Az se jó, ha csak ösztönlényként sodródunk a szülőségben és az sem, ha a környezet által tökéletesnek ítélt praktikákat követjük. Kit nevezünk egyáltalán jó szülőnek, illetve tanulható-e maga a szülőség, hogy a lehető legtöbbet hozza ki az ember ebből az extrém felelősséget és fókuszt igénylő szerepből?

Kelemen Annamária szülőcoach-csal ezen kérdésköröket jártuk körbe. A szakértő tételmondata megüti az embert, miszerint

Persze szó sincs arról, hogy Anna a szülőség szent gráljának sanghaji webáruházas verzióját szórná az emberekre, mert a jó szülőség nem recept alapján létrehozható anyag, inkább egy szülő-gyerek kapcsolatra szabott ön- és gyermekismereti folyamat. Nézzük ennek a részleteit.

Támogatás, önismeret, rugalmasság - és a kapcsolódó nevelés

“Szerintem minimum három dolog kell ahhoz, hogy valaki tényleg fejlődni tudjon a szülőségében. Az egyik az önismeret, hogy tudjuk, honnan erednek az ösztönös reakcióink, a másik, hogy legyenek használható nevelési eszközeink. A harmadik a támogatás, hogy ezeket az eszközöket a szülők be tudják építeni. A coaching például abban segít, hogy a szülő önmaga jöjjön rá a saját miértjeire, konklúzióira.”

Ez egy Amerikából indult pozitív gyereknevelési szemlélet, amely a szülőnek éppen azt adja meg, amire ilyenkor a legnagyobb szüksége van: keretrendszerre, amely rugalmas. A szemlélete traumainformált érzelemfókuszú, a kapcsolódásra helyezi a hangsúlyt. Öt egyszerű eszközzel dolgozik, amelyek könnyen beépíthetőek a hétköznapokba: figyel a gyerekidőre, része a sírásmeghallgatás, a szelíd határszabás, a nevetésmeghallgatás és a páros meghallgatás.

Szülői szégyenkörök, megfelelési kényszer

Gyakorlatilag a szülőnek nincs más dolga, mint odafigyelni a gyerekükre, és partnerként kezelni őket. Leírva ez pofonegyszerű, a gyakorlatban meg olyan feszített tempójú 0-24-es állapot, hogy a tudatos ember kétszer meggondolja, vállaljon-e gyereket. Hiszen

közben kövesse figyelemmel az aktuális emojihasználati trendeket, monitorozza a társadalmi intézményrendszereket, nyilván a 8-12 órás munkája előtt, után és közben is legyen érzelmileg elérhető és hasonlók.

Tehát igen, a szülőség tanulható, ugyanakkor minden csodájával együtt óriási teher is. A szülők bűntudatát nem nem célja a kapcsolódó nevelésnek tovább erősíteni, hanem éppen a feloldását segíti.

A Netflix kamaszai - miért van ma ennyi feszültség a szülőség körül?

Ahogy a Kamaszok című sorozatban is megjelenik (spoiler veszély), az apa az egyik utolsó dialógusban azzal fordul a feleségéhez, hogy azt gondolta, tulajdonképp elég meghaladni a saját szüleit a jó szülőség abszolválásához. Nagyon fontos lépés, de messze nem elegendő, hiszen abba is hihetetlen effortot kell pumpálni, hogy megértsük a gyermeket, legyen bárhány éves.

Nem a gyerek feladata elmondani a szülő számára érthető módon, hogy mi a gond, hiszen csak a viselkedésével tudja jelezni, mi zajlik benne. A szülő felelőssége megtanulni olvasni a jeleket, ami kétségtelenül baromi nehéz. Ugyanakkor a kapcsolódó nevelés le tudja egyszerűsíteni ezt.

“A gyermek egyik alapvető igénye a kapcsolódás érzése - vagy a szüleikhez, vagy másokhoz. A kezelhetetlen viselkedés egy jelzés ennek hiányára.

Az említett eszközökkel vissza lehet állítani a viszonyt, de a leginkább az segít, ha a nap során van olyan idő, mikor figyelünk a gyerekre teljes, értő figyelemmel.

Sokat segít az is, ha búcsúzáskor vagy ovi után leguggolunk hozzá, a szemébe nézve érdeklődünk felőle” - adja a tippeket Anna, aki szerint ezek az alap megoldások kommunikációs frázisok helyett szemléletváltást kínálnak.

