GYEREK

Bögre? Ajándékutalvány? Csendkupon? Melyik az a karácsonyi ajándék, aminek minden tanár örül?

Legjobb, legrosszabb, vágyott és pokolba kívánt karácsonyi ajándékokról meséltek pedagógus ismerőseim.
Solomayer Anna - sassy.hu
2023. december 01.


Megosztom
Link másolása

- Komolyan, még nekik is adjunk? Nem lehetne, hogy a gyerekeinkre költjük ezt az összeget?

- Nálunk a nagyobbik gyereknél bevált, hogy ajándékkosarat készítünk, és mindenki rak bele valami apróságot, szerintem ezt ebben az osztályban is meg tudnánk csinálni. Egy kis házi süti vagy kézműves apróság mindenkinek belefér az idejébe, nem?

- Ne haragudjatok, én ki se látok a munkából, nagyon szívesen utalom a rám eső összeget, de nem tudok idén ennél mélyebben foglalkozni a témával!

- Bocs, de én pont nem akarok még az etika tanárnak is adni valamit, heti egy órát tart a gyerekeknek, nehogy már…

Az alábbi mondatok bármely szülői levelezőlistán felbukkanhattak az elmúlt napokban. Karácsonyozni ugyanis az iskolában is szoktunk, és nem csak a gyerekek húznak nevet vagy angyalkáznak  az adventi időszak alatt, hanem a legtöbb helyen a tanárok is megajándékozásra kerülnek. Nincs két egyforma osztály, tanár és tanév sem, az alábbi kérdések viszont minden évben új kihívás elé állítják a szülőket.

Kell-e egyáltalán ajándékot adni bármelyik tanárnak, amikor ez állítólag egy családi ünnep?

Kell-e az osztályfőnökön kívül másnak is adni valamit?

Együtt adjon az osztály, vagy mindenki maga döntse el, ad-e, és ha igen, mi lesz az?

Minden év novemberében olvashatunk arról az interneten és a különböző fórumokon, milyen ajándéknak örülnek a tanárok igazán.

Mivel azonban ezek rendre külföldi cikkek átiratai, én bátorkodtam megkérdeztem tanár ismerőseimet, nekik, mint hazai, állami fenntartású iskolában tanító pedagógusoknak, milyen ajándék dobogtatná meg a szívüket.

Volt köztük alsós osztályfőnök, napközis tanár, általánosban oktató gyógypedagógus és logopédus, igazgatóhelyettes és felsős tagozatban vagy középiskolában dolgozó szaktanár is.

A válaszokból pedig az derült ki számomra- nem nagy meglepetésként- hogy ajándékozás kérdésében a pedagógusok is ugyanolyan különböző emberek, mint a pékek, a politikusok vagy a pedikűrösök: van, aki a mézeskalácsnak örül, míg a másikat ki lehet vele kergetni a világból, van, aki végtelenül személytelennek tartja, ha utalványt kap, míg mások kifejezetten szeretik, ha hasznos dologgal lepik meg őket.

Abban viszont az összes válaszadó egyetértett, hogy a gyerekektől kapott bármilyen kedvesség és a szülőktől érkező megbecsülés minden ajándéknál többet ér.

Az alábbiakban a rövid kérdőív négy kérdésére adott válaszok szöveges összegzését olvashatjuk.

Legkedvesebb karácsonyi ajándékom a tanulóktól/szülőktől ez volt:

Nem reprezentatív felmérésemben mézeskalács, ajándék utalvány, receptkönyv és „csendkupon” is felkerült a szeretem-ajándékok listájára.

Utóbbit egy hetedikes osztályától kapta a válaszadó tanár, rögtön három darabot! A kupon a felmutatásától kezdve 45 percig volt éles, és állítólag valóban működött.

Egy másik osztályfőnöknek minden gyerek hajtogatott egy pillangót, amit egy faágra feltűztek, mindegyikre ráírták a neveiket, és a napokat, amikor értük, pedagógusokért imádkoznak. A lélekkel megtöltött ajándéknak azóta is kitüntetett helye van a tanár otthonában.

Hasonlóan személyes és szívmelengető ajándék a „szeretet-befőtt”, melybe a gyerekek kedves üzenetei kerültek, vagy az a saját készítésű, díszkötéses receptkönyv, amit a diákok írtak, a szülők fotóztak.

