INSPIRÁLÓ
Gabrielle Stone vett egy nagy levegőt, egyedül utazott el, majd a fájdalmakból és traumákból írt könyvet. Most nők ezreinek ad erőt.
INSPIRÁLÓ
„A nőket szerintem ez tartja össze, ez a dinamika. Hogy az egyik ebben jó, a másik abban jó.”
INSPIRÁLÓ
Lehet, hogy Hermész Triszmegisztosz sosem gondolta volna, de 2025-ben az ő szavai a legtöbb embert nem könyvtárban, hanem görgetés közben találják meg.
INSPIRÁLÓ
Az emberi agy szereti az egyszerű történeteket és kapaszkodókat, ezért az első információ, amit hallunk egy témáról, sokáig meghatározza a róla alkotott képünket.
INSPIRÁLÓ
Csernák Botond több híres alternatív Michelin-csillagos étteremben is dolgozott, ahol megdöbbentően különc ételek kerültek az asztalra: néha saját gyűjtésű hangya, de előfordult olyan is, hogy a NASA kutatói segítettek egy ételt kikísérletezni.
INSPIRÁLÓ
A 25 éves lány családja osztotta meg az előre megírt gyászbeszédet. Az utolsó időszakban igyekezett nem azt gyászolni, amit elveszít, hanem élvezni minden pillanatot, ami még hátra van.
INSPIRÁLÓ
Itt a jó idő, úgyhogy ideje elkezdeni azon gondolkodni, hogyan frissítsd fel az otthonodat tavaszra. Ehhez mutatunk egy kis inspirációt!
INSPIRÁLÓ
Nehezen veszed rá magad, hogy megcsináld az előtted tornyosuló feladatokat? Segítünk pár trükkel, hogy könnyebben nekiállj.
INSPIRÁLÓ
Az énekes házasságának megromlása egy ideje már téma volt, de sokáig úgy látszott, meg tudják menteni a kapcsolatukat.
INSPIRÁLÓ
Daisy May Demetre mindkét lábát 18 hónapos korában amputálni kellett - ez nem gátolja meg abban, hogy megvalósítsa álmát és modellkedjen.
INSPIRÁLÓ
Bizony, még Beyoncé, Rihanna és Dua Lipa sem mindig elégedett saját magával, ám néhány praktikával dolgoznak ezen.
INSPIRÁLÓ
A színésznőként és aktivista amazonként is sikeres egykori Hermione a napokban ünnepelte 29. születésnapját.
INSPIRÁLÓ
A Trónok harca Daeneryse nemrég vallotta be, hogy két komoly műtéten is átesett, amik után végre testileg-lelkileg is erősebb, mint valaha.
Népszerű
Ajánljuk