SZTÁR
A műsorvezetői páros, Liptai Claudia és Tilla a helyén marad, ők viszik a show-t a hátukon. És érkezik a nagy leleplezés az ötödik zsűritagról.
SZTÁR
A február 15-én induló show-ban már új zsűri értékel, miután Hajós András idén nem vállalta a feladatot, helyét idén Stohl András veszi át, míg Szabó Zsófiét Lékai-Kiss Ramóna.
SZTÁR
A humorista egyedi történetével nyűgözte le a mentorokat, akik kérdés nélkül továbbjuttatták. A produkció után még egy dedikált festményt is átadott ByeAlexnek.
SZTÁR
A humorista egy eddig tévében sosem látott műsorszámmal készül a tehetségkutatóba. Azt is megígérte, hogy botrányos vetkőzései után ezúttal minden ruha a helyén marad.
SZTÁR
Az öt legjobb versenyző mindent beleadott a vasárnapi adásban, ahol két-két produkcióval próbálták bebizonyítani, helyük van az elődöntőben.
SZTÁR
A Megasztár új évadában nemcsak a tehetségek kerülnek a figyelem középpontjába, hanem a zsűritagok botrányos viselkedése is.
SZTÁR
Zsűriszékben ülni nem csak sminkkérdés – Szabó Zsófi túlélte A Nagy Duettet, de nem jött ki belőle karcolás nélkül.
SZTÁR
Izgatottan vártuk, hogy kiderüljön, ki mondja majd meg a tutit, de azért erre a nemi arányra nem számítottunk.
SZTÁR
Lábas Viki karrierje egy tehetségkutatón indult, most pedig ő maga ült a zsűri sorába. Egyre több fiatalt inspirál, és egyre többen követik. Miért karolta fel a kezdő zenészeket, és hogyan bírja a lépést? Erről mesélt nekünk.
SZTÁR
A szépség nem elég, belső értékekkel is rendelkeznie kell annak, aki el akarja nyerni a címet.
Népszerű
Ajánljuk