Sokan azt hiszik a szülők közül, hogy mézeskalácsot, gyertyát vagy karácsonyi díszt ajándékozni snassz dolog. Pedig a megkérdezettek közül többen is ezeket írták, mint legkedvesebb ajándék. Ugyanezt gondolják az ajándékutalványról is, holott ha az személyre szabott, akkor igenis lehet jól sikerült ajándék. Egy fiatal, csinosan öltözködő tanító néni valószínűleg nagy örömmel fogad egy ruházati vásárlási utalványt, egy matek szakos tanár úr viszont lehet, hogy nem lelkesedne érte. Neki lehet, hogy az melengetné meg a szívét, ha kapna egy páros belépőt egy előadásra a kedvenc színházában.

A kérdőív kitöltői közül többen írták a könyvutalványt, a színházjegyet, sőt, valaki egyszer társasjáték boltba kapott utalványt!

Összességében tehát elmondható, hogy minden tanár örül a szívből jövő, a közös kapcsolatra építő, az ajándékozott ízlésének és személyiségének ismeretében kiválasztott ajándéknak.

Legrosszabb karácsonyi ajándékom a tanulóktól/szülőktől ez volt:

Változatos válaszok érkeztek erre a kérdésre is. A negatív dobogó legfelső fokára a bögrének sikerült felkapaszkodnia. Ebből a legrosszabb egyébként az változat volt, aminél a kerámiára a tanuló arcát is rárakták, és mellé csaptak még egy, ugyanezzel a „mintával” díszített kistáskát és gyertyát is.

Utóbbira aztán tényleg nincs épeszű magyarázat, mert azt még megérti az ember, ha a tanuló családja ajándéktárgyak készítéséből él, és ez a legkézenfekvőbb megoldás, de hogy ki gyújt meg egy olyan gyertyát, amin egy gyerek képe van…

Többen írták az üveg bort, ami gyakorlatilag a férfi ajándékok „virágcsokra”, hiszen hacsak nem ismeri az ember a tanár ízlését, nagyon nehéz jól választani. Egy üveg pezsgő egy olyan pedagógus hölgynek is kellemetlen emlék, akiről az egész osztály tudta, hogy az ajándékozás idején várandós volt.

Az alkoholoknak csak egyesek által fogyasztott formája, a kölni is felkerült a negatív listára, ahogy a művirág, a csillivilli aranyozott Mikulás-szobor, a vintage rózsás óra faládán (ezt nem is tudjuk értelmezni), a váza vagy az elektromos fogkefe. Utóbbi átadását szintén nehéz szekunder szégyenérzet nélkül elképzelni… És hogy valami egzotikus is színesítse a rossz-ajándékok listáján: van, akinél a kínai szélcsengő verte ki a biztosítékot.

Többen megjegyezték, hogy mindig rossz érzés olyat kapni, amiről egyértelmű, hogy kényszerből adják, viszont szeretettel és jószándékkal vezérelve bármilyen rossz ajándék lehet jó élmény.

Még sose kaptam ilyet a tanulóktól/szülőktől, de nagyon örülnék neki:

Kíváncsi voltam, van-e olyan tárgy, figyelmesség, aminek nagyon is tudnának örülni a tanárok, de valamiért még egyik diáknak vagy szülőnek se jutott eszébe ezzel lepni meg őket.

Értelemszerűen itt volt a legnagyobb szórás a válaszok között, és sokan írtak olyan ajándékot, amit mások már kaptak, és örültek neki. Ilyenek a különböző utalványok (többen írták a könyvutalványt illetve a MÜPA-ba szóló belépőt), volt, a már említett, tanulók által összeállított receptes könyv vagy a gyertya, házi süti, mézeskalács .

A random kedvességnek is sokan örülnének, mint egy túrórudi februárban, amikor mindenki mélypontont van, vagy egy közös éneklés, vers a szünet előtti utolsó órán.

Az egyik válaszadó több tippet is adott: nagyon örülne további, a csendkuponhoz hasonló kreatív ajándéknak, amiből azt érzi, a gyerekek tisztelik, szeretik, felnéznek rá, fontos a számukra.

Ez lehet egy közös vállalás (házifeladat elkészítése egy hétig minden nap mindenkitől), egy tanóra, amit a diákok tartanak meg, vagy egy tanár számára készített dolgozat, ami az osztályról szól.

Apróságok is felkerültek a listára, mint a különleges süti kiszúró vagy egy IKEA adventi naptár, és volt, akinek az is elég ajándék, amikor szaladnak elé és öleléssel üdvözlik, vagy amikor beavatják az apróbb-nagyobb titkaikba, és a beszélgetést követően látja rajtuk, hogy új lendületet kapnak.

Még sose kaptam ilyet a tanulóktól/szülőktől, és remélem, nem is fogok soha:

Az előző kérdés párja is érdekelt, hiszen azzal is szűkítjük a kört, ha kivesszük belőle a lehető legrosszabb ajándékokat. Itt sem volt egységes a kép, szinte csak a bögre volt, ami többeknél is felbukkant.

Van, aki  a gyertyáktól fut ki a világból, van, aki a készpénztől, valakit MLM-potyacuccokkal lehet megbántani, más pedig az ízesített kávétól vagy a tanuló családjának bekeretezett képétől kapna frászt.

Egyeseknek az obszcén vagy önmagában gusztustalan, porfogó dísztárgy lenne az, ami semmiképp sem okozna örömöt (bár azt hiszem, ez mindenkiről elmondható), egy másik válaszadó ugyanerre a témára csak annyit írt: PADLÓVÁZA!

Amíg az utalvány egyesek évről évre szép ajándék, addig mások ezt- vagy legalábbis az átgondolatlan, nem személyre szabott változatot- a rémálom kategóriába sorolják. Érkezett még szavazat a bútorra, műszaki cikkekre, fehérneműre (???), és az ékszerre, karórára is.

Hogy ezek a válaszok tapasztalatra vagy valós félelemre épülnek, azt csak sejteni tudjuk. De az biztos, hogy egy kényszerből adott ajándék még annál is rosszabb, mint ha véletlenül vagy szándékosan, de nem is foglalkoznánk a témával.

Ha viszont úgy döntünk, igenis megérdemli a törődést az az ember, aki helyettünk tanítja a gyereknek az írást, a másodfokú egyenletet vagy azt, hogyan kell kulturáltan megfogalmazni a véleményünket, tegyük azt odafigyeléssel és szeretettel.

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


GYEREK
A mesterséges megtermékenyítéssel született babák esetében sokkal gyakoribb ez a betegség
Ráadásul egyre nő a mesterséges megtermékenyítéssel született babák száma.

Megosztom
Link másolása

A mesterséges megtermékenyítéssel fogant babáknak 36%-kal nagyobb esélyük van arra, hogy komoly szívhibával szülessenek, mint azoknak, akik természetes úton jöttek a világra – derült ki egy friss kutatásból.

Persze, még így is ritkák a szívproblémák, de az adatok azért beszédesek: a természetes úton fogant babáknál ez az arány 1,15%, míg az IVF-es babáknál 1,84%.

Ha többes terhességről van szó, az IVF-es babáknál ez a szám már 2,47%-ra emelkedik.

Ez az egyik legnagyobb kutatás ebben a témában, több mint 7,7 millió születést vizsgáltak meg Dániában, Finnországban, Norvégiában és Svédországban.

„Korábbi kutatások már jelezték, hogy a mesterséges megtermékenyítéssel fogant babák esetében nagyobb a koraszülés és az alacsony születési súly esélye”

– mondta a kutatás vezetője, Ulla-Britt Wennerholm, a svéd Göteborgi Egyetem professzora. „Most arra voltunk kíváncsiak, hogy a szívfejlődési rendellenességek kockázata is magasabb-e.”

Wennerholm csapata összevetette a természetes úton fogant babákat azokkal, akik IVF-fel, ICSI-vel (amikor egyetlen spermiumot közvetlenül a petesejtbe fecskendeznek), vagy fagyasztott embrióval fogantak. Ezután megvizsgálták, hogy hány babánál diagnosztizáltak súlyos szívhibát a méhen belül vagy az első életév során.

A kutatók az anyai életkortól kezdve a terhesség alatti dohányzáson át a cukorbetegségig és szívproblémákig mindent figyelembe vettek. A céljuk, hogy eredményeik segíthessenek a szívhibák korai felismerésében, így időben megkaphassák a babák a szükséges kezelést. A kutatók remélik, hogy a múlt héten a European Heart Journal című szakfolyóiratban közzétett eredményeik a szívhibák időben történő diagnosztizálásához és életmentő beavatkozáshoz vezetnek.

„A veleszületett szívhibák komoly problémát jelenthetnek, gyakran már nagyon fiatal korban műtétre van szükség, ezért fontos tudni, mely babák vannak nagyobb veszélyben, hogy a lehető legkorábban diagnosztizáljuk őket és biztosítsuk a megfelelő kezelést”

– tette hozzá Wennerholm. Az Amerikai Reproduktív Orvostudományi Társaság szerint az Egyesült Államokban minden 40. születés mesterséges megtermékenyítés eredménye.

Dániában az IVF aránya még ennél is durvább: az élveszületések 9%-a mesterséges megtermékenyítésből származik, ami világviszonylatban is a legmagasabb.

Wennerholm szerint ahogy egyre többen választják a mesterséges megtermékenyítést, várhatóan a szívhibás esetek száma is növekedni fog.

„Az a tény, hogy a szívhibák kockázata nagyjából azonos minden típusú mesterséges megtermékenyítésnél, azt sejteti, hogy lehet valamilyen közös tényező a szülők meddősége és a babák szívproblémái között”

– mondta.

Az IVF-et eredetileg az 1970-es években fejlesztették ki olyan nők számára, akiknek elzáródott a petevezetékük, de azóta már más helyzetekben is használják, például férfi meddőségnél, ismétlődő vetéléseknél vagy béranyaság esetén. Az eljárás során a petesejteket laboratóriumban termékenyítik meg spermiumokkal, és az így létrejött embriókat beültetik a méhbe.

Az embriókat genetikai rendellenességekre is tesztelhetik beültetés előtt, hogy növeljék a siker esélyét.

A genetikai tesztek után a sikerarány 60-65%, de ha az anya idősebb, vagy a méhe nem ideális állapotban van, ezek az esélyek csökkennek.

Idén a Kaliforniai Egyetem kutatói egy új, nem invazív módszert mutattak be, amely segít előre jelezni az embriók minőségét az IVF során.


Megosztom
Link másolása

GYEREK
DNS-tesztet csináltatott az anyuka, mert nem hitték el neki, hogy a szőke kislánya a vér szerinti gyermeke
Utálja, amikor azzal vádolják, hogy csak kölcsönzi a gyereket, és amikor megkérdezik, kié a kislány.

Megosztom
Link másolása

Alex és Rob boldog amerikai pár.

Ám DNS-tesztet végeztettek a legfiatalabb gyermekük, Pudge Pudge miatt, hogy a teszt megerősítse, a kislány tényleg az ő gyerekük.

Az afroamerikai nő és kaukázusi férfi három gyermeket nevel: a hétéves Chub Chub-ot, az ötéves Bubba-t és a kétéves Pudge Pudge-ot. Ám amikor Pudge Pudge megszületett, ők maguk is meglepődtek, hiszen fehér volt a kislány bőre.

Alex a Truly-nak elmondta:

"Azért döntöttünk úgy, hogy elvégezzük a DNS-tesztet, mert annyira fehér volt. Mesterséges megtermékenyítéssel estem teherbe vele, és mivel hibák ennál az eljárásnál is előfordulhatnak, szerettük volna kizárni ezt a lehetőséget."

Alex néhány évvel ezelőtt kezdett el szórakozásképpen posztolni a közösségi médiában.

Miután egy idegen megdicsérte, hogy "milyen jó dadus", posztolt erről, ami után támogató, de negatív kommenteket is kapott.

Sajnos máskor is hasonló élményben volt része.

A háromgyerekes édesanya elárulta, hogy főleg az ehhez hasonló beszólásokat utálja: "Ez kinek a fehér gyereke?". De olyan is akadt, aki azzal vádolta, hogy "kölcsönzi" a fehér gyereket a videók elkészítéséhez. És persze a szokásos rasszista megjegyzések sem hiányoznak.

Míg Alexnek beszólnak a kislánya miatt, fehér bőrű férjének nem, az ő szülői mivoltát nem kérdőjelezik meg, és senki sem ellenőrizgeti.

A pár reméli, hogy a jövő boldogságot tartogat a családjuk számára, a gyereknevelést ugyanis csodálatos dolognak tartják.

Íme, a róluk készült videó:


Megosztom
Link másolása


GYEREK
„És akkor egyszer csak feltűnt, hogy már nem tudja betéve a kedvenc meséjét"
Vannak a gyerekkornak tudományosan mérhető mérföldkövei, és vannak, amiket csak a szülők ismernek. De léteznek-e a szülőségben is fejlődési lépcsőfokok, és ha igen, miért érdemes velük foglalkozni?

Megosztom
Link másolása

- Hogy átérezte-e mások érzéseit a fiam, amikor két éves volt?

Talán őt kéne erről megkérdezni.

- Öt évesen többször bukfencezett-e előre anélkül, hogy oldalra eldőlt volna?

A kérdést sem értem.

- Tudott-e játékban, versenyben veszíteni, amikor hét éves volt?

Százalékot mondjak vagy ez egy eldöntendő kérdés?

A fentiekhez hasonló kérdésekre adott válaszok egyébként a hazai védőnőket szokták éredekelni, az éves szűrővizsgálatnál ugyanis ezekre és még számos hasonló mérföldkőre kíváncsiak a szakemberek.

Ezek a sokszor furcsa információk azonban nagyon fontosak, az esetleges neurológiai, ortopédiai vagy egyéb problámákat segítenek időben felismerni, hogy a kicsik minél hamarabb megkaphassák a megfelelő fejlesztést.

Viszont amint túlesnek a megnyugtató válaszokon, a legtöbb szülő el is felejti őket.

A közfelfogás szerint ezek helyett legtöbbjüknek sokkal inkább az olyan mérföldkövek maradnak meg erős emlékként, mint az első mosoly, az első viccesen mondott szavak, vagy például az óvodai/iskolai lét első napja.

Azonban sok olyan fordulópont létezik a szülő-gyerek kapcsolat fejlődésének során, amit csak azok ismernek, akik már átélték ezeket a kívülről lényegtelennek vagy egyenesen bizarrnak tűnő pillanatokat.

Már nem kell szőlőt félbevágni, beiratkozást intézni

A tudomány, főleg a  pszichológia szakemberei már sokféleképpen igyekeztek különböző szakaszokra bontani a gyerekkort.

A különböző iskolák eltérően közelítik meg a gyermeki fejlődést, de egy dologban mindegyik egyetért: a gyerekkor tele van olyan kulcsfontosságú életszakaszokkal, amelyek meghatározzák a felnőtté válás folyamatát. Ezek a szakaszok nemcsak a gyerekek testi, hanem lelki és szociális fejlődésére is hatással vannak. Erik Erikson a pszichoszociális fejlődés szakaszait a különböző krízisek szempontjából állította fel. A csecsemőkori bizalom – bizalmatlanság vagy az 1 és 3 éves kor között autonómia – szégyen, kétely  tengelyen való elhelyezkedés problematikája minden szülő számára ismerős, ha nem is ilyen komoly tudományos magasságokban,

a „Nahát, csak most tűnik fel, hogy hetek óta senki sem ordít a fürdőszoba ajtaja előtt, amíg zuhanyzom!” - típusú ráeszméléseken keresztül mindenképpen.

Jean Piaget tanuláselmélete (melynek a mai komplex matematika tanítást is köszönhetjük) szerint a 2 és 7 éves kor közötti időszak (Műveletek előtti szakasz) során a gyerekek még nem rendelkeznek a megfordítás képességével, gondolkodásukat a vizuális ingerek uralják, nem értik, hogy pl. a víz mennyisége egy magas, keskeny pohárból egy alacsony, szélesebb pohárba átöntve megmarad.

A szülők számára ennek egyik látványos példája, amikor a gyerek már nem borul ki, ha ugyanazt a mennyiségű édességet egy kisebb vagy egy nagyobb tálban kapja meg.

A tudomány mindig talál valami új és fontos (vagy annak látszó) nézőpontot a gyerekek fejlődésének vizsgálatában, felállít hozzá különféle mérhető rendszereket és megugorható léceket. A legtöbb szülő azonban ennek az élethosszig tartó folyamatnak túlnyomó részt a számszerűsítehetetlen oldalával találkozik.

