Postás Pat és az elfeledett képeslap – avagy miért fontos mindannyiunknak a kézírás gyakorlása?
A cikket olvasók nagy része talán küldött vagy kapott még annak idején képes nyári üdvözletet a Balatonról, Budapestről vagy akár külföldről. Naplementés vízpartok, bikinis nők, napszemüveges gyerekek vagy madártávlatból fényképezett városok fotóinak hátoldalára írtuk, hogy „Nagyon hiányoztok!” vagy hogy „Szakad az eső, egész nap a szálláson kártyázunk” esetleg, hogy „A következő vonattal megyek haza, mert este átszöktem a másik táborba…”. A mobiltelefonok és az internet előtt ugyanis a képeslap küldés volt a legolcsóbb módja a nyári élmények megosztásának.
Ma már fillérekből végig élőzhetjük akár az egész nyaralásunkat, szétposztolhatjuk a közösségi média falait gondosan beállított koktélos fotókkal, vagy küldhetünk egy régimódi SMS-t az otthoniaknak: Megérkeztünk, minden rendben.
De lesz-e ezeknek az értesítéseknek ugyanolyan súlya, mint egy kézzel írt, hetekig várt képeslapnak? És milyen készségeink rozsdásodhatnak be ennek a szokásnak a kikopásával?
Veszélyeztetett fajunk: a kézírás
A digitális forradalommal kinyílt a világ, minden internetes elérhetőséggel rendelkező embertársunk karnyújtásnyi távolságba került (persze a kapcsolat létrejöttéhez kell a másik keze is, és az nem mindig nyúlik ki, lásd paraszociális kapcsolataink). Ahol viszont kinyílik egy ajtó, ott bizony be szokott záródni egy másik. Az online ügyintézés és kapcsolattartás elterjedése, az internetes blogok és a közösségi média mindennapivá válása mellett a kézírásunkat lassan már csak a hivatalos okmányainkon, szerződéseinken láthatjuk viszont. Ha pedig sokáig nem gyakoroljuk ezt a fajta tevékenységet, esetleg még az olvasásra se fordítunk időt, akár másodlagos vagy funkcionális analfabétává is válhatunk. Ehhez persze sokszor éveknek is el kell telnie, de nem csak a konkrét tudás elvesztésének elkerülése miatt fontos naponta írni-olvasni egy kicsit.
Számtalan kutatás foglalkozott már a kézírás fizikai és pszichológiai hasznával, megállapították többek között, hogy a kisiskolásoknak a folyóírás tanulása során nem csak a kézügyessége fejlődik, de javul a térérzékelésük, az ábrázolási készségük és a fékezés és lendület folyamatos váltakozása révén a ritmusérzékük is.
Később, ha már automatikus maga az írás, sokkal jobban bevésődik egy-egy tanórai információ, ha kézzel rögzítik.
Felnőttként pedig azért kell néha digitálisról kézi írásra váltani, mert utóbbi nagyobb kognitív kihívást jelent, hiszen párhuzamosan foglalkoztatjuk agyunk különböző területeit.
Amíg digitálisan lehetőségünk van annyiszor javítani egy-egy szöveget, ahányszor csak szeretnénk, addig erre a papír alapú változatban nincs lehetőségünk. Előre fel kell mérnünk a terjedelmet, figyelnünk kell a szöveg elemeinek elhelyezésére (egy mezei meghatalmazás esetén például a címnek, a szövegnek, a dátumozásnak és a tanúk adatainak is rá kell férnie az A/4-es méretű lapra), a helyesírásra, a stílusra, hiszen menet közben ezeken már nem javíthatunk, hiba esetén újra kell kezdenünk az egészet.
Emellett nem árt, ha az írásunk esztétikus, de legalább is olvasható. Ha pedig nem csak hivatalos dokumentumokat írunk, hanem mondjuk naplót is vezetünk, az tovább fejlesztheti a szókincsünket, kézírásunk tudatos megváltoztatásával állítólag változtatni tudunk a személyiségünkön is.
A kézírás mindennapi gyakorlására persze nem mindig akad idő. Szerencsére ujjgyakorlatnak már egy bevásárló lista, a napi teendők rangsorolása, de akár egy képeslap megírása is jó lehet. Utóbbi ráadásul nem csak nekünk okoz örömöt.
