Új trend a láthatáron: te láttad már a közparki kakast vagy a lakótelepi tyúkot?
A békéscsabai Munkácsy téren immár negyedik esztendeje tartózkodik életvitelszerűen egy kakas, tavaly év vége óta pedig Kiskunfélegyházán, a Majsai úti lakótelepen kapirgál egy tyúk.
Sanyi, a kakas már-már sztár, gyakorlatilag megkerülhetetlen látványeleme Békéscsaba Megyei Jogú Városának. A helyi legendák szerint egy 2020-as vásárról szökött el a tarajos, és lelt menedékre a Munkácsy téren. Egy fa alatt rendezkedett be.
Pár éve még hölgy társaságot is intéztek neki néhány tyúk képében, de a tojók hamar eltűntek. Azt nem tudni, hogy a kakas természete vagy más dolog volt-e az oka ennek.
Kiskunfélegyházán eközben egy fiatal tyúk áll az okostelefonok kameráinak kereszttüzében. Származási helye egyelőre ismeretlen, de rendkívül jól érzi magát a Majsai úti lakótelep füves területein.
Az egymástól nagyjából 120 kilométerre élő állatok jelenleg mit sem tudnak egymás létezéséről, de még az is lehet, hogy a közösségi média erejével egymásra találnak. Vagy akár baromfitartási hullámot indítanak el a városokban.