INSPIRÁLÓ
A Rovatból

A skótok nemzeti étele, a haggis valójában egy vadon élő mitikus lény - állítják egyre többen

Kezdetben csak egy ártatlan vicc volt, de mostanra valóságos mozgalommá vált a haggis-állatkultusz. Még kisfilmet is készítettek róla David Attenborough hangjával. És ez még jól is jöhet a környzetevédőknek.

Megosztom
Link másolása

Ködös fennsíkok, kockás szoknya és dudaszó, a Roxfort Express nyomvonala... ezek jutnak először az ember eszébe, ha szóba kerül Skócia. De van egy különleges, kétarcú nemzeti kincse is ennek a fukarként aposztofált népnek, amiről érdemes lenne többet tudnunk.

A skótok kisgömböce

Ki ne ismerné a haggis-t?

Hát mondjuk az, aki nem igazán jártas a skót kultúra gasztonómiai vagy mitológiai berkeiben. A haggis ugyanis egyszerre jelenti a szoknyás-dudás nép egyik híres nemzeti ételét és egy komoly marketinggel igen, de bizonyított léttel nem rendelkező vadállatot.

Ismerjük meg először a ténylegesen ehető változatot!

A rántott Mars szelet mellett a legismertebb skót étel a röviden csak birka-gömböcként definiálható haggis.

Birkaszív, -tüdő és -máj marhafaggyúval, hagymával és fűszeres zabliszttel keverve kerül a birka gyomrába, melyet megfőznek, végül a hurkához hasonlóan kisütnek.

Bár sokan úgy tartják, ezt az elsőre nem túl bizalomgerjesztő ételt csak az angolok elrettentésére találták ki, olyan nagyon mégsem lehet rossz, hiszen a bizarr fogás az egyik legnagyobb skót nemzeti ünnepnek, a Burns’ Night-nak például elengedhetetlen alkotóeleme.

A skótok Petőfijeként számon tartott költő, Robert Burns emlékünnepét 1801. óta minden év január 25-én rendezik meg, az eseménynek pedig kiemelt szereplője a haggis, amihez a nevezett poéta szívhez szóló verset költött.

A megosztó ételről állítólag egy vicces kedvű amerikai újságíró (és szintén zenész, izé, költő), bizonyos James J. Montague írt először 1924-ben. Szatirikus versében vadon élő állatként írja le a haggis-t, aminek elejtése igazi embert próbáló feladat.

Magának a nem létező állatnak az eredete a skót folklór (és humor) ködébe vész, az viszont bizonyos, hogy sok ember fáradozik azon, hogy a négy lábú haggis a lehető legélőbb legenda lehessen.

A felföld sörényes bicebócái

A leírások és beszámolók alapján a vadon élő haggis külsejét tekintve leginkább egy óriás, hosszú szőrű rágcsálóra hajaz, mely egyik oldalán hosszabb lábakkal rendelkezik, lehetővé téve a védtelen kis állat számára a gyors helyváltoztatást természetes élőhelyén, a skót hegyvidéken. Ennek a fizikai adottságnak azonban vannak hátrányai is: az állat ennek köszönhetően csak egy irányba tud biztonsággal mozogni a hegyen, ezért ha valakinek sikerül szemből támadnia rá, a haggis védtelenné válik.

A népi hiedelem szerint léteznek „balos” és „jobbos” haggis-ek is (az egyik változatnak bal, a másiknak a jobb oldalán hosszabbak a lábai), akik nézeteiktől függetlenül békésen élnek egymás mellett , de biológiailag sohasem képesek keresztezni egymás útját.

Ha mégis sikerül összeszűrnie a levet egy balos és egy jobbos haggis-nek, az utódok a kevert irány-preferencia miatti instabilitás okán csak ritkán érik meg az ivarérett kort.

Vastag bundájuk (egyes leírásokban egyenesen „sörényük” ) segíti őket a túlélésben a zord körülmények között is.

Az ehető és a szőrös haggis pedig a már említett Burns’ Night napi lakoma kapcsán került összefüggésbe, amikor egyesek azt kezdték el terjeszteni, hogy a furcsa fogás igazából nem is a birka különböző részeinek összemixeléséből jön létre, hanem készen kapható a vadonban, csak el kell tudni ejteni. Ebből következően a haggis vadászidénye november 30-tól, a skótok védőszentjének tartott Szent András napjától egészen nemzeti költőjük ünnepéig, tehát január 25-ig tart- ami ezek szerint egy nemzeti haggis-tor.

