FONTOS
A Rovatból

6 szupersztár motiváló gondolatai a pozitív testkép kialakításáról

Bizony, még Beyoncé, Rihanna és Dua Lipa sem mindig elégedett saját magával, ám néhány praktikával dolgoznak ezen.
Sassy - sassy.hu
2019. május 14.


Megosztom
Link másolása

Egy olyan világban, amikor egy nyaraláson lefotózott babahájból is címlapsztori lehet, nem csoda, ha a hírességeket sem kímélik a testükkel kapcsolatos negatív gondolatok.

Márpedig az, hogy elfogadjuk és szeressük a testünket, nemcsak fizikai, de lelki egészségünk érdekében is elengedhetetlen. Hogyha pedig azok, akik gyakran a reflektorfénybe kerülnek, motiválóan nyilatkoznak a témában, ránk is inspiráló hatással lehet.

#1 Rihanna

A gyönyörű énekesnő teljesen nyílt és annál menőbb hozzáállással szokott ingadozó testsúlyáról nyilatkozni. Hiszen a jojó effektus bizony a sztárokat sem kerüli el, és ez teljesen természetes. Az irigykedők bármilyen megjegyzéssel is illessék idomait, ő mindig elegánsan reagál.

"Csupán nevetned kell magadon, őszintén. Mármint, én is tisztában vagyok azzal, amikor 'duci napom' van és azt is tudom, mikor fogyok. Valamennyi testemet elfogadom úgy, ahogy van."

- nyilatkozta tavaly a Vogue hasábjain.

A testünk életünk során folyamatosan változik és alkalmazkodik annak érdekében, hogy életben maradhassunk és a lehető legjobban "működjünk". Rihanna emlékeztet minket arra, hogy fogadjuk el, függetlenül attól, hogy épp milyen szakaszban van, mivel ez önmagunk szeretetének és az önbizalmunknak is lényeges komponense.

Waiting for that April @savagexfenty drop... get it on April 1st !!

2.5m Likes, 21.3k Comments - @badgalriri on Instagram: "Waiting for that April @savagexfenty drop... get it on April 1st !!"

#2 Sam Smith

Az énekes nemrég úgy döntött, hogy rajongóit is beavatja saját testképével kapcsolatos traumáiba és, hogy milyen lépéseket tett az ezekkel való megbirkózásban.

Egy Instagramon megosztott, félmeztelenül strandolós kép mellett arról mesélt, hogy korábban egy hasonló fotó előtt akár hetekig éheztette magát. 26 éve alatt folyamatosan problémái voltak a kinézetével, ezért szinte állandó szégyenérzetben élt.

"Tegnap eldöntöttem, hogy harcolok. Visszafoglalom a testem, elfogadom és nem akarom majd megváltoztatni ezt a mellkast, és a csípőm, és a domborulataimat, amit anya és apa olyan határtalan szeretettel alkotott meg. Néhányatoknak ez nárcisztikusan hangzik, de ha tudnátok, mekkora bátorság kell most ehhez, és mennyi bántást és traumát szenvedtem el kölyökként a testem miatt, nem gondolnátok annak."

Később meztelen napot is tartott, dacára annak, hogy mindig is utálta felfedni a testét. Arra bátorította a követőit, hogy ők is tegyenek hasonlóképpen, ünnepeljék, amijük van és szabaduljanak fel!

#NAKEDDAY

793k Likes, 11.4k Comments - Sam Smith (@samsmith) on Instagram: "#NAKEDDAY"

#3 Beyoncé

Tavaly Beyoncé egy visszafogott és letisztult fotósorozatot készített a Vouge-gal, mely során csupán egy leheletnyi sminket kapott és nem viselt sem parkókát, sem hajhosszabbítást. Arra szerette volna ösztönözni az embereket, hogy értékeljék a testüket a maga természetes valójában. Az interjúban beszélt a furcsa elvárásokról és nyomásról, ami azután nehezedett rá, hogy gyermekeknek adott életet.

"A mai napig a karjaim, a vállaim, a melleim és szinte valamennyi porcikám teltebb. Van egy kis kismama-hájam és egyáltalán nem sietek azzal, hogy megszabaduljak tőle. Úgy gondolom, hogy ez egy igazi dolog. Amint úgy fogom érezni, hogy kocka hasra vágyom, futok majd az edzőterembe és addig dolgozom rajta, amíg meg nem kapom. De addig is én, és a kis úszógumim úgy érezzük, hogy egymásnak teremtettünk."

