SZTÁR
A Rovatból

Nárcisztikus és övön aluli Harry és Meghan Netflixes dokuja, amelyben Harry agymosottsága a legfeltűnőbb

Egy kicsit olyan érzésem van, mintha Johnny Depp életrajzi filmjét látnám Amber Heard rendezésében. Pedig még csak a felénél járunk. Kritika.
Hargitay Judit - sassy.hu
2022. december 12.


Megosztom
Link másolása

A Netflix a hírek szerint 100 millió dollárt adott Meghan Markle-nak és Harry hercegnek a szerelmükről és a Megxitről szóló, hat részes dokumentumfilmért. A rendező (a második, az első anno kilépett a projektből) a kétszeres Oscar-jelölt dokumentumfilmes Liz Garbus, akinek neve többek között A szolgálólány meséje utolsó évadát is fémjelzi.

A Harry & Meghan első három részét december 8-án mutatták be, napra pontosan három hónappal II. Erzsébet halála után. Mivel a produkcióról már hetek óta rengeteg szó esik, és a Harry-Meghan saga is legalább három éve, a „kiugrásuk” óta tart, nehéz ezt az első, három órányi anyagot a kontextus nélkül értelmezni. Főként úgy, hogy bevallom: én végigunatkoztam az egészet, pedig a téma érdekelt. És mégis. Ettől függetlenül megpróbálom a produkciót szigorúan filmes „termékként” nézni, vagyis úgy, hogy mint dokumentumfilm (ez a megjelölt műfaja) mennyire hiteles, mennyire alátámasztott, mennyire hatásos, mennyire mond újat, és mennyire igyekszik legalább valamennyi egyensúlyt fenntartani.

Az, hogy a Harry & Meghan egyoldalú (végül is a saját sztorijukat mesélik el), nem meglepő. De hogy ennyire, az azért igen. Az első rész elején ki is írják, hogy a brit királyi család egyetlen tagja sem volt hajlandó megszólalni a filmben, de az, hogy az interjúalanyok között szinte kizárólag a sussexi hercegi pár fizetett alkalmazottai, illetve különböző „barát”, illetve „szakértő” címkékkel ellátott, teljesen ismeretlen, beszélő fejek szólalnak csak meg, az nem tesz jót a hitelességnek. Három embert ismertem fel: Serena Williams tenisz-sztárt, aki Meghan barátja, és egyetlen mondatot mondott arról, hogy ő ennek az egésznek az emberi oldalát nézi, Meghan anyját, Doria Raglandet, valamint Asleight-t, Meghan féltestvérének, Samantha Markle-nak a lányát, akit elmondása szerint évekig a nagyszülei neveltek, nem Samantha, és később szoros barátságba került Meghannal.

De ezt még meg lehet érteni, hiszen az ő nézőpontjukat az ő munkatársaik, az ő barátaik tudják a leginkább megvilágítani. Az viszont már igen komoly fejrázásra adott okot, amikor körülbelül a felénél rádöbbentem: a Harry & Meghan tulajdonképpen nem is hiteles dokumentumfilm.

Ez egy megható love story-ba csomagolt, övön aluli propagandatermék, amelynek lényege: a brit királyi család rasszista, a britek rasszisták, a brit bulvársajtó rasszista és senkihez sem foghatóan aljas.

Nagy-Britannia és a Nemzetközösség a film szerint egy „privilegizált elitklub”, egy „Birodalom 2.0”, amely „számítóan” úgy szervezte egységbe az egykori gyarmati országokat, hogy azért a zsíros üzleti kapcsolataik megmaradjanak.

És persze szándékosan, az első perctől kezdve arra törekedtek, hogy megsemmisítsék a „kis szigetre” szinte megváltóként érkező, „fekete hercegnőt”. Azaz Meghant.

Az egész sztori annyira átpolitizált, hogy egy kis rossz szándékkal akár transzatlanti hadüzenetként is lehetne értelmezni. A felvilágosult, független, amerikai, félvér nő épp akkor pottyant bele az egykori gyarmat-nagyhatalom életébe, amikor Anglia épp „toxikus vitát” folytatott az Európai Unióval, dúlt a Brexit, fiatal, fekete fiúkat késeltek meg az utcán, és Boris Johnson gyűlöletbeszédeket tartott a migránsok ellen (be is vágják, amit azt kiabálja a tömegnek: „Ez az ország a miénk és vissza is fogjuk szerezni!”)

A Harry & Meghan tehát veszélyesen megemeli a tétet. Ilyen nyíltszíni támadást indítani II. Erzsébet uralkodásának talán legnagyobb és legfontosabb vívmánya, a Brit Nemzetközösség ellen, és Meghan történetét úgy eladni, mintha ő lenne Martin Luther King női reinkarnációja, akit a bőrszíne miatt csinált ki a rabszolgatartó gyarmatok emblematikus intézménye, a brit királyi család – ehhez azért kellett bátorság. Vagy vastag bőr.

Ez valóban újdonság ebben a produkcióban. Ezen kívül viszont nem sok újat tudunk meg. A 2021-es Oprah-interjú panaszáradata ismétlődik, egy kicsit kibomdorítottabban. Mivel az igazságot senki sem ismeri, Harry és Meghan könnyen felépítettek egy narratívát, amelyet én hol felismertem, hol nem, és sokszor igen zavarosnak is találtam. De hogy ez mennyire hiteles, azt nem tudom megítélni. Meggyőző képi és mozgóképi bizonyítékokat sem láttam a három órás műsoridő alatt.

Igen, szinte végig azt hallgattam, hogy Meghant „hordákban üldözték és zaklatták” a brit lesifotósok, de ennek alátámasztására néhány távoli, utcai Meghan-fotón kívül semmi mást nem láttam. Egyetlen olyan képet, videót sem, ahol valóban paparazzók üldözték volna. Volt viszont „paparazzi-üldözéses” videó Dianáról és Katalin walesi hercegnéről, de ez felveti a kérdést: Meghan üldöztetéséről semmit sem sikerült találni? Semmit, zero, nada?

A három óra viszont bőségesen ki volt tapétázva képekkel a házaspár “szerelmi történetéről”. Úgy tűnik, a világ legalaposabban dokumentált love storyja ez. Már a harmadik randevújukon, a botswanai utazásukon feltűnően sok, és feltűnően profi fotó készült róluk. Ez a folyamatos fotózkodás egyébként kapcsolatuk egész ideje alatt megmaradt. Úgy tűnik, hárman voltak ebben a házasságban is: Harry, Meghan, és egy nulla-huszonnégyes, profi fotós.

A pár elmeséléséből megtudtuk, hogy Meghan élete már 2016 októberétől pokollá vált, amikor kiderült a kapcsolatuk, és “egész Torontót ellepték a fotósok.” (Meghan akkor ott forgatott, és ott is élt). Kiderült, hogy Meghant az anyja nevelte fel, az apjánál csak hétvégente volt, a féltestvéreit, Samanthát és Thomast tulajdonképpen nem is ismerte.

Megtudtuk, hogy Harry Diana halála után nem kapott segítséget és támogatást a családjától a traumája feldolgozására, ezért menekült Afrikába, és ottani barátaiban „egy második családra” lelt, „tulajdonképpen ők nevelték fel.” Kiderült, hogy Harry úgy érzi, “alvajáróként” élt addig, amíg rá nem talált a bátor, humanitárius aktivistára, az édesanyjára annyi mindenben hasonlító, „jószívű, melegséget árasztó és magabiztos emberre”, Meghanra, aki végre felébresztette.

Kiderült, hogy Meghan mindent elveszített Harryért, a teljes, fantasztikus életét, a színészi karrierjét, és végül az apját is. Harry itt ki is hangsúlyozza, hogy az ő hibája, hogy Meghannak „már nincs apja”. Harry szerint a királyi család néhány tagja teljesen ledöbbent, hogy neki, a „vörös hercegnek” egy ilyen gyönyörű és okos nőt sikerült meghódítania.

