Baukó Éva autóbalesetet szenvedett
Baukó Éva sjaát közösségi oldalán mesélte el a szerencsétlen balesetet, és képeket is posztolt a szinte totálkárosra tört autójáról.
Baukó Éva sjaát közösségi oldalán mesélte el a szerencsétlen balesetet, és képeket is posztolt a szinte totálkárosra tört autójáról.
Az Ázsia Expressz című műsor kapcsán időről időre felmerülnek kérdések a nézők részéről, főleg akkor, amikor ismerős sofőröket vagy rendszámtáblákat látnak viszont az adásokban. Sokak szerint csalásról van szó, azonban a műsor kiemelt kreatív producere, Katona Andor a Story magazinnak elmagyarázta, hogy miért látnak a nézők visszatérő arcokat és autókat a képernyőn.
– kezdte Katona Andor.
Sok esetben a helyi sofőrök, akik segítenek a versenyzőknek eljutni egyik helyszínről a másikra, nem akarják, hogy az arcukat ország-világ előtt megmutassák. Ezért a műsor készítői az ilyen esetekben a korábbi fuvarok alkalmával készített vágóképeket használják fel. „Ez az oka annak, hogy van, akit nem csak egyszer látnak a nézők autót vezetni” – tette hozzá a producer.
Katona Andor erre is magyarázatot adott: „Hasonló a helyzet a visszatérő rendszámtáblákkal is. Az operatőrnek ritkán van lehetősége kívülről felvételt készíteni az autóról, ezért használunk többször általános vágóképeket autókról.”
A valóságshow forgatása során a stábnak számos technikai és logisztikai kihívással kell szembenéznie. Az Ázsia Expressz különösen nehéz terep ilyen szempontból, hiszen a versenyzők folyamatosan úton vannak, sokszor spontán döntéseket kell hozniuk, és a stábnak is alkalmazkodnia kell a gyorsan változó helyzetekhez.
ezért gyakran használnak vágóképeket a korábbi jelenetekből. Így fordulhat elő, hogy a nézők visszatérő rendszámokat és sofőröket látnak, pedig valójában csak az archív képi anyagok használata miatt tűnhet úgy, mintha ugyanazok a személyek szerepelnének.
Meghan Markle Torontóban élt, mielőtt Harry herceget levette volna a lábáról.
Amikor 2016-ban randizni kezdtek, Meghan Markle egy bérlakásban élt. Az ingatlan - amelyet a 43 éves Markle két évig bérelt kutyáival, Bogarttal és Guy-val együtt Elizabeth Cabral stylisttól -
A házat azóta gyönyörűen felújították, és most eladó. Az ingatlanos oldal épp összeomlott a nagy érdeklődés miatt, ezért a képeket ITT tudod megnézni a házról.
Egy 2022-es The Cut magazinnak adott interjúban Meghan a házat nyugodt és gyógyító helynek nevezte, és azt mondta ról, hogy itt "szabadnak" érezte magát - jelentsen ez bármit is.
A hirdetés szerint a ház két metróállomáshoz, öt élelmiszerbolthoz, kiváló iskolákhoz, egy jégpályához, parkokhoz és egy közösségi központhoz is közel található.
„Meg izgatottan mutatta meg nekem az életét, a kutyáit, a kis házát, amit imádott” - írta Harry a »Spare« című memoárjában.
2017-ben aztán a cseppet sem számító színésznő az Egyesült Királyságba költözött, hogy együtt lehessen álmai hercegével, a következő évben pedig össze is házasodtak.
mert az jól védhető helyen áll.
A házaspár 2020 januárjáig maradt az Egyesült Királyságban, akkor bejelentették, hogy kilépnek a királyi családból és Észak-Amerikába költöznek.
Harry és Meghan jelenleg egy toszkán stílusú kúriában élnek Montecitóban, Kaliforniában, két gyermekükkel: az 5 éves Archie herceggel, és az 3 éves Lilibet hercegnővel.
Ez már közelebb áll a művésznő ízléséhez - szép előrelépés 8 év alatt.
Varga Viktor néhányszor már kénytelen volt átalakítani a házát, mert olyan területre építkezett, amit gyakran eláraszt a Duna. Ezúttal is elérte a víz az otthonát, de úgy érzi, most felkészültebben várta a helyzetet, mint decemberben.
Az énekesnek alig volt ideje arra, hogy megpróbáljon megmenteni, amit tud, hiszen a Duna néhány óra alatt elérte és elárasztotta a házát. Viktor arról osztott meg videókat, hogyan evezett ki kenuban a házból, hogy eljusson az edzésére, mivel más módon nem tudott elmenni otthonról. A váratlan fordulat akkor történt, amikor végzett, és haza akart menni:
„Nem vagyok jól, nem akarnak minket hazaengedni. Ezt el kell intéznem valahogy.
mert a kerületi önkormányzat úgy rendelkezett, hogy nem biztonságos, és meg akarnak védeni minket.
Ezt most találták ki, eddig bármikor hazahajózhattam. Mindenkinek van kenuja, aki ezen a területen lakik, úgy járunk dolgozni, hogy átkenuzunk, utána pedig beszállunk a kocsiba - mondta a Bors szerint. - Ide szerveztünk most egy gyűlést és idehívtunk egy tévéstábot is. Megpróbálunk kiokoskodni valamit, de nem tudom, mi lesz belőle. Nekem ez az életem, ezzel nincs semmi probléma.
Korábban már elárulta, mivel jár, ha kiönt a Duna. Hogy azok a körülmények valóban alkalmasak arra, hogy ott éljen az ember? Nem mindenki ért egyet vele:
„Az a baj, hogy kútvizem van, és ilyenkor nincs itthon víz, nem lesz használható WC-m és a fürdőm sem. De az jó, hogy az ingatlan azért lakható marad. Most bő másfél méteres vízmagasságot ígérnek, ami több, mint decemberben volt, ez kenus közlekedést jelent.
Hosszútávon kelleni fog majd valahogy egy extra túlélő megoldás ezekre a hetekre. A jurtám már nem tud elázni, mert a decemberi árvíz után felemeltük 4 méter magasba, kapott egy lábazatot” – mesélte.
Harry vasárnap az interneten kapott születésnapi üdvözletet édesapjától, III. Károly királytól, valamint bátyjától és sógornőjétől, Vilmos hercegtől és Katalintól.
A fotó, amely mellett döntöttek, egy 2018-as kép volt, amelyen a herceg fülig vigyorogva látható, miközben a dublini Dogpatch Labs-t látogatja meg.
Az eredeti képen a herceg mellett ott ül Meghan Markle is.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Buckingham-palota szóvivője azonban megerősítette az Independentnek, hogy a felhasznált képet nem módosították, és abban a formában használták fel, ahogyan megkapták a Getty ügynökségtől.
És aki rámegy az ügynökség oldalára, maga is láthatja, hogy egymás mellett két kép szerepel, az egyiken közeliben maga a herceg vigyorog (ezt használták fel a köszöntéshez), a másikon totálban ott az egész csapat - ez a nyitóképünk is.
Egy kedves, szerethető képpel a hercegről, ami akkor készült, amikor még azt hitte a világ, hogy minden rendben van.
A köszöntés három év óta az első alkalom, hogy a királyi család nyilvánosan megemlékezett Harry születésnapjáról.
- írta a királyi család hivatalos fiókja, amelyet Károlyi irodája vezet a Buckingham-palotában.
A walesi hercegi pár hivatalos fiókja újra közzétette az üzenetet, és hozzátette: