Téli kerti teendők: ciderbe áztatott kenyérszeletek felaggatása, gyümölcsfák fenyegetése, ünneplés
A legtöbb hobbi kertész az ünnepek utáni időszakot csendes, beltéri tevékenységgel tölti: magkatalógust nézeget, kitalálja, hogy idén hova kerüljön a paradicsom, vagy csak várja, hogy melegebb legyen az idő.
Eleink azonban nem vesztegették a drága idejüket ilyen kényelmes, benti időtöltésekkel, hanem hóval-faggyal dacolva igyekeztek elősegíteni a következő szezon bőséges termését: hol fenyegetéssel, hogy megvesztegetéssel, hol faültetéssel.
Gyümölcsöző párbeszéd
A fák, különösképpen a gyümölcsfák időtlen idők óta különleges helyet foglalnak el az emberiség szívében.
A fákkal való kapcsolatunk átszövi a mitológiánkat is, különféle istenek, jó és rossz szellemek használták őket lakhelyként vagy változtak át maguk is fákká.
Ezen természetfeletti erőket aztán az ember a fákon keresztül próbálta elérni (vagy elüldözni), és különféle rítusok, babonák segítségével igyekezett a maga hasznára hajtani a fák médiumként való működését.
Ennek egyik legelterjedtebb példája a lekopogás, mely szokás abból eredeztethető, hogy a régi, pogány időkben a szent fákban lakozó szellemeket ily módon figyelmeztették arra, hogy a kimondott szó varázsát ne rontsák el, a kívánságaik teljesülésében segítségükre legyenek vagy ártó szellem esetén el ne vigyék jószerencséjüket.
Nem ennyire ismert, viszont legalább ennyire elterjedt rítus a gyümölcsfák termékenységet fokozó megbűvölésének gyakorlata.
Dömötör Tekla, 1987-ben elhunyt néprajzkutató A népszokások költészete című könyvében egy egészen hosszú részt szentel ennek a szokásnak.
Utóbbi változatnál például a karácsonyi sütemények morzsáit szórták a fák tövébe, vagy bort öntöttek rájuk, jó egészséget kívánva nekik - akárcsak egy pohárköszöntő során. Sok helyen a kifőtt ünnepi tészta főzőlevét öntötték a fákra, ami egyébként babonától függetlenül hasznos, hiszen tele van a növény számára hasznos tápanyagokkal. Az angolszász vidékeken almaborba mártott kenyeret aggattak rájuk, ezzel egyébként a hasznos kerti madár hírében álló vörösbegynek is igyekeztek kedvezni.
A másik módszer a fenyegetőzés volt: ha valamelyik fa nem hozott elég termést, azt ilyenkor megfenyegették - szóval, baltával, vagy a nadrágszíjukkal. Hitük szerint ilyenkor a fa annyira megretten az esetleges kivágástól, hogy minden erejét a gyümölcstermelésre fogja fordítani.
A fákkal való ilyetén egyezkedés hagyománya érdekes módon Japántól Indonézián át Európa szinte minden területén megfigyelhető volt.
„A morva parasztasszony megsimogatja a gyümölcsfát a karácsonyi tészta készítésétől ragadós kezével és azt mondja: Fácska, hozz sok gyümölcsöt!”
„A maláj varázsló baltát fog és néhány erős csapást mér a legkevesebbet termő fa törzsére, mondván:
- Nos akarsz-e teremni vagy sem? Ha nem lesz gyümölcsöd, kidöntelek!
A fa erre egy másik férfin keresztül válaszol:
- Igen, most már teremni fogok. Kérlek, ne vágj ki!”
A régen széles körben elterjedt szokás manapság leginkább angolszász területen éli reneszánszát: ez a wassailing.
Cider gőzös garden party
Januárban egyre több angol és amerikai gyümölcsösből hallatszik vidám zeneszó és ének. A közösségi esemény résztvevői forró cider-t vagy fűszeres almalevet kortyolgatnak, Morris-táncosok előadását figyelik vagy csak kellemes társalgás közepette melegednek az örömtüzeknél, amíg a gyerekek cider-be mártott kenyérszeleteket aggatnak a fákra.
Varázsolnak.
Jó termést, jó egészséget, jó közösséget.
A fenti idillikus kép szinte ugyanilyen formában volt látható évszázadokkal ezelőtt is, a kutatók ugyanis a wassailing hagyományát egészen a 8. századig vezetik vissza.
