érdekeltek már minket akkor. Addigra mind a hárman a Filmművészeti Egyetemre jártunk, és elhatároztuk, hogy csinálunk egy olyan adást, amiért biztosan ki fognak rúgni minket. Arról szólt az adás, de nem viccelek, órákon keresztül, hogy elmondtuk, hogy éppen mit csinálunk. Tehát mintha most azt mondanám, hogy „én éppen most itt beszélek a mikrofonba, és te éppen bólogatsz. Itt balra tőlem ezen a tévén mennek ezek a kis kukacok, és most megint mondok egy mondatot.” És nem viccelek, másfél órán keresztül tudtuk folytatni, lehet, hogy néha zenei betétek voltak, de miután az igazi, egyetlen és első valóságról szóló műsort megcsináltuk, utána kirúgtak minket.

- Pedig ennél real-ebbet nehéz elképzelni. Jó, akkor mindenesetre a terv bevált, a műsor véget ért.

- Nem tudom, hogy ez volt-e a legjobb terv, de akkor ez tűnt jónak. Hát ilyen huszonévesek voltunk.

- …és innen már egyenes út vetetett az Oscar színpadig.

- 15 év, két pislogás, és már ott is voltunk. Igen.

- A rendezői szakma rendkívül összetett, egy filmben tulajdonképpen mindent a rendező old meg helyetted, kvázi a szádba adja a gondolatokat, hogy hol kell szünetet tartani, hol kell magadat rosszul érezni.

- A filmrendező szerintem akkor végzett igazán ügyes munkát, - én is mindig erre törekszem -, hogyha nem adagol kiskanállal mindent a nézőnek.

A kedvenc példám a Saul fia, annak a filmnek a nagy részét a néző hozza oda a moziba a fejében és utána csak megnyom a rendező egy gombot, és hallunk egy pár hangot, és mögé tesszük, és nem is látjuk azt, hogy mi van, csak oda képzeljük.

Tehát ugyanígy meg ezer más trükkel egy rendező el tudja azt érni, hogy nagyon megmozdítsa a nézőben is a lelket és az emlékeket, és amikor azok elkezdenek dolgozni, akkor kezd el igazán hatni egy film. Akkor tud úgy hatni, hogy akkor is hat, amikor kimész a moziból, és még egy nappal később is, meg egy héttel később is eszedbe jut egy mondat, vagy egy pillanat, vagy valami. Tehát ezek a nagyon szuper dolgok, és az általában nem az, amikor mikrogrammra ki van találva, hogy mit látsz, és mit hallasz, és mit kapsz, hanem amikor jön valami olyasmi, amitől egy olyan gellert kap az egész, hogy soha nem felejted el. Szóval szerintem az a szép ebben a szakmában, hogy nagyon sokan dolgozunk együtt valamin, és hogyha sikerül azt elérni, hogy mindenki ilyen érzékeny módon szűrje át magán, és beletegye azt a kis pici valami gellert, akkor egyre több esély van arra, hogy egyre több nézőnél valahogy betalál az a dolog.

- Van a klasszikus színházi rendező, aki órákat tölt egy-egy karakter megformálásával a színésszel, de te egy másik világból érkeztél a rendezői szakmába, mennyire szereted azt a fajta munkát, amikor egy színészt kell instruálni?

- Nagyon! Nagyon, de én arra lettem nevelve Angliában, hogy teljesen egyenértékű alkotótársként dolgozzak a színészekkel, és ne akarjam apróra előírni nekik, hogy mit, hogyan csináljanak, mert teljesen fölösleges. A színpad sokkal több mindent elvisel, de vannak olyan színpadi rendezési technikák, amiket filmben is használunk. Például

én nem mondom meg Pogány Juditnak, (az Unoka című filmben van egy monológja), hogy ott mikor gördüljön le a könnycsepp, meg ilyesmi,

de azt például azért megbeszéltük, hogy milyen utat járjon be, és körülbelül hol tartson a monológban a téren belül, és körülbelül hol lépjen közelebb az Unokájához, akihez beszél, és a többi. Ugyanez érvényes nyilván a kellékek használatára, a jelmez használatára, a térben való mozgásra, orientációra, stb. Próbál az ember adni olyan mankókat, segítségeket, amikbe bele tud kapaszkodni a színész, hogy aztán utána azokon tudjon úgymond „végiglovagolni” és közben történjen valami vele a térben, ami ad egy plusz réteget a tartalomhoz.

