Kislányok rémálma vagy 18 karikás élő Tinder? Húsvét hétfő akkor és most!
- Az első emlékem a húsvéthétfőről a fejfájás és a hányinger.
- Az utolsó emlékem a húsvéthétfőről a fejfájás és a hányinger.
Nem nehéz kitalálni, melyik mondat milyen nemű személytől származhat.
Utóbbi talán kevesebbeknek fáj annyira, hiszen
Ennek megfelelően nem túl sok olyan felnőtt nő él ma Magyarországon, aki boldogan emlékszik vissza kislánykora húsvéthétfőire. A kevés kivételnek ezúton is gratulálunk a támogató környezethez, ami megteremtette számukra a szokás pozitív megélését, vagy ellenkezőleg, az abból való kivonulás lehetőségét. A cikk nem nekik fog szólni, illetve annyiban mégis, hogy megérthessék a másik oldalt.
A kislányként sokszor félelmetesnek tűnő pálinkaszagú férfiak zavaros tekintettel elröhögött pajzán, vagy jobb esetben csak bugyuta verseinek meghallgatása nem hagyományőrzés.
A hosszú órák alatt készített hímes tojásokat fitymáló tekintettel a kosarunkban hagyó szomszéd kisfiú nejlonszatyrában gyűlő csokitojások és papírpénzek látványa pedig minden, csak nem szívet melengető.
De hogyan alakult ez a nagyon is megosztó, modern szemmel egészen abszurdnak tűnő szokás, és mit tehetünk azért, hogy mindenkinek jobb élmény legyen?
Mint a nyulak
A keresztény húsvét előtti ősi pogány tavaszünnepekről már sokat olvashattunk. A germán Ostara istennő- akinek nevéből a német Ostern vagy angol Easter kifejezést is eredeztetik - termékenységet és megújulást éltető ünnepének rituáléi és szimbólumai rejtve vagy nyíltan, de fennmaradtak a ma ismert húsvéti szokásokban is. A tojás, a nyúl, a bárány évszázadokon át volt egyszerre vallási és világi szimbólum, a locsolkodás intézménye viszont a kevés keresztény utalástól eltekintve (a Jézus feltámadását hirdető jeruzsálemi asszonyokat locsolással akarták a zsidók elhallgattatni, illetve a Jézus sírját őrző katonák
vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat)
A nagyböjti megtartóztatás, a vidám társas eseményektől való tiltás a mindenkori fiatalságot nagy önuralomra kényszerítette. Képzeljük el, egy kis faluban élünk, épp belenövünk abba a korba, amikor elkezd minket érdekelni a másik nem, de nincs se internet, se telefon, se iskola, jobbára még szántóföldi munkák sincsenek, ahol ismerkedhetnénk. Adott korszaknak megfelelő bulik sincsenek már február óta, hiszen a nagyböjt alatt negyven napig se lakodalmat, se más táncos-zenés összejövetelt nem illik tartani, mert különben "lehullana a szilva vagy a barack", de még az éneklésért is megszólják az embert az idősebbek, ha az nem a templomban történik. Aztán elérkezik a Húsvét, a vasárnapi mise után a sonka és a pálinka mellett felengednek az öregek, hétfőn pedig
Ebből a szemszögből nézve talán érthetőbb és indokoltabb a hosszas készülődés, a sütés-főzés, takarítás, tojásfestés, váltóruhák bekészítése, majd az aznapi ki-tudja-hány hidegvizes leöntés elviselése, de talán még az olyan, mai szemmel felnőtt filmekbe illő szokás is, mint a vesszőzés.
Egyes településeken ugyanis nem volt jellemző a locsolkodás, hanem az azzal egyenértékű sibálás volt elterjedt. Minden fiú a számára legkedvesebb lányt „korbácsolta meg” egy 4–6–8 vagy 9 fűzfavesszőszálból készült, sibának nevezett korbáccsal. Ennek célja a locsoláshoz hasonló termékenységvarázsláson túl a betegségektől való megóvás volt, ahogyan ez a Tordason elterjedt „korbácsolóvers” is mutatja:
Keléses ne légy,
Bolhásos ne légy,
Esztendőre frissebb légy!
Orbán Balázs néprajzi gyűjtő így írt erről 1869-ben: Székelyföldön egyáltalán, de főként Csíkban a húsvéti öntözés megvan mindkét nemű fiatalságnál, húsvét másodnapján a legények öntözik a leányokat, harmadnapján a leányok a legényeket.
Ez a visszavágásra lehetőséget adó szokás azonban a két világháború közötti időben sajnos kikopott a köztudatból, később pedig egyre több más, kulcsfontosságú részlet is megváltozott a locsolkodás menetében.
A tojás ünnepe
Az ünnepek adnak formát az időnek, és tagolják azt. Aki uralja az ünnepeket, uralja a hétköznapokat is.
Minden új politikai rendszer, így a kommunizmus és a szocializmus is igyekezett a maga képére formálni ezeket a napokat. Így lett a Mikulásból Télapó, a karácsonyból fenyőünnep, a húsvétból meg valami, aminek Tojásünnepre való átkeresztelése még Rákosinak is sok volt.
