A világ legnépszerűbb fájdalomcsillapítója növelheti az autizmus és az ADHD kockázatát, figyelmeztetnek a szakértők
A Harvard és a New York-i Mount Sinai kutatói szerint a terhesség alatt szedett paracetamol – amit Magyarországon is fájdalom- és lázcsillapításra ajánlanak a várandósoknak – összefüggésbe hozható a gyerekeknél később kialakuló autizmus spektrumzavarral (ASD) és figyelemhiányos hiperaktivitás zavarral (ADHD).
Különösen terhesség alatt javasolják, ha láz- vagy fájdalomcsillapításra van szükség – például fejfájás, fogfájás, hátfájás esetén.
Most azonban a kutatók több mint 100 ezer ember adatait elemezve arra jutottak, hogy „eddig ez a legerősebb bizonyíték az összefüggésre”.
A kutatás eredményeit a Environmental Health folyóiratban tették közzé. A kutatók 46 különböző tanulmányt vizsgáltak át, amelyek részletesen elemezték, mikor szedett valaki paracetamolt a terhesség alatt – az első, második, harmadik trimeszterben, vagy akár végig. Az adatokat aztán összekötötték az anyák és a gyerekek egészségügyi feljegyzéseivel.
Fontos azonban, hogy a kutatók hangsúlyozták: a vizsgálatok nem bizonyítják, hogy a gyógyszer okozná a betegségeket. „Ez nem kauzális bizonyíték, de a kapcsolat elég erős és következetes ahhoz, hogy további kutatásokat indokoljon” – mondta Dr. Diddier Prada, a Mount Sinai népegészségügyi tanszékének adjunktusa.
Prada hozzátette:
A kutatók szerint a várandós nőknek csak orvosi tanácsra, a legalacsonyabb hatásos dózisban és a lehető legrövidebb ideig szabad szedniük a szert. Arra is figyelmeztettek: nem szabad hirtelen elhagyni a gyógyszert, mert a kezeletlen láz vagy erős fájdalom szintén káros lehet a magzatra.
Magyarországon a Magyar Szülészeti és Nőgyógyászati Társaság állásfoglalása szerint rövid ideig, minimális adagban, ha tényleg szükséges, nyugodtan lehet szedni paracetamolt. A hazai adatok alapján a várandós nők legalább fele szedte már a gygyszert a terhessége során.
Az autizmus nem betegség, hanem fejlődési variáció, ami születéstől jelen van, de gyakran csak kisgyerekkorban, sőt, akár felnőttként diagnosztizálják. Magyarországon nincsenek pontos friss adatok, de a szakmai szervezetek szerint az elmúlt tíz évben itthon is folyamatosan nőtt a diagnosztizált esetek
A tudományos közösség megosztott: sok szakértő szerint a növekvő számok mögött elsősorban jobb szűrés és a kisebb stigma áll, mások szerint azonban biológiai és környezeti tényezők is közrejátszhatnak. Ebbe a vitába illeszkedik a mostani Harvard–Mount Sinai-kutatás is, amely szerint a paracetamol lehet egy olyan tényező, amit eddig alábecsültünk.
A szerzők végül azt hangsúlyozták: „A cél nem az, hogy a várandósok teljesen lemondjanak a paracetamolról, hanem hogy tudatosabban használják, és mindig orvossal egyeztessenek.”