Kedvenc nyári élményem
Kilenc-tíz éves kor körül, tehát nagyjából a harmadik osztálytól kezd automatizálttá válni az írás folyamata, ekkor már nem a betűk megformálására, hanem a közölt információ megfogalmazására terelődik a figyelem. Ettől a kortól tehát mindenképpen érdemes a szünidőben 1-2 képeslapot íratni a gyerekkel. Egy-egy rövid, pár soros levél megírásával a szépíráson kívül gyakorolhatják az érzéseik, élményeik összefoglalását, tömörítését is. Fontos, hogy ne a felnőtt diktálja a szöveget, hanem hagyjuk, hogy egy üres papíron kitalálja és begyakorolja, megtervezze a saját üzenetét. Ha például egy barátnak küldene lapot arról, mi volt eddig a legjobb a nyárban, és ő nem a közös külföldi nyaralást érzi a legjobbnak, ne írjuk felül az érzéseit.
Ha a buszon találkozott egy kedves kislánnyal, akivel négy megállón keresztül egymás szúnyogcsípéseit számolták, akkor arról. A forma legyen kötött, ne a tartalom.
Az íráson kívül magának a képeslapnak és adott esetben a bélyegnek a kiválasztása, a feladás menete (posta vagy postalába keresése), majd az ezeket követő időszak izgalma a mai gyerekeknek olyan ritka élmény, amitől kár lenne őket megfosztani.
És ha már élményekről beszélünk: képeslapküldés előtt vagy után országszerte több postamúzeum várja, hogy egy elviselhetetlenül meleg vagy épp szomorúan esős nyári napon rácsodálkozzunk a levélküldés intézményének szépségeire.
A Benczúr-Házban üzemelő budapesti kiállítóhely gépjármű felhozatala például olyan kuriózumokkal rendelkezik, mint
A múzeumban különféle foglalkozásokon is részt lehet venni a lúd-és nádtollal írott, viaszpecsételt levél készítésétől kezdve a titkosíráson át az egyszerű távíró megépítéséig. Július 6. és augusztus 17. között csütörtökönként ráadásul az unokákkal érkező nagyszülőknek ingyenes a belépés és a tárlatvezetés.
A vidéki postamúzeumok közül a balatonszemesi sajnos felújítás miatt zárva van, így Thomas, a gőzmozdony zöld barátjának, Percy-nek távoli unokatestvérét, a Magyar Királyi Mozgó Posta vagonját most nem tudjuk élőben megtekinteni. Cserébe a tó másik oldalán, Nagyvázsonyban megcsodálhatunk több lófogatú személyszállító postakocsit, vagyis delizsánsz-t, mely a francia voiture de diligence (‘gyorskocsi’) kifejezésből német közvetítéssel került hozzánk. Milyen szerencse, hogy utóbbi végül kikopott a közhasználatból, különben énekelhetnénk úgy a Sprint együttes számát, hogy „Várhatsz rám, kedvesem, delizsánsz-on érkezem!”.
Aki pedig ismeri az idézett számot, annak már nem fogalmazás-gyakorlatként kell a képeslap írásra gondolnia, hanem tekinthet rá akár kellemes és hasznos hobbiként is. Nekik érdemes lehet regisztrálni a Postcrossing közösségébe, mely egy ingyenes nemzetközi képeslapküldő rendszer, ami lehetővé teszi, hogy a világ különböző részein élő tagok képeslapokat kapjanak egymástól. Természetesen nem elektronikus, hanem igazi, papíralapú képeslapokról van szó. Ahhoz, hogy valaki kézhez kapjon egy vagy több képeslapot, legalább egyet küldenie kell egy véletlenszerű címre.
Azt sem tudni, hogy a feladott lapért cserébe kitől és honnan érkezik majd üzenet egészen addig, amíg ki nem vesszük postaládánkból. Így aztán minden képeslap egy újabb meglepetés.
Ez a véletlenszerűség biztosítja, hogy a kezdeményezés különféle korú, nemű, nemzetiségű és hitű embereket kapcsoljon össze a világ bármely részéről.
A mai, sokszor elidegenítően túldigitalizált és felgyorsult világban képeslapot írni felér egy meditációval. Ha tehetjük, lassuljunk bele egy kicsit az idei nyárba ilyen apró, régimódi, időigényes tevékenységekkel és vonjuk be ezekbe a gyerekeket is. Hátha ez lesz az idei kedvenc nyári élményük.