SZTÁR

Kislányai tartották a lelket Sophie Turnerben a válás alatt: „Sosem voltam elég erős ahhoz, hogy kiálljak magamért”

Azt mondta, ha nem a lányaiért kellett volna végig csinálnia, akkor feladja.

Megosztom
Link másolása

A Trónok harca egykori sztárja a brit Vogue új számának címlapján szerepelt és először beszélt részletekbe menően Joe Jonasszal való viharos válásáról.

Joe Jonas tavaly szeptemberben adta be a válókeresetet Sophie Turnerrel való négy év házasság után.

A pár két gyermeket is nevel, így a 3 éves Willa és 2 éves Delphine elhelyezéséről és a felügyeleti jogról is meg kellett egyezni.

Turner nem sokkal a válókereset után beperelte Jonast és azt állította, az énekes visszatartotta lányaik útlevelét, így azok nem tudta visszatérni Angliába anyjukkal.

Idővel sikerült lecsendesíteni a kedélyeket, a színésznő ejtette a pert és megegyeztek a felügyeleti jogról.

Rendkívül nehéz időszak volt ez Sophie Turner számára. Nem egyszer érezte úgy, hogy nem tudja tovább csinálni és feladja.

„Voltak napok, amikor nem tudtam, hogy sikerül-e. Felhívtam az ügyvédemet, hogy 'Nem tudom ezt csinálni. Egyszerűen nem tudom”

-emlékezett vissza a jogi csatározásokra.

„Sosem voltam elég erős ahhoz, hogy kiálljak magamért. Aztán végül, miután két hétig csak vergődtem, emlékeztetett arra, hogy a gyerekeimért harcolok. Amint valaki azt mondja nekem: 'Tedd meg a gyerekeidért', megteszem. Magamért nem tenném meg, de értük erőt merítek.”

Az exével való kapcsolata során átéltérzelmekről is megnyílt, kifejtette, hogy nem szerette a figyelmet, ami azzal járt, hogy egy Jonas Brotherrel házasodott össze.

„Rengeteg figyelem irányult a három testvérre és a feleségekre. Nos, minket mindig feleségeknek hívtak, és én ezt utáltam. Mindig plusz egy főnek éreztem magam. De ehhez neki semmi köze, sohasem éreztette ezt velem.”

Az angol származású színésznő azt is elmondta, hogy az Egyesült Államokban élni elszigetelő élmény volt számára, különösen azután, hogy a család 2021-ben Miamiba költözött.

„Úgy éreztem magam, mint egy kismadár, aki aranykalitkába van zárva. Csodálatos volt, igen, de nem voltak ott barátaim”

Miután szakított Jonasszal, az egyik legnagyobb segítség egy váratlan helyről érkezett, ugyanis Taylor Swift, Joe volt barátnője segített rajta.

„Abszolút hős volt számomra ebben az évben"

-mondta Sophie és azt is elárulta, amikor tavaly szeptemberben, miután Joe beadta a keresetet, szüksége volt egy helyre, ahol lakhat, Swift állítólag felajánlotta a lakását neki és lányainak.

„Soha senkinek nem voltam még ennyire hálás, mint neki, mert befogadott engem és a gyerekeimet, és otthont és biztonságos helyet biztosított nekünk. Tényleg aranyból van a szíve”

-tette hozzá Turner.

A jövőre nézve Sophie elmondta, hogy arra koncentrál, hogy szilárd közös szülői kapcsolatot tartson fenn az exével. Úgy gondolja, hogy mindketten a lehető a legjobbat teszik, amit tudnak csak tudnak és jónak látnak.

Turner röviden kitért jelenlegi kapcsolati státuszára is, mivel nem régiben hivatalossá tette Peregrine Pearsonnal való kapcsolatát.

"Ez mind nagyon új nekem"

-vallotta be a színésznő, aki fiatalon ment férjhez.

Jelenleg élvezi, hogy újra az Egyesült Királyságban van, és azt mondta: "Igazából nagyon régóta nem voltam ilyen boldog. Kezdem újra felfedezni, mit szeretek csinálni, kivel szeretek együtt lenni".

Forrás: toofab


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk



Megosztom
Link másolása


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
Na jó, Tornóczky Anita újszülött kisfiánál édesebbet ma már úgysem tudunk mutatni!
Egészen más lesz az idei karácsony a műsorvezető és családja számára.

Megosztom
Link másolása

Pár hete született meg Tornóczky Anitáék várva várt kisfia, Noel.

A 45 éves műsorvezető és párja, Miklós öt éven át próbálkozott a családalapítással, és végül egy lombikprogram révén vált valóra álmuk. Tornóczky Anita 2024. november 27-én adott életet a kisfiúnak.

A baba és a mama jól van, bár a műsorvezetőt megviselte a szülés.

Anita és családja számára az idei karácsony különösen örömteli, hiszen már Noel jelenlétében ünnepelhetnek.

A műsorvezető már megosztott pár kedves pillanatot a köbvetőivel, most egy édes fotót publikált Instagramon:


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Megszületett Zámbó Jimmy fiának, Zámbó Sebastiannak az ötödik gyermeke, nagyon boldog az apuka
Megható fotót osztott meg újszülött kisfiáról az egyik közösségi oldalon.

Megosztom
Link másolása

Megható képet osztott meg a rajongóival Zámbó Sebastian.

A néhai Zámbó Jimmy középső fia, aki apja nyomdokaiba lépve énekesként és zenészként tevékenykedik, 2023-ban vett feleségül a szerelmét, Nikolettát.

A felesége előző kapcsolatából már született három gyermek, egy közös kisfiuk is van, így a nemrég világra jött babával együtt már öt gyermeke van az énekesnek.

Zámbó Sebastian büszkén posztolta Facebookon a képet, amelyen a csöppséggel látható.

A fotót erre a linkre kattintva láthatod.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
A Rovatból
Így néz ki most Geronazzo Mária, akit a hatalmas ajkairól és felnőttfilmes múltjáról ismert meg annak idején az ország
Jelenleg négy házasság után boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Megosztom
Link másolása

Megkereste a Blikk Geronazzo Máriát, aki a hatalmas szájáról lett híres annak idején.

Geronazzo Mária magyar médiaszemélyiség, aki a 2000-es években vált ismertté különleges megjelenésével és médiaszerepléseivel.

Több plasztikai műtéten is átesett, de ezek közül kétségkívül az ajakfeltöltései tűntek ki.

Az elmúlt években visszavonult a magyar médiától, és Svájcban élt, ahol spirituális képességeit fejlesztette. Egy ezoterikus televíziónál dolgozott, és nagymesterré vált. Saját csoportot vezetett, ahol energiát adott át tagjainak.

Nemrég elárulta, hogy életére visszatekintve csak egyetlen döntését bánta meg: a felnőttfilmben való szereplését.

Minden más döntését szerette, és mindig önmagát adta. A jövőben pedig spirituális internetes műsor indítását tervezi:

"Ahol a boldogsággal foglalkozom majd, mert sok a boldogtalan ember. A koromból adódóan segíthetek nekik. Egyébként tanulni is szeretnék még, méghozzá pszichológiát, amiben a lányom is támogat. Úgyhogy hamarosan jelentkezem az egyetemre, és képezni fogom magam."

Ami a magánéletét illeti, négyszer volt férjnél, és mindegyik házasságából ő lépett ki, mivel elmondása szerint partnerei féltékenyek voltak rá, és nem hagytak számára privát teret.

Jelenleg boldog szingliként él, és nem vágyik társra.

Ken baba és Geronazzo Mária beszélhgetése néhány éve:


Megosztom
Link másolása