Machine Gun Kelly elárulta, milyen brutális árat fizetett a teljes felsőtestét beborító fekete tetoválásért
„A bőröm sárgulni kezdett, nem tudtam aludni, és a felsőtestem bizonyos részeit már nem tudtam mozgatni” – nagyjából így foglalható össze az a spirituális utazás, amire Machine Gun Kelly befizetett, amikor úgy döntött, koromfeketére tetováltatja a felsőtestét.
Az egész projektet egy tetoválóművész, Roxx vezényelte le, aki szerint a zenész a legkeményebb kliens, akivel valaha találkozott. Most már értjük, miért.
A terv az volt, hogy a korábbi, „kaotikus” mintákat, amik a testére voltak firkálva, egyetlen hatalmas, fekete felülettel tünteti el. A művész szerint egy ekkora munka legalább két évet vesz igénybe, de MGK-nek erre nem volt ideje, ő két hónap alatt akarta letudni az egészet – írta a Billboard Canada. A napi szintű üléseknek elég hamar meglett a böjtje.
A döntés mögött persze mélyebb okok húzódtak. MGK szerint a régi ábrák már nem rezonáltak vele, sőt, kifejezetten nyomasztották. „Halált és drogokat láttam mindazokban a mintákban, amiket szó szerint a testemre írtam. Olyan volt, mintha a bipolaritásom üvöltött volna le a bőrömről” – magyarázta.
Ezt a belső káoszt akarta elfedni a fekete tintával, méghozzá a legkeményebb módon: érzéstelenítés nélkül. A folyamatot „a legrosszabb kínzásnak” nevezte, amihez a művésznek 44 tűt kellett egyszerre használnia.
A gyógyulás sem volt egy fáklyásmenet, a zenész egy hiperbár oxigénkamrát használt a regeneráció felgyorsítására. A teljes letakarás egyébként nem jelenti a tetoválások végét: a tiszta fekete felület mellett már helyet kapott egy új minta is, a zenész még márciusban a kislánya, Saga nevét varratta a kezére.
A drasztikus átalakulás akkor vált nyilvánossá, amikor MGK először mutatta meg a szinte teljesen feketére varrt felsőtestét. A sokkoló végeredményt egy videó követte, amiben a brutális folyamatot és a nem mindennapi gyógyulási módszereket is dokumentálta. Nem sokkal később Megan Foxszal kapták lencsevégre egy mexikói nyaraláson, ami újra beindította a találgatásokat a kapcsolatukról egy korábbi, látványos szakítás után.
Via E! Online