FONTOS
A Rovatból

Hogyan válhatsz azzá a szülővé, akire a gyerekednek minden életkorban szüksége van?

Tévedés azt hinni, hogy a gyereknek csak addig van szüksége a szüleire, amíg felnő, vagy még inkább amíg kamaszodni nem kezd.

Megosztom
Link másolása

Egy jó szülőre addig van szükség, amíg csak él, és ez az élet legyen nagyon hosszú. De miért van szükségünk a szüleinkre az után is, hogy a saját lábunkra álltunk? Hogy magunk is gyereket vállaltunk? Akár az után is, hogy más országba költöztünk? Elsősorban a lelki támasz, a nem vagyok egyedül a világban-érzés miatt.

Mert tudjuk, hogy a szüleink - ideális esetben - mindig ott vannak és lesznek számunkra, ha vigasztalásra lenne szükségünk, ha elbukunk, ha felállunk, ha jó történik velünk, és ha rossz. Akkor is, ha már alig hallják a szavainkat, ha már mi támogatjuk őket séta közben.

Sokszor elég, ha csak meghallgatnak, vagy megfogják a kezünket. Érezzük, hogy nem vagyunk egyedül, nekik mindent elmondhatunk, mindig mellettünk állnak, támogatnak. De ez tényleg csak akkor van így, ha a szüleink szuperek.

Más esetekben sajnos a szülők lassabban vagy gyorsabban eltávolodnak a gyerekeiktől, a nagy ünnepeken kényszerűen lehet azért velük találkozni, de akkor is legtöbbször az órát nézik az utódok, hogy mennyi időt kell még velük eltölteni semmitmondó beszélgetésekkel, amíg cirkusz nélkül el lehet jönni. Addig megfelelő téma az időjárás, és meg lehet hallgathatni őket, ahogy elégedetlenül szidják a világot. És lehet csendben üldögélni is.

Mi adja a különbséget a kétféle szülő-gyerek működés között? Mondhatnánk, hogy a hálátlan vagy a hálás gyerek viselkedése, de ez így egyáltalán nem lenne igaz. A különbség legtöbbször a korábbi, szülői nevelési módszerekből, a szülő személyiségéből fakad.

Szülőnek lenni az egyik legnehezebb munka. De elárulunk egy titkot: ha azon gondolkozol, hogyan fejlesztheted a szülői képességeidet, az annak a jele, hogy már most is remek szülő vagy.

A jó hír az, hogy a gyerekek folyamatosan küldenek jeleket nekünk arról, hogy mire lenne éppen szükségük. A trükkös rész az a dologban, hogy meg tudjuk-e fejteni ezeket a kódokat!

Újszülöttként apró jelekkel adják tudtunkra, hogy mire van szükségük. Felismerhető, hogy melyik sírás kér pelenkacserét, vagy melyik jelzi, hogy éhes a baba. És az elején azt hisszük, ez a legnehezebb rész az egész szülőségben. Friss anyukaként vagy apukaként mindenképpen a legfélelmetesebbnek ezt érezzük, mert nem tud szólni hozzánk a kicsi, nekünk kell kitalálni, hogy mire van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon. Ez kinek könnyebb, kinek nehezebb.

Aki hajlamos önmagán kívül másokra is odafigyelni, azért ezzel a sírós cuccal rövid időn belül jól elboldogul.

Aztán később kiderül, hogy ahogy idősebbek lesznek, a gyerekek kódjait és a szülő segítségét kérő jeleket egyre nehezebb megfejteni.

Ha egyszerűen csak megkérdezed a gyerekedtől, hogy „Mi volt ma az iskolában?”, a legtöbbször megvonja a vállát, vagy azt mondja, hogy „Semmi”. Egyszavas válaszokat ad a legtöbb kérdésedre. De ne aggódj! Ez a normális. Még jó sokáig a te dolgod marad rájönni, hogy valójában mikor mire van szüksége, mert különféle okok miatt az ő jelzései nagyjából soha nem egyértelműek.

Hogy akkor hogyan lehetsz olyan szülő, akire a gyerekednek minden életkorban szüksége lesz?

Összeszedtük a legfontosabb pontokat, amiket érdemes szem előtt tartani. Azon kívül, hogy feltétel nélkül szeresd őt nagyon és fogadd el úgy, ahogy van:

1. Legyél kíváncsi arra, hogy mi érdekli épp a gyerekedet

- Van egy új TikTok-sztár, aki lenyűgöző videókat tesz fel? Gyere, mutasd meg, hadd lássam én is!

- A madárcsontú dínók életének újabb titkos fejezetét nézted meg egy videón? Mutasd meg légyszi!