Nem egyszerű elengedni a tekintélyelvet, de érdemes

A szülő tudja leginkább, hogy mire van szüksége a gyereknek, hogy nála mi válik be, ezért tuti tipp nincs, csak iránymutatás. Nem cél a bűntudatkeltés egyik szülőben sem, a szülők úgyis tudják, mi az ami rosszat tesz a gyereküknek, vallja a szülőcoach.

Ha azon kapjuk magunkat, hogy hasonló mondatokat veszünk elő feszült helyzetekben, mint amelyeket mi hallottunk, nem kell, hogy így maradjon. A felismerés az első lépés.

Azzal, ha egy-egy egymásnak feszülés után tudunk bocsánatot kérni, azt tanítjuk, hogy a kapcsolatok helyreállíthatóak, és hibázni rendben van” - hangsúlyozza a szülőcoach, aki szerint más megvilágításba helyeződik a kapcsolat, ha a szülő partnernek tekinti a gyermekét, kérdez tőle, lehetőséget ad neki a választásra, kíváncsi a véleményére.

… és akkor a gyerek iskolába megy…

Tételezzük fel, hogy a szülő az önismerete csúcsán van, és nagyszerűen halad a gyerekkel való kapcsolódásban, már-már mesébe illő a viszonyuk. A gyerek meg bekerül egy iskolába, ahol az osztályzási rendszerrel eleve egymáshoz hasonlítják a gyerekeket.

Mivel ez szinte kikerülhetetlen, különösen fontos az élet többi területére figyelni. Nem tudja megoldani az iskolai rendszer problémáit, így annyit tud tenni, hogy más oldalról támogatja a csemetét. Jó, ha sokat beszélgetnek, és a gyermek elmondhatja, mit él meg, milyen nehézségekkel küzd, hogyan érzi magát bizonyos helyzetekben.

6+1 tipp, amivel stabilizálható a szülő-gyerek kapcsolat

Nincs tehát tuti recept, van azonban néhány szempont, amelyet minden család a saját rendszerére tud szabni - ez óriási szabadságot és lehetőséghalmazt ad, hibáztatás nélkül.

gyakorlással mélyíthető el ez is. A gyerek pedig hálás lesz érte, előbb-utóbb pedig könnyebb lesz szülőnek lenni, ha kipróbáljuk e néhány pontot.

1. Tartsuk tiszteletben a gyerek tempóját, ne hasonlítgassuk - Nem kell erőltetni, ha még fél a csúszdától. Ne hasonlítsuk például azokhoz, akik fiatalabban már ügyesen használják a játszótéri eszközöket, inkább biztosítsuk, hogy ha úgy dönt, később lecsúszik, mi ott leszünk mellette.

2. Szabjunk egészséges határokat - a gyerekeknek korlátok helyett keretek kellenek. Érdemes megtanulni, hogy tud a szülő úgy határokat szabni, hogy abból ne kiabálás, megsértődés, maradandó feszültség, vagy a gyermek elnyomása szülessen.

3. A kapcsolódás legyen napi rutin - Mindig dedikáljunk időt a gyereknek. Ennek nem kell órákig tartania, ám

Az esti lefekvés előtti beszélgetés is lehet ilyen minőségi pillanat.

4. Legyünk jelen - A gyerek megérzi, ha ott vagyunk fejben is – és azt is, ha nem. Nézzünk rá, hallgassuk meg, legyünk elérhetőek úgy fizikailag, mint érzelmileg. Ilyenkor a gondolataink is körülötte járjanak, ne a másnapi ebéden vagy egy Instagramon látott videón.

5. Hibázni ér - Ha valamit elrontunk, merjünk bocsánatot kérni tőle. Lehet bocsánatot kérni, lehet újrakezdeni – és lehet játékosan oldani a feszültséget. Hovatovább a gyerek megtanulja, hogy tök oké hibázni, bármit ki lehet javítani.

6. A tekintélyelvű érveket hanyagoljuk - A „mert én azt mondtam” típusú mondatok helyett próbáljunk érthető határokat szabni, olyan szabályokat bevezetni, amelyek a gyerek életkori sajátosságait is figyelembe veszik.

7. Ne szégyenítsünk - Egy gyereknek az a legnagyobb biztonság, ha úgy érezheti: ő rendben van úgy, ahogy van, akkor is, ha éppen kiborul vagy nehéz érzései vannak.

Lassuljunk a gyerekhez

A legjobb, amit tehet a szülő, ha napi szinten tudatosítja: a gyerek nem felnőtt. Neki más a ritmusa, más az eszköztára.

Ez nem mindig könnyű, de ha van egy támogató közeg, néhány bevált eszköz, és elegendő szülői önreflexió, akkor a szülőség nem csak túlélhető, hanem boldogan meg is élhető.