Brilliáns!

#4 Adele

Adele mindig is a "body positivity" bajnoka volt, mivel sosem akart más lenni, mint aki - és mindenki pontosan így szereti! Az énekesnő egy újabb tökéletes példa arra, hogy a testsúly is csupán egy szám, és nem feltétlen gátolja meg abban az embert, hogy kirobbanó formában legyen.

"Szeretek én magam lennie; mindig is szerettem. Láttam olyan embereket, akiknek ez irányította az életét, tudod, hogy vékonyabbak szeretnének lenni, vagy nagyobb mellekre vágynak, ez pedig lehúzta őket. Nekem nincs erre szükségem az életemben"

- nyilatkozta egy 2011-es interjúban.

#5 Dua Lipa

Az énekesnő adott pár praktikus tanácsot a testünk elfogadásával és szeretetével kapcsolatban, amikor a British Vogue-nak nyilatkozott. Azt mondta, hogy bár általában jól érzi magát a bőrében, mindig minden ember számára lesz olyan dolog, amit nem szeret a testében. Viszont szerinte sokkal egészségesebb, ha azok hangsúlyozása helyett inkább naponta kiemelünk két olyan tulajdonságot/testrészt/stb., amit szeretünk.

"Így szoktam: 'Tudod mit? A bőröm elég szép, nem is teszek fel semmi sminket.' Inkább, minthogy azt mondjam magamnak: 'Te jó ég, minden este tésztát ettél ezen a héten...'"

És milyen igaza van!

#6 Ed Sheeran

Az idei Sziget Fesztivál egyik legjobban várt fellépője, Ed Sheeran is sokat küzdött a saját testképével kapcsolatos gondolataival. Kampányt is indított 'State of Mind' elnevezéssel a mentális egészség oltárán, és egy ezzel kapcsolatos interjúban vallott arról, hogy sokat szenvedett a fejében kialakult kép miatt, ám mióta kedvesebb önmagával és emellett időt fordít az edzésre és a helyes étkezésre, teljesen más a helyzet. A hozzáállás mellett a testsúlya is megváltozott.

"Szerintem, ha egészségügyi okok lebegnek a szemed előtt, az szuper, de ha csak a külsőd miatt csinálod - csakis a külsőd miatt - akkor nem sok értelme van"

- nyilatkozta azzal kapcsolatban, hogy ő maga például formába hozta a lelkét és a testét is.

Forrás: mtv.co.uk


Megosztom
Link másolása

Címlapról ajánljuk


FONTOS
A Rovatból
Élő fiókáikat dobálják ki a fészekből a magyar gólyák – egy brutális ösztön miatt látni ennyi elpusztult gólyafiókát
A közösségi médiában terjedő felvételek mutatják, ahogy a felnőtt gólyák kilökik élő fiókáikat a fészekből. A jelenség oka a túlélési ösztön: a szülők mindig a legerősebb, legkövetelőzőbb utódot etetik meg először.

Megosztom
Link másolása

A Gólyák világa Facebook-csoportban 24 órán belül két poszt is befutott arról, ahogy a szülőmadár fogja a még élő fiókáját, és különösebb teketória nélkül kihajítja a fészekből.

Na de miért történik ez a brutális szelekció? A válasz: kőkemény evolúciós erőnléti megmérettetés. A gólyáknak rövid idő áll rendelkezésükre cseperedni, erősödni. Március 15. körül érkeznek, összerakják a fészket, áprilisban már jönnek a tojások. Egy hónap kotlási idő, majd három hónap, mire a fiókák röpképesek lesznek, és lassan készülni kell a hosszú útra augusztus 20. táján. Nincs B-terv, nincs második fészekalj. A szülők a legerősebb, legagresszívabban követelőző fióka csőrébe tolják a táplálékot, és amikor az jóllakottan kidől, jöhet a következő a rangsorban.

Ha valamelyik utód gyenge, beteg, vagy csak peches, és lemarad a versenyben, a szülők egyszerűen leírják.

