LOVE

Bizonyított: egy nem várt üzenet az exünktől az egész napunkat tönkreteheti

Pszichológus magyarázza el, hogy pontosan miért és, hogy mit is tehetünk ez ellen.
Sassy - sassy.hu
2019. április 14.


Megosztom
Link másolása

Hiába koncentrál az ember lánya teljes erejével arra, hogy túllendüljön egy szakításon és maximálisan belevesse magát a dolgos hétköznapokba és az új élmények erdejébe, ha egyszer csak bumm: megpittyen a telefon és a kijelzőn kirajzolódik az a bizonyos ismerős név, amit már olyan szívesen eltemettünk volna a múltunkban.

Kísérje erőteljes szívdobogás, bosszankodás vagy épp reménykedés, az Elite Daily által megkérdezett pszichológus egyértelműen kimondja, hogy ez a pillanat bizony rossz hatással van az egész napunkra.

Egy üzenet a volt szerelmünktől, szóljon bármiről is, fel tudja kavarni a közérzetünket és az érzéseinket egyaránt - a lightos pillangórepdeséstől kezdődően az ideges tengeribetegség-érzésig terjedő skálán. Ilyenkor hirtelen elveszítjük a fókuszt és a koncentrációt az adott tevékenységről, amit végeztünk és mivel valószínűleg nem számítottunk a kommunikációra, idegesek leszünk. Tehát nemcsak produktivitásunk csökken, de valójában egészségünkre sincs jó hatással ez a felesleges stressz. Emellé jöhet az adott ember hiánya okozta szomorúság fodrozódása, egy árnyalatnyi reménykedés és kíváncsiság, hiszen hátha azért keres, mert mi is hiányzunk, vagy éppen harag, ha megkértük, hogy ne vegye fel a kapcsolatot velünk.

Attól függetlenül, hogy miként is érezzük magunkat, nyugodtan beismerhetjük, hogy egy ilyen esemény bizony hatással van ránk. Egy efféle üzenet felráz és vándorútra küldi a gondolatainkat arról, hogy pár egyszerű szó az exünktől miért is tud minket ennyire kibillenteni az egyensúlyból?

"Egy üzenet egy olyan extől, aki még mindig ott motoszkál benned, komoly túlgondolkodási lavinát indíthat el és töprengést arról, hogy vajon mit is jelent - vissza akar térni hozzád? Rájött, hogy a szakítás hiba volt?" - pedzegeti Dr. Joy Harden Bradford pszichológus. "Úgy gondolom, hogy fontos, hogy megértő legyél önmagaddal és az érzéseiddel, és ha ez az egész elindít benned valamit és utána borongós időszak következne, azt is engednek kell, majd kigondolni egy tervet arra, hogy miként legyen jobb a következő nap."

Bradford szerint egy nem várt közeledés a múltbéli kedvesünktől különösen embertpróbáló, ha még mindig érzünk iránta valamit, esetleg arra kértük, hogy ne keressen, vagy ha még mindig sok megoldatlan érzés kering a szakításotok körül. Mindez azért van, mert egy ilyen felbukkanás nehéz kérdéseket és válaszokat vethet fel, főként ha a szándék nem teljesen tisztázott és egyértelmű.

A pszichológus úgy véli, hogy bár csábító lehet megvitatni ezeket a bonyolult gondolatokat és érzéseket az ominózus exszel, a legjobb az, ha egy megbízható baráthoz vagy egy terapeutához fordulunk tanácsért. Ha fogjuk ezeket a gondolatokat és egy harmadik féllel is megosztjuk, időt nyerhetünk, hogy az ex bármilyen zavaró vagy potenciálisan fájdalmas kinyilatkoztatása nélkül rendezzük sorainkat.

Egy másik ok, amiért ez a fajta nem várt üzenet hatással lehet ránk az, hogy volt szerelmünk ebben az esetben nem mindig mondja ki pontosan, hogy mit is szeretne. Olykor az ártatlannak tűnő sorok mögött egy másféle tartalom, egy hátsó szándék húzódik - ami érzelmileg egyáltalán nem egy fair lépés.

