INSPIRÁLÓ
A Rovatból

Lehet, hogy természethiány-zavarod van? Én így gyógyultam ki belőle

Csak lassan derült ki, hogy milyen kulcsfontosságú a természetben töltött idő, hogy megúszd a szorongást és kiegyensúlyozott élet élj

Megosztom
Link másolása

Hosszú ideig olyan munkám volt, ami az egész napomat, minden napomat a négy fal közé szorította. Reggel felkeltem, beültem az autóba, a mélygarázsban kiszálltam, és felmentem az irodába dolgozni. Bármilyen modern és menő hely volt a munkahelyem, még ha fákat láthattam is az ablakból (ha épp volt öt percem erre a luxusra), akkor is izolálva voltam a természettől. Idővel észrevettem magamon, hogy szorongóbb lettem, nyugtalanabb, több időt vett igénybe egy-egy feladat megoldása, már nem élveztem annyira a munkával járó tennivalókat.

Így aztán még több időt töltöttem munkával, még több új projektet vettem magamra, hogy újra érezhessem a kezdeti lelkesedést, az alkotás örömét.

Két nyárral ezelőtt már egyetlen nap szabadságot sem vettem ki. Ősszel azt éreztem, hogy nem megy tovább, el kell bújnom mindenki elől. Ekkor leköltöztem egy magányos erdei faházba két hétre. Se 4G, se folyóvíz, se fürdőszoba, csak az erdő, a mező, a völgyek, a dombok, távolban a Duna vékony szalagja, közel meg a madarak, a szarvasok, őzek, ugató róka, üvöltő sakál, néma röptű bagoly és én.

Hogy mivel töltöttem az időmet? Semmivel. Ringatóztam a függőágyban és néztem a felhőket, nagyokat sétáltam, és közben szedtem az épp érő erdei bogyókat, átaludtam az éjszakákat, és egész kipihenten tértem vissza a hétköznapokba.

Aztán mindent ugyanúgy folytattam tovább, mint azelőtt, és a hatás néhány hét alatt semmivé foszlott.

Nem tudtam, hogy amit évek óta érzek, annak már neve is van. És gyógyszere is.

A természethiány-zavar akkor jelentkezik, ha megfosztjuk magunkat a szabadban töltött zavartalan időtől.

És ezzel rengeteg nemkívánatos mentális és fizikai problémát okozhatunk magunknak, többek között üdvözölhetjük körünkben a stresszt, a szorongást és feledékenységet is. A jó hír az, hogy a természethiány-zavar gyógyítható, már napi 20-30 perc elég lehet a tünetek fokozatos enyhítésére, egyszerűen azzal, hogy kimegyünk a szabadba, és hagyjuk, hogy a természet elvégezze a dolgát.

A szabadban töltött idő csodákra képes, feldobja a hangulatunkat, lecsendesíti a gondolatainkat, és egy kicsit szebb hellyé teszi a világot. A tanulmányok szerint a természetben töltött zavartalan idő közvetlenül befolyásolja, hogy mennyire érezzük magunkat jól a bőrünkben.

Mostanában, ha egy keményebb munkanap van a hátam mögött, már veszem is a cipőmet, a kutyát, és indulok sétálni. Kint a szabadban a feszültség fokozatosan elszáll és helyreáll bennem a világ. Nem számít, milyen idő van, ha fúj a szél, ha vízszintesen esik az eső vagy ha véletlenül meleg van (ahol most élek, ott ez ritkaság), megyek. Néha emlékeztetem magam arra, hogy ha kibírtam egyedül két hetet egy vadonban (sőt még élveztem is), akkor képes vagyok bármire. Rengeteg dolgot meg tudok csinálni, amitől félek, vagy amitől korábban tartottam. Kiegyensúlyozottabb, magabiztosabb, boldogabb vagyok.

Hogyan tesz minket boldogabbá a természet?

Ez leginkább azoknak a boldogsághormonoknak köszönhető, amelyeket a szervezetünk kint a szabadban kezd el termelni. A természetben töltött idő egy csomó kellemes dolgot indít el bennünk: csökkenti a kortizol hormon (ő felel a stresszért) szintjét, növeli a szerotonin hormon (ő meg nagyvonalakban a boldogságért) szintjét, és még a szerelem/kötődés hormonjának, az oxitocinnak a termelődését is fokozhatja.

Az erdei vakáció után az erdők lettek a kedvenc helyeim. Sosem éreztem a fák közt egyedül magam, fura módon ott valahogy legyőzhetetlenné váltam. Jöhetett szembe még vaddisznó is, beleálltam a helyzetbe, ugyanúgy, mint utána az életem más területein. Ezekről a sétákról mindig úgy térek vissza, hogy lelkesnek és kipihentnek érzem magam, és sokkal jobban tudok koncentrálni utána a feladataimra.

Persze nem mindenkinek való az erdei séta, viszont a természet hiánya mindenkit beteggé tesz.

Ha a túrázásnak még a gondolatától is kiráz a hideg, semmi gond. Sokszor elég csak a szabadban tartózkodni, például reggelizni a teraszon, egy jót grillezni a kertben a haverokkal. És ha közben valami igazán szépet látsz, például egy gyönyörű naplementét, a szervezeted máris dopamint (egyfajta örömérzetért felelős jutalmazó hormont) szabadít fel, ami kellemes érzést nyújt - ehhez a fajta boldogsághoz nincs szükség túrafelszerelésre.

A zöld vagy kék felületek látványa, ilyenek például a dombok, mezők vagy folyók, tavak, esetleg a tenger közelében élni, pozitív hatással van a fizikai és mentális állapotunkra, sőt, még az életkilátásainkat is javítja. Amikor a tenger közelében lazulsz, vagy egyáltalán amikor sok a nedvesség a levegőben, negatív ionoknak vagy kitéve, ez pedig csökkentheti a depressziót, energikusabb leszel, és még abban is segíthet, hogy jobban aludj.

Sőt, a talajban élő baktériumokkal való érintkezés is szerotonint szabadít fel a szervezetben, állítólag ezért olyan derűsek a kertészek (gondolj csak Bálint gazdára vagy Kiszel Péterre).

A környezetünk elvárásai nagy nyomást helyeznek ránk, hiszen társadalmi szinten elvárják, hogy mindig a legjobbak legyünk, hasítsunk a karrierünkben, legyünk tökéletes szülők, engedelmes gyerekek, támogassuk a párunkat, maradjunk sportosak, ragyogjon a lakás, főzzünk úgy, mint egy Michelin csillagos séf és ápoljuk a barátságainkat is. Nem csoda, ha nyomasztani kezdenek ezek a valójában egyszerre megugorhatatlan feladatok.

A természet viszont megmutatja, hogy nem kell mindig ragyogni. A fákon a levelek tavasszal és nyáron nőnek, de aztán lehullanak, hogy a fa télen pihenni tudjon. Nekünk is jár a pihenés, és el kell engedni azt a vágyat, hogy majd mi jobban csináljuk.

Mit akarunk jobban csinálni? Kinek-minek mutatjuk meg? Bővel elég, ha a családunknak mi vagyunk a legjobb. És azt csak a kiegyensúlyozott, nyugodt önmagunkkal tudjuk nyújtani.

Mennyi idő kell ahhoz, hogy a természettől boldogabb legyél?

A természetfóbiások számára jó hír: nem kell sok idő, hogy a szabadban tartózkodás csodát műveljen veled. Az Exeteri Egyetem kutatása szerint

heti két óra az a minimum, ami után már észrevehetően javul a közérzetünk.

Hogy ez túl hosszú idő? Szerencsére nem muszáj egyszerre letudni, napi 20-30 perces adagokban is érvényes, és nem számít, hogy hol vagy épp a szabadban - az erdőben, a folyóparton, a saját kertedben vagy a parkban. Én azt vettem észre, hogy minél több időt töltök kint, annál boldogabb vagyok. Néha elég a megerőltető túra helyett annyi is, hogy csak figyelem az állatokat. A legelésző lovakat, a fekete gólyát, ami a víztől az erdő felé repül, vagy a csendre előmerészkedő nyulakat.