Meghantól megtudtuk, hogy amikor először találkozott Katalinnal, meg akarta őt ölelni, és ez „nem jött ki jól”, mert szerinte Katalin és a többi királyi  családtag „külső merevsége tulajdonképpen a belsőt is tükrözi.” Ismét előkerült a szomorú információ, miszerint Meghannak fogalma sem volt, hogy a királynő előtt pukedliznie kell, nem ismerte az angol himnuszt, és semmilyen segítséget sem kapott a Palota életébe való beilleszkedéshez.

De hát ezeket már hallottuk. Ezerszer, többféle interpretációban, de a lényeg ugyanaz. Ők, ketten a világ ellen. Idilli képek a mostani, kaliforniai életükről, látjuk Archie-t és Lilibetet is, a narancsvörös naplementét, Meghant, amint rózsákat szed a kertjükben, Harry kolibrit csodál a kisfiával. Ma már fantasztikus az életük, szabadságharcuk fényes győzelemmel végződött, boldogabbak, mint valaha. Erről sok-sok home videó van.

A három óra alatt viszont egyszer sem hallottam, hogy az elmúlt években ők bármiben is hibáztak volna, hogy így visszanézve bármit is máshogy tettek volna, átgondoltak, átértékeltek volna a saját viselkedésükben. Kár, mert azt üdítő változatosságként lehetne értékelni, és mindenképp felkaptam volna rá az unalomtól már félig bebóbiskoló fejemet.

Összegzésül: a Harry & Meghan szerintem dokumentumfilmnek csapnivaló és övön aluli. Súlyos ellentmondások és hiányosságok vannak a narratívában, nincs megfelelő képi alátámasztás, manipulatív az egész, Harry megigézettsége és Meghan egyeduralma ebben a kapcsolatban a napnál is világosabb. Az egész produkció olyan egyoldalú, mint a süllyedés előtt félrebillent Titanic. Mint említettem, propagandafilmnek meg realitynek elmegy, szappanoperának is akár, de a rasszizmusvádak és az átpolitizáltság miatt még így is keserű szájízt hagy maga után.

Hogy ki, mit hisz el belőle? Fogalmam sincs. Én, a magam részéről töredelmesen bevallom, hogy az egészből egyetlen mondatot találtam igazán hitelesnek. Amikor Harry azt mondta: „Olyan nőt, mint Meghan annyira nehéz találni, mint egy tűt a szénakazalban.”

Na, efelől egy szemernyi kétségem sincs.

(A Harry és Meghan dokumentumfilm-sorozat következő, egyben befejező, három epizódja december 15-étől lesz elérhető a Netflixen).


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
A Rovatból
Szomorú: durván átverték A Nagy Ő esélyesét, ügyvédhez kellett fordulnia
Kiss Krisztina egy autó miatt keveredett jogi vitába. Hiába kérte, nem cserélték ki a folyton szervizben álló járművet, ezért keményebb eszközökhöz folyamodott.

Megosztom
Link másolása

Miközben A Nagy Ő-ben épp a versenyfutás zajlik Stohl András kegyeiért, a műsor egyik legesélyesebbnek kikiáltott szereplője, Kiss Krisztina a való életben egy egészen másfajta harcot vívott. Itt nem egy szál vörös rózsa volt a tét, hanem egy működő autó, az ügyhöz pedig végül már jogi segítség kellett.

A nézők és a többi versenyző szerint is a 47 éves üzletasszony lenne a tökéletes befutó a színésznél, csakhogy amíg Stohl láthatóan gyorsítana, addig Kriszta inkább a féket nyomja

– írta a Story.hu. Hallani sem akar arról, hogy alig négyórányi ismeretség után csókolózzon, ahogy azt Kiara Lord tette Bucival. Ez a fajta következetesség azonban nemcsak a szerelmi életére jellemző. Amikor egy autóvásárlásnál úgy érezte, csúnyán rászedték, nem habozott kiállni magáért, és a történetét a közösségi oldalán is kiteregette.