Kidobják, elpusztítják, sőt, ha még elég kicsi, akár meg is eszik, hogy az értékes fehérje ne vesszen kárba. És ha a szülők nem lépnek, az erősebb tesók simán megoldják a helyzetet, és kilökik a gyengébbet.

A természet egyszerűen csak teszi a dolgát, ami emberi szemmel kegyetlennek tűnhet, de a faj fennmaradása szempontjából ez a leghatékonyabb stratégia.

Amíg a gólyacsaládok belső drámáin szörnyülködünk, addig az ember és gólya közötti konfliktusok sokkal gyakoribbak és prózaibbak. Gyakori jelenség például, hogy a madarak működő kéményekre építik a gólyafészket, ami a szén-monoxid-mérgezés kockázata miatt a ház lakóira is életveszélyes. A fészek eltávolítása viszont nem opció, mivel a fehér gólya védett állat, és aki engedély nélkül nyúl hozzá, akár százezer forintos bírságra is számíthat. A javasolt megoldás egy, a kémény fölé szerelt fészektartó állvány, ami biztonságos magasságba emeli a fészket, így a füst szabadon távozhat, a madarak pedig háborítatlanul költhetnek.


Megosztom
Link másolása

FONTOS
A Rovatból
Vége a 20 éves várakozásnak: a Pfizer bejelentette, sikeres a Lyme-kór elleni vakcinájuk
A Pfizer és a Valneva bejelentette, hogy a Lyme-kór elleni vakcinájuk a fázis 3-as vizsgálatokban is hatásosnak bizonyult. Az európai engedélyezés után az oltás Magyarországon is elérhetővé válhat, véget vetve egy két évtizedes szünetnek.

Megosztom
Link másolása

Az új ígéret szerint eztán, ha a kullancs beleeszi magát a bőrödbe, ettől a mozdulattól hatástalanítja is magát. Ez nem egy sci-fi, hanem a Pfizer és a Valneva új vakcinájának lényege, ami a fázis 3-as teszteken több mint 70 százalékos hatásosságot mutatott a Lyme-kór megelőzésében. A cégek már az engedélyeztetési papírokat készítik elő, ami azt jelenti, hogy

húsz évnyi szünet után végre visszatérhet az emberi vakcina a kullancsok által terjesztett, Európában is gyakori betegség ellen.

A VALOR névre keresztelt klinikai vizsgálatban a vakcinajelöltet ötéves kortól tesztelték, és az eredmények alapján a cucc nemcsak működik, de biztonságos is, komolyabb mellékhatások nélkül. Persze a statisztika ördöge nem alszik: a vizsgálati időszak alatt a vártnál kevesebben kaptak Lyme-kórt, így az egyik előre meghatározott statisztikai végpontot nem sikerült hozni, de egy második, korrekciós elemzés megerősítette a klinikailag jelentős védelmet – derül ki a Pfizer és a Valneva közös sajtóközleményéből.

A trükk a működésben van: a vakcina hatására a szervezetünk olyan antitesteket termel, amelyeket a vérszívóval együtt a kullancs is felszív.

Ezek az antitestek aztán még a kullancs belsejében blokkolják a kórokozókat, így azok egyszerűen nem tudnak átjutni az emberi szervezetbe. A fertőzés megáll, mielőtt elkezdődhetne.

A Pfizernél pezsgőt bontottak az eredményekre, a vakcinakutatási vezetőjük szavai legalábbis erről árulkodnak. Annaliesa Anderson, a Pfizer oltóanyagokért felelős vezetője szerint a Lyme-kórnak súlyos következményei lehetnek, és jelenleg nincs elérhető vakcina.

„A több mint 70%-os hatásosság nagyon bíztató, és növeli a bizalmunkat abban, hogy a vakcina képes lehet megvédeni ettől a betegségtől.”

A négydózisos oltási séma után a tervek szerint a cég idén benyújtja a kérelmeket az amerikai és európai hatóságokhoz. Ha rábólintanak, az áttörést jelenthet egy olyan betegség elleni harcban, ami egyre nagyobb területen és egyre több embert érint.

