SZTÁR
A színész a Los Angeles-i otthonuknál tartóztatta fel a behatolót állítólag lekaratézta, amíg a rendőrség kiért. A pár később egy filmpremieren beszélt arról, hogy a humort hívják segítségül a trauma feldolgozásához.
SZTÁR
A tudósok szerint a közös nevetés a legjobb jégtörő, és még a tartós kapcsolatot is megalapozhatja. Ezekkel a poénokkal nem lőhetsz mellé!
SZTÁR
A színésznő egy magazinban látta meg a férfit, és azonnal tudta, hogy ő lesz az igazi. Azóta eltelt 41 év, a titkuk pedig nem a rózsaszín köd, hanem a kitartás és a düh megélése is.
SZTÁR
A humorista egy eddig tévében sosem látott műsorszámmal készül a tehetségkutatóba. Azt is megígérte, hogy botrányos vetkőzései után ezúttal minden ruha a helyén marad.
SZTÁR
Egy ország aggódott értük az elmúlt hónapokban, de most úgy tűnik, végre elsimultak a hullámok mindkettőjük életében. A magyar humor két legendás alakja ismét egymásra talált: Laár András és Galla Miklós összefogtak, és egy vidám, közös műsorral térnek vissza a színpadra.
SZTÁR
A tudomány kimondta: ezzel a flörttrükkel szinte mindig betalálsz – mindegy, hogy férfi vagy nő vagy.
SZTÁR
A humorista szerint most jött el az ideje, hogy behozza a mulasztásokat, amiket az évek során végzett.
SZTÁR
Rádiós műsorvezetőből lett stand-upos, még abban az időben, amikor minden fellépéskor meg kellett harcolni a közönség elismeréséért. Ma sem gondolja, hogy a csúcson lenne. Azt mondja, ez még az alaptábor.
SZTÁR
Meghalt Galla Miklós - ennyi áll egy vírusszerűen terjedő Facebook posztban, aminek kommentszekciójában elhelyezett link egy álhír oldalra navigál. Galla egyedi stílusában reagált saját halálhírére.
SZTÁR
Dombóvári István visszavonulásáról számos pletyka terjed az interneten, de valójában nem történt semmi más, minthogy a humorista hozott egy megfontolt lépést. A visszavonulás mellett írói munkájáról mesélt nekünk.
SZTÁR
Az amerikai előadó 50 felett, a TikTok és az autotune segítségével futott be, életútja pedig annyira kanyargós, amennyire egy konzervatív, fundamentalista keresztény gyülekezetből induló homoszexuális rocksztár életútja csak lehet.
SZTÁR
Az Essexi Egyetem tudósai szerint egy akár erőltetett bárgyú mosoly is vidámabbá teszi az arcot, a nevetés pedig akkor is endorfint szabadít fel, ha nem őszinte.
SZTÁR
A humorista elképesztő dolgokat árult el Ryan Goslingról, amikről csak azért tudunk, mert más látta.
SZTÁR
„Bejössz és három perc alatt lenyúlod a két csajt!” - Galla Miklós is bepróbálkozott a The Voice-ban
A coachok nagyon meglepődtek a humorista jelentkezésén.
SZTÁR
Matt Rife hamar belopta magát a hölgyek szívébe. Viszont a dobás nem úgy sikerült, ahogy szerették volna...
Népszerű
Ajánljuk