A waes hael kifejezés annyit tesz: Légy egész, vagyis Légy egészséges - anglo-saxon nyelven.
A regöléshez vagy a souling-hoz hasonlóan a wassailing eredetileg olyan alakos rituálé volt, melynek során a résztvevők házról házra jártak, énekükkel bőséget és egészséget kívántak a ház lakóinak, cserébe pedig ételt, ital, pénzt kaptak.
A tehetősebbek ilyenkor egy wassail kupában fűszeres-almás sört, a lambs wool néven futó italt adták körbe a vendégek között, a szegényebbek egy szalagokkal díszített, de üres változatot vittek körbe a szomszédságban, abban a reményben, hogy jókívánságaik ellenében kapnak bele némi alamizsnát.
Vidéken aztán a gazdák ezt a fajta házi áldást saját jószágaikra is kiterjesztették: kivitték a kupát a földekre és a gyümölcsösbe, hogy azok is egészségesek és termékenyek legyenek az év során.
Egyes vidékeken a gyerekeknek külön forgatókönyve volt a rituáléra. Ők egy dobozkát vittek házról házra, és kopogás nélkül belépve az ajtón elkezdték énekelni a God rest ye merry gentlemen’ kezdetű karácsonyi éneket. Amikor befejezték, megkérdezték a házigazdákat, kívánja-e valaki megtekinteni, mi van a dobozban. Ha a válasz nemleges volt, szó nélkül elmentek, ha viszont igen, kinyitották a dobozkát, amiben két kis bábu volt, akik Máriát és Jézust jelképezték.
Manapság főleg a cider-t termelő települések rendeznek hasonló eseményeket, a szép hagyomány ápolásán túl a covid utáni közösségépítést és a helyi gazdálkodók támogatását is elősegítve.
A fák új éve
A zsidó nép számára a fák, főleg a gyümölcsfák annyira fontos szerepet töltöttek be, hogy a naptárban is kiemelt helyet kaptak.
A zsidó újév, a Rós Hásáná talán többek által ismert ünnep. De azt már kevesen tudják, hogy van még másik három új év is, amit számon tartanak. Ezek közül az egyik a fák új éve, a Tu Bisvát, mely nevét az ünnep dátumáról kapta (svát hónap tizenötödike, idén ez január 24. estéjétől január 25. estéjéig tart).
A Talmud bizonyos mezőgazdasági törvények miatt határozza meg Tu Bisvátot új évnek: a fák gyümölcsét ugyanis a hívőknek az ültetésük utáni három évben még nem szabad elfogyasztani.
Az ünnep akkor kapott nagyobb hangsúlyt, amikor a diaszpórában élők közül egyre többen tértek vissza Izraelbe, ahol szükség volt a mezőgazdaság megerősítésére, köztük minél több fa ültetésére.
Ez a nap így nem csak a fák és az egész növényvilág védelmére és tiszteletére hívja fel a figyelmet, hanem az Izrael földjével való személyes kapcsolat szorosabbra fűzésére is.
Ilyenkor az iskolákban a hazai Madarak és fák napjához hasonló programokon vesznek részt a diákok: fát ültetnek, madáretetőket helyeznek ki. Este pedig a családok a Pészah-i széderhez hasonlóan meghatározott rendben fogyasztják el az ünnepi étkeket. Ilyenkor szokás a Tóra által megnevezett hétféle terményből enni, ezek a búza, az árpa, a szőlő, a füge, a gránátalma, az olajbogyó és a méz (datolya). Vannak oly közösségek, ahol tizenötféle gyümölcsöt esznek, utalásul a hónap tizenötödik napjára.
A kabalisztikus Tu Bisvát szédert az elmúlt években itthon is újra felfedezték és manapság sok vallásos és szekuláris zsidó is követi ezt a szertartást. Különleges szertartáskönyvek is készültek rá, például ez a Bálint Ház munkatársai által készített változat, melyben útmutatást kaphatunk az ételek, imák és szellemi táplálékként szolgáló, gondolatébresztő idézetek sorrendjéhez.
Ezek közül az egyik gondolat, Rabbi Jochánán ben Zákkáj szavai igazán szépen, a gyökerénél ragadják meg azt, ahogy a fákhoz és a környezethez mindannyiunknak viszonyulnunk kellene:
Saját érdekünkben, fontos lenne, hogy hitbéli meggyőződéstől és világnézettől függetlenül mindannyian ilyen kiemelt fontossággal kezeljük ezeket az élőlényeket.