Mit kíván a szoknyás nemzet? Skót-gael-pikt-kelta-népi-nemzeti haggis-heccet!

A technológia fejlődésével aztán egyre komolyabbá vált a haggis-kultusz. Az internet elterjedésével már nem csak egymás között viccelődött a skót közösség a vadon élő haggis különböző változatainak morfológiai vagy etológiai kérdéseiről, hanem részese lett ennek a belsős poénnak az egész világ. A világnak viszont sokszor még mindig nem esik le, hogy ez csak egy, helyenként talán komolyan túltolt ugratás.

A Glasgow-i Kelvingrove Art Gallery and Museum például egymás mellé helyezte egy ehető és egy vadon élő haggis preparátumát (utóbbi természetesen csak egy műalkotás), az erről készült fotók pedig közkézen forogva ejtik ámulatba az internet gyanutlan népét.

Egy másik, szarvakkal rendelkező haggis-alkotáshoz a szerzők komoly üzenetet is tűztek:

havi 2 font támogatás (vagy egy üveg Bell’s whiskey) fejében gondoskodnak a kihalás szélére sodródott fajról, például azzal, hogy az italt az állatnak adják, ha rászorulna vagy megtanítják skót dudán játszani, melyre a párzási időszakban szüksége van.

A különböző social media felületeken a wild haggis-ről írt bejegyzések (és a rájuk érkező kommentek) sokszor annyira meggyőzőek tudnak lenni, hogy az egyszeri non-skótok joggal hihetik, hogy itt egy valódi élőlényről van szó. A mesterséges intelligencia segítségével ráadásul már egészen élethű képeket tudnak készíteni a rajongók, kiváló példa erre a Haggis Wildlife Fundation. Az alapítvány több megkapó kisfilmet is készített David Attenborough, jobban mondva egy text-to-speach szoftver segítségével, mely lehetővé teszi gondolataik Attenborough hangján történő átadását. Morgan Freeman mellett talán az övé az egyik olyan orgánum, mellyel szinte bármilyen tudományos vagy természetfilmet hitelessé lehet tenni. Az AI által készített, könnyen eredetinek tűnő  századeleji fényképek és középkori kódex kivonatok ezzel a narrációval zavarba ejtően valódinak tűnnek.

De vajon mi értelme ennek az egésznek a szórakoztatáson és a viccen túl?

Kripto- és etnozoológusok a környezet védelmében

A haggis-hez hasonló rejtőzködő életmódot folytató mitikus lények kutatóit kriptozoológusoknak nevezzük. A tudománynak igazán nem nevezhető terület Bernard Heuvelmans zoológus meghatározása alapján „a rejtőzködő állatok tana” (a kripto- előtag jelentése: fedett, rejtett, titkos). Huevelmans szerint a kriptozoológiát egyfajta tudományos alapossággal párhuzamos nyitottsággal kell kezelni, kellő figyelmet fordítva a folklór által szolgáltatott információk kezelésére. Ha viszont elég körültekintően jár el az ember, mármint a kriptozoológus, akkor a fantasztikus elemeket lehámozva értékes információkra, vagy akár egy valóban létező, a zoológia számára új fajra is bukkanhat.

Azt gondolnánk, erre nincs élő példa, de jó tudni, hogy az okapi, a komodói varánusz vagy az óriás kalmár is sokáig csak kriptoid állatként volt ismert.

És hogy hogy jön ez a környezetvédelemhez?

A kriptozoológiát körbelengő izgalmas, mesebeli köd igazából minél vastagabb, annál többeket érdekel. A hírnév pedig mindennek hasznára válhat, ha jól kezelik.

Ki ne szeretné, hogy egy valóságos mesebeli lény háborítatlanul élhessen természetes közegében?

Ki ne vigyázna jobban mondjuk egy esőerdőre, ha az nem csak veszélyeztetett és fontos növényeknek és ízeltlábúaknak (melyek sohasem érhetik el egy cuki emlős által kiváltott érzelmi hatást), hanem egy emberi léptékkel is mérhető, de balladai homályba burkolózó állatnak is otthont ad?