Végül itt van néhány egyszerű módszer a természethiány-zavar enyhítésére - melyeket jó lett volna előbb tudni:

1. Vidd be magadhoz a természetet

Ezt a tippet akkor érdemes megfogadni, ha olyan helyen élsz, ahol nem tudod egyszerűen megoldani azt, hogy kijuss a természetbe. Vagy csak nagy erőfeszítéssel, mondjuk sokat kell hozzá utazni. Ilyenkor köztes megoldásként vidd be magadhoz, hogy a természet minden nap körülötted lehessen. Tegyél cserepes növényeket az asztalodra, tájképeket a faladra, madáretetőt az ablakodba. Ezek az apró változtatások a kezdő hiányt simán enyhítik, és átmeneti megoldást nyújtanak addig, míg a hétvégén végre el tudsz jutni oda, ahol enyhülést találsz.

2. Természet, mikrodózisokban

Ha munka közben pihenned kell, ahelyett, hogy a telódat olvasgatnád, menj ki a szabadba. Igen, az irodaházak között is van tér. Vagy ahol épp dolgozol. Bárhol találhatsz egy kis természetet, amivel kapcsolatba kerülhetsz, vagy legalább nézz fel az égre. A természetet mikrodózisokban megkapni jó dolog, és komoly segítség ahhoz, hogy az egész nap téged érő stresszt enyhítsd. A néhány perces séta fel fog tölteni, és újult erővel tudsz dolgozni tovább.

3. Barátkozz össze egy fával

Minden nap találkozunk fákkal, de ritkán kötünk velük ismeretséget. Pedig a fák csodálatos élőlények és tanulhatunk tőlük - az erő, a stabilitás, a rugalmasság, a másokkal való törődés mind olyan tulajdonságok, amelyeket elleshetünk tőlük. Ha összebarátkozol egy fával és kötődést alakítasz ki vele, az csökkentheti a magányt és a szorongást, hiszen tudod, hogy van egy élőlény a közeledben, amely mindig elfogad, és soha nem ítélkezik feletted.

Hogy hogyan kell ezt csinálni?

Egyszerűen hagyd, hogy a fa szólítson meg. Séta közben elmész mellette, és valamiért felfigyelsz rá. Másnap is. Harmadnap már finoman megérinted. Negyedik nap pedig már várod, hogy megint érzed-e a hívását. Aztán amikor végül megöleled, érezni fogod, hogy ő a te fád.

És hogy mindig ott van, amikor csak szükséged van rá.

4. Ne bújj el a zápor elől

Különösen, ha városi környezetben élsz, ritkán találkozol az időjárás áldásaival. És most nem a kánikuláról beszélek. Engedd, hogy a természet hasson az érzékeidre. Legközelebb, ha jön a zápor, ahelyett, hogy valami kapualjba vagy kávézóba futnál menedékért, próbáld ki, milyen érzés, ha az esőcseppek a kinyújtod a tenyeredre és a fejedre hullanak. Hagyd, hogy az esővíz csöpögjön a hajadról. A záport követő különös illat, melyet petrichornak is szoktak nevezni, tele van a föld és a benne lakó mikroorganizmusok szagával. És boldogsághormonokat aktiválnak benned. Élvezd a záport, és tudd, hogy nagyon jót tesz neked.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Meglepő, mi történt idén a bécsi újévi koncerten – ez nem a nagyik újévi eseménye volt: friss, vidám, érzékeny lett Bécs 2026-ban
Bécs felrobbant az örömtől: mindenki erről a karmesterről beszél.

Megosztom
Link másolása

A bécsi Musikverein Aranytermében ma délelőtt (január 1-jén) lefutott a világ egyik legfurcsábban stabil, mégis évről évre kockázatos élő hagyománya: a Bécsi Filharmonikusok Újévi Koncertje. Stabil, mert a Strauss-dinasztia waltz–polka–galopp háromszögéből ritkán enged; kockázatos, mert a műfaj lényege a hangulati egyensúly, amit a közhelyesség és a túlkomolykodás felől is könnyű elrontani.

2026-ban viszont épp az történt, amit ettől a koncerttől mindenki remél, csak ritkán meri kimondani: friss lett, derűs lett, jókedvű lett, és közben meglepően érzékeny is.

Ennek a kulcsa a debütáló kanadai karmester, Yannick Nézet-Séguin volt, aki most először vezényelte a Neujahrskonzertet. (Wiener Philharmoniker) A „frissesség” itt nem azt jelenti, hogy hirtelen techno szólalt meg a Radetzky helyén, hanem azt, hogy a jól ismert bécsi gesztusok mögött volt levegő. Nézet-Séguin látványosan

nem „ráült” a tradícióra, inkább mozgásban tartotta: a tempókban volt rugalmasság, a karakterekben volt játék,

és mindez anélkül, hogy a zenekar legendás csillogása bármikor is giccsbe csúszott volna.

