SZTÁR

Joe Jonas és Sophie Turner megegyeztek gyerekügyben

Mindenkinek jobb a pereskedés nélkül.

Megosztom
Link másolása

Joe Jonas és Sophie Turner közös nyilatkozatot adtak ki a két lányuk, Willa és Delphine ideiglenes felügyeleti jogáról. A páros elmondta, hogy eredményes megbeszélést követően sikerült megállapodniuk, és mindent meg fognak tenni, hogy megfelelő társszülők legyenek.

"Egy eredményes és sikeres mediációt követően megállapodtunk abban, hogy a gyerekek egyformán szerető otthonokban töltik majd az idejüket az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban"

- mondta a pár a nyilatkozatában.

A manhattani szövetségi bíróság bírája, Katherine Polk Failla beleegyezett, hogy szüneteltesse az ügyet, és törölje a korábban kitűzött január 2-i tárgyalási dátumot, amelyet egy héttel ezelőtti meghallgatáson határoztak meg.

Joe Jonas és Sophie Turner házassága 2019-ben kezdődött, és két gyermekük született. Willa, az első lányuk, 2020-ban született Los Angeles-ben. Turner 2022-ben adott életet második gyermeküknek, Delphine-nek.

Bár a páros 2023 szeptemberében beadta a válókeresetet, azóta közös erőfeszítéseket tett a gyerekek felügyeleti jogának rendezésére. A mostani megállapodás szerint a gyermekek az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is időt tölthetnek, és mindkét szülő aktív részese lehet az életüknek.

A gyerekek jelenleg Turnerrel élnek New York déli körzetében, mivel Joe Jonas három hónapon keresztül turnézott.

Forrás: New York Post


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


SZTÁR
Tom Cruise szakított az orosz szépséggel, napokkal azután, hogy találkozott annak gyerekeivel
Durva egy találkozás lehetett! Mit mondhattak neki vajon a gyerekek?

Megosztom
Link másolása

Tom Cruise véget vetett kapcsolatának Elsina Kajrovával, egy orosz oligarcha volt feleségével - árulták el a sztár közeli ismerősei. A színész a nála 25 évvel fiatalabb szépséggel tavaly év végén kezdett randizni. Állítólag a 61 éves Tom és a 36 éves nő között azóta kihűltek az érzelmek, de barátok szeretnének maradni, hiszen egy házban laknak Londonban.

Egy forrás szerint:

„Csúnyán szakítani kínos lett volna, mert bármikor összefuthatnak a liftben. Nincsen bennük rossz érzés, és Tom számára a kapcsolatuk egyszerűen lefutott”.

A The Sun kiderítette, hogy Tom és Elsina, aki egy orosz politikus lánya, decemberben többször is randevúzott. Tom például kibérelte maguknak az előkelő Novikov étterem egyik emeletét, és elvitte a lányt a Hyde Park-i Winter Wonderlandbe is.

A múlt héten még együtt mentek el a London Air Ambulance gálára, amelyen Vilmos herceg is részt vett.

Aztán Tom találkozott a lány gyerekeivel és hirtelen kihűltek az érzelmei.

Elsinának van egy fia és egy lánya Dimitrij Cvetkovval kötött előző házasságából, a férfi orosz oligarcha és gyémántkereskedő. Dimitrij azt nyilatkozta, hogy a három évig tartó durva válóperük elképesztő 150 millió fontjába (68.250.000.000 Ft) került.

A MailOnline-nak nyilatkozva azt állította, hogy

11 éves házasságuk alatt a nő 10 millió fontot (kb. 4,5 milliárd Ft) költött ruhákra és további 2 millió fontot táskákra.

„Függetlenül attól, hogy kivel van együtt, Tom Cruise-zal vagy bárki mással, a férfinek tudnia kell, hogy Elsina szereti az élet finom dolgait, drága és fényűző ízlése van.

Tomnak nyitva kellene tartania a szemét és a pénztárcáját.”

De hozzátette: „Örülök neki, minden jót kívánok”.

Még furcsábbá teszi a szakítás hírét, hogy éppen a múlt héten jelentették, hogy Tom egyre közelebb kerül Elsinához. És Elsina ezek szerint Tom pénztárcájához.


Megosztom
Link másolása

SZTÁR
A 91 éves Vitray Tamás megházasodott - ez volt a negyedik esküvője
A veterán tévés számára fontosak a formaságok.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. február 22.


Megosztom
Link másolása

Vitray Tamás 2019-ben vált el előző feleségétől, akkor sokan azt kérdezték, érdemes-e még ennyi idősen válni és a magányos öregkort választani. A népszerű tévés azonban egy rossz házasság helyett inkább az egyedüllét mellett döntött.

Azóta bebizonyította, hogy a kor nem lehet akadály, ha az ember újra szeretné kezdeni az életét, azt akárhány évesen is megteheti.

És ő újra akarta. Nemrég már elárulta, hogy van valaki az életében, aki mellett boldog, most pedig a Story magazinnak azt is, hogy feleségül vette szerelmét.

2022-ben így beszélt az érzéseiről Rónai Egonnak:

„Nincs definíciója a szerelemnek. Nem vagyok egyedül, van párom, igen.

Jó is, mert a munkája révén sok mindent meg tudunk beszélni, és egy ilyen vénembert, aki megint nekiveselkedik, persze, hogy ez izgat legjobban. Az is lehet, hogy a két mesterség egyesít bennünket legerősebben, és mindaz, ami hozzá kell"


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
Kiderült a szomorú igazság Michael Jackson orrműtétjéről
A rajongókat mindig is érdekelte, hogy Michael Jackson miért érezte szükségét annak, hogy ilyen drasztikusan megváltoztassa a külsejét.

Megosztom
Link másolása

Michael Jacksont minden idők egyik legtehetségesebb és legnagyobb hatású művészeként tartják számon, a Thriller című albuma még mindig minden idők legkelendőbbje, 21 millióval megelőzve a második helyezettet.

Talán a hamarosan megjelenő életrajzi filmje több betekintést enged majd abba, hogy ki is volt ő valójában, de egyelőre csak archív videók és azoktól származó történetek állnak rendelkezésünkre, akik ismerték őt.

Egy téma, ami mindig is érdekelte a közönséget, Jackson folyamatosan változó külseje volt, és úgy tűnik, hogy a testőre most mindent elárult erről.

Matt Fiddes egy Swindonban született sztáredző, aki nem másnak, mint Michael Jacksonnak volt a testőre.

A 'The Steven Sulley Study' podcast vendégeként Fiddes-t Jackson orráról is kérdezték - szúrta ki a LadBible.

„Régebben sokat cikizte a családja az orra mérete miatt - nagy orrúnak hívták, meg ilyenek. Mindig azt mondta, hogy

az apja volt a fő gúnyolódó - ezt nem tőlem örökölted, ezt anyukádtól örökölted, ezt nem az én családomtól örökölted - mondta az öreg -,

és ez nagyon bántotta őt.” magyarázta Fiddes.

„Michael átlagosan napi három órát táncolt. Egyszer 50 pörgést csinált egymás után - hihetetlen volt. - Elesett és eltörte az orrát, és

ezt tökéletes alkalomnak találta arra, hogy ha úgyis altatásban lesz, kisebb orrot csináltasson.”

Jackson 1979-ben esett át az első orrplasztikai műtéten, amit még több is követett.

Hát, az még mindig nem világos, hogy igaz-e az a pletyka, hogy a sok műtét hatására az orra egyszerűen elhalt és protézissel kellett helyettesíteni. Talán a filmből ezt is megtudjuk majd.


Megosztom
Link másolása


SZTÁR
„Könnyekre fakadtam” - Károly király ezt mondta egy gyenge pillanatáról a rákdiagnózisa után
Nagyon kedves párbeszéd zajlott le a király és miniszterelnöke között. Még jó, hogy forogtak a kamerák.

Megosztom
Link másolása

A király először találkozott személyesen hivatalos ügyben valakivel, mióta kezelés alatt áll. Rishi Sunak miniszterelnök volt a szerencsés kiválasztott - írta meg a People.

A 75 éves király tegnap délután fogadta a brit miniszterelnököt a Buckingham-palotában.

Négyszemközti találkozójuk volt az első hivatalos program azóta, hogy kiderült, rákot diagnosztizáltak Károlynál.

Két héttel ezelőtt még telefonon beszéltek csak, de a mostani találkozóról fényképek és videófelvételek is készültek.

Rishi Sunak azzal nyitott, hogy, „csodálatos” látni, hogy Károly király ilyen jól néz ki, majd így folytatta:

„Nos, mindannyian felséged mögött állunk. Az ország ön mögött áll.”

Károly ezt válaszolta:

„Annyi csodálatos üzenetet és üdvözlőlapot kaptam. Ezektől legtöbbször könnyekre fakadtam.”

A miniszterelnök és az uralkodó arról is beszélt, hogy a király rákkal kapcsolatos hírei számos létfontosságú jótékonysági szervezetet helyeztek a figyelem középpontjába. „Úgy hallom, sokkal több figyelem és érdeklődés irányul ezekre a fő, elképesztő munkát végző rákellenes jótékonysági szervezetekre, amelyek közül soknak évek óta pártfogója vagyok” - mondta nevetve a király.

„Hihetetlen munkát végeznek az országban” – válaszolta Sunak.

„Nagyon sokat dolgoznak, igen” – értett egyet a király.

A beszélgetést eztán négyszemközt folytatták.


Megosztom
Link másolása