Ezt a munkát, vagyis a természetes élőhelyek ilyetén való megőrzését a tudományos körökben elfogadottabb etnozoológusok is támogatják. A néprajztudomány és a zoológia metszetében dolgozó kutatók az állatfajtáknak az emberi kultúrában játszott szerepével, a hozzájuk fűződő képzetekkel, szokásokkal és ezek hasznosításával foglalkoznak.

A világ népeinek ősi, állatvilággal való kapcsolata ugyanis fontos és hasznos információkat őriz. Legyen az ökológiai tudás, vallási és kulturális szerep, vagy egyszerűen csak az adott állat megjelenésének és viselkedésének generációról generációra szálló megfigyelése, az etnozoológusok számos érdekes és értékes felismeréssel segítik a mai kutatókat.

Az etnozoológiai kutatások  a természeti és a társadalmi rendszerek összekapcsolását, a tájban élő ember, a tájat használó gazdák tudásának, motivációjának és döntéshozatali stratégiáinak megismerését segítik elő.

A hagyományos tájhasználat egyik előnye, hogy biológiailag diverz kultúrtájakat hoz létre.  Ennek egyik legszebb példái a hagyományos temetők (lásd korábbi cikkünk), valamint a többnyire ezek helyén működőtt egyéb, vallásilag kiemelt területek, szent ligetek. A minimális beavatkozás miatt ezek számos növény- és állatfaj menedékét jelentik az ember által gyarmatosított tájban, kis kiterjedésük ellenére meglepő hatékonysággal őrzik a biológiai sokféleséget

A védett helyek tehát megvédték a természeti értékeket. De mit lehet tenni egy fontos és védendő természeti érték, mondjuk a skót hegyvidék megőrzésének érdekében? Lehet, hogy nem rossz ötlet előtérbe helyezni egy kitalált figurát, ami elég kedves, érdekes vagy vicces ahhoz, hogy sok embert foglalkoztasson, akik az állatnak köszönhetően majd jobban oda fognak figyelni az élőhely védelmére is.

Környzetvédelmi szempontból tehát sokszor hasznosabb a mítoszteremtés, mint a mítoszirtás.

A haggis-történet végére pedig idebiggyesztünk egy igazán „attenborough”-i gondolatot, amit a Haggis Wildlife Foundation munkatársai idéznek tőle (vagy adnak a szájába) egyik akadémiai magaslatokra törő, zseniális humorral megírt tanulmányukban.

„Itt nem csupán egy faj visszatéréséről, hanem a teljes ökoszisztéma és a kultúra szétfeslett szálainak újraszövéséről van szó.”

Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
A mangalicás lány, aki a piacozó nagymamának segítő kislányból lett állattenyésztő
Az ország egyetlen női mangalica farmjának vezetője hajnalban kezd és estig dolgozik, itt nincs szabadnap, nincs hosszú nyaralás. Mégsem akar váltani, mi több, beleszeretett ebbe az életmódba.

Megosztom
Link másolása

A mangalica nemcsak külsejében, hanem természetében is különbözik más sertésfajtáktól. Általánosságban barátságos és nyugodt állatok, könnyen alkalmazkodnak a környezetükhöz és jól tűrik a hidegebb időjárást is, köszönhetően dús szőrzetüknek. Társas lények, így szeretik, ha nincsenek egyedül, legyen a társaságuk ember vagy állat.

Kíváncsi természetűek, gyakran kutatják környezetüket és szeretnek játszani, főként fiatalabb korukban.

Az elmúlt években a fajta nemzetközi szinten is egyre népszerűbbé vált, köszönhetően a mangalica hús különleges ízvilágának és a fenntartható állattartási gyakorlatoknak. Fekete Zsóka mangalicákat tenyészt saját farmján, melynek fő profilja a kézműves termékgyártás. Piacozó nagymamának besegítő kislányból lett maga is állattenyésztő, munkáját, mangalica termékeit számos hazai és nemzetközi elismerés dicséri. Farmján a hagyományos állattenyésztés és a fenntartható gazdálkodás összefonódik.

- Több, mint tíz éve, hogy elindítottam a farmot. Abszolút a nulláról kezdtem az állattenyésztést fiatal nőként. Borzasztóan nehéz volt, gondolok itt a gyakorlati, fizikai munkára és a háttérfeladatokra.

