Egy keresztény szektában felnőtt nő elárulta! Ilyen szigorú szabályok szerint kellett élnie
![](https://sassy.hu/wp-content/uploads/2024/06/kult-resized-970.jpg)
A 24 éves Marissa Martin a TikTok-csatornáján beszélt arról, hogy milyen volt felnőni egy keresztény szektában.
"Sok keresztény, aki látja a videóimat, komoly sértésnek veszi, hogy szektának nevezem a közösséget, amiben felnőttem" – mondta Marissa.
- magyarázta Marissa, aki az Independent Fundamental Baptist Church nevű egyház tagja volt.
Ez a mélyen fundamentalista keresztény hitet hirdető szervezet szerepelt a Let Us Prey: A Ministry of Scandals című dokumentumsorozatban is, ahol megrázó képet festettek a közösségről, különösen a nők és lányok ellen elkövetett szexuális zaklatásról.
Marissa részletesen mesélt a szigorú szabályokról, amelyeket be kellett tartaniuk.
Marissa elmondta azt is, hogy a körömlakk használata is tilos volt, kivéve, ha a lehető legvilágosabb rózsaszín árnyalatot választották. A fiúk és lányok gyakorlatilag soha nem csinálhattak semmit együtt.
"Nem hallgathattunk zenét – se CD-n, se telefonon" – folytatta Marissa.
- tette hozzá a fiatal nő.
Marissa végül így zárta a videóját:
"Ha megsértem a vallásos embereket azzal, ha azt mondom: egy szektában nőttem fel, és úgy érzed, hogy tiszteletlen vagyok a keresztény vallással szemben, akkor számodra nincs más mondanivalóm."
(via Unilad)
![](https://sassy.hu/wp-content/uploads/2023/05/thevoice-resized-970.jpg)
Lezajlott a The Voice zenei tehetségkutató első élő show-ja, amelyből végül Cinzia Conso, Haga Jázmin, Homoki Gábor és Bakti Ádám búcsúzott.
A műsor végén csapatonként álltak fel a versenyzők és a coachok, majd Istenes Bence sorban bejelentette azokat, akik továbbmentek a második élő show-ba.
Érdekesség, hogy Curtisnek két mentoráltja számára is véget ért a verseny, Trokán Nórának pedig minden csapattagja továbbjutott.
Itt a videó az eredményhirdetésről.
(via rtl.hu)
Megszűnik a Balaton Sound fesztivál, hol fogjuk látni Pumped Gabót? - Videón a reakciója!
![](https://sassy.hu/wp-content/uploads/2022/07/pumped-gabo-meztelen-felsotestek-balaton-sound-resized-970.jpg)
Immár a tizenhatodik Balaton Sound csengett le idén, és a fesztiválvégi események aggodalomra adnak okot.
A Sound következő évi fellépéseit és programjait ugyanis ilyenkor már szervezni szokták, egy ekkora fesztivált nem lehet két hét alatt összerántani. Idén viszont nem kezdődött meg a szervezkedés, és máris megindultak a pletykák, hogy
Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. közti szerződés lejárt 2024-gyel, és nem úgy tűnik, hogy hosszabbítás várható. A Sonline cikke szerint van esély arra, hogy más formában megszervezzék a fesztivált, de az eddigi konstrukció így ért véget.
„Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt” - mondta.
Mint a lap idézi Vető Viktóriát, a Balaton Sound sajtófőnökét,
A lap úgy tudja, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, egyértelműen elhangzott, az idei volt az utolsó Balaton Sound, és az ominózus találkozón a fesztivál képviselői is jelen voltak.
Pumped Gabo, a fesztivál celebarca is reagált az eseményre,
Egy fekete szív is jelzi, mennyire megtört a híres táncos. Elmondja, mennyi mindent köszönhetett a Balaton Soundnak, a „tesója” szerint az egész életét például.
Arra kérte követőit, hogy még aznap vegyenek részt egy közös „síráson”, ami után megköszönik a szervezőknek az eddigi munkájukat, és hogy az elmúlt 17 évben formálták a magyar kulturális életet.
![](https://sassy.hu/wp-content/uploads/2023/07/GettyImages-1499273129-resized-970.jpg)
A 60 éves hollywoodi sztár jelenleg turnézik zenekarával, a Hollywood Vampires legközelebb Londonban lép fel, majd Glasgow-ba megy tovább. A csapatában válogatott zenészek vannak, Alice Cooper, Vince Furnier és Tommy Henriksen, valamint az Aerosmithből Joe Perry.
Alig több mint egy évvel azután, hogy a per 2022. június 1-jén lezárult, a források szerint az egykori sztárpár jelenlegi karrierjükre koncentrál.
Ez az összeg is szerepet játszott abban, hogy Depp állítólag lezárta ezt a fejezetet az életében.
Johnny Depp, Alice Cooper és Joe Perry 2012-ben alapította a Hollywood Vampires-t. Kezdetben feldolgozásokat adtak elő, hogy tisztelegjenek az 1970-es években elhunyt rocksztárok előtt.
Johnny korábban Jeff Beckkel turnézott, és egy albumot is felvett a legendás gitárossal, aki 78 éves korában, bakteriális agyhártyagyulladásban húnyt el idén januárban. A páros egy 13 dalt tartalmazó gyűjteményt készített, amelyen két új Depp dal is halható, valamint egy mix, feldolgozásokból, olyan ikonikus előadóktól, mint a Beach Boys, Marvin Gaye és John Lennon, egészen az alternatív rockzenészekig, mint a Killing Joke és a Velvet Underground.
- mondta a Jeff Beck az albumról szóló nyilatkozatában, amelyről a Billboard számolt be.
A két művész a zene által megidézett tinédzser koruk emlékére úgy döntött, hogy az album borítójához egy 18 éves korukról készült illusztrációt használnak, amelyet Beck felesége, Sandra rajzolt.
A gitáros halála után Johnny elővette a másik sikeres formációt, és most az örök fiatal Alice Cooper mellett tépi a húrokat.