- Miért nem foglalkoztál eddig szépirodalmi művekkel?

- Nagyon sok szépirodalmi kedvencem van, nagyon sok novella is. Azt vettem észre, hogy általában a novellák adaptációi azok, amik nekem filmen tetszenek. Tehát nekem a novella az a nagyjátékfilm, és a regény az meg az epikus hosszúságú sorozat. Azért az igazán-igazán jó szépirodalmi művek nagyon nehezen megfilmesíthetőek. Nekem azok az irodalmi alkotások, amikhez hozzányúlnék, azok ilyen óriási nagy „szent tehenek” igazából. Én még nem tartok ott szerintem a karrieremben, hogy ezeket elkezdjem.

- Mik ezek?

- Mondjuk az Umberto Eco-nak A Foucault-inga című regénye, az nekem az egyik bibliám, hihetetlenül betalált, és számtalanszor olvastam. Egyébként nagyon izgalmas is, és olyan dolgokról szól, amikről én egyébként szeretnék beszélni. Aki nem olvasta, annak azt tanácsolom, amit maga Eco is tanácsolt egyébként, hogy az első ötven oldalon valahogy küzdje át magát, mert az direkt olyan szemétre van írva, hogy csak az maradjon talpon, aki igazán értő olvasója lesz a könyvnek. Ezen egy kicsit át kell küzdeni magát az emberek, és utána viszont egy olyan összeesküvés-elméletes thriller, hogy

a Da Vinci kód az elmehet a fenébe. Az egy semmi ehhez képest. Sőt, igazából a Da Vinci kód az innen lett lopva, de egyébként is elmehet a fenébe.

Ha A Foucault-ingából tudnék egy sorozatot csinálni még életemben, akkor azt hiszem, hogy elégedetten távoznék. De van például Kurt Vonnegut regény is, a Macskabölcső. Jó lenne ilyen popularizáltabb formában egy szélesebb közönségnek átadni ezt a bölcsességet, ami ezekben a könyvekben van.

- Neked milyen kötődésed volt bármikor is a szépirodalomhoz, akár a költészethez?

- Ezt mindenképpen anyukámra kell, hogy fogjam, ő is imádott olvasni, négy éves korától olvasott már, ha jól emlékszem. Én is négy éves koromtól olvastam, és olyan mázlim volt, hogy az általános iskolában volt pont annyi protekcióm, hogy nem kaptam egyest magatartásból azért, mert végig a pad alatt olvastam, hanem hagytak. És akkor az ADHD-mat valahogy sikerült szublimálni, és ennek ellenére valahogy mégis tudtam figyelni, és a felelésnél el tudtam mondani, amit kellett.

- Egyébként tudsz filmet nézni? Én például több ezer verset írtam, így sokszor zavar az, ha másét olvasom, és tök jól lenne mondjuk élvezni és nem azt látni, mit írtam volna másképp.

- Szerintem egész jól tudok filmet nézni, és ez sok munka eredménye. Ha lépten-nyomon fennakadok azon, hogy „jesszusom ez mi, és miért, és hogyan?”, az borzasztó érzés, és nagyon nehéz. Azért el tudok veszni jó filmekben, és nem is kell hozzá olyan sok. Fiatal koromban mindent elemző szemmel néztem, mert tudni akartam, hogy hogyan csinálták azt, amit csináltak, tehát még a jó dolgokat sem tudtam teljesen élvezni, és akkor tényleg nagyon kiemelkedőnek kellett lennie egy filmnek, hogy elkapjon. Aztán amikor beletanultam egy picit a filmkészítésbe, akkor ezt elkezdtem elengedni, ez

mára odáig fajult, hogy legföljebb arra vagyok kíváncsi, hogy hogyan lehet azt olcsón megcsinálni, vagy költséghatékonyan, egy egyszerű mobiltelefonnal.

- Olyan volt már, hogy megnéztél egy filmet, és a végén jöttél rá, hogy teljesen civil voltál, és meg kellett nézned újra, hogy mi miatt működött?

