TRENDI
A Rovatból

Kiderült, mi lesz a 2026-os Met-gála témája, rendesen fel fogja adni a leckét a sztároknak

Míg egyesek imádják a „Costume Art” témát, mások a férfi hírességek miatt aggódnak.

Megosztom
Link másolása

Lezajlott a divatvilág egyik legfontosabb sajtótájékoztatója, ahol kiderült, mi lesz a dress code a celebeknek 2026-ban a szakma legfontosabb vörös szőnyeges eseményén. A Metropolitan Museum of Art és a Vogue november 17-én bejelentette, hogy a 2026-os Met-gála és a hozzá kapcsolódó kiállítás témája a „Costume Art”, azaz a jelmez, mint művészet lesz. A gálát 2026. május 4-én tartják, a tárlat pedig május 10-től egészen 2027. január 10-ig lesz látogatható a múzeum vadonatúj, közel 1115 négyzetméteres, Condé M. Nast nevét viselő galériáiban.

A kiállítást Jeff Bezos és felesége, Lauren Sanchez teszi lehetővé, de a támogatók között ott van a Saint Laurent és a Condé Nast is.

A „Costume Art” koncepciója a felöltöztetett test központi szerepét vizsgálja a múzeum teljes gyűjteményén keresztül, vagyis a Costume Institute ruhadarabjait festményekkel, szobrokkal és más műtárgyakkal állítják párba. Andrew Bolton, a Costume Institute kurátora szerint

a divat „a testhez fűződő viszonya miatt és nem az ellenére bír művészeti státusszal”.

A kiállítás három laza kategóriára oszlik majd: a klasszikus és a meztelen test, az idősödő és a várandós test, valamint az anatómiai test. A tárlaton mintegy kétszáz műtárgyat és kétszáz ruhát, illetve kiegészítőt mutatnak be, például Albrecht Dürer 1504-es metszetét Walter Van Beirendonck egy 2009-es, Ádám–Éva-témájú szettje mellé helyezik.

A kiállítótérben a ruhák közel kétméteres posztamenseken állnak majd, a bábuk feje helyén pedig tükröződő felület lesz, hogy a látogatók magukat lássák viszont.

Ez lesz az első gála, amióta Anna Wintour júniusban, 37 év után technikailag visszalépett a Vogue egyik vezetői szerepéből. A lapnál Chloe Malle vette át a szerkesztőségi tartalomért felelős vezetői posztot, de Wintour a Vogue globális igazgatójaként és a Condé Nast tartalmi vezetőjeként továbbra is felügyeli a Met-gálát. A bejelentés után a divatrajongók ellepték a közösségi médiát. „A jövő évi Met-gála téma annyira dögös, hogy hangosan felnyögtem” – írta valaki az X-en. Mások viszont szkeptikusabbak voltak:

„Most eleganciát kapunk vagy egy teljes költségvetésű Halloweent?”.

Misty Copeland, a híres balett-táncos a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a kiállítás „erőteljesen érvel amellett, hogy a test minden formájában műalkotás, amely méltó arra, hogy lássák, felemeljék és ünnepeljék”. 


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


TRENDI
A Rovatból
Újabb gyönyörű, ikonikus ruhában jelent meg Forsthoffer Ágnes, ami kiváltotta a kommentelők csodálatát
A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben, amelyik az egyéniségéhez is remekül passzol.

Megosztom
Link másolása

A jelek szerint nem tud hibázni Fosthoffer Ágnes, a Magyar Országgyűlés elnöke.

A házelnök ezúttal a trianoni megemlékezésen jelent meg stílusos, alkalomhoz illő öltözékben.

Forsthoffer Ágnes fehér alapon fekete növényi mintás, selyemfényű, térd alá érő ruhában, fekete blézerben, zárt orrú fekete cipőben vett részt a Nemzeti Összetartozás Napján a zászlófelvonáson a parlament előtt.

Az outfit tökéletesen beleillik az eddigi sorba. A parlament alakuló ülésén, május 9-én gyönyörű, fehér ruhában jelent meg. A szett tervezője, Makány Márta azt nyilatkozta:

Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése. A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

Azóta csupa egyéniségéhez illő, elegáns ruhában vett részt a házelnök a különböző programokon, mint az az Instagram-oldalán közzétett képekből is látszik.

Nem véletlenül jegyezték meg a hozzászólók, hogy milyen csodálatos.


Megosztom
Link másolása

TRENDI
A Rovatból
Sírva fakadt a híres divattervező Forsthoffer Ágnes ruhája láttán, és elárulta, miért
Makány Márta divattervező érzelmes interjút adott arról, mit érzett Forsthoffer Ágnes házelnök ruhájának bemutatóján. A tervező tizenhat évnyi munkája beteljesülésének nevezte a pillanatot.

Megosztom
Link másolása

A tervező, aki Forsthoffer Ágnes ruháját készítette, a Story.hu-nak adott interjújában a pillanatot tizenhat évnyi munka után a sorstól kapott ajándéknak nevezte.

Olyan eseménynek, ami szerinte tökéletesen méltó volt a helyzethez, és amiért tulajdonképpen az egész karrierjét csinálta.

„Az a pillanat, ahogy belépett, fantasztikus volt!”

Makány Márta divattervező ezt gondolta, amikor meglátta Forsthoffer Ágnest, az Országgyűlés frissen megválasztott elnökét besétálni a parlament alakuló ülésére május 9-én.

Makány Márta nemrég arról beszélt, hogy Forsthoffer Ágnes megjelenése nem egyszerűen egy jól eltalált szett volt, hanem a személyiségének kivetülése.

A tervező szerint a siker kulcsa maga a házelnök volt, nem pedig az ő munkája.

„Azt gondolom, Ágnes tökéletes volt. Nem azért, mert én jól csináltam, hanem azért, mert ő maga tökéletes volt” – mondta.

Közben arra is kitért,

mennyivel nehezebb dolguk van a női politikusoknak, akiknek minden egyes blúzát és szoknyahosszát kielemzi a közvélemény.

 

Az események egyszerre zajlottak a divat és a politika színpadán, és a reakciók is ennek megfelelően alakultak. Sokak szerint a visszafogott, de professzionális megjelenés tökéletesen passzol a „szolgálat házának” eszméjéhez, és erősíti a női vezetők láthatóságát.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
A divatvilág kimondta a végső szót a zokni-szandál vitában: egyetlen szabályt kell betartani
A divatszakértők lezárták a zokni-szandál körüli vitát, és egyetlen fontos iránymutatást adtak. A párosítás nem mindig hordható, csak bizonyos helyzetekben elfogadott.

Megosztom
Link másolása

Vörös zokniba bújtatott láb férfiszandálban.

Manolo Blahnik legújabb divatfotója elégnek bizonyult ahhoz, hogy újra lángra lobbanjon a heves vita.

Ismét kettészakadt a közvélemény: divatbűnt követ-e el, aki szandálhoz zoknit húz, egyáltalán, aki férfi létére nyáron szandált merészel venni, vagy épp ellenkezőleg, a legújabb trendet követi?

A kérdés mélyebbre nyúlik, mint gondolnánk, és a vita a nemzetközi kifutóktól a magyar utca emberéig mindenkit érint, aki nyáron nyitott lábbelit húz.

A nemzetközi divatvilág már rég nem tekinti szentségtörésnek a zokni+szandál párosítást.

A L’Officiel USA szerint a „zokni és szandál” trend idén sem megy sehová, sőt, olyan nagyágyúk, mint a Valentino, a Chloé vagy a DSquared2 finom, bordázott vagy áttetsző zoknikkal küldik kifutóra modelljeiket. A jelenségnek ráadásul komoly kulturális gyökerei vannak: a Vogue Arabia cikke emlékeztet, hogy

az ókori római katonáktól a japán tabi-zokniig a kombinációnak évezredes hagyományai vannak, tehát szó sincs újkori divatbotlásról.

A szakértők és véleményformálók között sincs teljes egyetértés, ami csak tovább tüzeli a vitát. A Vogue divatszerkesztői között is megoszlanak a vélemények. Rachel Besser piaci szerkesztő szerint „tavasz a legjobb pillanat a zokni–szandálra – a láb ilyenkor jön ki a téli rejtekéből”, míg kolléganője, Sarah Spellings lazábban fogalmaz: „Ebben rohanok le a sarki boltba.”

Ezzel szemben Liana Satenstein, a magazin vezető divatírója sokkal szkeptikusabb, számáre nem tűnik higiénikusnak.

Jordan Dorso stylist a British GQ-nak egyszerre nevezte a párosítást „főbenjáró bűnnek” és „szükséges rossznak”, ami jól mutatja a kettősséget. Adam Welch, az MR PORTER szakértője pedig már évekkel ezelőtt megfogalmazta a lényeget a The Guardian hasábjain: „semmi sem marad örökké ‘rossz ízlés’...”.

A legfontosabb útmutatást Manolo Blahnik adta, amikor egy interjúban bevallotta: ő is szívesen hordja a Birkenstock szandálokat „imádnivaló kasmír zoknikkal”.

A tervező szerint a luxusmárkák „csak egy másik, couture ruhát adtak” a kényelmes lábbelikre – írta a Harper’s Bazaar.

Magyarországon a vita sokkal inkább a hétköznapok szintjén zajlik, ahol az esztétikum és a praktikum csap össze.

Van, aki szerint borzalmas együtt a nyitott szandál és a zárt zokni, mások szerint mindenki hordja azt, amiben jól érzi magát.

 

Aki mégis bizonytalan, annak a divatmagazinok konkrét szabályokat kínálnak.

Az egyik szabály, hogy a elegáns öltözékhez olyan, zárt orrú szandált húzz, amiből lábujjak nem látszanak ki. A másik, hogy formális, protokolláris szituációban tilos a szandál.


Megosztom
Link másolása


TRENDI
A Rovatból
Cannes betiltotta a meztelenséget, erre a sztárok sosem villantottak még ekkorát
A fesztivál új öltözködési irányelvei a visszafogottságot célozták, de a hatás ellentétes lett. Bella Hadid és Daisy Edgar-Jones is a szabályok határát feszegette áttetsző estélyi ruhákkal.

Megosztom
Link másolása

A 79. Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyege idén nem a visszafogottságról, hanem a stratégiai villantásról szólt. Miközben a fesztivál egy frissített chartával igyekezett határt szabni a meztelenségnek, a divatipar és a sztárok válasza egy kifinomult, illúzióra épülő trend lett: a „meztelen” ruha és a melltartó nélküli esztétika sosem látott erővel tért vissza.

A jelenség tökéletesen mutatja, hogyan működik a figyelemgazdaság a legmagasabb szinten, ahol a tiltás nem elfojtja, hanem beindítja a kreativitást.

A fesztivál hivatalos arca idén a 72 éves Geena Davis, aki a Thelma&Louise ikonikus jelenetével díszíti a posztereket, és a csütörtök esti nagyszabású amfAR jótékonysági gála házigazdájaként is tündökölt, egy alig melltartós merész ruhában.

Miközben az ő jelenléte a klasszikus hollywoodi erőt szimbolizálta, a vörös szőnyegen a merész újgenerációsok átszabták a szabályokat. A fesztivál tavaly frissített irányelvei ugyanis paradox helyzetet teremtettek.

A sajtóiroda megerősítette, hogy „a chartát nem azért vezették be, hogy ‘szabályozza’ a vörös szőnyeges öltözeteket, hanem azért, hogy ‘megtiltsa a teljes meztelenséget a szőnyegen’.”

A sztárok és stylistjaik pedig éltek a kiskapuval: ami nem teljesen meztelen, az megengedett.

A trendet Bella Hadid indította útjára egy horgolt, áttetsző hatású Schiaparelli ruhában, amely tudatosan játszott a takarás és a megmutatás határán. Nem sokkal később Daisy Edgar-Jones is egyértelműen tesztelte a dresszkód értelmezését egy arany Balenciaga „naked dress”-ben.

Az amfAR-gálán pedig Brooks Nader egy teljesen átlátszó, melltartó nélkül viselt Zuhair Murad estélyiben mutatta meg, hogy a „braless” esztétika végérvényesen a vörös szőnyeges mainstream része lett.

De miért pont most hódít ez a stílus? A válasz a technológiában és a pszichológiában rejlik.

A mai meztelenruha már nem a nyers kitárulkozásról szól. „Ezek a példák a meztelenruháról az emberi test idealizált verzióját mutatják” – magyarázta April Clemmer stylist és divattörténész.

A kifinomult „nude” bélések, a stratégiailag elhelyezett hímzések és a test vonalát követő szabásvonalak a fedettség illúzióját keltik, miközben a közösségi média hírfolyamában garantáltan megállítják a görgető ujjakat.

A megjelenés minden részlete precízen megtervezett. „Bella azt szerette volna, ha a glam csillog, és kiegészíti a ruhát” – árulta el Nadia Tayeh, a modell sminkmestere.

A csillogás mögött pedig hatalmas üzlet rejlik. Az amfAR-gálán, ahol a sztárok a legmerészebb szettjeikben gyűjtöttek pénzt az AIDS-kutatásra, rekordközeli összegek cseréltek gazdát.

Andy Warhol teljes Monroe-sorozata 2,8 millió euróért (körülbelül 1,01 milliárd forintért) kelt el, egy limitált kiadású Audemars Piguet óráért 1,45 millió eurót (kb. 523,6 millió forintot) fizettek, és még két statisztaszerep az „Emily in Paris” című sorozatban is 375 ezer eurót (kb. 135,4 millió forintot) ért egyenként.

A gála hangulatát Lizzo énekesnő foglalta össze a legjobban: „Vissza akarom hozni a jó, tiszta szórakozást. Az embereknek újra táncolniuk és nevetniük kell” - mondta az AP-nek. Cannes májusban ismét bebizonyította: a vörös szőnyeg egyszerre művészet, üzlet és a határok feszegetésének leglátványosabb színpada.

Via Associated Press


Megosztom
Link másolása