"Például egy exem, akit megkértem arra, hogy ne keressen, írt nekem az ünnepek alatt azzal az indokkal, hogy vissza szeretné adni két holmim, egy fülbevalót és egy zoknit. Azt mondta, hogy Toszkánába költözik egy munka miatt és előtte el akarja intézni a dolgot. Persze még azt is hozzátette, hogy 'örülök, hogy mindketten jobban vagyunk, nincs semmi neheztelés köztünk'. Nyilvánvalóan nem olyan cuccokról van szó, amik nélkül ne lettem volna meg, tehát tisztán látszik, hogy csupán azért írt, hogy a tudtomra adja a költözést. Tehát ha egy random tárgy visszaszolgáltatásának ötlete ártalmatlannak is tűnik, mégis nagyon idegesítő és fájdalmas volt üzenetet kapnom egy olyan embertől, akivel nem akarok beszélni."

- szól a pszichológus tanmeséje.

„Az ex-től származó szöveg hatása hihetetlenül változatos palettán mozog és sok különböző dologtól függ. Főként attól, hogy van-e még benned pislákoló érzés az irányába, mennyi idő telt el a szakítás óta, állandó kommunikációban maradtatok-e, új párkapcsolatban állsz-e, stb." - fejti ki Bradford.

Teljesen érthető, ha a hirtelen jött meglepetés érzelmi hatásaitól küzdesz, ez mindenkinél másként csapódik le. Az, ha időt hagysz a feldolgozásra, átbeszéled a barátaiddal az egészet és megfontolod a válaszod, mind, mind segíthet enyhíteni ezeket az érzelmeket.

Az exed szándékától függetlenül a te érzéseid a felkereséssel kapcsolatban teljesen jogosak. Az ő okai pedig rendkívül változatosak lehetnek. Bradford hangsúlyozza, hogy ha egy ilyen kísérlet tönkreteszi a napod, akkor az egy óriási intő jelnek számít. Át kell gondolnod, hogy milyen határvonalat fektessetek le egymás között. Hogyha nagyon kényelmetlenül érint a kapcsolatfelvétel, szóba jöhet a "némítás" vagy "letiltás" is - akár csak ideiglenesen - a különböző közösségi platformokon.

Forrás: EliteDaily

Megosztom
Link másolása


HÍREK
Magyar Péter: Odajött egy radiológus, hogy kirúgással fenyegették őket a nyíregyházi kórházban, ha kimennek a Tisza Párt rendezvényére
A mátészalkai fórumon arról beszélt, hogy egyre többen mernek kiállni annak ellenére, hogy fenyegetik az embereket és körlevelek mennek ki a közintézményektől, a kormánypárti polgármesteri hivatalokból, iskolákból, óvodákból és kórházakból.

HÍREK
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

HÍREK
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

KÉK HÍREK
Fotón a tüdőn szúrt bőnyi diáklány hazatérése
A kislány nem akar visszamenni ugyanabba az iskolába. Mirellának fogalma sincs arról, miért került fel Kata halállistájára.

Címlapról ajánljuk


LOVE
„A feleségem megcsalt egy ugyanannyi idős, sráccal, mint a fiunk, többé nem bízom benne”
A férfi meglepetés estét szervezett a feleségének, és elment érte a munkahelyére. Így derült ki, hogy a nő egy 22 éves fiúval csalja.

Megosztom
Link másolása

Az egyik legnépszerűbb rovatba a The Sun brit bulvárlapban a Dear Deidre. Ide párkapcsolati tanácsokért fordulnak az emberek: a szakértő az olvasók leveleire válaszol.

A megcsalás rendszeresen visszatérő téma. Ennek esett áldozatul egy férfi is, aki így írta le a történetüket.

"A feleségemnek viszonya volt egy, a fiunkkal egyidős férfival.

Azt mondja, hogy ez az egész nem jelentett semmit, csak a szexről szólt, de nem hinném, hogy meg tudom bocsátani a hűtlenségét.

Úgy jöttem rá a megcsalásra, hogy meg akartam lepni: az terveztem, a munkából egyenesen egy előadásra viszem.

Egy kávézóban várakoztam az irodájukkal szemben, amikor megláttam, hogy kilép az épületből. Már épp felálltam volna, hogy üdvözöljem, amikor láttam, hogy hátrafordul és megcsókolja őt nála sokkal fiatalabb férfit. Ugyanannyi idősnek tűnt, mint a mi 21 éves fiunk - mint kiderült, 22 éves.