- Hát érdekes kérdés. A Minden, mindenhol, mindenkor, az egy kicsit olyan volt. Annyira letaglózott, annyira átgőzhengerezett rajtam, hogy ott teljesen elfelejtettem, hogy én egy filmes vagyok. Ez egy nagyon megosztó film, nagyon sok mindenkinek nagyon tetszik, és nagyon sok mindenkinek nagyon nem tetszik. Tavaly nyerte meg az összes létező Oscar díjat. A végén párommal, Ninával ott ültünk a székben, és nem bírtunk fölállni, és csak mondtuk, hogy azt a... Ez mi volt? És tényleg, ugye sírva fakad az ember konkrétan, amikor két kavics némán beszélget, az a jelenet, és nem tudsz mit kezdeni magaddal, mert tényleg úgy van ez a film kitalálva, hogy minden érzelmet átélsz, hogyha hagyod magad. Nekem kellett egy pár nap, meg egy újranézés, meg egy pár vita a filmről ahhoz, hogy helyre kerüljön, hogy itt mi történt.

- Mivel foglalkozol most, miben vagy benne nyakig, mire készülsz, mire számíthatunk tőled?

- Egy magyar vonatkozású dologban vagyok nyakig, azt még nem jelentettük be, úgyhogy olyan sok mindent nem tudok róla mondani, de egy számomra nagyon kedves színdarab adaptációján dolgozunk, amit még remélem, idén le fogunk forgatni, és dolgozom egy pár külföldi vonatkozású terven is. De tudod, van az a pont, amikor az ember elmegy turnézni a médiába, hogy akkor most reklámozza az éppen aktuális dolgot. Most nincs ilyen. Ha nem született meg a gyermek, akkor nem szeretem még előre kiönteni a fürdővízzel együtt.

A cikksorozat együttműködő partnere a radiocafé 98.0.

Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Elképesztő luxusautót tisztogatott Rákay Philip a budakeszi autómosóban
A VIVA TV egykori műsorvezetője egy olyan luxusautóval közlekedik, aminek ára 95 millió forintról indul. Ehhez jön még hozzá a fényezés, aminek a felára 7,67 millió forint, és számos egyéb extra.

HÍREK
Orbán Viktor továbbra is ragaszkodik egy félrefordításhoz: szerinte biztos, hogy baloldali gondolkodású, háborúpárti Fico merénylője
A Kossuth Rádiónak adott interjút a miniszterelnök. Szerinte nem indokolatlan összefüggésbe hozni a szlovák miniszterelnök elleni merényletet a háborúval.

KÉK HÍREK
Élő adásban lőtték le a népszerű TikTokert
A feltételezések szerint bérgyilkos végzett a brazíliai Rio de Janeiróban Nesaku-val, a 100 ezer fős követőtáborral rendelkező videóssal.

KÉK HÍREK
Elkapták az idős férfit, aki évek óta gyűlölködő feliratokkal firkálja tele Budapest köztereit
A 444 szerint a 75 éves férfi volt az is, aki korábban többször meggyalázta a a Nehru parkban található romaholokauszt-emlékművet.


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Nem cserélné le vályogkunyhóját az ugandai szupermodell, akitől Afrikáról is sokat tanulhatunk
Egy Gucci bemutató meg egy Moncler fotózás között fenntarthatóságról és a falusi közösség erejéről, kulturális különbségekről és hasonlóságokról beszél videóin Aketch Winnie Joy, az ugandai angoltanár

Megosztom
Link másolása

Az ugandai szupermodell, Aketch Winnie Joy huszas éveiben felfüggesztette tanári hivatását, hogy egy másik álmának, a modellkedésnek is lehetőséget adjon a kibontakozásra.

A jelenleg 31 éves ugandai angoltanár elég későn csöppent a divat világába: míg a legtöbben már egész fiatalon járnak casting-okra, szerepelnek különféle reklám- vagy divatanyagokban, Aketch akkor került a kifutókra, amikor a többiek már a visszavonulást szokták fontolgatni.

A falusi tanárnő ugyan régóta dédelgette azt az álmát, hogy eljusson a divat nagyvárosaiba, kifutókon vonulhasson és címlapokon szerepelhessen, ezt a vágyát egy időre el kellett nyomnia.

Édesanyja és nagyanyja is tanítók voltak, így gyakorlatilag a családi bizniszt vitte tovább egészen addig, amíg bele nem fáradt  a számunkra is ismerős helyzetbe: a tanárok súlyos alulfizetettségébe.

Hátrahagyva faluját és addigi hivatását (amit egyébként saját bevallása szerint is hivatásnak tekint és a mai napig nagyon szeret), Fokvárosba költözött, hogy elindítsa a biztosabb anyagi háttér megteremtését sejtető modell karrierét.

„A tanári munka megvár, azt lehet csinálni 80 évesen is” - mondta egyik videójában.

