FONTOS

Aki tavasszal is tett ki szotyit a madaraknak, valószínűleg ölt már fiókát – hogy néz ki a helyes madáretetés?

A madáretetést lehet jól és nagyon rosszul csinálni. Mutatjuk, hogyan nyerhet ezzel ember és állat egyaránt, pusztulás nélkül.

Megosztom
Link másolása

A bokrokon bolondozó madárkákat örömmel figyelik kicsik és nagyok, éppen ezért télen rendszeresen tesznek ki számukra eleséget. Ugyanígy a vizeken úszkáló hattyúkat és kacsákat is élelemmel látogatják.

Az, hogy mikor és milyen élelemmel eteti az ember a madarakat, konkrétan élet-halál kérdése.

Nézzük, miért. A hazai madárfajok egyike sincs rászorulva plusz élelemre.

Tehát két dolog miatt etet az ember madarat: hogy önmagának örömet okozzon a látvánnyal,

és - ez főleg kistelepüléseken élő hagyomány - hogy a gyommagvakhoz csábítsa a tollas pajtásokat, akik az etető körül összeszedik a földművelés rákfenéit. Egyik sem ördögtől való helyzet, arra azonban nagyon tudatosnak kell lenni, hogy bármiért is szórunk ki eleséget a madaraknak, azt jól csináljuk.

A helyes madáretetésnek két főtétele van.

Az egyik, hogy kizárólag fagyos időben etessünk, nagyon maximum áprilisig. Április után például a cinkék vihetnek a kihelyezett napraforgómagokból a friss fészekalljba, a kismadarak viszont nem tudják megenni a szotyit.

Ettől tömegesen pusztulhatnak kínok közt a kismadarak, hiába a legnagyobb jószándék.

Az sem mindegy, mivel etetjük a madarakat.

Kenyérrel és péksüteményekkel például szigorúan tilos,

mivel ezek, és az esetleges rájuk telepedő penész gyulladást okozhatnak a madarak bélrendszerében, hosszú távú egészségkárosodást okozva. Még akkor se tegyük ezt, ha "régen is ezt csinálta mindenki." Különösen igaz ez a tóban úszkáló kacsák esetében, bár őket a kihelyezett eleséggel se kéne megkínálni.

"A vízimadarak életmódja és téli túlélési szabályai alapvetően térnek el a klasszikus téli etetőket látogató énekesmadarakétól, ezért

etetésük több öngyilkos viselkedéstorzulást is kivált, rengeteg szenvedést okoz a madaraknak, súlyosan környezetszennyező és az emberi egészséget is veszélyezteti"

- írja oldalán a Magyar Madártani Egyesület.

Arra utalnak, hogy a vízi madarak az etetés miatt a természetes táplálkozással teljesen felhagynak, ami betegségeket okoz. A kis fiókáknál "angyalszárny" betegség alakul ki az egyoldalú kenyérdiéta miatt, amitől röpképtelenek lesznek. Ősszel az etetés miatt a vonuló madarak egy része nem repül el, télen pedig tömegével fagynak a vizekbe. A víz minősége egyébként romlik az etetéstől, és számos más környezeti és emberre veszélyes, közvetett hatása van annak, ha bármivel is etetjük a vízi madarakat. Szakmai szemmel az egyesület szerint

szeretetteljesebb inkább a kenyeret nem falatozó állatokat nézegetni, mint adni nekik bármit is.

A magevő énekesmadaraknak adható eleségek közt szerepel a faggyú, de ez nem egyenlő a sós szalonnával. Erre nagyon figyeljünk, mert utóbbi a madár vesztét is okozhatja. Különböző adható magvakat és gyümölcsöket listáz a Magyar Madártani Egyesület, ezekből lehet válogatni. Egyébként otthon is lehet faggyúból és magvakból eleséget gyúrni, amely esztétikusan kihelyezhető akár a városi balkonokra, akár a kertekbe.

Ha már etetünk, akkor az legyen folyamatos.