Lefagytam, nem tudtam, odamenjek hozzájuk vagy megvárjam, amíg észrevesznek. Végül kocsmába mentem, megpróbáltam összeszedni magam. Néhány sörrel később hazamentem, és szembesítettem a feleségemet a történtekkel.

Nagyon meglepődött, és bevallotta, hogy szexuális viszonyuk volt - de esküdözött, hogy nem szerelmes a srácba. Én 48 éves vagyok, a feleségem pedig 46. 18 éve vagyunk házasok, két gyerekünk van, egy 15 és egy 21 éves.

Az elmúlt néhány éve nagyon nehéz volt a munkám miatt. Eléggé magam alatt voltam, de mivel a feleségem is keményen melózott, a meglepetéssel pont azt akartam kifejezni, hogy megbecsülöm őt, és szerettem volna, ha látja, igyekszem jókedvű lenni és jól érezni magamat. De az egész visszafelé sült el.

Még mindig azt szajkózza, hogy nem érez semmit a másik férfi iránt, de nem tudom, hogyan tovább, nem bízom benne."

A szakértő válasza az volt, hogy ha a felsége ismét elkötelezte magát a házasságuk, adhatna neki egy második esélyt. Igaz, hogy a férfi mélyponton volt, és a depresszió hatással lehetett a kapcsolatukra, de ez azért nem mentség a hűtlenségre. Azt javasolta, mindkettejüknek foglalkozniuk kell azzal, hogy a történtek hogyan hatottak a házasságukra, és mit csináltak rosszul.

De mindkettőtöknek foglalkoznotok kell azzal, hogy ez hogyan hatott a kapcsolatotokra, és mi ment rosszul.

Ön elismeri, hogy mélyponton volt, és a depresszió nagy hatással lehet a házasságokra és a családokra, bár ez nem mentség a megcsalásra.


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk
LOVE
Kiderült: ezt a testrészt nézik meg a férfiak először egy nőn
Fényképeket adtak nekik nőkről, és figyelték, hogy a női test melyik részén időzik el leghosszabban a tekintetük.

Megosztom
Link másolása

A Nebraska-i Egyetem kutatói 36 férfi részvételével végeztek kísérletet arra irányulóan, hogy mit néznek meg először a férfiak egy nőn.

A jelentkezők okos szemüvegeket kaptak, melyek figyelték a szemmozgásukat és a tekintetük időtartamát. Ezután fényképeket adtak nekik különböző nőkről, figyelve azt, hogy a női test melyik részén időzik el a leghosszabban a tekintetük.

A kísérlet során kiderült, hogy a férfiak jóval hosszabb ideig figyelték a nők testét, mint az arcukat.

A vékony derék, telt kebel és széles csípő különösen vonzó volt a férfiak számára, mivel az ősi ösztönök az anyasággal és a gyermekvállalással társítják ezeket a vonásokat. Azonban a modern társadalomban sajnos az is közrejátszhat, hogy

a média gyakran tárgyként ábrázolja a nőket, és ez a felfogás befolyásolhatja a férfiak viselkedését is.

Az eredmények azt mutatják, hogy a nők is hasonlóan viselkednek: amikor potenciális versenytársakat figyelnek meg, gyakran a testi vonásokra koncentrálnak.

Sarah Gervais szociálpszichológus szerint ugyan a tanulmány eredménye valószínűleg nem meglepetés, tudományos bizonyíték eddig még nem létezett arra, amit már sejtettünk: a férfiak, amikor csak tehetik, felmérik a hölgyek adottságait, és az arc az egyik utolsó dolog, amire figyelmet fordítanak.

Forrás: bien.hu


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

LOVE
Kapott rendesen a kommentelőktől a nő, aki lakbért kér a pasijától, ha az hétvégén nála alszik
Akadt aki zsugorinak, vagy egyenesen aranyásónak nevezte a lányt azért, mert a fiúja nem lehet nála ingyen.
Sassy - sassy.hu
2024. május 04.


Megosztom
Link másolása

Igen heves indulatokat váltott ki nemrég egy latin-amerikai nő, Marystella 'Malle' Gómez vallomása.

Elárulta ugyanis egy podcast adásban, hogy a barátjának díjat számol fel, ha nála alszik.

Malle a műsorban elmondta, hogy minden egyes hétvégéért, amit együtt töltenek a házában, pénzt kér a pasijától. Azzal magyarázta a döntését, hogy neki adják ingyen a vizet vagy a villanyt, a rezsi költséggel jár, ezért semmi rosszat nem lát abban, hogy a barátja fizesse a rá eső részt.

Az adásban szereplő többi nő nem értett egyet Malléval. De ő azt állította, még a barátait is sikerült meggyőznie, hogy ugyanezt kérjék a párjuktól.

A vita folytatásaként a nő idézett egy, a közösségi médiában látott videót, amelyben az hangzott el:

"Ha egy férfi nem támogat abban, hogy jobb legyen az anyagi helyzeted, akkor mit csinálsz?"

A többiek azonban azzal érveltek, hogy fordított esetben, ha a barátjuk pénzt kérne tőlük azért, hogy náluk vannak, ők fel lennének háborodva.

Egyikük azt mondta: "Ha egy pasi valaha is rezsiköltséget kér tőlem, az felejtős!"

Ahogyan az már lenni szokott, amint kikerült a podcast közösségi oldalakra, megosztotta a hallgatóságot a "mocskos anyagiakat" taglaló téma. Elindult a vita arról, hogy Malle helyesen cselekedett-e vagy sem.

Néhányan azon a véleményen voltak hogy Malle elképesztően zsugori. Volt, aki aranyásónak nevezte.

Akadt aki szerint ez az egész olyan, mintha tőle pénzt kérne a barátja azért, hogy hazaviszi.

Mások viszont Malle pártját fogták, hiszen ez szerintük hasonló ahhoz, mint amikor lakótársakkal vagy az élettársunkkal osztozunk a közös otthonunkban a költségeken. Egyikük azt írta, hogy mielőtt összeköltözött volna a párjával, már kért tőle pénzt rezsire, mivel a fiú csütörtöktől hétfőig nála volt.

Egy biztos: ez a téma nagyon megosztó a világon szinte mindenütt.

Forrás: Mirror


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk

LOVE
A Z generáció küszködik a szexszel - szakértők szerint ez az 5 dolog nem működik
Na de miért éppen ez a generáció ütközik gondokba az intimitás terén?

Megosztom
Link másolása

A Z generáció tagjai között jelentős azoknak a fiatal felnőtteknek a száma, akik még nem léptek be az intim kapcsolatok világába. A Huffington Post által kikérdezett terapeuták szerint érdekes módon éppen ez a generáció küzd a legtöbbet a szexuális élet kihívásaival.

5 problémát azonosítottak a szakértők a helyzettel kapcsolatban:

1. Nyílt kommunikáció

Hiába sokkal szókimondóbb a Z generáció az elődeinél, a terapeuták szerint mégis sokan küzdenek szorongással, amikor a szex a téma. Egyre többen fogalmazzák meg vágyaikat és határaikat, de nyílt kommunikáció nehézséget jelent számukra. Az ágybéli preferenciák megfogalmazása sokak számára stresszes lehet, ehhez pedig a társuk elvárásaihoz való igazodás nyomása is párosul.

2. Saját szexualitás

A saját szexualitás meghatározása sem egyszerű, és a társadalom által rájuk nehezedő nyomás miatt sokan kénytelenek minél előbb definiálni a szexuális identitásukat, ami sokszor túl korán történik meg. Az önmagukra aggatott címkék miatt elveszíthetik azt a szabadságot, amelyet olyan régóta kívánnak.

3. Képek és videók

Az online világ és kommunikáció ugrásszerű fejlődése szintén új kihívások elé állítja a Z generációt. A félelem a meztelen képek és videók nyilvánosságra kerülésétől mindennapos, épp annyira mint a kéretlen tartalmak a társkeresőkön vagy a közösségi médiában.

4. Címkék

Az ítélkezéstől és megbélyegzéstől való félelem szintén erős hatással van a szexuális szorongásra. A médiából más sem folyik, csak a tökéletes sztárok és tökéletes testeinek dicsőítése, ez pedig önbizalomhiányt kelt a fiatalokban.

5. Magas elvárások

A pornó szerepe sem elhanyagolható. Az egyre extrémebb tartalmak teljesíthetetlen elvárásokat teremtenek, amelyekkel a fiataloknak meg kell küzdeniük. A valóság és a pornó közötti különbség elfogadása kiemelkedő fontosságú lenne a szexuális egészségük szempontjából.

Forrás: Bien


Megosztom
Link másolása

Ajánljuk