Azonban a siker nem jött könnyen: három hónap modellkedés után összeomlott, és haza akart költözni. Szülei azonban támogatták, és megerősítették hitében, hogy jó helyen van, tovább kell csinálnia. Végül egy évig élt Fokvárosban anélkül, hogy bármilyen bevétele lett volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Aztán szépen-lassan beérett az a rengeteg próbafotózás, és ma már elmondhatja magáról, hogy dolgozott együtt többek között olyan nagyágyúkkal, mint a Gucci , a Marc Jacobs , a Giorgo Armani , vagy a Dolce and Gabbana

A social media felületein pedig továbbra is edukál: modellkedésről, Afrikáról, falusi közösségek megtartó erejéről és arról is, hogyan kell beizzítani a magyar dédszüleink által használt szenes vasalót.

Vályogházban lakni

Szegény afrikaiak, 2024 van és még mindig szalmatetős sárkunyhóban élnek… Gondolják sokan. Ez a hozzáállás már önmagában is elég XIX. századi, ezt már csak azzal lehet tetézni, hogy ha valaki egy internettel rendelkező készülékkel a kezében gondolja mindezt, és közzé is teszi.

Joy számtalan olyan hozzászólást és üzenetet kap a különböző csatornáin, melyben (le)sajnálják őt azért, hogy a falujában még mindig csak vályogházakban élnek az emberek.

Egyik videójában ezért kicsit mélyebben foglalkozik a témával.

Kezdi az egészet azzal a tiszteletteljes hozzáállással, hogy megjegyzi, a hasonló kérdések szerinte mindig vagy őszinte kíváncsiságból vagy tudatlanságból fakadnak, és egyiket sem ítéli el.

A felvetésre ő elegánsan visszakérdez:

„Miért is ne laknék egy olyan házban, ami saját, természetes klímával rendelkezik? Miért is ne laknék egy olyan házban, amelyben a legeslegmelegebb hónapokban sincs szükség hűtőre az italok vagy a víz hidegen tartására?”

A szalmatetős vályogkunyhó ugyanis mindezt ingyen nyújtja a benne lakóknak.

Az ugandai sárkunyhó egyébként ugyanazon alapanyagokból és rendszer szerint épül fel, mint a régi magyar paraszti épületek, vagy akár a német Fackwerk-házak.

Az egyik kommentelő meg is jegyzi, hogy a német ősei által épített Fackwerk-házakat több száz év után is egyszerű renoválni, hogy a módszer egészen nagy házak felhúzásához is alkalmazható. Emellett ráadásul az összes felhasznált anyag vegyszermentes, és ha egyszer le kell bontani egy ilyen épületet, az egész gond nélkül lebomlik, és senkinek sem fog évtizedekkel később kellemetlen meglepetést okozni a sitt.

A vályogból épült falak azon kívül, hogy környezetkímélőek és masszívak, nagy hőtároló tömegük miatt nyáron sokáig tartják a hűvöset, télen pedig a meleget, páraszabályozó tulajdonságuknak köszönhetően pedig minimalizálják a penészedés veszélyét.

A sárkunyhók vagy régi vályogházak hasznos tulajdonságaiból a mai építőipar is ihletet merít: itthon is egyre nagyobb népszerűségnek örvend a vályogvakolat használata, mely természetesen szabályozza a levegő nedvességtartalmát, nemcsak felveszi, tárolja, de le is adja a levegő nedvességtartalmát.

Winnie falujának lakói tehát egyáltalán nem szorulnak rá drágább és környezetszennyezőbb, klímaberendezéses házakra.

Megtartó közösség

Aketch számos videójában beszél arról, mi mindent szeret szülőfalujában, annak hagyományaiban. Mindez leginkább annak tükrében vált számára is ennyire fontossá, amit a modellkedéssel járó folyamatos utazás során a nyugati kultúrából látott.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ahogy ugyanis a követőinek is számos furcsaság szúrt szemet az ő kultúrájával kapcsolatban (a fiatalok mindig letérdeléssel köszöntik az idősebbeket, kicsi kortól fogva minden gyerek be van vonva a háztartási és földművelési feladatokba, stb.), neki is meghökkentő volt pár amerikai vagy európai szokás vagy helyzet saját gyökereivel összevetve.

Az egyik ilyen az ingatlantulajdon kérdése volt. Aketch falujában mindenki az ősei által birtokolt földet műveli, saját mezőgazdasági területtel és lakóingatlannal rendelkezik, míg az Egyesült Államokban a legtöbben hitelre vásárolnak házat, földet, vagy egész életükben bérleményként használják azokat.

