TRENDI
A Rovatból

Meghökkentő választás: Anna Wintour a híres színésznő lányát szemelte ki maga helyett a Vogue élére

Anna Wintour ígéri, hogy továbbra is szorosan figyeli a divatipart.

Megosztom
Link másolása

Chloe Malle lehet a befutó, aki átveszi a divat legendás jégkirálynőjétől, Anna Wintourtól az amerikai Vogue irányítását – értesült a Page Six több forrásból is.

Malle – Candice Bergen színésznő és Louis Malle francia filmrendező lánya – jelenleg a Vogue.com főszerkesztője, és már a végső köröket járja az interjúk során, hogy megkapja az amerikai Vogue új, head of editorial content (tartalomigazgató) posztját.

A 39 éves Chloe a Vogue dolgozóinak egyik kedvence, és nemrég ő készítette a Lauren Sanchez-interjút, amely a nyomtatott Vogue címlapján jelent meg, közvetlenül azelőtt, hogy Sanchez fényűző velencei esküvőn hozzáment az Amazon-milliárdos Jeff Bezoshoz.

Szűkül a lista a divatvilág tetején

Úgy tudni, hogy a Condé Nast vezetése – köztük a cégvezér Roger Lynch és maga Anna Wintour – már leszűkítette a jelöltek listáját. A másik nagy esélyes Nicole Phelps, a Vogue Runway globális igazgatója, aki a divatbemutatókra fókuszáló online platformot vezeti.

Az új főszerkesztő nevét várhatóan még a New York Fashion Week kezdete előtt (szeptember 11–16.) bejelentik.

A hírek szerint négy-öt név maradt versenyben, köztük külsős jelöltek is.

Ki esett ki a versenyből?

Az Instagram divatpartnerségi igazgatója, Eva Chen – Wintour régi barátja – már nincs a listán, mivel túl nagy a szerepe a Metánál. Chen korábban a Condé Nastnál dolgozott, többek között a Teen Vogue és a Lucky magazin szerkesztőjeként.

„Eva rengeteg pénzt keres az Instagramnál, semmi oka nincs váltani”

– mondta egy iparági bennfentes.

A W Magazine tulajdonosa, Sara Moonves neve is felmerült, de források szerint túl szorosan kötődik saját lapjához. Hasonlóképp Chioma Nnadi, aki 2023 októberében váltotta Edward Enninful-t a British Vogue élén, boldogan marad Londonban, és ott is remek munkát végez.

Anna Wintour fél-búcsúja

A 75 éves Wintour idén júniusban jelentette be, hogy 37 év után távozik az amerikai Vogue főszerkesztői székéből.

„Amikor a Vogue élére kerültem, bizonyítani akartam, hogy van egy új, izgalmas módja elképzelni egy amerikai divatmagazint” – mondta munkatársainak. – „

Most pedig a legnagyobb örömöm, hogy a következő, szenvedélyes szerkesztőgenerációt támogathatom, akik saját ötleteikkel és egy friss vízióval veszik be a pályát.”

Az utód persze nem kapja meg a főszerkesztő címet: hivatalosan csak tartalomigazgató lesz, és Wintournak jelent majd, aki globális szerkesztőségi igazgatóként és a Condé Nast tartalomfőnökeként a helyén marad.

Anna Wintour ígéri, hogy továbbra is szorosan figyeli a divatipart, irányítja a legendás Met-gálát, a jövőbeli Vogue World-öket, és bármi más „eredeti, félelmet nem ismerő” ötletet, amivel előállnak.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
A Rovatból
Újabb gyönyörű, ikonikus ruhában jelent meg Forsthoffer Ágnes, ami kiváltotta a kommentelők csodálatát
A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben, amelyik az egyéniségéhez is remekül passzol.

Megosztom
Link másolása

A jelek szerint nem tud hibázni Fosthoffer Ágnes, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben.

Forsthoffer Ágnes fehér alapon fekete növényi mintás, selyemfényű, térd alá érő ruhában, fekete blézerben, zárt orrú fekete cipőben vett részt a Nemzeti Összetartozás Napján a zászlófelvonáson a parlament előtt.

Az outfit tökéletesen beleillik az eddigi sorba. A parlament alakuló ülésén, május 9-én gyönyörű, fehér ruhában jelent meg. A szett tervezője, Makány Márta azt nyilatkozta:

Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése. A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

Azóta csupa egyéniségéhez illő, elegáns ruhában vett részt a házelnök a különböző programokon, mint az az Instagram-oldalán közzétett képekből is látszik.