Az elég aljas húzás, ha novemberben megkezdjük az etetést, a madarak odaszoknak, de a legnagyobb januári-februári hidegben már nem biztosítunk számukra ennivalót, ők pedig keresni fogják.

Fontos, hogy ha etető van kinn, itató is legyen. Fagyoknál mondani sem kell, hogy ebben rendszeresen cseréljük a vizet, és

legyen mindig folyékony halmazállapotú az itatásra szánt víz.

Az etetőt és itatót számunkra könnyen elérhető magasságba helyezzük, de a távolság ne kedvezzen a ragadozóknak, mint a macskák vagy menyétek. Bizonyos ragadozó madarak érdeklődését is fel lehet kelteni, ezért egy kicsit az ágak közé tolva lehetőséget adunk az énekes madárkáknak arra, hogy könnyebben menekülőre foghassák, ha lecsapnak húsevő társaik.

A felelős madáretetésnek számos egyéb praktikája van,

és rengeteg kérdést vet fel. A Magyar Madártani Egyesület a Zöldítők csoportjával karöltve ezért is edukálja a lakosságot, hogy könnyebb legyen valóban jót tenni - hogy a madarak is jól ehessenek.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Bizonyítékot találtak rá, hogy lehallgatnak az air fryerek - ezek a márkák érintettek
A szakértők figyelmeztetnek, hogy jelentések szerint bizonyos air fryerek lehallgathatnak akár téged is, adatokat gyűjtve a mindennapjaidról és a beszélgetéseidről. Ijesztő? Egyben a valóság is.

Megosztom
Link másolása

Az adat hatalmat ad, és ezt jó ideje tudják már bizonyos mobiltelefon-gyártók is, akikre a megfigyelés árnyéka vetült.

A telefonok tekinthetők potenciális lehallgatókészüléknek egyes márkák esetében, de azt nem láttuk jönni, hogy a konyhai eszközök ugyanerre a sorsra juthatnak.

Az air fryerek körül kialakult hype miatt egyre népszerűbbek a készülékek, bár mint korábban írtuk, bizonyos esetekben használatuk kifejezetten egészségkárosító. A mértékletes használat kiemelten fontos esetükben, és ennek újabb vetülete az is, hogy nem a közelükben kell megbeszélni a titkokat.

A What? fogyasztói tanácsadó cég kutatása bizonyítékot talált az okos air fryerek megfigyelő képességére és adatgyűjtésekre.

Az air fryerek sokszor engedélyt kértek a beszélgetések lehallgatására úgy, hogy a felhasználó ezt nehezen (vagy sehogy) értelmezve feljogosította erre a készüléket.

A tanulmány a kínai Xiaomi, Tencent és Aigostar márkák három sütőjét vizsgálta. Megállapították, hogy az eszközök a telefonos applikációkhoz kapcsolódva hangot rögzítenek.

Az ügyfelek nem kaptak konkrét indoklást arra vonatkozóan, hogy a főzőeszközök miért akarták rögzíteni a hangot, de állítólag az Aigostar és a Xiaomi sütők is jelezték adatvédelmi közleményeikben, hogy az emberek személyes adatait kínai szerverekre küldik.

A kutatás azt is megállapította, hogy a Xiaomi sütőhöz készült alkalmazás a Facebook nyomkövetőihez, valamint a TikTok for Business-en használt Pangle hirdetési hálózathoz kapcsolódik.

Az Aigostar air fryerek által kért további információk között szerepelt a tulajdonos neme és születési ideje a kutatás szerint, de az erre adott válasz nem volt kötelező.

Mindhárom készülék tudni akarta a légsütőt használó ügyfél pontos tartózkodási helyét is.

Az eredményeket kommentálva Harry Rose, a Which? magazin szerkesztője elmondta:

"A kutatás azt mutatja, hogy az intelligens technológiai gyártók és a velük együttműködő cégek jelenleg hogyan képesek adatokat gyűjteni a fogyasztóktól, és a rendszer gyakran kevéssé vagy egyáltalán nem átlátható."