Mert hát ki tudja azt megmérni, vagy akár csak megmagyarázni, mi játszódik le egy anyában vagy apában az olyan mérhetetlen mérföldkőnek számító pillanatokban, mint amikor mondjuk először hányja le őt a gyermek, vagy amikor először mondja neki azt, hogy „Utállak!”

(Hogy ne csak mindig a pozitív eseményekről emlékezzünk meg.)

Hogyan lehetne mérhető adattá változtatni azokat az élményeket, amikor valami először történik meg a gyerekkel és/vagy a szülővel? Hogyan tudná bárki tudományos vizsgálatnak alávetni az olyan ráeszméléseket, mint amikor már hetek óta nem kéri a 7 éves, hogy vágjuk le neki a lekváros kenyér héját, felezzük meg a szőlőt vagy hámozzuk meg az uborkát?

Megkérdeztünk néhány szülőt, nekik milyen hasonló, személyes rácsodálkozásuk volt a gyerekükkel kapcsolatban, ami egyszerre volt felszabadító és egyben szívszorító is.

„Tavaly volt egy ilyen: Anya, képzeld ma beiratkoztam a könyvtárba! - ekkor jött a felismerés, hogy már nélkülem is elintéz dolgokat, van az életének egy része, amiben nem vagyok jelen.

A másik ilyen, ami annyira természetesen és fokozatosan történt, hogy észre sem vettem, de már nem jön át hajnalban, hogy szundítson még egy kicsit hozzámbújva.”

„Amikor a rongyosra nézett, kívül belül megtanult és tudományos pontossággal ismert Thomas a gőzmozdonyból idézek egy tipikusat és először látom az arcán, hogy nem emlékszik.”

„A legkisebb most tanulta meg magát segítség nélkül bekötni. Addig áthajoltam felette, becsatoltam, aztán puszizás. Most beugrik mindenki a helyére, és indulás. A puszi meg sehol. Erre most ébredtem rá. Úgyhogy külön puszizást kell beiktatnom.”

„Utoljára mostam ki a második gyerek után az ovis ágyneműt és utána odaadtam az óvónőnek, hogy legyen az ovinak pót. Mindketten megkönnyeztük.”

És kifejezetten léleksimogató volt, amikor már felnőtt gyerekek szülei válaszoltak arra a kérdésre, milyen furcsa, keserédes pillanatokat tudnak okozni a már többdiplomás, kétméteres csetemék is:

„Gyerekszobába teregetni.

Egyszer csak a kiürült szekrénybe saját cuccot pakolni.

Gyerekét dajkálni.”

Szülői mérföldkövek

És itt eljutunk egy fontos kérdéshez: nem kellene a kicsik méricskélése mellett a szülőség mérföldköveivel is foglalkozni?

Nem kellene őket ugyanígy mérni, vizsgálni, tanulmányozni, sőt, ünnepelni?

Nem lenne ugyanolyan fontos mérföldkőként fel-és elismerni, amikor mondjuk egy anya először megy bankba, postára, ügyeket intézni a gyerekkel?

Vagy amikor egy apa először marad otthon egyedül az esti fektetésre?

A személyiségfejlődésben a legnagyobb ugrás állítólag a huszas és a negyvenes éveink között történik. Dr. Sasha Heinz fejlődéspszichológus, a felnőttkori fejlődés kutatója szerint nem csak azért fontos ezekkel a korszakváltó pillanatokkal tisztában lennünk, hogy bölcsebbek és érettebbek legyünk. Az élethosszig tartó szülői önismereti utazás hozzásegíthet minket ahhoz, hogy egyre könnyebben tudjuk kezelni a gyerekneveléssel járó nehéz helyzeteket.

A szakértő azt ajánlja, érdemes a belső munkát azzal kezdenünk, hogy számba vesszük az összes, általunk követett szülői szabályt. Ha ez kész, nézzünk egy-egy adott szabály mélyére: honnan származik? Saját gyerekkorunkból hozzuk, vagy pont annak ellentéteként került fel a listánkra?

A környezetünk várja el tőlünk az adott szabály betartását? Ha nem lenne, milyen lenne a szülői magatartásunk? Van értelme ennek a szabálynak? Egyáltalán tetszik ez a szabály? Az őszinte válaszokból sok mindent megtudhatunk magunkról.

Fontos megjegyezni, hogy szabály alatt nem csak a korlátozásokat értjük. Ugyanannyi időt és energiát igényelnek a szülőségünk képéhez kapcsolódó pozitív elvárások is. Például lehet ez az a kép, hogy „A boldog/elégedett/követendő családok minden évben elmennek nyaralni” vagy hogy az olyan klasszikus kisbabás időszakra vonatkozó szabályok, mint az együttalvás- nem együtt alvás témaköre vagy a hozzátáplálás tankönyvi megvalósítása. Ezeket a „szabályokat” is át lehet világítani.

A fejlődésünk mérföldköveinek feldolgozása megköveteli, hogy elengedjük a családunktól, kultúránktól vagy a médiától szerzett prioritásokat. Mi dönthetjük el, hogy „elég jók” vagyunk-e.

És itt jön be még egy nagyon fontos kérdés: mi magunk hogyan definiáljuk a sikeres szülőséget? Mit jelent számunkra jó szülőnek lenni? Heinz azt tanácsolja, legyen reális képünk magunkról és családunkról, és megugorható elvárásokat támasszunk mind saját magunk, mind szülőtársunk, és természetesen a gyerek irányába is.

Ehhez nagy segítség lehet egy már komolyabb múlttal rendelkező, általunk jól ismert másik szülő példája: neki mik (voltak) a saját szabályai, hogyan oldja vagy oldotta meg a szabály áthágások problémáját vagy a szabályok priorizálást, stb. Ez a személy lehet a saját felmenőink közül valaki, de az is előfordulhat, hogy a másik szülő rokonságából, baráti körből találunk valakit, akinek inspirló a szülősége.

A „felnőttkori fejlődés” gyakorlatára érdemes úgy gondolni, mint az öngondoskodás eszköztárának egy fontos elemére.

És ne feledjük: nem az a cél, hogy a valaha volt legjobb szülő legyünk. Hanem az, hogy szülői mivoltunkban is képesek legyünk az önreflexióra és a folyamatos fejlődésre és a saját gyerekünk számára a körülményekhez képest a lehető legjobb szülők legyünk.


Megosztom
Link másolása


GYEREK
A 7 éves kislány olyan beszédet mondott a közös játék fontosságáról, amitől leesik az állad
Ha csak egy videót nézel meg ma, ez legyen az!

Megosztom
Link másolása

A mindössze 7 éves Molly Wright kiállt a színpadra, és mindenkit lenyűgözött.

Az ausztrál iskolás lány 2021-ben adott egy inspiráló TED-előadást, amiben a közös játék fontosságáról beszélt a gyermekkori agyfejlődés korai szakaszában.

A kislány olyan magabiztossággal mondta el a hozzáértő felnőttek által összerakott beszédet, hogy azt sokan megirigyelhetnénk.

„Mi lenne, ha azt mondanám, hogy a ’kukucska’ játék megváltoztathatja a világot?”

– kezdi az előadást.

Ezek után egy ismerős kisbaba példáján keresztül mutatta be, milyen hatással van a kicsikre, ha a szülők a rájuk fordított figyelem helyett inkább telefonjukat nyomkodják.

Kutatások kimutatták, hogy a korai fejlődési szakaszban a gyerekeknek rendkívül fontos a megfelelő figyelem és gondoskodás, mert ez az időszak alapozza meg az agy fejlődését és a későbbi érzelmi, szociális, valamint kognitív készségeket.

A figyelemhiányos környezetben felnövő gyerekek gyakran nehezebben alakítanak ki kapcsolatokat. A kötődés hiánya gátolhatja az érzelmi szabályozás képességét, ami növelheti a szorongás, depresszió és más érzelmi problémák kockázatát a későbbi élet során.

A kis Molly előadásából megtudhatjuk, hogy a gyerekek fejlődése szempontjából mennyire meghatározó az első 5 év. Ebben az időszakban hihetetlen mértékben fejlődik az emberi agy.

A kislány előadása arra világít rá, hogy egy olyan hétköznapi dolog, mint a közös játék, aminek talán nem tulajdonítunk nagyobb jelentőséget, mégis mekkora hatással lehet gyermekeinkre.

„Látjátok, a kukucska tényleg meg tudja változtatni a világot!”

– fejezte be beszédét a kis Molly, aminek üzenete napjainkban is igazán aktuális.


Megosztom
Link másolása