Többek között ez a függésben élés okozza Aketch szerint az általa megfigyelt állandó szorongást és depressziót, ami a saját falujában ismeretlen fogalom.

Az oktatás finanszírozásának kérdésében is más a két ország: míg az amerikaiak többsége diákhitelből jár főiskolára  vagy egyetemre, az ugandai szülők előre kispórolják gyerekeik taníttatásának költségeit. Ebből is fakad, hogy a felsőoktatásból kikerült fiatalok szinte kivétel nélkül egész hátralevő életükben „törlesztik” ezen adósságukat: minden szinten kiveszik a részüket a szülők és családtagok megsegítéséből. Aketch számára egyébként az egyik legmegdöbbentőbb nyugati furcsaság az idősek otthonának intézménye volt.

Számára elképzelhetetlen, hogy bárki az ő falujából ne a saját házában, a szerettei körében töltse életének utolsó napjait is.

Többször hangsúlyozza a nálunk szinte már csak szólásban élő „Egy gyerek felneveléséhez egy egész falu kell” közösségi együttműködés fontosságát, és teszi ezt nem csak tanári minőségében, hanem mint testvér, szomszéd és 2020 óta a Little Hands Of Grace nonprofit szervezet egyik alapítójaként is. A szervezet Aketch falujának azon gyerekeit támogatja étellel, iskolai felszereléssel, ruhával, és, ami a legfontosabb: figyelemmel és törődéssel, akiknek ez saját családjukban nem adatik meg. Ezzel tudják távol tartani a kicsiket az olyan súlyos problémák megélésétől, mint a korai vagy elrendezett házasság, a tini terhesség, a droghasználat, vagy az, hogy megfelelő étkezés és felszerelés hiányában időnek előtte otthagyják az iskolát.

Edzőterem nincs, organikus élelmiszer és őszinteség van

Sokan kérdezik Aketch-től, hogyan lehet, hogy a videóin szinte mindenki vékony és kisportolt, miközben edzőtermet egyet sem látni a környéken.

A válasz egyszerű: mivel mindenki részt vesz a háztartás, a konyhakert és a farmok fenntartásában, esélyük sincs meghízni vagy eltunyulni.

Számos felvételen látni a modellt is kapálni, ananászt szüretelni vagy kölest aratni, otthon mindenhova gyalog vagy biciklivel jár, de még a vasalással is a karizmait edzi.

Ebben a videóban mutatja be, hogyan használhatták a magyar nagyik és dédik is a maguk idejében a szenes vasalót, kettlebell-ként lóbálva a nehéz eszközt a parázs felizzítására.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

(@aketchjoywinnie) által megosztott bejegyzés

Ami pedig a táplálkozást illeti, ezen a téren is csak akkor szembesült saját szerencséjével, amikor külföldön megtapasztalta, mennyire drágák és nehezen elérhetők az organikus élelmiszerek.

Míg az Államokban egy átlag élelmiszer bolt tömve van félkész vagy készétellel, és csak elenyésző mennyiségben találni jó minőségű és organikus zöldséget vagy gyümölcsöt, ráadásul aranyáron, addig mindez odahaza, Ugandában pont fordítva van.

Az egészséges élelmiszerek mellett a közösséget a hagyományos gyógynövények ismerete is támogatja. A faluban szinte mindenki tisztában van a különféle növények, például a hosszúkás indiai citromfű, a mangó vagy a tüskés annóna levelének  jótékony hatásával. Aketch is sokszor oszt meg ilyen tartalmakat: saját gyomorfekélyét például a tamarind levével gyógyította meg, és azt is bemutatja, hogyan készíti - szintén karizom erősítő módon – vízből és a gyümölcsből a frissítő innivalót egy palack segítségével.

A modell videóit nézve egy olyan ember személyisége bontakozik ki előttünk, aki a világjárás közben fedezi fel igazán saját otthonának, népének értékeit, és

ezek bemutatásával igyekszik árnyalni a sokszor egysíkú, Afrikát nem kontinensként, hanem egyetlen országként kezelő nyugati összképet.

Tanárként türelmesen, nyitottan, lényegre törően és játékosan vezet be minket akár a modellvilág árnyékosabb oldalára, akár abba, mit nem illik Ugandában az első találkozáskor megkérdezni a másikról, vagy abba, miért ne higgyük a filtereknek, legyenek azok applikációk vagy sztereotípiák.

Üljünk be néha az óráira, hátha mi is tanulunk valami újat.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk