TRENDI
A Rovatból

Így változtatta meg a divatot a 91 évesen elhunyt Giorgio Armani, akinek minden nő hálás lehet

Giorgio Armani meghalt – a divat királya, aki ikonokat öltöztetett világszínpadra.

Megosztom
Link másolása

Giorgio Armani, a divat egyik legnagyobb alakja, 91 éves korában elhunyt. A legendás olasz tervezőt – akit világszerte csak „Re Giorgio”-ként, azaz Giorgio Királyként emlegettek – családja körében érte a halál, békében, ahogy közleményük fogalmazott.

Armani nemcsak ruhákat tervezett: korszakot teremtett. Ő adta a nyolcvanas évek nőinek a „power suitot”, a válltömésekkel és éles vonalakkal kiemelt öltönyt,

amely először engedte meg, hogy a nők önbizalommal lépjenek be a tárgyalóterembe.

Ikonikus pillanatok – Diana aknamezőjén, Beyoncé Grammyjén

Armani ruhái ott voltak a világ legemlékezetesebb képein. Amikor Diana hercegnő 1997-ben Angolában egy éles aknamezőn sétált át a Vöröskereszt kampányában, Armani ingben és nadrágban tette. Amikor Beyoncé a Grammy-gálán tündökölt, Armani öltöztette. Julia Roberts, Cate Blanchett, Lady Gaga, Victoria Beckham – mind újra és újra hozzá fordultak.

Jodie Foster fehér szmokingban vette át a legjobb színésznőnek járó Oscart A bárányok hallgatnak című filmért, Julia Roberts férfias zakóban nyerte el a Golden Globe-ot az Acélmagnóliákért.

Armani szerint „mulatságos volt szembe menni a konvencióval, és szmokingba öltöztetni egy színésznőt ott, ahol mindenki nagyestélyiben parádézott”.

Az olasz miniszterelnök, Giorgia Meloni azt írta: „Fénybe borította az olasz divatot, és az egész világot inspirálta. Ikon, fáradhatatlan munkás, Olaszország legjobb arcának jelképe.” Donatella Versace Instagramon búcsúzott: „Ma a világ óriást veszített. Történelmet írt, és örökké emlékezni fognak rá.” Russell Crowe színész szintén megszólalt:

„Életem annyi fontos pillanata – díjátadók, esküvő, Wimbledon – mind Armani ruhában.

Találkoztunk volna még Milánóban ebben a hónapban.”

A kezdetek: orvosi álmokból divatforradalom

Armani 1934-ben született Piacenzában, Milánótól délre. Orvos szeretett volna lenni, de egy ártalmatlannek tűnő kirakatdekorátori mellékállás megváltoztatta az életét. 1975-ben élettársával, Sergio Galeottival – aki 1985-ben halt meg – eladták Volkswagen bogarukat 8600 fontért, hogy beindítsák saját divatcégüket.

Első nagy dobásuk egy bélés nélküli sportzakó volt, amely azonnal meghódította Hollywoodot.

Diane Keaton 1978-ban Armani ruhában vette át Oscarját az Annie Hall főszerepéért, az American Gigolo című filmben Richard Gere Armani-öltönyben lépett színre – a világ pedig hamarosan megtanulta: az olasz minimalizmus maga Armani.

A női erő ruhába öntve

De az igazi forradalom a női vonal volt. A nyolcvanas évek londoni Cityjét elárasztották a női bankárok és brókerek, akik Armani power suitban, hatalmas válltömésekkel és sikkes nadrágokkal jelentek meg az irodában. Armani később így fogalmazott: „A közönségnek terveztem, nem a divatvilágnak. A stílus számomra olyasmi, ami mindenhez hozzáadható.

A divat több, mint ruha: maga a létezés módja. Mindig azt szerettem, ami jól öregszik, ami időtálló és a legjobb példájává válik annak, ami örök.”

Armani ruhái több mint kétszáz filmben szerepeltek. Katie Holmes esküvői ruhája Tom Cruise mellett, Charlene monacói hercegnő váll nélküli menyasszonyi ruhája, Victoria Beckham met gálás szettje, Beyoncé és Lady Gaga extravagáns Grammy-darabjai – mind-mind Armani kreativitásának lenyomatai. David és Victoria Beckham Armani fehérneműkampányának képei pedig még a divattól távol álló közönséget is elérték. George Clooney, Sophia Loren, Jennifer Lopez, Brad Pitt, Anne Hathaway, Nicole Kidman, Kate Middleton, Cindy Crawford és fél futballcsapatnyi sztár volt állandó ügyfele.

Birodalom és örökség

Armani azonban nemcsak stílusikon volt, hanem üzletember is. A Forbes szerint 10,3 milliárd fontos vagyonát az Emporio Armani márka, valamint az oldalmárkák – kiegészítők, parfümök, lakberendezési tárgyak, könyvek, virágok, csokoládék – alapozták meg. Bárjai, éttermei, klubjai és saját kosárlabdacsapata (EA7 Emporio Armani Milan, azaz Olimpia Milano) is a birodalom részét képezték. Három otthona volt – Milánóban, Saint-Tropez-ben és egy szicíliai szigeten.

De mindig emlékezett szegény gyökereire. Gyermekjóléti szervezeteket támogatott, az AIDS elleni küzdelem mellé állt, és 2002-ben ENSZ jószolgálati nagykövetnek nevezték ki a menekültek ügyében.

Armani a tervező, aki férfias szabásvonalat adott a nőknek, és nőiességet csempészett a férfidivatba. Aki egyszerre volt forradalmár, üzletember és humanista. Most, hogy elment, maradnak a ruhák, a képek és a pillanatok, amelyekből összeáll a divattörténelem egyik legfényesebb fejezete. És a tény: Armani nélkül nem lenne ugyanaz, ahogy ma a világ a stílusról gondolkodik.


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
A Rovatból
Újabb gyönyörű, ikonikus ruhában jelent meg Forsthoffer Ágnes, ami kiváltotta a kommentelők csodálatát
A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben, amelyik az egyéniségéhez is remekül passzol.

Megosztom
Link másolása

A jelek szerint nem tud hibázni Fosthoffer Ágnes, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben.

Forsthoffer Ágnes fehér alapon fekete növényi mintás, selyemfényű, térd alá érő ruhában, fekete blézerben, zárt orrú fekete cipőben vett részt a Nemzeti Összetartozás Napján a zászlófelvonáson a parlament előtt.

Az outfit tökéletesen beleillik az eddigi sorba. A parlament alakuló ülésén, május 9-én gyönyörű, fehér ruhában jelent meg. A szett tervezője, Makány Márta azt nyilatkozta:

Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése. A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

Azóta csupa egyéniségéhez illő, elegáns ruhában vett részt a házelnök a különböző programokon, mint az az Instagram-oldalán közzétett képekből is látszik.

Nem véletlenül jegyezték meg a hozzászólók, hogy milyen csodálatos.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
A Rovatból
Sírva fakadt a híres divattervező Forsthoffer Ágnes ruhája láttán, és elárulta, miért
Makány Márta divattervező érzelmes interjút adott arról, mit érzett Forsthoffer Ágnes házelnök ruhájának bemutatóján. A tervező tizenhat évnyi munkája beteljesülésének nevezte a pillanatot.

Megosztom
Link másolása

A tervező, aki Forsthoffer Ágnes ruháját készítette, a Story.hu-nak adott interjújában a pillanatot tizenhat évnyi munka után a sorstól kapott ajándéknak nevezte.

Olyan eseménynek, ami szerinte tökéletesen méltó volt a helyzethez, és amiért tulajdonképpen az egész karrierjét csinálta.

„Az a pillanat, ahogy belépett, fantasztikus volt!”

Makány Márta divattervező ezt gondolta, amikor meglátta Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés frissen megválasztott elnökét besétálni a parlament alakuló ülésére május 9-én.

Makány Márta nemrég arról beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen egy jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése.

A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

„Azt gondolom, Ágnes tökéletes volt. Nem azért, mert én jól csináltam, hanem azért, mert ő maga tökéletes volt” – mondta.

Közben arra is kitért,

mennyivel nehezebb dolguk van a női politikusoknak, akiknek minden egyes blúzát és szoknyahosszát kielemzi a közvélemény.

 

Az események egyszerre zajlottak a divat és a politika színpadán, és a reakciók is ennek megfelelően alakultak. Sokak szerint a visszafogott, de professzionális megjelenés tökéletesen passzol a „szolgálat házának” eszméjéhez, és erősíti a női vezetők láthatóságát.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
A divatvilág kimondta a végső szót a zokni-szandál vitában: egyetlen szabályt kell betartani
A divatszakértők lezárták a zokni-szandál körüli vitát, és egyetlen fontos iránymutatást adtak. A párosítás nem mindig hordható, csak bizonyos helyzetekben elfogadott.

Megosztom
Link másolása

Vörös zokniba bújtatott láb férfiszandálban.

Manolo Blahnik legújabb divatfotója elégnek bizonyult ahhoz, hogy újra lángra lobbanjon a heves vita.

Ismét kettészakadt a közvélemény: divatbűnt követ-e el, aki szandálhoz zoknit húz, egyáltalán, aki férfi létére nyáron szandált merészel venni, vagy épp ellenkezőleg, a legújabb trendet követi?

A kérdés mélyebbre nyúlik, mint gondolnánk, és a vita a nemzetközi kifutóktól a magyar utca emberéig mindenkit érint, aki nyáron nyitott lábbelit húz.

A nemzetközi divatvilág már rég nem tekinti szentségtörésnek a zokni+szandál párosítást.

A L’Officiel USA szerint a „zokni és szandál” trend idén sem megy sehová, sőt, olyan nagyágyúk, mint a Valentino, a Chloé vagy a DSquared2 finom, bordázott vagy áttetsző zoknikkal küldik kifutóra modelljeiket. A jelenségnek ráadásul komoly kulturális gyökerei vannak: a Vogue Arabia cikke emlékeztet, hogy

az ókori római katonáktól a japán tabi-zokniig a kombinációnak évezredes hagyományai vannak, tehát szó sincs újkori divatbotlásról.

A szakértők és véleményformálók között sincs teljes egyetértés, ami csak tovább tüzeli a vitát. A Vogue divatszerkesztői között is megoszlanak a vélemények. Rachel Besser piaci szerkesztő szerint „tavasz a legjobb pillanat a zokni–szandálra – a láb ilyenkor jön ki a téli rejtekéből”, míg kolléganője, Sarah Spellings lazábban fogalmaz: „Ebben rohanok le a sarki boltba.”

Ezzel szemben Liana Satenstein, a magazin vezető divatírója sokkal szkeptikusabb, számáre nem tűnik higiénikusnak.

Jordan Dorso stylist a British GQ-nak egyszerre nevezte a párosítást „főbenjáró bűnnek” és „szükséges rossznak”, ami jól mutatja a kettősséget. Adam Welch, az MR PORTER szakértője pedig már évekkel ezelőtt megfogalmazta a lényeget a The Guardian hasábjain: „semmi sem marad örökké ‘rossz ízlés’...”.

A legfontosabb útmutatást Manolo Blahnik adta, amikor egy interjúban bevallotta: ő is szívesen hordja a Birkenstock szandálokat „imádnivaló kasmír zoknikkal”.

A tervező szerint a luxusmárkák „csak egy másik, couture ruhát adtak” a kényelmes lábbelikre – írta a Harper’s Bazaar.

Magyarországon a vita sokkal inkább a hétköznapok szintjén zajlik, ahol az esztétikum és a praktikum csap össze.

Van, aki szerint borzalmas együtt a nyitott szandál és a zárt zokni, mások szerint mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát.

 

Aki mégis bizonytalan, annak a divatmagazinok konkrét szabályokat kínálnak.

Az egyik szabály, hogy a elegáns öltözékhez olyan, zárt orrú szandált húzz, amiből lábujjak nem látszanak ki. A másik, hogy formális, protokolláris szituációban tilos a szandál.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
Cannes betiltotta a meztelenséget, erre a sztárok sosem villantottak még ekkorát
A fesztivál új öltözködési irányelvei a visszafogottságot célozták, de a hatás ellentétes lett. Bella Hadid és Daisy Edgar-Jones is a szabályok határát feszegette áttetsző estélyi ruhákkal.

