A belsőépítész szerint ezek a színek teszik igazán ósdivá a lakásodat – így használd 2026 legmegosztóbb, mégis legforróbb trendszínét
A Pantone bejelentette a 2026-os év színét: a vakítóan fehér, „Cloud Dancer” azaz Felhőtáncos névre keresztelt árnyalatot. Nem mindenki repes az örömtől. A Daily Mail pedig leültette Jo Hamiltont, a londoni luxus–belsőépítészt, hogy mondja el, milyen színeket hagyjunk magunk mögött, és hogyan lehet jól használni azt a bizonyos fehéret, amelyet fél internet unalmasnak, klinikainak vagy éppen láthatatlannak nevez.
Mi megy a levesbe 2025 végén?
Hamilton szerint a hűvös szürkék, a kékes, kimért fehérek, az émelygős pasztellek és a harsány színek „pukkannak ki” jövőre. Nem azért, mert rosszak, hanem mert semmi közük ahhoz a finoman organikus, anyagszerű, melegebb irányhoz, amely mostanra teljesen átvette az uralmat.
– mondja. A szürkék kilapítják a teret, a kék alapú fehérek ridegek, a pasztelleknek nincs elég mélységük, a vibráló alapszínek pedig inkább tűnnek gegnek, mint átgondolt kompozíciónak.
A „ne csináld” listára kerülnek a katalógus-szerűen összeválogatott, teljesen egyforma bútorcsaládok is. Hamilton szerint ennél gyorsabban semmi nem öregít egy helyiséget. A túlstilizált, témázott terek pedig pont azt az „otthonosságot” ölik ki, amelytől egy lakás otthonná válik.
Felhőtáncos: unalmas vagy új kezdet?
A Pantone által választott krémes-fehér árnyalat heves reakciókat váltott ki: sokak szerint semmi különös, mások szerint a tökéletes újrakezdés, gyógyulás és nyugalom szimbóluma. Volt, aki csak annyit írt:
Hamilton táborát nem a szkeptikusok erősítik. Szerinte a Cloud Dancer/Felhőtáncos „csendes, krétás, nyugodt”, nem pedig steril laborfehér. A jelenlegi lakberendezési trendekkel – természetes anyagok, nyers felületek, kevés hivalkodás – tökéletes összhangban van.
„A tervezés ma már kevésbé a látványosságról, és sokkal inkább arról szól, hogy legyen egy tér, amely egy kicsit ki tud lélegezni” – mondja.
Így ne csinálj belőle bérelt lakás-hangulatot
Hamilton szerint a fehér pont azért hálás, mert költséghatékony. Viszont csak akkor, ha textúrával párosul. A kulcsszó: anyagszerűség.
Ezek adják meg a mélységet, amitől a Cloud Dancer nem „falfehér”, hanem atmoszféra.
Még tovább lehet finomítani a hatást a fehér árnyalatok keverésével: meleg lenvászon fehér, ütött-kopott mészfehér, fakó faárnyalat – együtt sokkal érdekesebbek, mint külön.
Upcycling, három jó darab és textúra, textúra, textúra
Ha szűkebb a büdzsé, nem gond. Egy régi fa sámli, egy kifakult tükörkeret vagy egy klasszikus lámpatest is könnyen új életet kap ebben a selymes fehérben vagy egy lágy meszelésben.

Hamilton szerint nem a sok dísztárgy tesz széppé egy teret, hanem három jól megválasztott, anyagában izgalmas elem:
„A textúra a nagy egyenlítő: hőt, réteget és lelket ad a térnek, függetlenül attól, mennyit költesz” – mondja.
És ha valaki mégis unja a fehéret?
A 2026-os év Pantone-árnyalata sokaknak valóban túl visszafogott. De a trend egyértelműen abba az irányba mutat, ahol a lakások nem díszletek, hanem csendes, meleg, organikus terek. Ebben az új világban a látványos díszleteket leváltja a természetesség, a harsány színeket pedig a finom rétegzettség.
Cloud Dancer lehet, hogy nem a legizgalmasabb szín a palettán. De egy olyan korszakban, ahol minden harsog, talán épp ez a halk fehér jelenti majd a legnagyobb merészséget.