Nem véletlenül jegyezték meg a hozzászólók, hogy milyen csodálatos.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
A Rovatból
Sírva fakadt a híres divattervező Forsthoffer Ágnes ruhája láttán, és elárulta, miért
Makány Márta divattervező érzelmes interjút adott arról, mit érzett Forsthoffer Ágnes házelnök ruhájának bemutatóján. A tervező tizenhat évnyi munkája beteljesülésének nevezte a pillanatot.

Megosztom
Link másolása

A tervező, aki Forsthoffer Ágnes ruháját készítette, a Story.hu-nak adott interjújában a pillanatot tizenhat évnyi munka után a sorstól kapott ajándéknak nevezte.

Olyan eseménynek, ami szerinte tökéletesen méltó volt a helyzethez, és amiért tulajdonképpen az egész karrierjét csinálta.

„Az a pillanat, ahogy belépett, fantasztikus volt!”

Makány Márta divattervező ezt gondolta, amikor meglátta Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés frissen megválasztott elnökét besétálni a parlament alakuló ülésére május 9-én.

Makány Márta nemrég arról beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen egy jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése.

A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

„Azt gondolom, Ágnes tökéletes volt. Nem azért, mert én jól csináltam, hanem azért, mert ő maga tökéletes volt” – mondta.

Közben arra is kitért,

mennyivel nehezebb dolguk van a női politikusoknak, akiknek minden egyes blúzát és szoknyahosszát kielemzi a közvélemény.

 

Az események egyszerre zajlottak a divat és a politika színpadán, és a reakciók is ennek megfelelően alakultak. Sokak szerint a visszafogott, de professzionális megjelenés tökéletesen passzol a „szolgálat házának” eszméjéhez, és erősíti a női vezetők láthatóságát.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
A divatvilág kimondta a végső szót a zokni-szandál vitában: egyetlen szabályt kell betartani
A divatszakértők lezárták a zokni-szandál körüli vitát, és egyetlen fontos iránymutatást adtak. A párosítás nem mindig hordható, csak bizonyos helyzetekben elfogadott.

Megosztom
Link másolása

Vörös zokniba bújtatott láb férfiszandálban.

Manolo Blahnik legújabb divatfotója elégnek bizonyult ahhoz, hogy újra lángra lobbanjon a heves vita.

Ismét kettészakadt a közvélemény: divatbűnt követ-e el, aki szandálhoz zoknit húz, egyáltalán, aki férfi létére nyáron szandált merészel venni, vagy épp ellenkezőleg, a legújabb trendet követi?

A kérdés mélyebbre nyúlik, mint gondolnánk, és a vita a nemzetközi kifutóktól a magyar utca emberéig mindenkit érint, aki nyáron nyitott lábbelit húz.

A nemzetközi divatvilág már rég nem tekinti szentségtörésnek a zokni+szandál párosítást.

A L’Officiel USA szerint a „zokni és szandál” trend idén sem megy sehová, sőt, olyan nagyágyúk, mint a Valentino, a Chloé vagy a DSquared2 finom, bordázott vagy áttetsző zoknikkal küldik kifutóra modelljeiket. A jelenségnek ráadásul komoly kulturális gyökerei vannak: a Vogue Arabia cikke emlékeztet, hogy

az ókori római katonáktól a japán tabi-zokniig a kombinációnak évezredes hagyományai vannak, tehát szó sincs újkori divatbotlásról.

A szakértők és véleményformálók között sincs teljes egyetértés, ami csak tovább tüzeli a vitát. A Vogue divatszerkesztői között is megoszlanak a vélemények. Rachel Besser piaci szerkesztő szerint „tavasz a legjobb pillanat a zokni–szandálra – a láb ilyenkor jön ki a téli rejtekéből”, míg kolléganője, Sarah Spellings lazábban fogalmaz: „Ebben rohanok le a sarki boltba.”

Ezzel szemben Liana Satenstein, a magazin vezető divatírója sokkal szkeptikusabb, számáre nem tűnik higiénikusnak.

Jordan Dorso stylist a British GQ-nak egyszerre nevezte a párosítást „főbenjáró bűnnek” és „szükséges rossznak”, ami jól mutatja a kettősséget. Adam Welch, az MR PORTER szakértője pedig már évekkel ezelőtt megfogalmazta a lényeget a The Guardian hasábjain: „semmi sem marad örökké ‘rossz ízlés’...”.

A legfontosabb útmutatást Manolo Blahnik adta, amikor egy interjúban bevallotta: ő is szívesen hordja a Birkenstock szandálokat „imádnivaló kasmír zoknikkal”.

A tervező szerint a luxusmárkák „csak egy másik, couture ruhát adtak” a kényelmes lábbelikre – írta a Harper’s Bazaar.

Magyarországon a vita sokkal inkább a hétköznapok szintjén zajlik, ahol az esztétikum és a praktikum csap össze.