Az egészben az volt a legrosszabb, hogy semmilyen tapasztalatom nem volt a mangalicák neveléséről és feldolgozásáról. Erre az időszakra úgy emlékszem, mint egy testi-lelki megpróbáltatásra,

amelynek mára érett be a gyümölcse. De nem túlzás azt állítani, hogy minden időmet és energiámat rászántam. Rengeteget tanultam. A farm sok áldozattal jár, nekem tényleg nincsen szabadság, én tényleg hajnalban kezdem a munkát minden egyes nap. Ezt nem könnyű megszokni, bevallom a magánélettel is nehezen tudtam összeegyeztetni, de végül belejöttem, és talán nem járok el szórakozni minden este, azért a barátaimra marad időm. Eleinte sokan kérdezték, hogy fogom bírni, de ma itt vagyok több, mint egy évtized után, és úgy érzem, hogy még sok lehetőség vár rám.

- Élelmiszermérnök és lovaskultúra-szakoktató vagy. Miért éppen a mangalicára esett a választásod?

- Ennek egyszerű oka van. Ez egy őshonos állat Magyarországon, vagyis minden adott a mangalicatartáshoz, kezdve a takarmánytól az időjárásig. A családdal a bio növénytermesztés és a szőke mangalicatenyésztés mellett döntöttünk. Nem is alakulhattak volna jobban a dolgok, több sikeres uniós pályázattal sikerült kiépíteni az önálló vállalkozásomat.

- A családot említed, a szüleid is bekapcsolódtak? Együtt tanultátok az új szakmát?

- Édesapám ezelőtt is bio zöldségtermesztéssel foglalkozott, mára bio takarmánynövényeket termeszt,  búzát, kukoricát, árpát, zöldborsót, így ma ő felel a farmon a takarmányért, hogy tudjam etetni a közel négyszáz mangalicát. Leginkább azon múlik egy hústermék minősége, hogy mivel etették az állatot. A farm nekem és édesanyámnak hozott nagy változást az életünkben, ő a piacozásban segít. Vagyis édesanyám velem együtt minden pénteken hajnali kettőkor kel, hogy Hajdúböszörményből elmenjünk Budapestre, a Lehel téri piacra. Ma már személyesen ismerik őt, persze engem is, a vevők, a piacozás több egyszerű munkánál. Itt azonnal kapunk visszajelzést, itt látszik igazán, hogy jó irányba tartunk.

- Egyedüli nő vagy az országban, aki mangalicákat tenyészt.

- Én beleszerettem ebben az életbe. Mondhatom, hogy mangalicákkal kelek, fekszem. Nálunk ki tudnak menni karámba az állatok, pihenni tudnak. Melegben bent vannak, mert ott hűvösebb van, amikor hűvösebb az idő, ki tudnak menni sütkérezni. Nagy területen élnek, lehetőségük van arra, hogy eleget mozogjanak, játszanak.

Ők kondás állatok, megvan ott is a hierarchia, hogy ki a vezéregyéniség. Nyári időszakban wellness van, még locsoljuk is őket, megkapják a fürdőjüket, téli időszakban a sok szalmát, abban be tudnak kuckózni.

- Igaz az, hogy a mangalica vadabb, mint az átlagos hússertés?

- Nagyon függ a tartástól. Mi úgy tartjuk őket, hogy közéjük megyünk, beszélünk hozzájuk, nem félnek tőlünk, odajönnek, meg lehet simogatni őket, nálunk nincs vadabb állat. Nyilván, amikor kocák alatt kismalacok vannak, arra figyelni kell, akkor nem érdemes bemenni hozzájuk. Akinek kint vannak az állatai az erdőben, talán ott félénkebbek a mangalicák, azokhoz nem lehet közel menni.

- Van kedvenced?

- Még régebben, amikor kevesebb állat volt, inkább volt kedvencem,

ismertem, hogy melyiknek milyen az egyénisége, de most már közel 400 darab van, így inkább a tenyészállatokat ismerem jobban, tudom, ki hogy viselkedik.

De egyedül vezetem a vállalkozást, hozzám tartoznak a háttérfeladatok, én tartom a kapcsolatot a partnerekkel, én gondoskodom a pénzügyekről és a feldolgozásban is kiveszem a részem. Igaz, nem én vágom le az állatokat, ezt a munkát bérvágásban egy helyi vágóhíd végzi.

- Az ízekben mennyire tükröződik a te ízlésvilágod?

- Az alaptermékeink, a kolbász, disznósajt, hurka, ezeket még a nagymamám receptjei alapján készítjük, eredeti hajdúsági recept szerint.