- Van a kedvenc énekesednek egy új száma, ami elképesztően jó? Hol az a videóklip, nézzük meg együtt!

- Hétvégén paintball meccs lesz? Rakjuk össze a felszerelésedet!

Azzal, hogy támogatod őt abban, ami fontos számára, megmutatod a gyerekednek, hogy téged is érdekel, ami neki számít. Gondolj bele: hogyan éreznéd magad, ha a házastársad vagy a szerelmed soha nem kérdezne téged az életedben zajló legfontosabb dolgokról!

Azzal, hogy odafigyelsz a gyerek érdeklődési körére és vágyaira, egyben ápolod is a vele való kapcsolatodat, és megmutatod neki, hogy jelen vagy és részt akarsz venni az életében. Ha így teszel, képessé válsz arra, hogy olyan szülő legyél, amilyenre a gyerekednek szüksége van, mert mélyebb, alapvetőbb szinten fogod megérteni őt.

2. Hallgasd meg, amikor beszélni szeretne

- Becsörtet a szobába, és te épp egy érdekes résznél tartasz a filmben? Állítsd meg a jelenetet, és figyelj rá.

- Másodszor kezd bele egy történetbe, de te még mindig a hazavitt munkáddal babrálsz? Tedd félre a melót.

- Elképesztően meghökkentő történetbe kezd, és már a második mondatnál kikívánkozik belőled a megmondtam előre… kezdetű szöveg? Nyeld vissza és szépen hallgasd végig, amíg elmondja az egészet.

Bár kísértésbe eshetsz, hogy nevelő célzatú szülői útmutatással szakítsd félbe őt, amikor beszélgetni kezd veled, inkább ne tedd. Csak hallgasd meg, és ne ítélkezz. Gondolj bele: te hogy éreznéd magad, ha az emberek minden hibádra rámutatnának, amikor csak beszélgetni szeretnél velük?

Ha visszatartod a megjegyzéseidet, és kritika nélkül hallgatod végig a gyerekedet, nyílt kommunikációs közeget teremtesz.

Ezzel nem csak nagyobb valószínűséggel jutsz őszinte információkhoz, de a gyereked is szívesebben fordul hozzád, ha legközelebb problémája lesz.

3. Nézd a helyzetet az ő szemszögéből

- Civakodott a legjobb barátnőjével? Úgy érzed, lesz ennél rosszabb is az életében, mégse mondd ezt ki.

- A tanár direkt kiszúr vele, és még te is annak adnál igazat? Ne tedd.

Próbáld megérteni a gyerek szempontjait, és igyekezz időről időre az ő szemüvegén át nézni a világot. Emlékszel, mennyire frusztráltnak érezted magad gyerekként, amikor úgy érezted, hogy senkit sem érdekel a véleményed egy témával kapcsolatban, sőt, még csak meg sem hallgatnak igazán?

Minél inkább belegondolsz az ő helyzetébe, annál inkább meg tudod adni neki azt, amire szüksége van.

Ha megérted a gyerek szempontjait, akkor később is jobban tudod értelmezni a jelzéseket, és olyan szülő lehetsz, amilyen szeretnél lenni.

4. Érezz együtt vele

- Nem találja este a kedvenc alvós pólóját? Nem, a másik nem ugyanolyan, ilyet ne is mondj.

- Elmarad a koncert, amire fél éve vár? Ne ajánld neki, hogy nézzen a bandáról videókat.

- Egy kicsit görbének látja az orrát egy bizonyos fényben? Vedd komolyan, és hallgasd végig.

Nem számít, mennyire kicsinek vagy jelentéktelennek látszik számodra a gyereked problémája vagy aggodalmai, fontos, hogy empátiával állj hozzá, amikor megosztja veled ezeket.

Amikor együtt érzel vele, az segít neked is megérteni őt: miért fontos számára valami, miért volt nehéz számára, vagy miért okozott neki egy helyzet egy bizonyos érzést.

És ha már egy kicsit jobban érted őt, olyan szülő lehetsz, amilyenre a gyerekednek szüksége van az adott helyzetben.

5. Fogadd el őt, a korlátaival együtt

- Hiába kérted, nem kezdte el időben a beadandóját, nem is lett kész vele.

- Mondtad, hogy ne vegye meg a hófehér cipőt, mert nem lehet tisztán tartani. Megvette.

A gyerekednek nincs még elég élettapasztalata, és ez a döntéseit is befolyásolja. Ahogy nő és fejlődik, fontos, hogy támogasd a függetlenségét.