Rose sürgeti a megfelelő iránymutatások kidolgozását, és a gyártóknak is fontos lenne tűpontosan informálni a felhasználókat, hogy mit vesznek meg az intelligens gépekkel.

Az Egyesült Királyság Információs Biztosának Hivatala például 2025 tavaszán új iránymutatást ad ki az adatvédelmi törvények betartásáról.

Stephen Almond, az ICO szabályozási kockázatokért felelős ügyvezető igazgatója figyelmeztetést adott ki a hír nyomán, hangsúlyozva, hogy a fogyasztók nem feltétlenül csak pénzzel fizetnek bizonyos termékek vásárlásakor.

A Sky Newsnak nyilatkozva a következőket mondta: "Végül azt látjuk, hogy a fogyasztók kétszer fizetnek. Először a megvásárolt termékért, másodszor pedig az adataikkal.

Ezeket az adatokat célzott reklámozásra használják fel,

és több információt gyűjtenek a piaci fejlődéshez. A vásárlónak kétszer meg kell gondolnia, mit vásárol, majd utána mire ad engedélyt az okoseszköznek.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
Egy tanulmány szerint a hasnyálmirigyrákos betegek túlélése megduplázódott ennek a gyakori vitaminnak köszönhetően
Ennek a vitaminnak a nagy dózisa áttörést hozhat a rák kezelésében.

Megosztom
Link másolása

A University of Iowa Health Care Carver College of Medicine nemrégiben közzétette egy randomizált, második fázisú klinikai vizsgálat eredményeit, amely a nagy dózisú C-vitamin hatását vizsgálta intravénás kemoterápiával kombinálva hasnyálmirigyrákos betegeknél.

A kutatók azt találták, hogy heti három alkalommal 75 gramm C-vitamin adagolása megduplázta a késői stádiumú, áttétes hasnyálmirigyrákban szenvedő betegek túlélési idejét: nyolc hónapról tizenhat hónapra nőtt.

A tanulmány, amely a Redox Biology című szaklapban jelent meg, azt is kimutatta, hogy a betegség progressziómentes túlélési ideje négy hónapról hat hónapra emelkedett.

Húsz év kutatás eredménye

A kutatás vezetője, Dr. Joseph Cullen, az Iowa Egyetem sebészeti és sugárterápiás professzora a Fox News Digitalnak elmondta, hogy az áttörő eredmények a C-vitaminról szóló húszéves kutatásuk eredményei.

„A laboratóriumi tesztek során azt tapasztaltuk, hogy a C-vitamin nagy dózisban való alkalmazása rendkívül hatékony a rákos sejtek elpusztításában”

– mondta Cullen. „Ezekben a magas dózisokban az aszkorbát [C-vitamin] hidrogén-peroxidot termel, amely elpusztítja a rákos sejteket.”

A második fázisú, az FDA által jóváhagyott klinikai vizsgálatban részt vevő betegek a kutató szerint jobban tolerálták a kemoterápiás kezelést, így hosszabb ideig és nagyobb dózisban kaphattak kemoterápiát, ami tovább fokozta a tumorok pusztítását.

Új lehetőségek más ráktípusok kezelésében

Cullen szerint az intravénás C-vitamin más ráktípusok, például tüdő- és agyrák kezelésében is ígéretes lehet. Dr. Georgios Georgakis, a New York-i Stony Brook Medicine sebész-onkológusa, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta, hogy ezek az eredmények potenciálisan áttörést jelenthetnek a rákbetegek számára.

„Úgy tűnik, hogy szinergiában működik a kemoterápiával”

– mondta Georgakis. Dr. Joshua Strauss, a New Jersey-i Atlantic Medical Group hematológus és onkológus szakértője szintén támogatta az új módszert.

„Az ilyen kisebb klinikai vizsgálatok izgalmas és következetes jeleket mutatnak arra, hogy a C-vitamin – amely olcsó és jól tolerálható – javíthatja a kemoterápia hatékonyságát, miközben a betegek életminőségét is megőrzi” – nyilatkozta Strauss.

Hogyan működik a nagy dózisú C-vitamin?

A C-vitamin, vagy más néven aszkorbinsav, alapvető tápanyag, amely számos élelmiszerben, például citrusfélékben, paradicsomban, burgonyában, brokkoliban, eperben és spenótban található meg. Alacsony dózisban antioxidánsként működik, segítve a szövetek növekedését és regenerálódását, a kollagéntermelést, a sebgyógyulást és az immunrendszer támogatását.

Az FDA napi ajánlása 75–90 milligramm, de a test csak annyi C-vitamint szív fel, amennyire szüksége van; a felesleg a veséken keresztül távozik.

Nagyon magas dózisban, például 75 grammnál azonban a C-vitamin pro-oxidánsként működik, ami reaktív oxigénfajták képződéséhez vezet – ezek pusztítják el a rákos sejteket.

Ahhoz, hogy egy nagyobb, harmadik fázisú klinikai vizsgálat is elindulhasson, amely több millió dolláros költséget jelentene, szükség lenne egy gyógyszercég támogatására – mondta Cullen. Addig is azt tanácsolja a rákbetegeknek, hogy konzultáljanak onkológusukkal, ha érdeklődnek az intravénás C-vitamin kezelés iránt.

Dr. Strauss dicsérte a kutatókat és a Nemzeti Rák Intézetet, de óvatosságra is intett. „A hasnyálmirigyrák rendkívül nehezen kezelhető, és mindig reménykeltő, ha pozitív eredményeket látok egy második fázisú tanulmányból. Azonban a kutatásnak több korlátja van, ezért az eredményeket óvatosan kell értelmezni.”


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Elkapták a gyilkosság előtt mosolyogva flörtölő manhattani elkövetőt
Elfogták Luigi Mangione-t, és hivatalosan megvádolták Brian Thompson, a UnitedHealthcare vezérigazgatójának meggyilkolásával. A fiatalember eszméiről döbbenetes részletek kerültek napvilágra.

Megosztom
Link másolása

A TMZ is beszámolt róla, hogy a múlt heti manhattani gyilkossággal vádolt Luigi Mangione-t elfogták. A bírósági jegyzőkönyvek szerint Mangione-t

hétfőn késő este fogták el egy altoonai McDonald's-ban, ahol hamis igazolványokat mutatott a rendőröknek.

Mangione ellen több vádat is emelnek New Yorkban, beleértve a gyilkosságot és a fegyver birtoklást is. Úgy gondolják, a férfi az egyedüli elkövető, és társak nélkül gyilkolta meg a UnitedHealthCare vezérigazgatóját.

Mangione unokatestvére, Nino Mangione marylandi republikánus küldött,

aki Baltimore megye egyes részeit képviseli. A politikus kevesebb mint egy órával a nyilvánosságra került New York-i vádak előtt kiadott egy nyilatkozatot, amelyben azt írta, hogy a család nem kommentálhatja a Luigival kapcsolatos híreket. Azt is hozzátette, hogy csak annyit tudnak ők is, amit a médiában olvasnak, és a hír „megsemmisítette” őket.

Bármi, amit az internetre feltöltünk, annak nyoma marad, ez a törvény Luigi Mangionét sem kerülte el. A középiskolai évkönyvéből is előkerültek neki tulajdonított idézetek, amiben gyilkossággal fenyegetőzik. Ezek egyike (ami nyelvezete miatt vélhetően nem került be az évkönyvbe), amelyben

a számára antipatikus vitatársának írta, hogy le kellene lőni az utcán, mert degenerált.

A rendőrség állítólag talált Mangionénál egy kézzel írott nyilatkozatot, amelyben azzal vádolta a biztosítótársaságokat, hogy csak az amerikai ügyfelek rovására szerzett hatalmas haszonnal törődnek.