Megosztom
Link másolása

A 79. Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyege idén nem a visszafogottságról, hanem a stratégiai villantásról szólt. Miközben a fesztivál egy frissített chartával igyekezett határt szabni a meztelenségnek, a divatipar és a sztárok válasza egy kifinomult, illúzióra épülő trend lett: a „meztelen” ruha és a melltartó nélküli esztétika sosem látott erővel tért vissza.

A jelenség tökéletesen mutatja, hogyan működik a figyelemgazdaság a legmagasabb szinten, ahol a tiltás nem elfojtja, hanem beindítja a kreativitást.

A fesztivál hivatalos arca idén a 72 éves Geena Davis, aki a Thelma&Louise ikonikus jelenetével díszíti a posztereket, és a csütörtök esti nagyszabású amfAR jótékonysági gála házigazdájaként is tündökölt, egy alig melltartós merész ruhában.

Miközben az ő jelenléte a klasszikus hollywoodi erőt szimbolizálta, a vörös szőnyegen a merész újgenerációsok átszabták a szabályokat. A fesztivál tavaly frissített irányelvei ugyanis paradox helyzetet teremtettek.

A sajtóiroda megerősítette, hogy „a chartát nem azért vezették be, hogy ‘szabályozza’ a vörös szőnyeges öltözeteket, hanem azért, hogy ‘megtiltsa a teljes meztelenséget a szőnyegen’.”

A sztárok és stylistjaik pedig éltek a kiskapuval: ami nem teljesen meztelen, az megengedett.

A trendet Bella Hadid indította útjára egy horgolt, áttetsző hatású Schiaparelli ruhában, amely tudatosan játszott a takarás és a megmutatás határán. Nem sokkal később Daisy Edgar-Jones is egyértelműen tesztelte a dresszkód értelmezését egy arany Balenciaga „naked dress”-ben.

Az amfAR-gálán pedig Brooks Nader egy teljesen átlátszó, melltartó nélkül viselt Zuhair Murad estélyiben mutatta meg, hogy a „braless” esztétika végérvényesen a vörös szőnyeges mainstream része lett.

De miért pont most hódít ez a stílus? A válasz a technológiában és a pszichológiában rejlik.

A mai meztelenruha már nem a nyers kitárulkozásról szól. „Ezek a példák a meztelenruháról az emberi test idealizált verzióját mutatják” – magyarázta April Clemmer stylist és divattörténész.

A kifinomult „nude” bélések, a stratégiailag elhelyezett hímzések és a test vonalát követő szabásvonalak a fedettség illúzióját keltik, miközben a közösségi média hírfolyamában garantáltan megállítják a görgető ujjakat.

A megjelenés minden részlete precízen megtervezett. „Bella azt szerette volna, ha a glam csillog, és kiegészíti a ruhát” – árulta el Nadia Tayeh, a modell sminkmestere.

A csillogás mögött pedig hatalmas üzlet rejlik. Az amfAR-gálán, ahol a sztárok a legmerészebb szettjeikben gyűjtöttek pénzt az AIDS-kutatásra, rekordközeli összegek cseréltek gazdát.

Andy Warhol teljes Monroe-sorozata 2,8 millió euróért (körülbelül 1,01 milliárd forintért) kelt el, egy limitált kiadású Audemars Piguet óráért 1,45 millió eurót (kb. 523,6 millió forintot) fizettek, és még két statisztaszerep az „Emily in Paris” című sorozatban is 375 ezer eurót (kb. 135,4 millió forintot) ért egyenként.

A gála hangulatát Lizzo énekesnő foglalta össze a legjobban: „Vissza akarom hozni a jó, tiszta szórakozást. Az embereknek újra táncolniuk és nevetniük kell” - mondta az AP-nek. Cannes májusban ismét bebizonyította: a vörös szőnyeg egyszerre művészet, üzlet és a határok feszegetésének leglátványosabb színpada.

Via Associated Press


Megosztom
Link másolása