„Röviden a sztori: augusztus 24-én vásároltam egy autót, ami most már több mint fél éves időtartamot töltött a szervízben”

– vázolta a korábbi helyzetet Kiss Krisztina. Mindössze annyit szeretett volna elérni, hogy egy közelgő utazása előtt cseréljék ki a szervizben dekkoló járművet, az értékesítők azonban erről vélhetőleg hallani sem akartak.

Az ügy itt fordult komolyra: Kriszta ügyvédhez ment, aki azt tanácsolta neki, hogy a közösségi oldalára feltöltött, az esetről szóló videókat inkább tüntesse el. Hogy mi lett a perpatvar vége, és sikerült-e végül dűlőre jutnia a céggel, arról nem tájékoztatta a követőit. Egy dolog azonban biztos:

a Nagy Ő-s szereplése óta már egy elektromos autóval jár, a korábbi kálváriájára pedig pontot tett.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A Rovatból
Életműdíjat kaptak Regőczyék, de a 46 éve elcsalt olimpiai aranyat sosem kapják vissza
Regőczy Krisztina és Sallay András a Magyar Sportújságírók Szövetségétől vett át díjat. A páros 1980-ban olimpiai ezüstöt szerzett, de három héttel később világbajnok lett.

Megosztom
Link másolása

Lake Placid, 1980. február 20. A levegő vibrál, a közönség állva ünnepli a magyar jégtáncpárost. Regőczy Krisztina és Sallay András épp most tették le a jégre a tökéletes kűrt, egy olyan programot, ami után nem lehet kérdés, kié az olimpiai arany. Aztán megjelennek a pontszámok, és a levegő belefagy a csarnokba.

A tomboló ünneplés döbbent csendbe, majd fülsiketítő, egységes pfújolásba csap át. A magyarok megnyerték a kűrt, de a hidegháborús matek végén, egy hajszálvékony különbséggel mégis a szovjet kettős, Natalja Linicsuk és Gennagyij Karponoszov nyakába akasztják az aranyat.

De miért aktuális ma egy negyvenhat éves sportdráma? Mert alig négy hete, januárban, a budapesti Operaház csillogásában a páros átvette a Magyar Sportújságírók Szövetségének életműdíját. Ez a díj nemcsak egy karrier, hanem egy olyan este elismerése is, amely a magyar sporttörténelem egyik legfájóbb és legvitatottabb pillanata maradt.

A magyar duó nem a semmiből robbant be 1980-ban. A közös munka 1967. február 17-én indult, ez lett a „közös születésnapjuk”. Innen építkeztek kőkemény munkával: az 1973-as világbajnokságon még csak a 13. helyen zártak, de 1976-ban, az innsbrucki olimpián – ahol a jégtánc először szerepelt a programban – már ötödikek lettek. Utána felgyorsultak az események: Európa-bajnoki ezüst, világbajnoki bronz, majd ezüst. A nagy áttörés 1979-ben jött el, amikor megnyerték a legelső Skate America versenyt – éppen Lake Placid jegén, az olimpia főpróbáján.

A korabeli pontozási rendszer maga volt a megtestesült bürokrácia, egy olyan sportdiplomáciai aknamező, ahol a tizedesek és a bírói rangsorok döntöttek életekről.

A végeredményt három részprogram – a kötelező táncok, az eredeti mintatánc és a kűr – összesített helyezési számai adták. Linicsuk és Karponoszov az első két szám után vezetett, de a magyarok a kűrben odatettek egy olyan teljesítményt, ami után a kilenc pontozóbíróból négy őket tette az első helyre, és csak négy a szovjeteket. A brit bíró döntetlenre adta, így jött a szabály, ami ilyenkor az összesített helyezési számokat (az ordinals-t) veszi alapul. A vége 13–14 lett a szovjetek javára. A szabályok szerint persze minden stimmelt, a közönség igazságérzete szerint viszont egyáltalán nem.

De a történet itt nem állt meg. Három héttel később a nyugat-németországi Dortmundban rendezték a világbajnokságot.