A húsvét ugyanis annyira összetett ünnep, hogy nem vállalkoztak a szakszerű élveboncolásra, csak a könnyen eltávolítható részeket nyírbálták le róla: így lett a húsvéti határjárásból a templom köré szorult körmenet, vagy a keresztény elemekkel tűzdelt versekből „Zúg a traktor, szánt az eke…”, és hát maga a változó világ is segített máshová helyezni a fókuszt.
A városi munkások értelemszerűen már nem járták végig a lakóhelyüket, hogy minden lányos házba bekopogjanak, később a panel harmadik emeletéről senki se cipelte le a közkútra a lányokat.
Végül Kádár idejében sikerült rokonlátogatásra, közös családi étkezések szintjére redukálni a húsvétot, ahol a locsolkodás valami nosztalgikus commedia dell'arte-vá alakul az idősek szórakoztatására és a kisgyerekek lekötésére. Utóbbiak könnyebb bevonásához változott csokivá a hímes tojás, amit eredetileg szintén megettek, csak egészen más okokból.
Szilágyi Örzsébet tojását megírta
Amíg ma már szemünk se rebben egy Jégvarázs-tematikába hempergetett hímes tojástól, addig régen egyáltalán nem díszítő, hanem üzenethordozó és rontáselhárító céllal írták meg őket.
Szó szerint, ugyanis az írástudatlanság nem jelentett egyet az írás mellőzésével, csak betűk helyett eleink szimbólumokban jegyezték le a szándékaikat a különféle felületekre, lett légyen az kapufélfa, keszkenő vagy tojás.
Az effajta írásnak rendszerint valamilyen védő-óvó funkciója volt. A gyimesi tojások szimbolikájában például gyakoriak az állattestrész ábrázolások (kakastaréj, kecskekörmöm), ezek mind rontás- és bajelhárító jelentéssel bírtak.
Utóbbiakat sem csak úgy vaktában, találomra készítették:
A szimbólumhasználat szerint a tojások védhettek betegségtől, úton való eltévedéstől, vagy akár szerencsét is hozhattak.
Amíg ma jellemzően kifújva készítik az írott tojást, addig akkoriban megfőzték azokat, úgy került rájuk a minta. Úgy vélték, a mágia még erősebben működik, ha a tojást el is fogyasztja az, akinek szánták.
Tehát régen nem a gyerekek festették a tojást, hanem kizárólag olyanok, akiknek már megvolt hozzá a kellő kézügyessége és türelme, na meg a szándéka a tojásra írt nyílt titkú üzenetekkel…
„Ezt a verset már hallottam!”
A fenti mondat lassan harminc éve hangzott el egy húsvét hétfő délelőtt az akkor négy-öt éves húgom szájából, amikor az egyik locsoló belekezdett egy olyan versbe, amit előtte már valaki elmondott. A megsemmisítő mondat után a meglocsolásra hivatott virágszál sarkon fordult, és kivonult a szobából, a hoppon maradt fiatalembert meg igyekeztük kárpótolni, és reménykedtünk, hogy nem törte derékba a locsolói karrierjét ez a túl őszinte vélemény.
Ebből a történetből is kiviláglik a locsolkodás eredeti célközönségének megváltozásával járó probléma: egy kisfiúnak nehéz betanulni és bátran előadni egymás után többször is egy, a „Zöld erdőben jártam…”- nál hosszabb verset, egy kislány pedig kevesebb türelemmel bír, arról nem is beszélve, hogy sokszor valószínűleg egyikük se érti a verset.
A debreceni és sárospataki diákok farigcsáltak először rövid köszöntő versikéket azon családok számára, akiknél koszt-kvártélyt kaptak arra az időre, míg a húsvéti ünnep alatt a kollégium zárva volt. Értelemszerűen ezek távol álltak a mai pajzán változatoktól, egészséget és gazdagságot kívántak a szállásadó családnak.
Akarsz-e locsolni?
Szerencsések vagyunk, hiszen ma már semmilyen karhatalom nem szabja meg, hogyan ünnepeljük a húsvétot. Kizárólag rajtunk és a velünk együtt élőkkel történő hatékony kommunikációnkon múlik, hogy a húsvét hétfőt mivel töltjük. Meg lehet mondani Manyi néninek, hogy idén mi kirándulni megyünk, és majd két hét múlva látogatjuk meg őt.
Megbeszélhetjük az ovis csoporttal, hogy kihez mehetnek a vállalkozó szellemű locsolók, és az is rendben van, ha egy családon belül az egyik lány szívesen várja a fiúkat, a másik meg inkább elvonul a szobájába. Mi például évek óta úgy várjuk a lányaim locsolóit, hogy kirakunk egy pohár vizet és egy szál virágot vagy gyümölcsfa ágat, és megkérjük a parfümmel vagy túl sok vízzel készülő kis kertészlegényeket, hogy csak a vízbe mártott virággal hintsék meg a lányok haját - így nem kell ruhát cserélni és a hajuk se lesz olyan, mintha egész nap a Douglas-t járták volna. Még senki se sértődött meg a kérésen.
Ha valamit nem szeretünk egy szokásban, azt formáljuk át, hiszen nem mi vagyunk a szokásért, hanem a szokás értünk. Ez egy mozgó ünnep. Mozogjunk benne kényelmesen.