GYEREK
Kin múlik, hogy jól sikerül-e az ünnep? Hát a kontrollmániás anyákon, de ők ezt amúgy is imádják csinálni, nem?
GYEREK
Szerinte a jeles napon az is felmerül, hogy a mostani szorongató háborús állapotokban hogyan tudunk feszültség nélkül ünnepelni.
GYEREK
Ez az utolsó harmincas éve lesz, de ha jól megnézi, kevés ünnepelnivalója akad. Talán emiatt csúszott le gyorsan egymás után 6 korsó sör a torkán.
GYEREK
Károly ezt az ételt választotta a nagy nap tiszteletére, mi pedig adunk hozzá két remek receptet is, ha együtt szeretnél ünnepelni a britekkel.
GYEREK
115 éve március 8-án egy New York-i gyárban tűz ütött ki, 129 ott dolgozó nő életét követelve. Innen indult, mégsem ezzel kezdődött a nőnap diadalmenete.
GYEREK
Mind ismerjük azokat az embereket, akik már novemberben karácsonyi lázban égnek, és ki is dekorálják az otthonukat.
GYEREK
Egy aranyos vagy vicces mondattal, vagy éppen egy léleksimogató filmidézettel még inkább feldobhatod a fotóidat.
GYEREK
1941-ben például azért maradt el, mert az ünnep előtt 5 héttel felrobbantak a pirotechnikai eszközök.
GYEREK
'Tudod, mennyire utálják az emberek, amikor a szülinapjuk karácsonyra esik, mert ilyenkor egyszerre kell megünnepelniük mindkét eseményt? Pontosan ugyanez a helyzet a karácsonnyal és az eljegyzéssel is. Csak elrontod az ünnep varázsát...' Vélemény.
Népszerű
Ajánljuk