Az elmúlt években a kullancsok inváziója és a Lyme-kór veszélye növekedett. A betegség láthatatlan, de rendkívül megterhelő tud lenni, amiről olyan hírességek is beszéltek, mint a kórházi ágyról bejelentkező Bella Hadid, vagy itthon Jaksity Kata, akinek a családja életét a kislánya betegsége miatti folyamatos bizonytalanság nehezíti. Ezek a személyes történetek arcot adtak egy sokszor félreértett kórnak, és rámutattak, mekkora szükség lenne egy hatékony megelőzési módszerre.

A mostani fejlesztés azért is óriási szó, mert a piacról több mint húsz éve hiányzik a Lyme-kór elleni oltás.

A kilencvenes évek végén már létezett egy hatékony vakcina, a LYMERIX, de azt a gyártója 2002-ben végül kivonta a forgalomból, hivatalosan az alacsony keresletre hivatkozva. A kereslet csökkenéséhez hozzájárulhattak a vakcina biztonságosságával kapcsolatos, tudományosan soha nem igazolt viták is. Ez a kudarc évtizedekre visszavetette a kutatásokat, de a mostani eredmények esélyt adnak arra, hogy a helyzet megváltozzon.

Via Euronews


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Kislány kamuprofiljával buktatták le a gyerekekkel dolgozó pécsi gyógytornászt
„Nem akarod látni azt a csetet” – súlyos botrány robbant ki a pécsi kosárakadémián.

Megosztom
Link másolása

Úgy tűnik, ismét sikerült egy újabb mélypontot elérni a magyar sportélet gyermekvédelmi útvesztőjében: ezúttal a pécsi Rátgéber Kosárlabda Akadémia egyik gyógytornászát buktatták le egy kislánynak álcázott kamuprofillal. Az intézmény azonnali hatállyal megszüntette a szerződését a szakemberrel, aki az U14-es leánycsapat mellett dolgozott. Az akadémia levélben értesítette a szülőket a történtekről, és pszichológus bevonásával tart megbeszélést a sportolóknak.

A lebuktatás módszere már-már klasszikusnak mondható a pedofilvadász közösségekben: a gyógytornász egy magát 13-14 évesnek kiadó profillal kezdett szexuális tartalmú csetelésbe.

A beszélgetés hamar konkrét ajánlatokba és egy budapesti, szexuális célú találkozó megbeszélésébe torkollott. Az ügyet jól ismerő forrás az Indexnek mindössze ennyit mondott a csevegés tartalmáról:

„Nem akarod látni azt a csetet.”

Az akadémia a hír tudomására jutása után azonnal aktiválta a belső protokollt. Hivatalos közleményükben hangsúlyozták, hogy a gyógytornász viselkedése „összeegyeztethetetlenek az utánpótlás-nevelésben elvárt felelősségteljes, példamutató és gyermekvédelmi szempontból kifogástalan magatartással”.

A szülőknek küldött levélben pedig arról tájékoztattak, hogy jelenlegi tudomásuk szerint egyetlen sportolójuk sem érintett az ügyben, de a biztonság kedvéért mentáltréner bevonásával tartanak csoportos megbeszélést a lányoknak.

„Az nem kifejezés, hogy megdöbbentem. Megnyugtató viszont, hogy az Akadémia azonnal aktiválta a vonatkozó protokollt”

– mondta Rátgéber László szakmai és stratégiai igazgató.

Az intézmény többi vezetője is megdöbbenésének adott hangot. Riegl Anett ügyvezető szerint „természetesen megdöbbentő volt szembesülni a kialakult helyzettel”. A menesztett gyógytornászt ismerők egyike pedig úgy nyilatkozott: „Mindig is fontos volt neki a szexualitás, de nem gondoltam, hogy ennyire, és ilyen mélyre süllyed.”

Via Blikk


Megosztom
Link másolása


FONTOS
A Rovatból
Visszahoznák a KATA adózást a cégeknek, de úgy, hogy abban nem lesz köszönet?
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara több modellt is kidolgozott a KATA adónem B2B-s visszaállítására. A javaslatok egy különadóval és egy új NAV-ellenőrzési módszerrel szűrnék ki a bújtatott foglalkoztatást.
Sassy - sassy.hu
2026. június 07.


Megosztom
Link másolása

A KATA nevű adózási forma szelleme ismét kiszabadult a palackból, miután felröppent a hír, hogy visszahoznák.

De még ne örülj előre.

Ha vissza is tér, új szabályokkal, plusz adókkal és egy olyan ellenőrző mechanizmussal, ami a bújtatott foglalkoztatást hivatott kiiktatni.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete vitaanyagot publikált a témáról.

A lényeg, hogy több forgatókönyvet is elképzeltek, de egyik sem hozná vissza a KATÁ-t az eredeti formájában.

Az egyik, óvatosabb verzió szerint a mostani, teljesen lakosságra szabott KATA maradna, de az éves 18 milliós keret egy részéig, mondjuk 10-20 százalékáig, mégis lehetne cégeknek számlázni.

Egy bátrabb javaslat viszont visszahozná a régi, jól ismert KATA-t, csak épp az inflációval felturbózva: havi 100 ezer forintos adóért cserébe újra lehetne B2B és B2C irányba is dolgozni 12 milliós éves plafonig.

A kamara és a könyvelők javaslatait részletesen a Portfolio.hu mutatta be.

A nagy kérdés persze az, hogyan akadályoznák meg, hogy a cégek a munkavállalóikat katás „partnereknek” álcázva foglalkoztassák. A korábbi, cégenkénti 3 milliós limit ugyanis szerintük nem volt megfelelő.

Az új csodafegyver a „koncentrációs vizsgálat” lenne, ami azt jelenti, hogy ha a bevételed több mint a fele vagy háromnegyede egyetlen ügyféltől jön, a NAV rendszerében felvillan egy vészjelző lámpa.

Ilyenkor két dolog történhet: vagy automatikusan kapsz a nyakadba egy többletadót, vagy a NAV indít egy célzott vizsgálatot, hogy megnézze, nem egy munkaviszonyt maszkírozó szerződésről van-e szó.

Emellett a cégeknek kiállított számlákra egy különadót is kivetnének, amivel a költségvetés szempontjából semlegessé tennék az ügyletet.

Itt is két út van: a könyvelők szerint ezt a 15%-os pluszterhet a katásnak kellene befizetnie, ahogy javaslatukban írják: „A kisadózó 15%-os többletadóteher vállalásával számlázhasson cégek felé.” A kamara verziója viszont a vállalkozó adminisztrációját kímélné: szerintük a megrendelő cég fizesse be a nagyjából 18%-os adót, hiszen végső soron ő spórol azzal, hogy nem munkavállalót alkalmaz.

Az egész javaslatcsomag mögött ott lebeg a nagy dilemma, hogy a 2022-es szigorítás indokaként felhozott tömeges visszaélések valóban léteztek-e abban a mértékben, ahogy a kormányzat kommunikálta.

A kamara óvatosan fogalmaz, jelezve, hogy nincsenek a birtokában a teljes képhez szükséges adatok, de a vállalkozói hangulat egyértelműen a „nem volt itt semmi látnivaló” irányába mutat, amit az mfor.hu által kikért NAV-adatok is alátámasztani látszanak.

A kamara ezzel finoman a kormányzat térfelére pattintja a labdát, ahogy közleményükben írják: „A kamarának nem állnak rendelkezésére olyan eszközök és adatok melyek lehetővé tennék, hogy adat alapon meg tudja határozni a KATA rendszerhez köthető visszaélések számszerű mértékét.”

2022 nyarán a kormány egy villámgyors törvénymódosítással gyakorlatilag kivégezte a régi KATA-t, ami után a NAV adatai szerint 2023 elejére mindössze 144 729 katás maradt a rendszerben. A többiek egy része átalányadóra vagy más adónemre váltott, mások megszüntették a vállalkozásukat. A lépés óriási felháborodást váltott ki.

A mostani javaslatok erre a korábbi sokkra adott szakmai reakciók. A különböző érdekképviseletek láthatóan arra törekednek, hogy egyensúlyt teremtsenek: tegyék újra lehetővé a rugalmas vállalkozói működést, de olyan fékekkel, mint a koncentrációs vizsgálat vagy a B2B különadó, amelyek megnehezítik a rendszerrel való trükközést. Felmerült az is, hogy a havi fix tételt és a keretösszeget évente automatikusan a forint értékvesztéséhez igazítsák, hogy a rendszer ne értéktelenedjen el pár év alatt.


Megosztom
Link másolása