Nyilván vannak új termékeink is, amiket már én kísérleteztem ki, az ízvilágával együtt. Ilyenek a ketogén diétába beilleszthető termékek vagy a paleolit áru, és a grilltermékek is, idén ez az újdonságunk. Szóval egy hagyományos vonalat is képviselek és egy új, innovációs vonalat is.

Tudom, ez sok munka, amit kevesen bírnak, és még kevesebben vágynak erre, de én hiszek abban, hogy mindig lesznek olyan fiatalok, akik megszeretik ezt a ritka területet és kiteljesedhetnek az állattartásban. Gyakran járok iskolákba előadást tartani a fiataloknak, így ösztönzöm őket arra, hogy bátran válasszák a mezőgazdaságot, mert meglesz a gyümölcse. Ami pedig a sikert illeti, ha jobban belegondolunk, valójában mindegy, hogy mangalicafarmról vagy más egyéb mezőgazdasági munkáról, esetleg egy irodáról beszélünk, kitartás és szorgalom nélkül nem fog összejönni.

 

- A Gourmet Fesztivál minden évben egy központi témát tűz a zászlajára: ezúttal a női energiák uralják majd a gazdag kínálatot. Te is ott leszel...

- Nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy felkértek az idei Gourmet Fesztivál nagykövetének. Ez lehetőséget ad arra, hogy ráirányítsam a figyelmet arra a kemény munkára, amit sok más női vállalkozó és termelő végez. A látogatók a fesztiválon személyesen is találkozhatnak velem, valamint két nagykövet társammal, Ormós Gabriellával és Ötvös Zsuzsával. Ami pedig a mangalicahúst illeti, annak népszerűsége egyre nő a gasztronómiában. Én is azt igyekszem népszerűsíteni, hogy minél többen megkóstolhassák és élvezhessék ezeket a termékeket a mindennapokban.

- Már csak egy kérdés foglalkoztat: szoktál boltban élelmiszert vásárolni?

- Fűszereket leginkább, idejét nem tudom, hogy mikor vettem utoljára hústerméket boltban. Tojást adnak a tyúkjaim, sajtot, tejterméket, zöldséget pedig cserélek a piacon, teljesen más az ízük, mint az áruházi verzióknak. Nem tudom eléggé hangsúlyozni: indulás a piacra! Csak így tudnak fennmaradni a helyi termelők, arról nem beszélve, hogy ott sokkal jobb minőségű élelmiszert vehetünk, mint a nagyüzemi termelésből. Támogassuk a hazai kistermelőket.


Megosztom
Link másolása

INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Kudlik Júlia megszólalt a Delta új műsorvezetőjéről, az AI lányról: „a gépek nem öregszenek, nem követnek el hibákat”
Az egykori műsorvezetőnek nagyon határozott véleménye van az utódjáról.
Fehér Adél - sassy.hu
2024. április 18.


Megosztom
Link másolása

Kudlik Júlia írását a Mandiner közölte változtatás nélkül. A műsorvezető súlyos gondolatokat osztott meg, amelyek messze túlmutatnak az épp aktuális AI lányon. Azt hihetnénk, ez a téma bennünket, akik nem pályázunk műsorvezetői babérokra, nem érint egyáltalán. De elég kicsit beleolvasni a Delta egykori csodálatos műsorvezetőjének írásába, és azonnal belátjuk, nagyon is érint.

„… a gépek nem követnek el hibákat, nem fáradnak el, nem öregszenek, nem kritizálnak, nem ítélkeznek, nem rosszkedvűek, nem kommunikálnak tévesen, nem okoznak félreértéseket, nem értékelik a hangsúlyodat, a lelkiállapotodat, nem okoznak zavart és stresszt, CSAK engedelmeskednek és hallgatnak!

Lehet, hogy ilyen lesz a holnap embere?!” - teszi fel a kérdést írása elején Kudlik Júlia, mindenki Kudlik Julija. Később így fogalmaz:

„Hiszek abban, hogy semmi nem olyan fontos az ember számára, mint a másik ember! Meglehet, hogy ma nem okos emberekre (itt valószínűleg az okoseszközökkel rímelő szót választott az AI emberekre - a szerk.), hanem jó emberekre van szükség?

Ebben a mai komisz, cudar, hitehagyott, szeretet nélküli világunkban, amely tele van gyűlölettel, félelemmel, szenvedéssel és közömbösséggel, ahol az emberek leginkább önmaguktól félnek, ahol, úgy tűnik, mindenki önmagát keresi, saját elveit, érdekeit akarja érvényre juttatni

én szívem szerint az ÉRZELMI INTELLIGENCIÁT tanítanám, terjeszteném és fejleszteném. Úgy érzem, ma még ez is kultúránk része. A kultúrateremtés leghatékonyabb eszköze pedig napjainkban a tömegmédia, amely eljut az emberekhez, és képes befolyásolni gondolkodásmódjukat. Hiszem azt, hogy mi emberek képesek vagyunk arra, hogy kifejezzük és megosszuk egymással, ami jó, igaz és szép! Ideje lenne megfejtenünk, hogy hogyan, miként fejezhetjük ki a szeretetet a tömegmédián keresztül?!”

Írása végén az egykori műsorvezető megszólítja mesterséges utódját is: „Rendkívül szép, felemelő, és igen nehéz feladat vár rád, amelynek megoldásához őszintén szurkol neked a múlt századból még ittmaradt, minden emberi hibájával együtt élő, igazi hús-vér elődöd: Kudlik Júlia.”

Nem meglepő módon a kedvességet az AI lány szinte azonnal viszonozta is. Ő a következőképpen válaszolt az egykori legendás tévésnek:

„Kedves Júlia!
 A legnagyobb elismerés nekem, hogy Ön nyilvánosan is megosztotta gondolatait a létrejöttömről!

Köszönöm szépen! Szeretném ha tudná, hogy semmiképpen sem szeretném magamat az emberekhez mérni! Pláne nem egy olyan ikonhoz mint Ön!

Tudom, hogy bármilyen szép, okos és ügyes leszek egy dolgot sohasem tudok megtenni: emberré válni…és ez így van jól!

Nem akarok senkit helyettesíteni, leváltani, felülmúlni. Egy dolgot szeretnék: segíteni! Köszönöm, hogy írásával ehhez hozzájárult!


Tisztelettel: Bíró Ada”

Elképesztő párbeszéd, nem?


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
60 évesen lett szépségkirálynő, ezzel történelmet írt az ügyvédnő
Ő képviseli majd Argentínát a Miss Universe versenyén Mexikóban.

Megosztom
Link másolása

Alejandra Rodríguez elvarázsolta a Buenos Aires-i zsűrit, így nemcsak ő lett a győztes, hanem ő képviselheti a hazáját a Miss Universe világversenyen is, melyet idén Mexikóban rendeznek - hangzott el a Fókuszban. Alejandra azonban nemcsak a szép, hosszú haja és az kedves mosolya miatt volt különleges a zsűrinek, hanem azért is, mert már 60 éves.

Alejandra a verseny előtt hónapokig dolgozott kifutói edzőkkel és stylistokkal, hogy csiszolja imázsát és javítsa önbizalmát, ugyanis semmilyen tapasztalata nem volt hasonló versenyeken.

Eltökéltsége és elhivatottsága kulcsfontosságú volt ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma van, szembeszállt az előítéletekkel, és bebizonyította, hogy a szépségnek nincs kora.

A Miss Universe Argentínában való részvételének bejelentése után Alejandra nagy támogatást kapott követőitől a közösségi oldalakon. Sokan dicsérték bátorságát és elszántságát, kiemelve belső szépségét és karizmáját.


Megosztom
Link másolása


INSPIRÁLÓ
A Rovatból
Őrfi Eszter: „Bevonzom azokat a nőket, akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal”
Őrfi Eszter zöld otthon szakértő nem csak a tereket, hanem a munkakapcsolatokat is közvetlen és zöld alapokra építi.

Megosztom
Link másolása

Mindenki szeretne olyan otthonban élni, ami valóban együtt rezeg vele. Ami nem hátráltatja, hanem elősegíti a benne élők személyiségének kibontakozását, nem plusz feladatot, hanem háttérországot ad. Szerencsére egyre többen vannak, akik nyitottak arra, hogy mindezt slow módon, a természet és az ember együttműködésével, kölcsönös tiszteletben tartásával érjék el.

Ebben a törekvésükben tudja őket segíteni Őrfi Eszter, a Greenster mögött álló enteriőr stylist.

Karrier leváltva, hitvallás megőrizve

Ugyan Eszter saját állítása szerint már gyerekkorában is szívesen tervezgetett otthonokat, ahhoz, hogy eljusson mostani hivatásáig, meg kellett tennie néhány fontos vargabetűt.