Van, aki szerint borzalmas együtt a nyitott szandál és a zárt zokni, mások szerint mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát.

 

Aki mégis bizonytalan, annak a divatmagazinok konkrét szabályokat kínálnak.

Az egyik szabály, hogy a elegáns öltözékhez olyan, zárt orrú szandált húzz, amiből lábujjak nem látszanak ki. A másik, hogy formális, protokolláris szituációban tilos a szandál.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
Cannes betiltotta a meztelenséget, erre a sztárok sosem villantottak még ekkorát
A fesztivál új öltözködési irányelvei a visszafogottságot célozták, de a hatás ellentétes lett. Bella Hadid és Daisy Edgar-Jones is a szabályok határát feszegette áttetsző estélyi ruhákkal.

Megosztom
Link másolása

A 79. Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyege idén nem a visszafogottságról, hanem a stratégiai villantásról szólt. Miközben a fesztivál egy frissített chartával igyekezett határt szabni a meztelenségnek, a divatipar és a sztárok válasza egy kifinomult, illúzióra épülő trend lett: a „meztelen” ruha és a melltartó nélküli esztétika sosem látott erővel tért vissza.

A jelenség tökéletesen mutatja, hogyan működik a figyelemgazdaság a legmagasabb szinten, ahol a tiltás nem elfojtja, hanem beindítja a kreativitást.

A fesztivál hivatalos arca idén a 72 éves Geena Davis, aki a Thelma&Louise ikonikus jelenetével díszíti a posztereket, és a csütörtök esti nagyszabású amfAR jótékonysági gála házigazdájaként is tündökölt, egy alig melltartós merész ruhában.

Miközben az ő jelenléte a klasszikus hollywoodi erőt szimbolizálta, a vörös szőnyegen a merész újgenerációsok átszabták a szabályokat. A fesztivál tavaly frissített irányelvei ugyanis paradox helyzetet teremtettek.

A sajtóiroda megerősítette, hogy „a chartát nem azért vezették be, hogy ‘szabályozza’ a vörös szőnyeges öltözeteket, hanem azért, hogy ‘megtiltsa a teljes meztelenséget a szőnyegen’.”

A sztárok és stylistjaik pedig éltek a kiskapuval: ami nem teljesen meztelen, az megengedett.

A trendet Bella Hadid indította útjára egy horgolt, áttetsző hatású Schiaparelli ruhában, amely tudatosan játszott a takarás és a megmutatás határán. Nem sokkal később Daisy Edgar-Jones is egyértelműen tesztelte a dresszkód értelmezését egy arany Balenciaga „naked dress”-ben.

Az amfAR-gálán pedig Brooks Nader egy teljesen átlátszó, melltartó nélkül viselt Zuhair Murad estélyiben mutatta meg, hogy a „braless” esztétika végérvényesen a vörös szőnyeges mainstream része lett.

De miért pont most hódít ez a stílus? A válasz a technológiában és a pszichológiában rejlik.

A mai meztelenruha már nem a nyers kitárulkozásról szól. „Ezek a példák a meztelenruháról az emberi test idealizált verzióját mutatják” – magyarázta April Clemmer stylist és divattörténész.

A kifinomult „nude” bélések, a stratégiailag elhelyezett hímzések és a test vonalát követő szabásvonalak a fedettség illúzióját keltik, miközben a közösségi média hírfolyamában garantáltan megállítják a görgető ujjakat.

A megjelenés minden részlete precízen megtervezett. „Bella azt szerette volna, ha a glam csillog, és kiegészíti a ruhát” – árulta el Nadia Tayeh, a modell sminkmestere.

A csillogás mögött pedig hatalmas üzlet rejlik. Az amfAR-gálán, ahol a sztárok a legmerészebb szettjeikben gyűjtöttek pénzt az AIDS-kutatásra, rekordközeli összegek cseréltek gazdát.

Andy Warhol teljes Monroe-sorozata 2,8 millió euróért (körülbelül 1,01 milliárd forintért) kelt el, egy limitált kiadású Audemars Piguet óráért 1,45 millió eurót (kb. 523,6 millió forintot) fizettek, és még két statisztaszerep az „Emily in Paris” című sorozatban is 375 ezer eurót (kb. 135,4 millió forintot) ért egyenként.

A gála hangulatát Lizzo énekesnő foglalta össze a legjobban: „Vissza akarom hozni a jó, tiszta szórakozást. Az embereknek újra táncolniuk és nevetniük kell” - mondta az AP-nek. Cannes májusban ismét bebizonyította: a vörös szőnyeg egyszerre művészet, üzlet és a határok feszegetésének leglátványosabb színpada.

Via Associated Press


Megosztom
Link másolása