A program maga is ezt a „tágítás” logikát követte. A nyitány Johann Strauss (ifj.) Indigo és a negyven rabló című operettjéből jött, de a koncert nem ragadt bele a biztos slágerekbe: 5 darab volt újdonság az Újévi Koncertek történetében, és két női szerző is helyet kapott. Josephine Weinlich Sirenen Lieder című polkája és Florence Price Rainbow Waltz-a nem „kvóta-pillanatként” működött, hanem organikusan:

mintha a bécsi könnyedség hirtelen kapott volna egy, a 21. század felé nyitott, szégyenkezés nélküli arcot.

Közben persze megmaradt az a fajta ünnepi koreográfia, amiért ezt a koncertet a fél világ nézi: a Diplomaten-Polka finom üzenetként (diplomácia és béke – nem rossz kombó 2026 elején), a Rosen aus dem Süden nagyvonalú eleganciája, az Egyptischer Marsch egzotikus villanása,

a végén pedig a kötelező rítusok. És mindezt úgy, hogy a „világszínpad” ténye nem nyomta agyon az intimitást:

a közvetítés továbbra is több mint 150 országba megy, nézők tízmillióival, de a hangulat mégis képes volt felszabadult maradni.

A legjobb pillanatokban az egész olyan volt, mintha Nézet-Séguin nemcsak egy koncertet vezényelt volna, hanem egy kollektív hangulat-átállítást: hogy

lehet egyszerre könnyednek lenni és nem felszínesnek; ünnepinek lenni és nem üresnek; vidámnak lenni és közben figyelni a világra is.

Ezért volt ez a 2026-os Újévi Koncert nemcsak jó, hanem kifejezetten jóleső.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Katalin hercegné megtörte az udvari hagyományokat: csilivili portréfotó helyett szokatlan videóval jelentkezett
A walesi hercegné az „Anyatermészet” sorozatának utolsó részével köszöntötte a rajongókat. A meghitt felvétel a tél csendjéről és a belső békéről szól.
Sassy - sassy.hu
2026. január 15.


Megosztom
Link másolása

A rajongók lélegzetvisszafojtva várták, idén milyen fotóval köszönti a palota a walesi hercegnét.

Katalin mindenkit meglepett:

tökéletes, csilivili portré helyett a lelkébe engedett bepillantást.

Január 9-én, 44. születésnapja alkalmából ugyanis nem új fotót, hanem „Anyatermészet” című videósorozatának befejező részét osztotta meg, ami sokkal személyesebb, mint bármi, amit eddig láthattunk tőle.

Ezzel a lépésével tudatosan szakított azzal az immár tradíciónak számító szokással, hogy a királyi család tagjait egy friss, hivatalos portréval köszöntik jeles napjukon.

A tavaly tavasszal indított, évszakokra tagolt sorozat a természet és az alkotás jótékony hatását járja körül.

„Ez a sorozat a gyógyulásomban is segített, mert a természet és a kreativitás mindannyiunk számára gyógyító erővel bír”

– üzente Katalin hercegné a videó kísérőszövegében. A most megosztott „Tél” című záróepizód a befelé fordulás és a csend fontosságáról szól. „A tél csendje, a türelem és a belső béke mindannyiunkat feltölthet” – hangsúlyozta a hercegné, aki a videóval a természet regeneráló szerepére hívta fel a figyelmet.

A hercegné azonban nemcsak az interneten volt aktív. A jeles napot megelőzően, január 8-án Vilmos herceggel váratlanul felkeresték a londoni Charing Cross kórház dolgozóit, hogy megköszönjék a munkájukat. A The Guardian szerint Katalin a nagy napon édesanyjával és nővérével egy hungerfordi bisztróban, a The Funghi Clubban egy meghitt ebéddel ünnepelt. A személyes hangvételű videóval Katalin egyértelműen új fejezetet nyitott a kommunikációjában; a születésnapi finálé egyszerre volt egy mély gesztus a közönség felé és egy új irány kijelölése.