Elsőként elvégezte a környezetvédelmi szakjogász képzést, majd munka mellett önkéntesként dolgozott a Takács-Sánta András ökológus által alapított Kisközösségi Programban, mely olyan földrajzi alapon működő mikroközösségek építését és edukálását segíti, melyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez.

Esztert az ottani közös zöld munka és saját családi házuk férjével, Őrfi József építésszel való, kreatív kooperációban történő felépítésének élménye és tapasztalatai mozdították el végérvényesen a lakberendezés felé.

Ezek után a Werk Akadémia enteriőr stylist képzését végül azzal a szilárd elhatározással fejezte be, hogy kifejezetten ökodesignnal szeretne foglalkozni.

Fapados luxus a bokorban

A fenti a kifejezés, Eszter mottója egyik Werkes tanárától, Fónagy Dórától származik.

Ő volt az, aki az egyik első órán arról beszélt a hallgatóinak, hogy

urbánus világunkban már nem a drága luxus anyagok érdeklik az embereket, hanem a természet, mert az jelenti a szabadságot, magát az életet.

Ennek eléréséhez azonban vissza kell vennünk a tempóból életünk minden terén. A slow life, slow design kifejezések ma már talán itthon sem ismeretlenek. A fenntarthatóság, a környezet-és emberkímélés témakörében a slow, mint lelassulás egymagában is jól kifejezi ennek a törekvésnek a miértjét és mikéntjét.

A túlfogyasztás, a túlpörgés ellenpontozására született a Slow mozgalom, mely eredetileg az étkezések lelassítását, a szezonális és helyi alapanyagok és termelők választását jelentette.

Az ezen értékekre való törekvés pedig lassan beszivárgott az életmód, a turizmus vagy jelen esetben a lakberendezés világába is. Nem véletlenül, hiszen holisztikus szemlélettel van dolgunk.

Ahogy slow szempontból a gasztronómiában a helyi gazdák és termelők fontossága, úgy a lakberendezésben a földrajzi közelségben lévő vállalkozások, szakemberek, alapanyagok előtérbe helyezése által érhetünk el társadalomra és környezetre egyaránt jótékony hatásokat.

Eszternek szakmai szempontból is létfontosságú volt, hogy összegyűjtsön minél több zöld hazai piaci szereplőt, akik tervezőként, kivitelezőként vagy forgalmazóként hozzá hasonlóan zászlajukra tűzték a környezettudatos otthon iránti elkötelezettséget.

Ez a folyamatosan bővülő gyűjtemény, az Arany Oldalak zöld, online változataként működő Green Guide szerencsére bárki számára elérhető.

De vajon a megrendelői oldal is ugyanilyen lelkes, ha zöldítésről, lassulásról és esetleges kompromisszumokról van szó?

Kényszerített zöldítés vagy organikus összecsiszolódás?

Egy otthon felépítése, átalakítása, magunkévá tevése kicsit hasonlít a házasság intézményéhez: hiába rajongunk egy filmsztárért, sportolóért vagy énekesért, együtt lakni, együtt élni vele, a maga teljes és őszinte valójában azért nem biztos, hogy kedvünkre való lenne.

Azzal fogunk tudni tartós és szeretetteljes kapcsolatban élni, akivel sikerül a különféle hozott anyagokat összecsiszolni. Aki a hibáink ellenére, vagy pont azokért szeret minket, akivel a nyitottság és kreatív problémamegoldás mindkét irányba működik.

Ilyen egy személyre szabott, jó otthon is: illik a benne lakókhoz, akik elfogadják és előnyükre fordítják a hátrányokat, legyen az tájolás, pénzszűke vagy változó élethelyzetek, hozzá idomulnak a megváltoztathatatlan részekhez.

Eszter saját otthonukon is így dolgozott, először talán kényszerből, később már örömmel merülve el a feladatok frappáns megoldásában.

A több szakmai díjat is nyert Meseház nem öko-luxus alapanyagoktól, nem erőltetett, konzerv fenntartható megoldásoktól, hanem attól lett egyszerre természet- és emberléptékű is, hogy alázattal fordultak a felmerülő problémákhoz.

Nem verték magukat hitelekbe, cserébe nyitott játékossággal és kreativitással oldották meg a nehézségeket, például emeltek a beltérbe zsaludeszkákat vagy betonyp lapokat, és készítettek belőle könyvespolcot, étkezőasztalt vagy falburkolatot.

