CULT
A Rovatból

Svédország nyerte az Eurovíziós dalfesztivált, de sokan máris bundát emlegetnek

A több mint négy órás műsorban 26 ország versengett az első helyért és a jövő évi Eurovízió házigazdájának címéért.

Megosztom
Link másolása

Svédország 583 ponttal nyert Liverpoolban a döntőben, miközben a brit Mae Muller az utolsó előtti helyen végzett mindössze 24 ponttal (tegyük hozzá, hogy az egész jó hard rockkal induló Németország pedig az utolsó lett). Az eredmény ellenére a rajongók azt mondták, hogy az angol lány büszke lehet a teljesítményére - de az eredményt bundának tartják.

Az egyikük így fogalmazott:

„Neeee, ez tuti bunda. Finnország sokkal jobb volt.”

Egy másik pedig így írt:

„Az Eurovízió meg lett bundázva, nem kellene megengedni, hogy olyan versenyzők, akik már nyertek korábban, újra induljanak, igazságtalan a többiekkel szemben, akiknek még nincs ekkora rajongói táboruk.”

Míg egy harmadik megjegyezte:

„Micsoda durva bunda! Mae büszke lehet.”

Az Eurovíziós Dalverseny végső szavazása során a nézők szavazatai mellett az egyes országok szakmai zsűrijének pontjait is figyelembe veszik az összesítés során.

Nos, ha ez utóbbi nem lenne, egyértelműen a finn versenyző vitte volna el a showt

aki fülbemászó, vicces dalával a legtöbb nézői pontot kapta.

Csakhogy a szakmai zsűri, ahogy évről évre, most is teljesen értelmezhetetlen szempontok alapján adta a pontjait.

Olyan dalok, melyeket már most rongyosra játszanak a rádiók (például a lengyel versenyző hatalmas nyári slágere, a Solo)

szinte alig kapott pontot, míg mások, egyértelműen unalmas és jellegtelen zenéjükre a szakmai zsűri két kézzel szórta azokat.

A svéd Loreen egyébként történelmet írt, ő az első nő, aki kétszer is megnyerte az Eurovíziót. Elsőként 2012-ben diadalmaskodott. A összesen 583 pontot szerzett, és ezzel megelőzte a finn Kaarija-t, aki az összesítésben 526 pontot kapott.

A győzelemmel Svédország Írországgal együtt a legtöbb győzelmet arató nemzetek közé került, egyenként hét első hellyel.

Lapozz, és meghallgathatod a győztes dalt!



Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


CULT
Egy keresztény szektában felnőtt nő elárulta! Ilyen szigorú szabályok szerint kellett élnie
A 24 éves Marissa az Independent Fundamental Baptist Church nevű egyház tagja volt. Egy TikTok-videóban mesélt azokról a szigorú szabályokról, amiket követniük kellett gyerekként.
Fotó: TikTok - sassy.hu
2024. június 08.


Megosztom
Link másolása

A 24 éves Marissa Martin a TikTok-csatornáján beszélt arról, hogy milyen volt felnőni egy keresztény szektában.

"Sok keresztény, aki látja a videóimat, komoly sértésnek veszi, hogy szektának nevezem a közösséget, amiben felnőttem" – mondta Marissa.

"De ez egy szélsőséges keresztény vallás volt. Tényleg nagyon szélsőséges"

- magyarázta Marissa, aki az Independent Fundamental Baptist Church nevű egyház tagja volt.

Ez a mélyen fundamentalista keresztény hitet hirdető szervezet szerepelt a Let Us Prey: A Ministry of Scandals című dokumentumsorozatban is, ahol megrázó képet festettek a közösségről, különösen a nők és lányok ellen elkövetett szexuális zaklatásról.

Marissa részletesen mesélt a szigorú szabályokról, amelyeket be kellett tartaniuk.

"Szoknyát kellett viselnünk. Nem villanhatott ki a bokánk, és harisnyanadrágot kellett hordanunk a szoknya alatt. Nem mutathattuk meg a vállunkat vagy a kulcscsontjainkat."

Marissa elmondta azt is, hogy a körömlakk használata is tilos volt, kivéve, ha a lehető legvilágosabb rózsaszín árnyalatot választották. A fiúk és lányok gyakorlatilag soha nem csinálhattak semmit együtt.

"Nem hallgathattunk zenét – se CD-n, se telefonon" – folytatta Marissa.

"Az első az volt, hogy év elején az iskolában a szüleimnek szerződést kellett kötniük, hogy nem használhatunk soha telefont."

- tette hozzá a fiatal nő.

Marissa végül így zárta a videóját:

"Ha megsértem a vallásos embereket azzal, ha azt mondom: egy szektában nőttem fel, és úgy érzed, hogy tiszteletlen vagyok a keresztény vallással szemben, akkor számodra nincs más mondanivalóm."

(via Unilad)


Megosztom
Link másolása

CULT
Ők az első Voice-kiesők: négy versenyző távozott az első élő adásból
A műsor végén csapatonként álltak fel a versenyzők és a coachok, majd Istenes Bence sorban bejelentette azokat, akik továbbmentek a második élő show-ba. A végén négy kieső maradt.
Sassy - sassy.hu
2023. október 29.


Megosztom
Link másolása

Lezajlott a The Voice zenei tehetségkutató első élő show-ja, amelyből végül Cinzia Conso, Haga Jázmin, Homoki Gábor és Bakti Ádám búcsúzott.

A műsor végén csapatonként álltak fel a versenyzők és a coachok, majd Istenes Bence sorban bejelentette azokat, akik továbbmentek a második élő show-ba.

12 versenyző állt színpadra, a produkciók után pedig a két körös szavazás után négyüknek búcsúznia kellett a versenytől.

Érdekesség, hogy Curtisnek két mentoráltja számára is véget ért a verseny, Trokán Nórának pedig minden csapattagja továbbjutott.

Itt a videó az eredményhirdetésről.

(via rtl.hu)


Megosztom
Link másolása


SZÍNES
A Rovatból
Megszűnik a Balaton Sound fesztivál, hol fogjuk látni Pumped Gabót? - Videón a reakciója!
A 2024-es volt az utolsó Balaton Sound sajtóértesülések szerint. Pumped Gabo sírva reagált, csak a hagyományőrző félmeztelen Tescoba menést és egy nosztalgiaposztot osztott meg mostanság Instán.

Megosztom
Link másolása

Immár a tizenhatodik Balaton Sound csengett le idén, és a fesztiválvégi események aggodalomra adnak okot.

Lehet, többé nem mérnek majd nyaranta magas kokainkoncentrációt Zamárdiban?

A Sound következő évi fellépéseit és programjait ugyanis ilyenkor már szervezni szokták, egy ekkora fesztivált nem lehet két hét alatt összerántani. Idén viszont nem kezdődött meg a szervezkedés, és máris megindultak a pletykák, hogy

soha többé nem lesz Balaton Sound.

Zamárdi és a Balaton Soundot szervező Sziget Zrt. közti szerződés lejárt 2024-gyel, és nem úgy tűnik, hogy hosszabbítás várható. A Sonline cikke szerint van esély arra, hogy más formában megszervezzék a fesztivált, de az eddigi konstrukció így ért véget.

Zamárdi polgármestere azt nyilatkozta, egy új szerződésről az új testülettel kell majd tárgyalni.

„Lejárt a szerződésünk a szervezőkkel. Abban 2024-ig volt lehetőségük megtartani a Balaton Soundot, tehát ilyen értelemben ez volt az utolsó fesztivál, amit megrendezhettek itt” - mondta.

Mint a lap idézi Vető Viktóriát, a Balaton Sound sajtófőnökét,

a fesztivál jövőjével kapcsolatos pletyka a szervezőkhöz hozzájuk is eljutott, de ezzel nem szeretnének foglalkozni, nincs napirenden ez a téma.

A lap úgy tudja, a legutóbbi képviselő-testületi ülésen, egyértelműen elhangzott, az idei volt az utolsó Balaton Sound, és az ominózus találkozón a fesztivál képviselői is jelen voltak.

Pumped Gabo, a fesztivál celebarca is reagált az eseményre,

Instagram videójában sírva közli, hogy ez lesz az utolsó Sound örökre.

Egy fekete szív is jelzi, mennyire megtört a híres táncos. Elmondja, mennyi mindent köszönhetett a Balaton Soundnak, a „tesója” szerint az egész életét például.

A videót Gabo vasárnap töltötte fel, amit azóta állítólag törölt, de most ismét éles, ami beszédes tett.

Arra kérte követőit, hogy még aznap vegyenek részt egy közös „síráson”, ami után megköszönik a szervezőknek az eddigi munkájukat, és hogy az elmúlt 17 évben formálták a magyar kulturális életet.


Megosztom
Link másolása


CULT
Elszabadult a káosz, csontját törte a színész, leállt a Bridget Jones IV. forgatása
Mindenki őrületesen kiakadt. A csonttörés és a lábadozási idő miatt még az is kétséges, tudják-e tartani a forgatási ütemtervet, vagy csúszik az egész film.

Megosztom
Link másolása

Káoszba torkollt a Bridget Jones negyedik részének forgatása, miután az egyik szereplő csonttörést szenvedett. A baleset ugyan a forgatási helyszíntől távol történt a The Sun szerint, mégis a teljes stábra kihatással van,

a forgatás konkrétan leállt.

Ez azért is különösen kellemetlen, mert épp a Mad About The Boy kulcsjeleneteit vették volna fel, többek közt az előkelő Petersham Nurseries étteremben. Ezek csúszása az egész eddigi tervet felborította, és most

mindenki őrülten ki van akadva.

Egy bennfentes azt nyilatkozta a Sun-nak, hogy "eljes katasztrófa" uralkodik a hetek óta zajló forgatás után, és hozzátette azt is, hogy a teljes szereplőgárdára és a háttérmunkásokra is "pusztító hatással" van ez a leállás.

Szerinte még az is lehet, hogy a jelenetek forgatását csak júliusban kezdik újra, ami nem kis csúszást jelent. Minden idők egyik legkedveltebb romantikus filmjének régen várt új részénél ez azért sokkoló, mert

2025. februárjában, pontosan Valentin-napon tervezik bemutatni.

Hogy ez sikerül-e, kérdéses. A Mad About The Boy-ban az immár 55 éves Renee Zellweger dilemmáiról lesz szó, aki túl van párja elvesztésén, megannyi szerelmi sztorin, és most egy fiatal és egy régi szerelem közt őrlődik majd. Mindeközben egyedülálló kismamaként boldogul randiappok és a közösségi média felületek közt.


Megosztom
Link másolása