Via The Prince and Princess of Wales


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
„A legjobban égni szeretek” – Gavalda Kinga, a kaszkadőr, aki a Trónok harcában Emilia Clarke helyett állt a tűzbe
Olyan sztárokkal dolgozott, mint Anthony Hopkins és Kate Winslet. Férje is a szakmában van, sőt, már a gyerekeik is kaptak filmszerepet.

Megosztom
Link másolása

Amikor Emilia Clarke a Trónok harcában épp fenségesen nézett a tűzbe, egy magyar csaj, Gavalda Kinga ténylegesen lángolt helyette. Mert van az a szakma, ahol a munka csúcsa az, amikor felgyújtanak, és Kinga az a kaszkadőr, aki állítja: „a legjobban égni szeretek”. Tizenhat évesen, egy lovardában csöppent a kaszkadőrök közé, akikkel hamar megtalálta a közös hangot, tizennyolc évesen pedig már egy reklámfilmben repült – írta a Meglepetés magazin.

A szülei arra nevelték, hogy a sport az élet része, és ha valamibe belekezd, csinálja egy évig.

Ebből lett úszás, tenisz, foci, küzdősport és lovaglás. „Mindez adott egy nagyon jó alapot ahhoz, hogy végül kaszkadőr lehessek” – mondja. Bár az Állatorvosi Egyetemen zoológusként végzett, a filmipar nem eresztette.

A specialitása pedig pont az lett, amitől a legtöbben pánikrohamot kapnának. „Amit sokszor csináltam és nagyon szerettem, azok az égések. Sok filmben »égtem«, a leghíresebb a Szabadság, szerelem, abban Szávai Viktória úgy hal meg, hogy megég. Azt én csináltam helyette.” Aztán jött a csúcs, a Trónok harca.

„A Trónok harca első évadában a főszereplő Daenerys Targaryen, akit Emilia Clarke alakított, bemegy a tűzkörbe, mert ott vannak a sárkánytojások – az is én voltam.”

A dolog persze nem annyiból áll, hogy valaki leönti magát benzinnel. „Nem félek, mert ugyan engem ér a tűz, de fantasztikus csapat áll mögöttem. Több réteg védőruha van ilyenkor rajtam, és speciális gélt kennek rám, hogy ahol a ruha nem fedi a testem, ott se égjek meg.” Minimum két oltóember, profi tűzoltók a háttérben – ez nem hazardírozás, hanem kőkemény szakma.

És ha már Hollywood, akkor jönnek a sztárok, akiknek a viselkedése a kellemes meglepetéstől a szikár profizmusig terjed. Anthony Hopkins például „rendkívül kellemes ember”. Emily Mortimerrel a Spectralt forgatta, és mivel a színésznő alkatilag inkább egy kedves titkárnő, mint akcióhős, Kinga csinált helyette mindent.

„Ő az egyetlen, akitől a forgatás végén ajándékot kaptam, és egy levelet, hogy mennyire hálás. Nagyon jólesett.”

Ryan Gosling a Szárnyas fejvadászban eléggé magának való sztárnak bizonyult. A Homelandben pedig a várandós Claire Danes helyett mászott ki egy ablakon a budai Várban, ment végig a párkányon, majd be egy erkélyre. A Lee című filmben Kate Winslet dublőre volt, aki producerként is szívén viselte a film sorsát. „Ő is elismerte a munkámat.”

De van egy sztár, aki mindent visz.

„Engem egyetlen sztár hoz izgalomba, a Brad Pitt. Ha ő jön Magyarországra, drukkolok, hogy újra találkozhassak vele.”

A World War Z forgatásán dolgoztak együtt, de a közös jelenetüket kivágták. Aztán Angelina Jolie filmjében is felcsillant a remény. „Ő persze berakta Pityut egy jelenetbe – mi ugyanis Pityunak hívjuk Brad Pittet –, és egy pillanatig úgy volt, hogy nagyon közel kerülhetek a kedvencemhez, de aztán sajnos lefújták ezt a részt.”

A szakma a magánéletét is átszövi: férje Kósa László kaszkadőr-koordinátor, két gyerekük pedig már szintén belekóstolt a filmezésbe. Kinga ma már inkább a háttérben segít, mert a forgatások tizenkét órás napjait nehéz összeegyeztetni a családdal.