Regőczy és Sallay ahelyett, hogy összezuhantak volna, odamentek és megmutatták. Megnyerték a világbajnoki címet, ami a mai napig a magyar jégtánc egyetlen felnőtt vb-aranya. Sporttörténelmi elégtétel volt, a legjobb válasz, amit a jégen adni lehetett.

A páros tagjai évtizedekkel később sem rejtették véka alá, hogyan élték meg a drámát. „Pár évvel ezelőtt elárulták nekünk, hogy az olimpiai vereségünk egy politikai döntés eredménye volt…” – mondta a Magyar Nemzetben Regőczy Krisztina, aki azt is felidézte, hogy egy szovjet csapatvezető már az olimpián megsúgta nekik: „Már az olimpián kimondták, hogy legközelebb mi jövünk.” Sallay András, aki 1980-ban a magyar küldöttség zászlóvivője volt a megnyitón, a verseny fizikai és mentális terhelését emelte ki. „Én két-három napig igazából nem is voltam magamnál a verseny után, annyi erőt kivett belőlem az olimpia” – emlékezett vissza a Parókia portálnak. Az egész karrierjük egy szinte filmszerű jelenettel indult: Regőczy sokat betegeskedő kislány volt, akit a nagyapja vitt le az általános iskola lefagyott kertjébe mozogni egy kicsit, és ott, a csúszkálással kezdődött minden.

Az 1980-as világbajnoki cím után még három évig profiskodtak az amerikai Ice Follies & Holiday on Ice jégrevü sztárjaiként, ahol három profi világbajnoki címet is bezsebeltek.

A visszavonulás után sem távolodtak el a sporttól. Regőczy a sportág globális nagykutyája lett, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség edzői, majd jégtánc-szakbizottságának vezetőjeként dolgozott, miközben több országban is edzősködött. Sallay sportmenedzserként helyezkedett el, többek között az IMG nevű óriáscégnél.

Negyvenhat év telt el a Lake Placid-i este óta. A szabályok megváltoztak, a Szovjetunió felbomlott, a főszereplők pedig azóta is a magyar sport megbecsült legendái, amit a januárban átvett életműdíjuk is megerősít.

 


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Fordulat a Nagy Ő-ben: az évad legmegosztóbb versenyzője lehet a végső győztes?
Danny Blue mentalista tesztelte a lányokat, hogy kiderüljön, kinek tiszták a szándékai Stohl Andrással.

Megosztom
Link másolása

Február 6-án este a Nagy Ő-ben eldőlt, kié a hatalom, legalábbis egyelőre: a mindent befolyásoló fehér rózsa Kiara Lordnál landolt, aki ezzel az évad egyik legkeményebb játékosaként még erősebb pozícióba került. A dráma azzal indult, hogy Danny Blue mentalista érkezett a villába, hogy kiderítse, melyik hölgynek „tiszták a szándékai” Stohl Andrással.

A mindent eldöntő harmadik fordulóra Böbe, Kriszta és Kiara maradt versenyben, éppen az a három induló, akiket a legtöbben a legesélyesebbnek tartanak a végjátékban.

A négyszemközti beszélgetéseken aztán mindenkiről lehullott az álarc. Böbéről kiderült, mégiscsak zavarja, hogy András nem igazán viszonozza a közeledését, és hogy a saját igényeit hajlamos háttérbe szorítani. A 44 éves, agrármérnökből lett masszőrből ki is szakadt:

„Szeretek adni másoknak, és az adás mindig azzal jár, hogy az ember kicsit lemond magáról.”

Krisztáról az derült ki, hogy a múltbeli párkapcsolati csalódásai miatt távolságtartó és óvatos Andrással. „Senkinek nem jó, ha tükröt tartanak elé, hiszen hall olyat is, amivel ugyan tisztában van, de nem igazán szereti hallani” – mondta. És persze jött Kiara, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magabiztos felszín mögött hatalmas hiányérzet tátong, amit minden erejével próbál elkendőzni. A szexfilmek ismert szereplője könnyek között fogadta a mentalista szavait, de leszögezte, Bucival tiszták a szándékai.