Engedd, hogy saját döntéseket hozzon, és tanuljon a saját hibáiból. Ez nemcsak azt tanítja meg neki, hogy hogyan legyen önálló, hanem azt is, hogy hogyan bízzon a saját ítélőképességében.

Azzal, hogy elfogadod őt a korlátaival együtt, olyan szülő leszel, amilyenre szüksége van. Csak így segíthetsz neki tanulni és egészséges, boldog emberré fejlődni.

6. Felejtsd el örökre a minőségi időről szóló hülyeséget

Gyakran ajánlják neveléssel foglalkozó cikkek, hogy minden alkalommal, amikor a gyerekeddel töltöd az idődet, győződj meg róla, hogy ez minőségi időtöltés lesz - a mennyiség nem számít.

A mennyiség nem számít? Úgy tűnik, néhány elismert kutató egyetért ezzel, és azt állítja, hogy az anya és az apa által a gyerekeikkel töltött idő mennyisége nem igazán számít, amíg az együtt töltött idő koncentrált, minőségi időt jelent.

Csakhogy a nevelésben a mennyiség legalább annyira számít, mint a minőség.

Mondunk néhány példát: megérkezel a kedvenc kávézódba, megrendeled a kedvenc extra nagy fehércsokoládés kapucsínódat, a barista azonban egy aprócska mokkáscsészében nyújtja át az italt. Azt mondja: lehet, hogy kevés, de ez a legmagasabb minőségű fehércsokoládés kapucsínó!

Mit válaszolsz? Ez szép. De most add ide az extra nagy italomat.

Még könnyebben átélhető a randis szituáció. A szerelmeddel végre megállapodtok egy olyan estében, ami mindkettőtöknek megfelel. Nem éreznéd magad csalódottnak, ha ezt az eltöltött időt minőségben mérné a párod - mennyiség nélkül? Tíz perccel a vacsora után megfogná a kezed, a tekintetetek összekapcsolódna egy mély, szeretetteljes beszélgetés közben, megcsókolná az arcodat, és azt mondaná: Drágám - minőségi időt töltöttünk együtt - most már egy kis énidőre van szükségem - és lelépne.

A legfontosabb, hogy fizikailag és érzelmileg is jelen legyél a gyereked életében. Ez azt jelenti, hogy időt szánsz rá, hogy meghallgasd a napját, érdeklődsz az érzései és gondolatai iránt, és részt veszel azokban a tevékenységekben, amelyeket szeret. Ez a jelenlét adja a gyereked számára a biztonságérzetet, ami elengedhetetlen az egészséges fejlődéshez.

Végül, de nem utolsó sorban, fontos, hogy rendszeresen mutasd ki a gyerekednek, mennyire szereted. Ez nemcsak a szavakban, hanem a tettekben is megnyilvánul.

Egy ölelés, egy bátorító szó, vagy egyszerűen csak az, hogy ott vagy neki, amikor szüksége van rád, az sokat jelenthet.

A legtöbbünknek nagyon fontos a házastársi és a szülői szerepünk. Senki sem akar csalódást okozni a szeretteinek. De a közhely igaz - mielőtt észrevennénk, a gyerekek felnőnek és kirepülnek. Ha azt akarod, hogy jó sok időt töltsenek veled később, az idősebb éveidben, tedd meg ugyanezt értük most.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Itt a döntés a 100 ezer forintos iskolakezdési támogatásról, de egy fontos feltétel sokakat kizárhat
Megjelent a Magyar Közlönyben a kormányhatározat a támogatásról. A juttatás nem alanyi jogon jár majd, hanem az esélyegyenlőség elve alapján, így a jövedelmi határ lesz a kulcs.

Megosztom
Link másolása

Ha minden jól megy, sokaknál augusztusban százezer forint landolhat a családi kasszában iskolakezdésre.

A kormány ugyanis rábólintott a Tisza Párt egyik legfontosabb kampányígéretére. A dolog most lett annyira hivatalos, hogy megjelent a Magyar Közlönyben is.

A pénzügyminiszternek és a csatolt minisztériumoknak június 15-ig kell kitalálniuk, pontosan kik és hogyan kaphatják meg az iskolakezdési támogatást.

Az idő tehát sürget, a nyomás pedig Kármán András pénzügyminiszteren van, aki az oktatási és a szociális tárcával karöltve dolgozik a nagy terven.

És itt jön a csavar, ami miatt nem érdemes még fejben elkölteni az összeget.

A kormányhatározat ugyanis egyértelművé teszi, hogy a támogatás nem jár alanyi jogon mindenkinek, akinek iskolás korú a gyereke.