„Azért szültem a gyerekeimet, hogy én nevelhessem őket, és nem egy bébiszitter. Nekem ők a legfontosabbak, a filmek csak utánuk következnek.”

Via Meglepetés


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Túlélte a Don jegét, de a háborút nem: egy magyar katona története, aki hazajött meghalni
A Don-kanyar évfordulóján nem hadmozdulatokra és veszteségszámokra emlékezünk, hanem egyetlen emberre. Egy fiatal férfira, aki hazajött a frontról – meghalni, és egy menyasszonyra, aki várt rá.

Megosztom
Link másolása

1943. január 12-én, a Don partján indult el az a hadművelet, amely a magyar hadtörténelem egyik legsúlyosabb tragédiájává vált. A Don-kanyar nemcsak hadosztályokat és számokat temetett maga alá, hanem embereket, szerelmeket, ígéreteket.

Ez a történet nem csak a frontvonalról szól, hanem arról is, ami otthon történt: egy fiatal férfiról, aki túlélte a Don jegét, de a háborút nem élhette túl:

Dohánytermesztő kisbirtokosok voltak, mégis bekerült a keleti frontra induló 2. Magyar Hadseregbe Hegedűs Ferenc. Ő már a második testvér volt a családban, akit besoroztak. Fiatal volt és erős, Rozália, a menyasszonya alig-alig engedte el, de nem volt mit tenni. Menni kellett.

Ritkán jött posta felőle. Anyja és szerelme együtt lesték a híreket, hallották, hidász lett, műszaki alakulat, na, ott biztos jó sora lesz. Teltek a hónapok, a két asszony egymásba kapaszkodva várta haza a legényt. Nagyon. Ő tudta ezt, és megfogadta, hogy hazamegy hozzájuk.

Éhezett és fázott. Árkot ásott, befagyott pontondarabokat pucolt. Aztán egyszer csak történt valami. Gyorsan kellett cselekedni ott a Don partján, kellett a híd, de azonnal. Nem volt idő mérlegelni, és a jég nem bírta el. Beszakadt. Nem egyedül süllyedt el a jeges árba, de csak kevesen tudták elkapni a kötelet, amit a társaik dobtak a partról. Míg a fagyott kötél marcangolta a tenyerét, Rozália arcát látta maga előtt. Ki kell kecmeregni. Nem maradhat most itt. Megígérte. Várják.

Ráfagyott a ruha, ropogott a jég a cipőjében. Gyorsan vetkőzött, dörzsölték hóval, aztán lilára fagyva vissza kellett vennie a deres-jeges egyenruhát. Hogy milyen rettenetesen fázott! Már másnap belázasodott. Félrebeszélt. Hátraküldték a hadi kórházba. Teltek a hetek, végül egy jószívű orvos azt mondta neki: Ferenc, menjen haza.

Haza! Hosszú volt az út, de végül megérkezett. Hogy örültek neki! Anyja, menyasszonya, az egész család összeszaladt, de ő csak kapkodott a levegőért és a szobába vágyott.

Jártányi ereje sem volt. Köhögött, fulladt.

Tüdőbaj - mondta a doktor és csak ingatta a fejét. Összesúgtak az asszonyok, előkerültek régi gyógymódok, de ő napról napra keskenyedett. Hétről hétre gyengébb lett. Rozika mellette töltötte minden idejét. Cserélte a borogatást, felrázta a párnáját és arról mesélt neki, milyen szép is lesz az esküvőjük. Hogy reggelig táncolnak majd, csak gyógyuljon meg!

Aztán egy nap a Ferenc keze már nem szorította vissza a Rozika kezét. Hazajött hozzánk meghalni - mondta az anyja, és vigasztalni próbálta az özvegy menyasszonyt.

Gyász borult a házra.

De ilyen temetést nem látott még a világ! A koporsó mögött hófehér menyasszonyi ruhában Rozika ment, egyedül, kezében egy gyönyörű virágcsokor. Mögötte feketében a gyászoló család, végig a falun, egészen a sírig.

Rozál így lett örökre Ferenc menyasszonya. Sosem ment férjhez, nem fogadott udvarlót. Még 65 évig élt, míg szeretett Ference mellé temették.


Megosztom
Link másolása