„Tisztelem őt már annyira, hogy nem akarom bántani. Féltem attól, hogy általam olyasmibe vonódik bele, ami nem biztos, hogy jó neki” – árulta el.

A beszélgetéseket maga Stohl András is végignézte, és az elhangzottak alapján döntött – írta a story.hu. A színész Kiarát találta a legőszintébbnek, így hozzá került a „hatalom fehér rózsája”. A döntés persze nem a semmiből jött. Az évad elején Stohl az első rózsát éppen Kiarának adta egy kínossá váló csoportos randi után, egy másik ceremónián pedig extra rózsát kért, amivel Krisztát mentette meg a kieséstől. Kiara Lord személye a kezdetektől fogva megosztja a nézőket és a villalakókat is, a hozzá kötődő konfliktusok rendszeresen borítják a papírformát. Hogy Kiara mire fogja használni a rendkívüli befolyást jelentő fehér rózsát, az a jövő héten derül ki.

Forrás


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
„Én még nem tudom megnézni” – Kálloy Molnár Péter özvegye ezt mondja férje utolsó tévés szereplése előtt
Lestár Ágnes megtörten vallott arról, milyen érzés a férjét a képernyőn látni. Miért bátorít mindenkit a műsorra, ha ő egy képkockát sem bír látni belőle?

Megosztom
Link másolása

A tavaly december 1-jén elhunyt Kálloy Molnár Péter egyik utolsó televíziós szereplése kerül képernyőre február 7-én, szombaton a TV2 Kincsvadászok VIP című műsorában. A színész özvegye, Lestár Ágnes elmondta, mit érez a körülbelül egy éve rögzített felvétel sugárzásával kapcsolatban.

„Örülök, hogy lemegy. Mert Peca jelen van, jó a műsor, aranyosak a résztvevők, kedves az egész. Imádta az antikot, a régit, ahogy én is. Ahonnan jövünk, azt érdemes megőrizni”

– nyilatkozta Lestár Ágnes, aki hozzátette, bár támogatja az adásba kerülést, ő személyesen még nem áll készen arra, hogy megnézze a felvételt. „Nem érzem problémának, mert egy film is többször előkerül az évek során. Tudom, hogy a családunkban van olyan, aki ezt örömmel fogja nézni.

Mert Peca ott van, örömteli, a jövő felé néz. Én ezeket most még nem tudom megnézni, még nem tartok ott.”

A műsorban nem ez az első eset, hogy egy időközben elhunyt híresség szerepel: korábban a tavaly júliusban elhunyt Schmuck Andor is feltűnt egy adásban.

Lestár Ágnest ugyanakkor felbőszítik azok a kamu oldalak, amelyek férje nevével élnek vissza. „Szörnyű, hogy vannak ezek a kamu oldalak, amik hírportálokat másolnak, és teljesen hamis dolgokat írnak.

Miért nem keresték meg életében, hogy reklámozzon? Mélységesen szégyenteljes, hogy valakit így használnak életében vagy halálában.

Nagyon szívesen üzennék annak, aki ezt elkövette” – mondta az özvegy, aki inkább azokra a projektekre koncentrál, amelyek a színész emlékét őrzik.

Március 14-én a Riz Levente Sportcsarnokban emlékező rendezvényt tartanak, ahol egy amerikai produkció első kockáit is bemutathatják. „Ott, ha már minden igaz, vagy egy előzetes, vagy egy-két jelenet le tud menni majd abból a filmből.

De van még, úgy tudom, négy-öt film is, amelyek többé-kevésbé elkészültek, de még a fiókban vannak, és nem mutatták be őket.

Tervezzük ezenkívül egy alapítvány létrehozását is, ami minden évben rendezne a születésnapján egy díjátadót. Illetve van még egy zseniális forgatókönyve is, ami talán idén megjelenik” – vázolta a terveket Lestár Ágnes.


Megosztom
Link másolása