GYEREK
A Rovatból

Sokszor széllel szemben pisilnek, de a számok őket igazolják – Ők a mosipelusos anyukák!

A mai ötvenes-hatvanas generáció még maga mosta a gyerekei pelenkáját, de aztán olyan könnyedén tért át a világ a kényelmes és popsikímélő eldobható pelusra, mintha nem is létezett volna előtte hipós vödör.

Megosztom
Link másolása

A legtöbben értetlenül állunk a jelenség előtt: mi okból vállalja egy édesanya, hogy a bármelyik sarki boltban kapható eldobható pelenka helyett a mosással, kakivakarással és folyamatos előre tervezéssel járó mosható verzió mellett teszi le a voksát?

Az autentikus válaszok érdekében ezért kérdőívet tettünk közzé, többek között a Mosható pelusok eladás vétel és társalgó csoport-ban, melynek vezetője a főleg magyar mosipelus márkákat forgalmazó PelenKaland bolt tulajdonosa, Csákyné Bognár Aliz.

A válaszokból szépen kirajzolódik, hogy milyen nehézségek igen, és milyenek nem tartoznak a mosis életérzéshez, ezért nem csak a hezitálóknak, de a szilárdan ellenállóknak is érdemes beleolvasni a cikkbe.

Hogyan ismerkedtél meg a mosipelus fogalmával és gyakorlati használatával?

A válaszadók túlnyomó többsége nem meglepő módon az interneten találkozott a mosható pelenka fogalmával, blogon, kismamákra specializálódott tematikus oldalakon, influenszerek közvetítésével Youtube-on vagy TikTok-on, esetleg Facebook-csoportban látott először ilyet.

Kismama újság, babaexpo is szerepelt a válaszok között, de

szerencsére sokan voltak olyan szerencsés helyzetben, hogy családtag vagy barátnő indíthatta el őket a mosizás rögös útján.

Ez hatalmas előnyt jelent, hiszen minden kérdésüket bátran fel tudták tenni, és élő segítséget is többször (és ingyen!) kaphattak, ellentétben a magányos farkasként indulókkal.

Az internetnek ugyanis egyszerre előnye és hátránya az információbőség. Mire egy kezdő anyuka végig bogarássza a számtalan variációt – zsebes vagy csónakos, újszülött vagy all-in-one – egy idő után telítődik és erőt vesz rajta a döntéskényszer okozta stressz. Az anyaság pedig amúgy is egy végnélküli stresszforrás (hol pozitív, hol negatív értelemben), így érthető, ha sokan már az utánajárás során feladják az egészet.

Ezt ússzák meg azok, akiknek van a környezetükben haladó vagy profi mosipelust használó anyuka.

A többiek vagy átrágják magukat a tömérdek infón és saját szakállukra kezdenek el kísérletezni a fazonokkal, méretekkel, vagy elmennek/meghívnak magukhoz egy erre szakosodott tanácsadót, befizetnek egy bemutatóra vagy keresnek egy olyan anyukás kört (hurciklubot, baba-mama klubot), ahol mindezt megtanítják nekik.

Az egyik válaszadó így írt saját útjáról:

-Interneten tájékozódtam, ami nagyon nehézkes volt. Majdnem 2 hétbe telt a megfelelő információk megtalálása, értelmezése, átültetése a gyakorlatba.

Kellő külső támogatás híjján tehát nagyon elszántnak kell lenni ahhoz, hogy valaki a nulláról kezdjen neki a mosizásnak.

Mielőtt belekezdtél, milyen kételyeid voltak? Ezek hogyan változtak meg azután, hogy belejöttél a dologba?

Új dologba belevágni egyszerre izgalmas és nyomasztó, hiszen nem tudhatjuk, menet közben milyen nehézségeink lesznek. Nincs ez másként a mosipelussal sem.

Minden kezdőben ott lapulnak a jogos kérdések: mennyit kell majd mosni, hogy fog ez beleférni az időnkbe, mennyire fogja bent tartani a kakit/pisit az adott fazon, és egyáltalán: hogy fogom bírni ezt a sok kaki közeli élményt?

A válaszadók őszintén, kertelés nélkül írtak a kezdeti nehézségekről is, amelyek egy jól kialakított saját rutin sikerélményei után gyakorlatilag eltörpülnek. Volt, aki a kezdeti kudarcok után egy ideig abba is hagyta, majd újrapróbálkozott, és végül sikerrel járt.

-Kezdhettem volna hamarabb, rutinnal kb. napi fél óra plusz teendő - írta az egyik anyuka.

Azért pedig senkit nem vitt még el a Mosipelus rendőrség, mert adott alkalommal esetleg rákényszerült az eldobható pelenkára.

Többen megjegyezték, hogy valószínűleg a többség túlmisztifikálja a dolgot, és csak el kellene kezdeni, aztán menet közben úgyis mindenkinek kialakul a maga rendszere.

Mi a legnagyobb pozitívuma a mosipelusnak? És mi a legnagyobb negatívuma?

Aki aztán egyszer belejött, az nem véletlenül szokta megjegyezni, hogy nem is érti, mások miért nem így csinálják.

A mosható pelenka ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem csak azért jó, mert nem terheljük a környezetet 500 év alatt lebomló műanyagokkal.

Egyik legfontosabb előnye a környezetvédelmen túl a gazdaságossága, használatukkal ugyanis több százezer forintot spórolhatunk.

Egy alap készlet 30-60.000 forintból kijön, ami konkrétan a bilizésig elég lehet (hacsak nem gyűjtő az illető, és rendszeresen elcsábítja egy-egy új minta vagy fazon). Ezzel szemben eldobható pelenkára 3 év alatt akár több, mint 400.000 forintot is eltapsol az ember.

Mindebbe még bele sem számoltuk a baba fenekére elkent mindenféle kenőcsöket, amik a műanyagok okozta irritációt hivatottak enyhíteni. Sokan egyébként végül pont emiatt kötöttek ki a mosizásnál, hiszen itt nincs semmiféle irritáció, és nincs szükség krémekre.

-Nincs szemét, csak szép fenék! - ahogy mondják.

A készlet kialakítása után akár egy világjárvány alatt sem kell azon görcsölni, elfogyott-e a pelenka, ráadásul a legtöbb mosipelusos baba sokkal hamarabb lesz szobatiszta.

Mindennek a jónak persze ára van, ezt a válaszadók sem tagadták: ki kell alakítani és tartani magunkat a mosási rendszerhez, ha nincs segítségünk az elején, belefuthatunk nem megfelelő típusú pelenkákba és akkor újat kell venni (bár a nem használtakat nagyon könnyű eladni!) és utazáshoz is nagyobb hellyel kell számolni.

Az internet nyújtotta vásárlási lehetőségekkel is óvatosan kell bánni, mert sok kínai gyártó is meglátta a potenciált a mosikban, a gyártáshoz használt vegyszerekre azonban nem fordít kellő figyelmet.

Milyen más környezetvédő és milyen környezetszennyező szokásod van?

A mosható pelenka környezetkímélő tulajdonságairól más esett szó, a válaszadók is egyöntetűen azért döntöttek mellette, hogy gyermekeiknek és a jövőnek ne kelljen még több vegyi terheléssel szembenézniük. Azt gondolnánk, aki vállalja az ezzel járó plusz munkát, az már régóta ezt a szemléletet követi az életének többi területén is.

Azonban érdekes módon többen is azt írták, a mosipelus egyfajta kapudrogként működött náluk: csak a mosizás kapcsán kezdtek el foglalkozni behatóbban a természetvédelemmel, a fenntarthatósággal.

-A mosi által elkezdtünk átállni egy tudatosabb életre. - írta egyikük.

Többen például a mosizást megismerve kezdtek el mosható mensturációs betétet használni, vagy saját életkörülményeikhez igazodva átalakítani egyes környezetszennyező szokásukat.

Persze bőven akadt olyan is, akik már régóta a zöld utat járja, komposztál, vegyszermentesen takarítja az otthonát, saját maga keveri a kozmetikumait, pálmaolajmentes termékeket vásárol, és így tovább. De mindenki tudott még olyan területet említeni, amit tudna tovább zöldíteni.

Öröm volt a válaszok között (és mögött) látni az őszinteséget, a kudarcok elismerését, a saját életük zöldebbre szabásának egyéni útjait. Van, akinek nem járható, hogy tömegközlekedve intézze a nagybevásárlást, de igyekszik ezt azzal kompenzálni, hogy kerüli a repülőgéppel történő utazást. Aki panelben lakik, értelemszerűen nem tud az egész családnak elegendő friss szezonális zöldséget termeszteni a balkonon, cserébe beltéri komposztálót, bokashi-t használ, amit a kerületben fellelhető közösségi kertekben tud kiüríteni.

Ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma környezetkímélő út sem, ami az egyiknek könnyű, a másiknak lehet, hogy kivitelezhetetlen.

Az utolsó előtti kérdés erre irányult.

Van-e olyan környezetvédelmi szokás, amit a mosipelusnál nehezebben megugorhatónak gondolsz?

A vegán életmód, a csomagolásmentes vásárlás vagy a több gyerekkel történő bevásárlás tömegközlekedéssel való megoldása sok válaszban felmerült. Ugyanígy, a kitöltők szerint komoly erőfeszítést igényel a helyi élelmiszerek előnyben részesítése, a textilzsepi családi szintű használata vagy mondjuk a víztakarékosság.

Az egyik legkonkrétabb válasz szerint viszont a mosipelusnál már csak a fűrészporos WC a nehezebben kivitelezhető szokás.

Ugyanakkor többen megjegyezték, hogy igazából minden mást nehezebbnek látnak, hiszen a mosizás egy egyszeri beruházás és egy egyszeri rendszerkialakítás után gyakorlatilag önjáró dolog, és nem jár további lemondással vagy folyamatos önkontrollal.

A környezeted támogat/támogatott-e a mosipelus használatban, akár kezdőcsomagokkal, akár gyakorlati segítséggel vagy más módon?

Erre a kérdésre szomorú módon a legtöbb válasz az volt, hogy nem, senki sem támogatta őket. Sem magában az elhatározásban, sem a gyakorlati kivitelezésben, sem máshogy.

A címben említett széllel szemben pisilés problematikája is sok helyen felbukkant, volt, ahol a környezet, a család kifejezetten ellen tartott a törekvésnek.

Hát, innen szép a győzelem. A válaszadók ugyanis ennek ellenére, saját igazuk tudatában beleálltak a dologba, és nem csak magukat, de legtöbbször a környezetüket is sikerült végül meggyőzniük a mosipelus használatának fontosságáról és kivitelezhetőségéről.

Ha egyetlen mondattal kellene meggyőznöd valakit a mosipelus használatának fontosságáról, mi lenne az?

Az utolsó kérdésre adott válaszok közül párat változtatás nélkül közlünk, kiemelve, hogy a válaszadók mindegyike végigment már a mosható pelenka használatának rögös útjain, tehát nem zöld kanapéhuszárok írták őket.

  • Spórolj velünk, költs tudatosan.
  • Mi 1,5 évesen szobatisztultunk.
  • Egy gyerek kb. 1 tonna eldobható pelenkát termel, ami évszázadokig nem bomlik le.
  • Próbáld ki, maximum eladod a készletet, ha nem tetszik ez az egész.
  • Ha megvan a számodra jó készlet és rutin, semmiben nem érzed tehernek, a része lesz mindennapjaidnak. 3 gyerekkel már simán 1-1,5 milliónál járok spórolásban.
  • Nincs szemét, csak szép fenék!
  • Baba bőrének ez a legjobb módszer.

És ami talán a legmeggyőzőbb:

Ne gondold túl, segítek!


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A Rovatból
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit művelt a kétéves kisfia 10 perc alatt a vadonatúj kanapéval
Lily Wrench azt hitte, a kisfia csendben Peppa malacot néz, amíg ő a kisebbik gyereket altatja.

Megosztom
Link másolása

Tíz perc csend, egy kétéves kisfiú és egy doboz festék – ennyi kellett ahhoz, hogy egy édesanya frissen felújított nappalija romokban heverjen.

A hartlepooli Lily Wrench épp a babáját altatta, amikor a kétéves JJ Ryan lent maradt Peppa malacot nézni.

Mire a 20 éves nő lement a földszintre, a döbbenettől szinte szólni sem tudott.

A kisfiú ugyanis kinyitott egy doboz fehér festéket, és bemázolta vele a vadiúj, több mint kétezer fontért vásárolt bőrkanapékat és a padlót is.

A The Sun cikke szerint a huncut JJ csendben ült a kanapén, és gyönyörködött a művében.

Lily Wrench az előző héten fejezte be a nappali kifestését, és az apróbb javításokhoz félretett néhány doboz festéket.

„Amúgy is csendes, amikor tévét néz, úgyhogy azt hittem, szépen ül és nézi a Peppa malacot”

– mondta az édesanya.

Amikor Lily leért a lépcsőn, először csak egy apró, fehér lábnyomot vett észre a padlón.

„Először azt gondoltam, csak a padlót pacsmagolta össze, aztán megláttam a kanapékat. Leesett az állam”

– idézte fel a pillanatot. „Fent voltam, altattam a babát. Nem hiszem, hogy 10 percnél tovább hagytam volna JJ-t egyedül lent” – tette hozzá.

A kár óriási, ugyanis a két bőrkanapét néhány nappal azelőtt vásárolta, és több mint 2000 fontot fizetett értük.

A legtöbb szülő talán elvesztette volna a fejét, Lily Wrench viszont higgadtan reagált. „Odaszaladt, és azt mondta: ‘Sajnálom, mami’, és egyszerűen nem tudtam haragudni rá” – mondta. „Úgy öt perc múlva már nevettem. Nem tudtam leszidni. Nevetni kezdtem” – folytatta az anyuka, aki szerint a kisfián látszott, hogy tudja, rosszat tett.

Az anyuka gőzerővel próbálja megmenteni a méregdrága bútorokat, és hetekig tartó munkával kaparja le a festékrétegeket a kanapéról és a padlóról.

Az esetből a fiatal nő levonta a tanulságot. „Most már tudom, hogy semmit sem szabad elöl hagyni. Imád festeni.”

Via The Sun


Megosztom
Link másolása

GYEREK
A Rovatból
Hetekig tűrte a pletykákat Horváth Csenge, mielőtt elszakadt a cérna: „Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?”
A magyar modell sokáig hallgatott, majd ő maga reagált a terhességéről szóló pletykákra. Nemrég egy videóban osztotta a ki a kommentelőket.

Megosztom
Link másolása

„Mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk?” – ezzel a kemény kérdéssel vágott vissza a róla megjelent találgatásokra Horváth Csenge.

A magyar modell őszintén beszélt a babavárás nehézségeiről és örömeiről is nemrég egy podcastben.

A 23 éves modell terhességéről már tavaly ősszel suttogni kezdtek, miután kiderült, hogy a jómódú erdélyi üzletemberrel, Barabás Ottóval alkot egy párt.

A pletykák akkor erősödtek meg, amikor a pár december 11-én először jelent meg együtt a nyilvánosság előtt a Legénybúcsú című film premierjén, ahol már sokaknak feltűnt Horváth Csenge gömbölyödő pocakja.

A modell sokáig csendben tűrte a pletykákat és kommenteket, végül egy fotóval maga jelentette be Instagramon, hogy gyermeket vár.

A hírt édesanyja, Fésűs Nelly is megerősítette: „Igen, igaz! A legboldogabb nagyi vagyok a világon!”

Horváth Csenge egy TikTok-videóban nemrég arról is beszélt, hogyan viseli a terhességet.

 

„Még egész jól bírom, de már abból a szempontból nyilván nem nagyon, hogy vannak olyan szokások, meg olyan dolgok, amiket vagy el kellett engedjek, vagy már abszolút nincsenek az életemben. Ilyen például a megfelelő alvásmennyiség. Ez már nincs, úgyhogy... De egyébként ezen kívül én szerintem nagyon jól bírom. Nem vagyok hisztis, nem vagyok kívánós”

– mesélte nevetve.

A modellt ugyanakkor mélyen megviselte, hogy idegenek firtatták az állapotát, még mielőtt ő maga beszélt volna róla.

„Leginkább csalódottságot éreztem.

Nyilván a legelején rettenetesen felidegesített ez az egész, hogy mióta oké, hogy más ember méhében turkálunk.

 

Ez még barátok és a szűk családi kör esetében is kényes téma, nemhogy idegenek hogyan viszonyulhatnak így valakihez.

Úgy éreztem, ha nem állok ki ebben a témában azok mellett a nők mellett, akik hasonló helyzetben vannak, akkor nem tudnék tisztességesen tükörbe nézni” – mondta a kismama.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Mindkét tündérszép gyermekét megmutatta Ráthonyi-Palácsik Tímea ennivalóan édes fotókon
Nemrég ünnepelték a nagyobbik gyermekük, Ben első születésnapját, ebből az alkalomból készültek a felvételek.
Sassy - sassy.hu
2026. január 27.


Megosztom
Link másolása

Tagadhatatlan, hogy hatalmas boldogságot hozott Ráthonyi-Palácsik Tímea életébe az anyaság.

Több sikertelen lombikprogram, hormonkezelés, műtét és vetélés után döntött úgy férjével, Ráthonyi Zoltánnal, hogy béranya segítségét veszik igénybe. Több egészségügyi probléma is akadályozta a természetes/hagyományos úton történő teherbeesést.

Első gyermekük, egy kisfiú, 2025 elején jött világra béranya közreműködésével.

A kisfiukat Bennek nevezték el.

Születésével egy időben számolt be arról az influencer üzletasszony, hogy útban van a második gyermekük is, akit ő hord a szíve alatt, a legutolsó utolsó beültetés ugyanis - amelynek sikeréről már lemondtak - sikeres lett.

Így 2025 nyarán megszületett a kislányuk is, Hailey.

Ráthonyi-Palácsik Tímea most Instagramon tet közzé olyan fotókat és videót, amelyeken a bájos gyermekek láthatók.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés

Íme, az eseményről készült videó:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Timea Rathonyi Palacsik (@timeavajna) által megosztott bejegyzés


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A Rovatból
Brutális szigor jöhet a magyar névadásban, 145 keresztnevet törölnének utólag a jegyzékből, és csak egy új utónevet fogadtak el
Az Utónév-engedélyezési Bizottság keményen odacsapott. De vajon melyik az az egyetlen új név, ami átment a rostán, és miért dobnak ki ennyi régit?

Megosztom
Link másolása

Óriási szigorra számíthatok itthon a névadásban: 281 kérelemből egyetlen új nevet engedélyezett az ezzel foglalkozó bizottság.

Ugyanakkor 145 már létező és engedélyezett keresztnevet törölnének el örökre, utólag.

Január 26-án, hétfőn ülésezett a Kulturális és Innovációs Minisztériumhoz tartozó Utónév-engedélyezési Bizottság, az eredményekről pedig a testület elnöke, Kósa Lajos számolt be – írta az Index.

A döntés hátterében a magyar névadás tavaly augusztusban megváltozott rendszere áll.

Bár a Nyelvtudományi Kutatóközpont továbbra is szakvéleményt ad, egy újonnan felállított bizottság bírálja el a javaslatokat, mielőtt a kulturális és innovációs miniszter elé terjesztenék azokat. A jóváhagyásra váró neveknek továbbra is meg kell felelniük a magyar helyesírás szabályainak, idegen nevek pedig csak a magyar nyelvben meghonosodott formájukban kerülhetnek a listára.

A tavaly augusztus óta beérkezett 281 kérelemből a Nyelvtudományi Kutatóközpont mindössze 7 névre tett javaslatot, de ezek közül is csak egyetlen egyet fogadtak el.

Ez a Vinka női név, ami egy virág neve.

Olyan nevek viszont

nem mentek át a rostán, mint a Lucie, a Freya, a Wolf vagy a meghökkentő Leukoplastina.

A bizottság nemcsak az új nevekről döntött, hanem

átvizsgált 198 olyan, már bejegyzett utónevet is, amelyet jelenleg egyetlen magyar állampolgár sem visel. Ezek közül 145 esetben javasolták, hogy vegyék ki a hivatalos névjegyzékből.

Amennyiben ezt véglegesítik, a szülők a jövőben nem választhatják majd ezeket a keresztneveket.

A testület megállapodott abban, hogy ezentúl negyedévente fognak tanácskozni, a törlésre nem javasolt, de senki által nem használt többi nevet pedig tovább vizsgálja a Nyelvtudományi Kutatóközpont.

 

Mi ezzel a cél?

A kormányzati álláspont szerint a magyar hagyományokat jobban tükröző, letisztultabb utónévjegyzék.

Szakmai oldalról ugyanakkor felmerültek aggályok emiatt.

A névadási szokások és szabályok egyébként országonként eltérőek. Az Egyesült Államokban például kevés kivétellel szinte bármilyen keresztnevet adhatnak a szülők a gyerekeknek, ott most ezek a legnépszerűbb babanevek. De ha valaki a többség szerint túlzásokba esik, akkor közösségi oldalakon számíthat arra, hogy kritikákat kap azért, mert "kitolt a gyerekével".

Via Index


Megosztom
Link másolása