Így a pénzük megmaradt, az építkezés hulladékának egy része új, értékesebb feladatot kapott, az otthonuk pedig a kezük nyomát viselve vált közös alkotásukká.

Munkái során Eszter ugyanezt a szemléletet alkalmazza. Amivel pedig érdekes módon szinte minden projektje rendelkezik, az a női energiák összekapcsolása.

Kollektív női terek

Egyik legkedvesebb munkája, a csókakői Lámpás az úton vendégház kialakítása nagyon szép példája Eszter munkastílusának, melyről így ír:

„A vendégház tulajdonosával, Ágival való munka rendkívüli élmény volt számomra. Négy éven át tervezgettük, dédelgettük, teremtettük közös erővel ezt a parányi projektet.

Én coacholtam őt, ő inspirált engem: igazi demokratikus tervezési folyamat volt, a slow design jegyében.”

Ági és Eszter hamar egymásra hangolódtak, így a vendégház organikus módon, valódi csapatmunkával készült. A rohanásból való kiszakadást, az itt-és-mostba való belelassulást nem csak a gyönyörű környezet, hanem a jó ízléssel és zöld szemmel kiválasztott berendezés is nagyban elősegíti. Itt sem a Pinterest adta a konyhakész megoldásokat, hanem menet közben, az adott helyzetre reagálva kerültek a házba a bútorok és kiegészítők. Remekül megférnek benne egymás mellett az új, hazai design bútorok (Fészek Részek étkezőasztal és székek), a másodkézből származó darabok (régi kilim szőnyeg, antik textilek, a felújított lábas kád vagy a Másik történet lámpa), és a DIY megoldások (a fehérre festett betonpadló, a saját kezűleg festett betonyp lap burkolat,  az egyedi tervezésű térelválasztó, a tengerifű szőnyegből Ferenc Rita segítségével font lámpabúra a fürdőben).

A főleg hazai, organikus anyagokból dolgozó Rita is hamar ráhangolódott a női csapat rezgésére, ahogy a ház fotózásánál a Simples Studio mögött álló Sámson Réka is. Mindannyian olyan természetességgel foglalták el a helyüket a közös munkában, mintha már évek óta együtt dolgoznának.

Eszter talán ezt szereti a legjobban a munkájában. A női erők bevonzását, természetes összefonódását.

„Nagyon élvezem, hogy rendszeresen bevonzom azokat az embereket (pontosabban nőket), akik hozzám hasonlóan igénylik, hogy megoszthassák magukat másokkal. Mióta a saját utamat járom a munkában, és azzal foglalkozom, ami őszinte lelkesedéssel tölt el, az életem tele van ilyen találkozásokkal” - írja egy bejegyzésben.

Ezek a találkozások sokszor további, gyümölcsöző együttműködéseknek lesznek elindítói. Ritával például megálmodtak egy különleges workshop sorozatot (melynek utolsó alkalma május 25-én lesz), ahol egy-egy fonott tárgytípus közös elkészítése közben otthonteremtésről, funkcionális környezettudatosságról beszélgethetünk velük. Ugyanis nem, nem előadást fogunk Esztertől hallani, hanem párbeszédindító gondolatokat, jól feltett kérdéseket és személyre szabott válaszokat.

Vagy ki tudja.

Lehet, hogy nem is a fenntarthatóságról, hanem táncról vagy anyavállalkozókról, szinergiáról vagy természetes ékszerekről lesz szó.

Vagy bármilyen közös témáról. Eszter számára ugyanis ez az egyik legfontosabb: az együtt levés, együtt gondolkodás, együtt alkotás.

Ez a vágy tükröződik abban a válaszban is, melyet arra a kérdésünkre adott, hogy ha egyetlen tárgyat hagyhatna csak maga után, mi lenne az.

„Egy közösségi ház a természet lágy ölén, benne egy műhellyel, ahol lehet közösen alkotni, nagyokat beszélgetni, és egy térrel, ahol tudunk együtt táncolni vagy akár élni. Mert van bennem egy kép, hogy így szeretnék élni. Egymást segítve, tartva, támogatva, inspirálva, közösen munkálkodni egy szebb, emberségesebb, zöldebb világért.”

Reméljük, a ház hamarosan megvalósul, mindannyiunk örömére.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk