SZTÁR
A Rovatból

Tóth Gabi most mindent leírt a Krausz Gáborral való válásukról – „Évek óta küzdöttünk a házasságunkért, és kifelé a szépet mutattuk”

Egy nagyon hosszú Instagram-bejegyzésben állt ki magáért az énekesnő.
Címlapkép: TV2 - sassy.hu
2023. november 08.


Megosztom
Link másolása

Tóth Gabi és Krausz Gábor a nyár végén jelentették be, hogy hat év házasság és egy közös gyermek után külön válnak útjaik. Nem sokkal később az is kiderült, hogy a Gabit kísérő Fricska Táncegyüttes egyik profi táncosa Gabi új párja. Emiatt aztán Krausz Gábort sajnálta szinte az egész ország, míg Gabit rengeteg támadás érte.

Az énekesnő eddig bírta, most váratlanul egy hosszú bejegyzésben öntött tiszta vizet a pohárba.

Kérésének megfelelően alább olvasható a teljes poszt.

„Mindenki csendre intett az elmúlt hónapokban, de egyre durvább cikkek jelentek meg, hiába nem szólaltam meg, nem akartam, hogy az emberek arcába tolják az újságok az életemet. Nem reagáltam, mert hittem, hogy ha csendben vagyok, majd hamar leszállnak rólam, de egyre több neve elhallgatását kérő "ismerős" jött valami kamu sztorival a házasságommal kapcsolatban. Tegnap pedig kaptam egy levelet, amiben azt írta nekem valaki, hogy miért nem állok ki magamért és védem meg magam, hisz láthatóan rengeteg hazugságot beszélnek rólam, amit majd Hannika olvasni fog és azt látja majd, hogy az anyukája nem állt ki az igazságért?

Betalált, igaza van! Egész éjjel nem aludtam… Hozzám is eljut minden létező megmondóember videója, írása, mémje, látom, hogy mi zajlik.

De azt is látom, hogy mennyien velem és mellettem vagytok! Ez pedig nagyon sok erőt ad nekem!

Hálás vagyok nektek és többen voltatok már ilyen helyzetben, mint azt hittem. Számomra azért döbbenet, hogy ilyen indulatokat váltott ki emberekből a válásom! Valótlan hírekből alkottak rólam véleményt. Azért írom le ezeket, mert olyanok is bedőltek a hazugságoknak, akik szerettek és velem voltak az elmúlt években.

Hannit én nevelem, és az apukájával is sok időt tölt, akivel mindent normálisan megbeszélünk!

A saját magam keresetéből vett házban élek, amire, mint minden normális ember, hitelt vettem fel.

Az autómat szponzorációból kaptam anno, amit megvásároltam.

Nem folytattam viszonyt Mátéval a házasságom alatt, a szakítás után kezdtünk el ismerkedni. Nagyon friss volt, még mi sem tudtuk, hogy merre alakul, de már mindenki tényként kezelte, hogy együtt vagyunk, és hogy én milyen csalfa feleség vagyok. Gábor kiírása utalt erre, ami megindította a sz@rcunamit a nyakunkba.

Évek óta küzdöttünk a házasságunkért Gáborral és mindketten részesei voltunk, hogy így alakult, mégis mindent az én "számlámra írtak", de ez nem meglepő, hisz mindig a nőket hibáztatják egy ilyen helyzetben. Ha a férfi szakít, akkor is a nő a hibás valamiért, ez szomorú.

Szakemberek segítséget is kértük, párterápián is jártunk, de rá kellett jönnünk, hogy hamar és váratlanul jött az életünkbe a legnagyobb csodánk, Hannaróza, abban hittünk, hogy majd miatta megoldjuk a problémáinkat, ezért együtt maradtunk. Kifele pedig a szépet mutattuk, hisz voltak szép pillanatok!

Arról nem beszélve, hogy az ember szeretné hinni a szépet még akkor is, ha nem jók a dolgok otthon. Mi is így tettünk és belenyomtuk magunkat egy "szép családi" képbe. Kifele azt mutattam, amire vágytam volna befelé. Gábor egy mélyen zárkózott férfi, akinek a lelkébe mindenemmel próbáltam helyet találni, de nem tudtam. Nagyon szerettem volna megnyitni, de sajnos én kevés voltam ehhez, nem szerettem volna így kitárulkozni, de olyan szintű hazugságokat olvasnak rám, és olyan mértekben folytak bele az életembe, hogy muszáj voltam ezeket leírni..

Akik velem voltak az elmúlt években, azok pontosan látták, hogy milyen erővel küzdöttem a házasságunkért, de egyedül kevés voltam hozza, hisz ehhez is két ember kellett volna.