Az irományt állítólag a Fed-nek címezték, és ez állt még benne:

"A valóság az, hogy ezek a (cégek) túlságosan erősek lettek, és továbbra is visszaélnek országunkkal hatalmas haszonszerzés céljából. Őszintén szólva, ezek a paraziták egyszerűen megszülettek"

- írta a férfi. Azt is leírta ebben, hogy sajnálja az általa okozott károkat és traumákat, de ezt a gyilkosságot "meg kellett tenni", írja a Unilad.


Megosztom
Link másolása


FONTOS
Mit ünneplünk advent harmadik vasárnapján és miért rózsaszín a mai gyertya?
Az adventi koszorún a harmadik vasárnap gyertyája egy mélyebb üzenetet hordoz.

Megosztom
Link másolása

Az adventi koszorú négy gyertyája mindegyik vasárnapon egy-egy fontos üzenetet hordoz. Advent harmadik vasárnapján a rózsaszín gyertya meggyújtásával az öröm vasárnapját ünnepeljük – de mit is jelent ez valójában?

Az öröm vasárnapja

Advent harmadik vasárnapját a keresztény hagyományban Gaudete vasárnapnak nevezik, amely a latin „gaudete” szóból származik, jelentése „örvendezzetek!”. Ez az öröm szimbolikus megjelenítése az adventi időszakban, amikor a hívők megállnak egy pillanatra, hogy a karácsony közeledtét ünnepeljék.

A rózsaszín gyertya ebben az időszakban különleges jelentőséggel bír.

Míg az advent többi vasárnapján lila gyertyákat gyújtunk – amelyek a bűnbánatot és az elmélyülést jelképezik –, a rózsaszín az öröm színe, amely enyhülést hoz az elmélkedés időszakában.

A harmadik vasárnap liturgikus üzenete az örömteli várakozás. Arra emlékeztet, hogy a legnehezebb időkben is van remény és öröm. Nemcsak a karácsonyi ünneplésre való várakozásról szól, hanem a belső béke megtalálásáról.

Hogyan ünnepeljük ma?

Bár az advent harmadik vasárnapja egyházi hagyományokban gyökerezik, az öröm ünneplése ma is sokféle formát ölthet. Íme néhány ötlet arra, hogyan hozhatjuk be életünkbe az öröm szellemiségét:

- Adventi gyertyagyújtás: Gyújtsuk meg a rózsaszín gyertyát az adventi koszorún, és álljunk meg egy pillanatra, hogy hálát adjunk azokért az örömökért, amelyeket az életünkben tapasztalunk.

- Jótékonykodás: Az advent a szeretet és az adakozás időszaka is. Egy jótékony gesztus vagy apró figyelmesség a környezetünkben élők felé örömet hozhat mások és a saját szívünkbe is.

- Családi együttlét: Szervezzünk egy meghitt adventi délutánt a családdal, süssünk együtt mézeskalácsot, készítsünk karácsonyi díszeket vagy akár nézzünk meg egy klasszikus karácsonyi filmet.

- Belső béke keresése: Az adventi időszak a belső elcsendesedésről is szól. Egy séta a természetben, egy meditáció, valami csendes alkotó munka segíthet újra megtalálni a lelki egyensúlyt.

Miért fontos az öröm megélése?

A mindennapok rohanásában könnyű megfeledkezni az öröm apró pillanatairól.

Az advent harmadik vasárnapja emlékeztet arra, hogy meg kell állnunk, és tudatosan helyet kell adnunk a szívünkben az örömnek.

Az ünnepi készülődés közepette ne csak a külsőségekre figyeljünk, hanem adjunk teret az igazán fontos értékeknek is.

Az advent harmadik vasárnapja tehát nem csupán egy gyertya meggyújtásáról szól, hanem egy mélyebb üzenetet hordoz: bármi is történjen az életben, az öröm mindig ott van, ha nyitott szívvel járunk.


Megosztom
Link másolása