A kulcsszó az „esélyegyenlőség”.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rászorultsági alapon döntik el, ki kaphat a pénzből. A cél az, hogy azoknak segítsenek, akiknek tényleg gondot okoz a tanszerek, a tornacipő és az új iskolatáska megvásárlása.

Vagyis a kormány most azt a kényes feladatot kapta, hogy húzzon egy vonalat, ami elválasztja a „rászorulókat” a „nem rászorulóktól”.

De hogy pontosan ki számít majd rászorulónak, az a nagy kérdés, amire június 15-ig kell választ adni. A minisztériumok most azon dolgoznak, milyen feltételek alapján dőljön el a jogosultság. A jövedelmi küszöb meghúzása mellett számos más szempontot is figyelembe vehetnek, a végleges szabályokat azonban csak a kormány döntése után ismerhetjük meg. A támogatás igénylésének módja és a kifizetés technikája szintén ekkor derül ki.

Az egész persze nem a semmiből pottyant az ölünkbe, Magyar Péter már az első miniszterelnöki interjújában bedobta az augusztusi kifizetést, sőt, őszre a kisnyugdíjasoknak is ígért egy SZÉP-kártyás támogatási kört.

A Tisza Párt eredeti kampányterve mintegy 700 ezer családdal és nagyjából 70 milliárd forintos kerettel számolt.

Hogy ebből a végén mi valósul meg, az a most készülő minisztériumi javaslattól függ.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Évi 200 ezer forintos plusz pénz jöhet a nyugdíjasoknak, de nem mindenkinek jár automatikusan
A tervek szerint a 250 ezer forintnál kevesebb ellátásból élők kapnák a legmagasabb, 200 ezres összeget. Az özvegyi nyugdíjasok és a több jogcímen ellátottak helyzete azonban még tisztázatlan.

Megosztom
Link másolása

Évi akár 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok SZÉP-kártyájára, amiért még csak sorban állni sem kell majd.

Legalábbis ez a nagy ígéret, ami most a levegőben lóg.

Bár a legfontosabb részletek még nem láttak napvilágot, a terv körvonalai alapján sejthető, kinek járhat, és kinek nem.

A rendszer sávos lenne, a támogatás mértéke pedig a havi ellátás összegétől függene. Ahogy azt a Pénzcentrum is megírta,

aki 250 ezer forint alatti nyugdíjat kap, évi 200 ezer forintra számíthat. Akinek 250 és 500 ezer forint között van az ellátása, annak évi 100 ezer forint járna. Aki viszont 500 ezer forint feletti összegből él, az ebből a körből kimaradna.

Az egyik legizgalmasabb kérdés, hogy a pénz mikor kerülne a számlákra.

A terv szerint még nem dőlt el, hogy havonta vagy negyedévente érkezik-e a feltöltés.

Ha havonta jönne, akkor a 200 ezres éves keret havi 16 667 forintot, a 100 ezres pedig 8 333 forintot jelentene. A Portfolio szerint ugyanakkor simán lehet, hogy a negyedéves, nagyobb összegű, például 50 ezer forintos utalások mellett döntenek, ami a nagyobb vásárlásoknál nyilván jobban jönne.

A terv szerint az egész ügyintézés automatikus lenne, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a saját adatai alapján dolgozna.

Fontos tudni, hogy a SZÉP-kártya nem egy hagyományos bankkártya, hanem egy elektronikus utalványkeret, tehát készpénzt felvenni nem lehet róla.

És persze, ahogy az lenni szokott, az ördög a részletekben lakik, amikből egyelőre elég sok hiányzik.

Nagy kérdés például, mi lesz azokkal, akik csak özvegyi nyugdíjat kapnak. A pletykák szerint a 65 év felettiek valószínűleg megkaphatják, de ezt még senki ne vegye készpénznek.

Ugyanilyen homály fedi azt is, hogy aki a saját nyugdíja mellett özvegyit is kap, annál összeadják-e a két összeget a jogosultsági sáv kiszámításakor. A megváltozott munkaképességűeknek járó ellátások sorsa szintén a nagy, misztikus végrehajtási rendelet megjelenése után dől majd el.

A legtöbb nyitott kérdést, az özvegyi nyugdíjasok helyzetétől a több ellátás összevonásáig, egy még hiányzó kormányrendeletnek kellene tisztáznia.

A nyugdíjas SZÉP-kártya ötlete 2024 tavaszán, a kampány hevében bukkant fel, mint egy sávos, rászorultsági alapon működő, nem készpénzes támogatási forma. A koncepció lényege a legalacsonyabb ellátásból élők helyzetének javítása volt, amit az erős inflációs környezet és a nyugdíjak vásárlóereje körüli folyamatos vita tett különösen aktuálissá.


Megosztom
Link másolása