Már évek óta szerettem volna lépni, de hinni akartam és harcolni, arról nem beszélve, hogy pontosan tudtam, ha ezt meglépem, akkor milyen mértékű indulatokat fog ez kiváltani emberekből. Emiatt nem mernek sokan kilépni egy rossz kapcsolatból, mert úgy ítélkezünk a másik felett, hogy nem látunk bele abba, ami a négy fal között történik. Félünk az ismeretlentől, hisszük, hogy gyermekeinknek így lesz jobb, miközben boldogtalan érzelmi világban nevelik őket. Én ezt nem szerettem volna.

Amit tudok, hogy iszonyatosan megerősített ez a pár hónap! Azt is tudom végre, hogy milyen boldognak lenni!

Azt is tudom, hogy mennyi minden vár még ránk, és azt is tudom, hogy ezután a bejegyzésem után is minden bulvárlap szét fog szedni, mert sainos szeretnek az emberek a másik életével foglalkozni a saját problémáik megoldása helyett. Viselnem kell bizonyos kritikákat, mert ismert énekesnő vagyok. Tudom, de ez már nagyon túlmutat minden emberi méltóságon, ezert most megkérek mindenkit, hogy legyen vége és ne bántsanak tovább engem!

Üzenem, hogy fájdalmas és nagyon nehéz szembenézni a traumáinkkal, problémáinkkal, de annál boldogabb jövő var mindenkire, aki mer tenni a saját boldogsága érdekében. Egy életünk van, és mindenkinek jár a szerető, empátiával teli társ, család, hátország. Legyetek bátrak és tudjatok meg, hogy rám ismeretlenül is számíthattok, ha válaszút vagy nehéz helyzet elé kerültök.

Szeretettel!” - zárta sorait az énekesnő.

(via: Blikk)


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Életműdíjat kaptak Regőczyék, de a 46 éve elcsalt olimpiai aranyat sosem kapják vissza
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.

Megosztom
Link másolása

Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.

A tomboló ünneplés döbbent csendbe, majd fülsiketítő, egységes pfújolásba csap át. A magyarok megnyerték a kűrt, de a hidegháborús matek végén, egy hajszálvékony különbséggel mégis a szovjet kettős, Natalja Linicsuk és Gennagyij Karponoszov nyakába akasztják az aranyat.

De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.

A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.

A korabeli pontozási rendszer maga volt a megtestesült bürokrácia, egy olyan sportdiplomáciai aknamező, ahol a tizedesek és a bírói rangsorok döntöttek életekről.

A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.

De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.

Regőczy és Sallay ahelyett, hogy összezuhantak volna, odamentek és megmutatták. Megnyerték a világbajnoki címet, ami a mai napig a magyar jégtánc egyetlen felnőtt vb-aranya. Sporttörténelmi elégtétel volt, a legjobb válasz, amit a jégen adni lehetett.

A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.

Az 1980-as világbajnoki cím után még három évig profiskodtak az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevü sztárjaiként, ahol három profi világbajnoki címet is bezsebeltek.

A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.

Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.

 


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Fordulat a Nagy Ő-ben: az évad legmegosztóbb versenyzője lehet a végső győztes?
Danny Blue mentalista tesztelte a lányokat, hogy kiderüljön, kinek tiszták a szándékai Stohl Andrással.

Megosztom
Link másolása

Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.

A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.

A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:

„Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról.”

Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.

„Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el.

A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.

Forrás


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt
Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy képkockát sem bír látni belőle?

Megosztom
Link másolása

A tavaly december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül képernyőre február 7-én, szombaton a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorában. A színész özvegye, Lestár Ágnes elmondta, mit érez a körülbelül egy éve rögzített felvétel sugárzásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni”

– nyilatkozta Lestár Ágnes, aki hozzátette, bár támogatja az adásba kerülést, ő személyesen még nem áll készen arra, hogy megnézze a felvételt. „Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni.

Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott.”

A műsorban nem ez az első eset, hogy egy időközben elhunyt híresség szerepel: korábban a tavaly júliusban elhunyt Schmuck Andor is feltűnt egy adásban.

Lestár Ágnest ugyanakkor felbőszítik azok a kamu oldalak, amelyek férje nevével élnek vissza. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak.

Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon? Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában.

Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette” – mondta az özvegy, aki inkább azokra a projektekre koncentrál, amelyek a színész emlékét őrzik.

Március 14-én a Riz Levente Sportcsarnokban emlékező rendezvényt tartanak, ahol egy amerikai produkció első kockáit is bemutathatják. „Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből.

De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.

Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – vázolta a terveket Lestár Ágnes.


Megosztom
Link másolása